Nógrád. 1965. június (21. évfolyam. 127-152. szám)

1965-06-25 / 148. szám

1965. íumrre p&rnef?. NrtGKÍB s iS. Tanfolyamon a tsz -raktárosok Mit tesznek, ha a kombájnbúza vizesebb a megengedettnél Nemrégiben az egyik terme­lőszövetkezetben így tag ' áz­tál fordujt az elnökhöz, hogy neki semmi kedve dolgozni az állatten> észtéiben. Viszont szívesen elvállalja a rak táró­éi teendőket. Az elnök hüm- mögött a kérésre, összedugta a fejét a vezetőség és meg­született a döntés: a kérelme­zőt nem tartják alkalmasnak erre a beosztásra. Nosza, meg­lett erre a nagy harag, s meg­kezdődött a pletyka... Ez a történet jut eszembe itt Eresztvényben, ahol tizen­kilenc javakorabeli termelőszö. vetkezeti tag tanulja a raktá­rozás elméleti tudományát a Megyei Tanács mezőgazdasá­gi osztálya bentlakásos szak­munkásképző iskoláján. — Negyedik hete vagyunk Itt — mondja Czigura Pista bácsi, a nógrádmarcali tsz raktárosa — s ezalatt alapo­san megismerkedtünk a rak­tári munka esínjával-bínjávai. Látogatásunk délutánján Barlai Gábor, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának munkatársa tart foglalkozást. A kérdések logikus sorrend­ben hangzanak el. kezdve at­tól, hogy milyen helyiség al­kalmas raktározási célokra. Mindenki jól ismerheti a tanultakat, mert egy-egy kér­désnél egymás szavába vág­nak. Az óra vezető azonban rendet parancsol. Dávid Imre, a tolmáesi termelőszövetke?. >t raktárosa valóságos kiselőa­dást tart. — A magtár fertőtlenítését a takarítással, a padló és a falak hibáinak kijavításéval kezdjük. Ezután tíz százalé­kos DDT-s lével permetezünk úgy, hogy száz négyzetméter felületre tíz liter permetlé jusson... — Mit csinálnak akkor, ha nincs elegendő raktárterület és csak középület igénybevé­telével tudják megoldani a gabona tárolásét? — kérdezi Barlai Gábor. — Ilyen esetben a festést nem permetezhetjük be fertőt­lenítőszerrel, de a padlót foko­zott gonddal készítjük elő. Egyébként is mivel ez csak szükségmegoldás, a legröv i- debb időn belül a Gabonafel- vásérló és Feldolgozó Válla­lat raktárába szállítjuk a ga­bonát,.. — Igen ám! De a vállalat nem veszi át a gabonát, mert vizesebb a megengedettnél. Mit tesznek ilyenkor? — hangzik az újabb kérdés. Erre már a gabonák víz­tartalmáról, ennek a meghatá­rozásáról esik szó. S ez eset­ben a legaktuálisabb vitaté­ma a kombájngabona kérdé­se. Többen is felvetik, hogy nincs kombájnszérü, nem tudják hol megszárítani a vi­zes gabonát. Márpedig ha a víztartalom meghaladja a ti­zenhat százalékot, szárítás nélkül lehetetlen a raktározás. Akárki felsorolja a tanfo­lyam résztvevői közül, hogy milyen fokozatai vannak a gabona pusztulásának, a azt csak figyelemmel, gyakori átforgatással lehet megelőzni. Elégedetten nyugtázhatna bárki egy ilyen látogatás után, hogy a tanfolyamotok jót és jól tanulnak. Mégis van en­nek az egésznek egy nagy el­lentmondása. Ezek az embe­rek megismerkedtek a kor­szerű raktárkezelés elemei­vel. tudnivalóival. Nincsenek azonban korszerű raktárak. Legalábbis sök termelőszö­vetkezetben hiányoznak. Nos, éppen ezért fontos kétszere­sen megszívlelni a nógrád- marcali raktárt« szavait: lel­kiismeretesen, nagy felelős­séggel végezni a munkát P. A. Szakmát, hivatást választanak — és aki nem? — De nehogy a cipész szak­mát ajánlja nekem!... —- Ne haragudjon asszo­nyom — mondja az' iskola igazgatója az Izgatott szülő­nek. — De úgy gondolom, hogy egy rosszul elkészített cipő ugyanolyan bosszúságot okoz mindenkinek, mint egy hibás ruha, vagy bármi más. Nem szabad ennyire lebe­csülni a foglalkozásokat. Megszoktuk már, pályavá­lasztásról lévén szó, lépten- hyomon találkozhatunk válo­gatós szülővel, gyermek­kel, s ez alkalmakként gon­dot is okoz, mert teszem azt, sok lesz az autószerelő, de nem lesz egy ács sem. Mondom, megszoktuk már ezt, s érvelünk is ez ellen a helytelen szemlélet ellen. Ám, van a dolognak más ol­dala Is. Nézzük hát a gondokat! Minap egy jelentés került a kezembe, melyet a Nógrád megyei munkaügyi osztály készített, és a tanulóifjúság 1965. évi várható továbbta­nulási és munkábaállítási le­hetőségeiről szólt. A végzetteknek 11,8 százaléka nem vehet részt a szervezett továbbtanu­lásban és a munkában. Pon­tosabban: 431 községekben la­kó leányról van szó, akik az állami gazdaságokban, ter­melőszövetkezetekben vállal­hatnak időszaki munkát. Az általános iskolából az elkövetkező években kikerülő fiatalok munkábahelyezésé- nél más problémák is jelent­kezhetnek, hiszen Ismerete«, hogy a harmadik ötéves terv időszakéban évenként körül­belül 400—400 fiatallal nö­vekszik az általános iskola VIII. osztályát végzők Szá­ma, s 10?0-ig ez a szám el* Pályaválasztás a éri az 5100-at. A következő években tehát feltétlenül nö­velnünk kell az általános is­kolát végzők továbbtanulási lehetőségeit a megfelelő is­kolatípusok kialakításával. Még egy dolog, ami cikkünk elején leírt állításunkat tá­masztja alá: természetesen nincs minden rendben az is­kolákból kikerülő fiatalok továbbtanulási jelentkezése­sével sem. Ez évben is az egyes közkedvelt szakmák (kereskedelem, fodrász, autó­szerelő, műszeripari szakmák), valamjnt B középiskolák csaknem valamennyi formája iránt túlzott az érdeklődés, ugyanakkor az építőipar és a mezőgazdaság egyes szak­máiban még üresek, betöltet­lenek a helyek. Eleddig persze csupán a fiatalokról szóltunk, de nem Felsőoktatásban továbbtanulhat: Szakmunkásképzésben Egyéb oktatásban Munkába állhat Továbbtanulhat és munkába állhat őmss.t Továbbtanulási és elhelyezke­dési lehetőség nem biztosí­tott,­A középiskolások kőmii a technikumokban végző és to­vább nem tanuló fiatalok el tudnak helyezkedni. Bár a megyei üzemek nem minden­ki részére tudnak munkát adni, a gépésztechnikusok jó­része például Heves és Pest megyei üzemekben helyezke­dik el, Nagyobb' gond a gimná­számok tükrében beszéltünk egy másik súlyos gondról. Nevezetesen a szak­munkásképzésben végző fia­talok munkábahelyezéséről. Ugyanis, itt sincs minden rendben. Például 1963-ban mintegy 80 fiatalt nem tud­tunk elhelyezni, illetve csak késve tettük ezt a munkaköz­vetítőn keresztül. Pedig a szakmunkásképzésben lévők száma évről évre növekszik, nem kevésbé a szakközépis­kolai osztályokban végzőké. Ezért a jelenlegi létszámgaz­dálkodás! előirányzatokat szem előtt tartva e fiatalok­nak egyre nehezebb lesz munkát adni S nem szóltunk még a kö­zépiskolásokról ! Továbbtanulási és munká­baállítási lehetőségeik a szá­mok tükrében: s | i eányok aránya 1 00 ion 200 50 3ft 23 61 37,7 10 10 20 50 lift 100 213 48,5 203 233 406 47 38 177 235 75,3 ziumbam érettségizett fiatalok elhelyezése. Társadalmilag szervezett, munkába való be­vonásuk szinte mgoldhatatlan- nak látszik. Pedig a követ­kező esztendőkben csak nö­vekszik (mintegy 300—-250 fia­tallal) a középiskolákban végzettek száma, következés­képpen nő ez á- gond ts. Hol tartunk tehát jelenleg? vető láncszemeinek feladata­it, hatáskörét és felelősségét. Az állami terv segítségével irányított vállalatok az új rendszerben nem pusztán a tervfeladatok végrehajtói lesz­nek. Alkotóerejüket és képes­ségeiket felhasználják a terv kidolgozásánál, felelősek a termékek használati értéké­nek szüntelen fogadásáért, a termelés műszaki színvona­lának állandó fejlesztéséért, és emeléséért, a fogyasztók szükségleteinek gyors kielégí- tósccTti A kívánt helyzet eléréséhez azonban szükséges, hogy a2 adminisztratív jellegű beavat­kozások és tervmutatók he­lyett a gazdasági kapcsolatok érvényesítésére törekedjünk. A terv fő irányvonalának be­tartását a vállalat saját be­látására bízzuk, s azt is, hogy milyen eszközöket választ az optimális eredmények elérése céljából. A gazdasági kapcsolatok fejlesztésének feltétele, hogy az átvevő vállalatok Igénye­sek legyenek a termelőkkel szemben, s mindenütt, ahol ez lehetséges és célszerű, ér­vényesüljön az egészséges gaz­dasági versengés, valamint a világpiaci árak befolyása. Mindezen célok elérése érde­kében biztosítani kell az anyagi érdekeltséget serken­tő tényezők maximális érvé­nyesülését. Az anyagi érdekeltség ter­vezett rendszere, a jövedel­mezőségnek és a befektetés megtérülésének elvére tá­maszkodik. A vállalatok nem­csak a napi szükségleteket fogják fedezni saját eszköze­ikből, hanem hozzá kell járul­niuk fejlesztésük finanszírozá­sához is. A vállalati kollektí­vák anyagi érdekeltsége és az egyéni anyagi érdekeltség közti összhangot az biztosít­ja, hogy az anyagi érdekeltség e két formája összefügg a vál­lalat brutto jövedelmével. Az erre épülő anyagi érdekeltség arra serkenti a vállalatokat, hogy optimális bevételekre törekedjenek, anyagmegfaka­rítást érjenek el, növeljék a munka termelékenységét, tel­jesítsék a vásárlói — szállítói szerződésekből eredő köteles­ségeiket és a beruházási tevé­kenységben nagyfokú hatásos­ságot érjenek el. Az anyagi és bérköltségek színvonalét közvetlenül befo­lyásolja majd a nyereségré­szesedés Is. Ezt főleg azokban az ágakban vezetjük be, ahol túlnyomórészt direktív utasí­tások alapján történik a ter­melés tervezése, a bérszíntek szabályozása, vagy ahol figye­lembe kell venni a természeti adottságokat Ezek az ösztön­ző eszközök azt a célt szolgál­ják; hogy a vállalatokban az aktivitás, kezdeményezés jus­son szerephez és jó legyen a munkafegyelem. Ezért az anyagi érdekeltség új rend­szere megköveteli a tervszerű fejlesztés megszilárdítását, a vállalatok minőségileg na­gyobb szerepének biztosítá­sát, az önálló elszámolás funkciójának új értelmezését, és egyáltalán a gazdasági te­vékenységgel szembeni igé­nyek növelését. A demokrati­kus centralizmus fokozásával a vállalatok megnövekedett jogkörét és felelősségét azon­ban tiszteletben kell tartani. Szocialista vállalkozó szelle­müket és kezdeményező készségüket nem engedjük el­fojtani az Irányító, ellenőrző vagy más szervektől, ameny- nyiben nem fenyeget a társa­dalmi érdekek megsértésének veszélye. A tökéletesített gazdaság Irányítás szerves részének tekintjük az anyagi ösztönzők rendszerének módosítását es az aktív bérpolitikát. Arra kell törekednünk, hogy a be­rek az eddiginél jobban tük­rözzék a munkaeredménye­ket. Az eddigi rendszerben az átlagbéreknek a dolgozók létszámának, és ezeknek a béralapokra direktív jellegű tevékenysége gyakran arra vezetett, hogy a vállalatok már a terv kidolgozása során, a lehető legnagyobb béralapo­kat és díjazási lehetőségeket igyekeztek szerezni maguk­nak, a társadalom számlájá­ra. Igykeztek növelni a dol­gozók létszámát és nem hasz­nálták ki a munkatermelé­kenység növelése terén meg­lévő tartalékokat Az átlagbéreknek az egyes ágazatok szerinti direktív megállapítása azt eredménye­zi, hogy az egyik vagy másik ágazathoz való tartozás már egymagában is lényegesen be­folyásolja a vállalatok bér- színvonalát és esetleg automa­tikusan előnyöket biztosít a bérezésben. A káros következmények közé tartozik az is, hogy a jutalmazás nagysága alig kü­lönbözik a jól és rosszul gaz­dálkodó vállalatokban. Az ed­digi viszonyok között nem eléggé hatékonyak a szakkép­zettség és a muiikaeredriié- nyek szüntelen fokozását cél­zó intézkedések sem. Egyes ágazatok és vállalatok bér­rendszerében túl nagy a válto­zatlan, a szavatolt bér rész­aránya, a prémiumok és egyéb változó értékű kerese­tek részaránya viszont cse­kély, sőt az utóbbiak a gya­korlatban a bér állandó jel­legű összetevői lettek. A kereset nagyságát gyak­ran a követelődzós és nem a valódi munkaérdem határoz­za meg. Mindezek a fogyaté­kosságok nagymértékben csök­kentik az anyagi érdekeltség elvének hatékonyságát és alá­támasztják azt a követel­ményt, hogy a jutalmazási cé­lokra rendelkezésre álló esz­közök az értékesítésből szár­mazó bevétel nagyságétól függjenek, tehát a jutalma­záskor figyelembe kell ven­nünk, hogyan elégíti ki a vállalat a társadalom szükség­leteit Ezért az új rendszer szellemének megfelelően a vállalatokban létrehozzuk a dolgozók alapját, amely ma­gába foglalja a különféle dí­jazásokhoz szükséges anyagi eszközöket. Ide tartoznak az egyént munkaeredményekért Járó bérek és fizetések, vagy­is a munkások bértarifái és teljesítménybérei, az alkalma­zottak alapfizetése, és az ál- lahdó jellegű pótlékok, továb­bá az egyéni munkaeredmé­nyekért járó prémiumok, kü- lönjutalmak, valamint a vál­lalat, üzem, üzemrészleg gaz­dasági eredményeiben való részesedés. Következetesen érvényesíte­ni kell tehát azt as elvet, hogy a vállalat köteles saját maga megkeresni a bérezés­hez szükséges eszközöket. A hatékony gazdálkodás, az átvevő vállalatok kívánalmai­nak kielégítése, a nagyobb munkatermelékenység, a gaz­daságosság, a minőség és a műszaki színvonal emelése bő­ségesebb eszközöket, biztosít díjazási célokra. Ugyanakkor a rossz munka következmé­nyei a béralap csökkenésében nyilvánulnak meg. Ez a meg­oldás segíti elő leghatéko­nyabban az eddigi egyenlős- di felszámolását, és a kiváló, illetve gyengébb dolgozók és vállalatok differenciált érdem­szerinti díjazásét. Az anyagi ösztönzők fej­lesztésében legfontosabb a teljesítménybérek, prémiu­mok és különjutalmak rend­szerének hatékonyabb ki­használása, az egyenlősdi irányzatok elleni harc, mivel ez utóbbiak az állandósított bér elérésére törekednek, te­kintet nélkül a munka ered­ményeire. A munkabér jelentős há­nyadának az egyéni munka­eredményektől kell függenie, de az Öss2keresetben megfele­lő arányban kell szerepelni a kollektívák, vállalatok, üze­mek által a gazdasági ered­ményekért kifizetett prémi­umoknak és különjutalmak- nak. Ezt a fontos feladatot a központi pénzalapokkal szem­ben utólag támasztott követe­lések nélkül kell megoldani. A jutalomnak, közvetlenül az elért eredményektől kell függepje. Ezért a munkások és a többi dolgozók a díjazá­sát az elért gazdasági eredmé­nyek függvényében differen­ciálni kell, a társadalmi és anyagi felelősség mértékének megfelelően. Ezért a termelés­ben nagy felelősség hárul a vezető dolgozókra, a munka szerzőire, egészen a műveze­tőkig. A felelősség arányában különbséget kell tenni a jé és a nem kielégítő eredmé­nyek között és nem szabad félnünk a kiváló eredménye­ket elérő vezető dolgozók bő­séges Jutalmazásától. Tovább kell tökéletesíteni a munka értékelésének rend­szerét, valamint a munkások és a műszaki gazdasági dolgo­zók bértarifáit, hogy a tár­sadalom érdekeivel és szük­ségleteivel. összhangban előse­gítsék a bérek differenciálá­sát. Bérpolitikai intézkedése­ink során nagy súlyt helye­zünk arra, hogy a díjazási rendszer egyszerű, világos és rugalmas legyen. A szemé­lyes anyagi érdekeltség nem választható el az anyagi fe­lelősségtől. Alapjaiban módosítanunk kell a termelés műszaki szín­vonalával és a termékek mi­nőségének értékelésével kap­csolatos eddigi álláspontot is. Egész bérrendszerünknek ha­tékonyan elő kell segítenie és anyagilag kell támogatnia az egyes dolgozók, illetve kollek­tívák erőfeszítését, amennyi­ben munkájukkal a műszaki és gazdasági fejlődést szolgál­ják, másrészt viszont a társa­dalmi és anyagi felelősség mértékének megfelelően anyagilag kell sújtaná a ha­nyag és rossz minőségű mun­kát. Minden dolgozóra vonat­kozik ez, az igazgatóra épp úgy, mint a gépszerkesztőre, tervezőre, művezetőre, hiva­talnokra, vagy a munkásra. Az anyagi felelősség azonban nem lehet korlátlan. A bér­tarifákat,’ a teljesítménybére­ket és az alapfizetéseket min­den körülmények között sza­vatolni kell. (folytatjuk.) a fiatalok Az egyes iskolatípusokból évről-évre többen kerülnek ki, akik tovább akarnak ta­nulni, illetve, akik dolgozni szeretnének. Ugyanakkor a beiskolázás száma (hely hiá­nyában) csak minimálisan nö­vekszik, ezért már ebben az évben körülbelül 780 fiatal marad ki a továbbtanulásból, illetve a munkából. A mun­kából kimaradt fiatalok elhe­lyezése egyrészt azért okoz problémát, mert ezeknek mintegy 55 százaléka általá­nos iskolás, 33 százaléka gimnáziumot végzett szakkép­zetlen fiatal, másrészt, mert a munkából kimaradttak 80 százaléka leány. Lényegében a középisko­lából (főleg gimnáziumból) ki­került 62akképzetlen fiata­lok elhelyezése jelent nagyobb gbndöt, mert a körülbelül 430 általános iskolásnak a mezőgazdaságban 1 időszaki dolgozóként lehetősége van, az elhelyezkedésre. Az el nem helyezhetők szá­ma persze a következő évek­ben még növekszik! A jövő­ben tehát az igényeknek megfelelő helyes képzési for­mák és pályaválasztási fel­tételek kialakításával lehető­séget kell teremteni a fiatal­ság továbbtanulására. Külö­nösen fontos a falusi ifjúság figyelmét a jelenleginél lé­nyegesen hatékonyabban fel­hívni a mezőgazdaságra, amely reális pályaválasztási lehetőség lehet e fiatalok számára. Erre a mezőgazda­sági szakképzés minden le­hetőségét szükséges felhasz­nálni. A gondok emlegetése ter­mészetesen csupán egyik ré­sze, b talán könnyebbik ré­sze a dolognak. A gondok súlyosak, a megoldásuk va­lamennyiünk érdeke, hiszen a mi gyermekeinkről, rólunk van szó. Mi, lehetne hát a megoldás? Egy csapásra persze semmi­képpen sem megy a dolog. Néhány gondolatot azért megemlítünk, Láttuk, hogy az 1963—66-0« tanévi jelentkezés során egyed középiskolai típusokban, va­lamint a szakmunkásképzés egyes népszerű szakmáiban túljelentkezés van, ugyanak­kor népgazdasági szempont­ból fonto« területeken, mint például az építőipar és a me­zőgazdaság némely szakmá­jában kevesen jelentkeztek. Noe, a továbbtanulásból és a szervezett munkából ki­maradt fiatalok foglalkoztatá­sára az állami gazdaságok­ban és a termelőszövetkeze­tekben lehetőség nyílik. Ép­pen ezért a falusi ifjúság fi­gyelmét — mint már említet­tük — ezen életpályákra is fel kell hívni. Ugyanakkor persze biztosítani kell, hogy a tovább nem tanuló, községek­ben lakó és dolgozni kívánó fiatalokat a mezőgazdaság foglalkoztatni tudja. Az 1965. évben a különbö­ző szakmában szakmunkás- vizsgát tett fiatalok közül előreláthatóan 12o fiatal ré­szére nem biztosítanak mun­kalehetőséget a bázisvállala­tok. Mi lesz ezekkel a fiata­lokkal? A kormány 3485/1964. számú határozata ugyan fel­hívja azon vállalatok figyel­mét, amelyek a szakmunkás- képzésben ez évben végző szakemberek foglalkoztatását eddig nem tudták megolda­ni, hogy a létszámgazdálkodá­sukat, a kilépők pótlását fia­talokkal oldják meg, azonban ez még sem történik így min­den esetben. Szakmát, hivatást választa­nak a fiatalok. És akik nem? Nemcsak az 6 gondjuk a pályaválasztás gondja. A mienk is, valamennyiünké. A társadalomé. Ennek megoldá­sa előrehaladásunk feltétele! Tóth Elemér

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom