Nógrád. 1965. június (21. évfolyam. 127-152. szám)

1965-06-24 / 147. szám

6 NÓGRÁD DM5. Június 24. csütörtök Eloreremdelés a falusi boltokban Felkészültek földművesszövetkezeteink a nyárra Mint mindig, ebben az év­ben is a mezőgazdasági ter­melőszövetkezetek igényeihez igazodva végezte a nyári fel­készülést a földművesszövet­kezeti kereskedelem, A MÉSZÖV megelőző intézke­dései között szerepel a nagy­kereskedelmi vállalatok és a földmúvesszövetkezetek kész­leteinek felülvizsgálata, fel­hívás a mozgőárusítások megszervezésére és szerződés- kötés az étkezési szalonna biztosítására. Ennek következményeként szalonnából 311 mázsa áll majd rendelkezésre a mezőgazdaságban dolgo­zóknak a nyári hónapokban. Ez a mennyiség azért is biz­tosítottnak látszik, mert 1965 első fél évében 2700 sertés­sel vágtak többet megyénk­ben, mint a múlt évnek ugyanebben az időszakában. Nem lesz zökkenő a ke­nyér, sütemény és a fűszer­áru vonatkozásában sem. Tejárusítás jelenleg 57 köz­ségben folyik, amit még 15 községben igényelnének, azonban erre lehetőség ez- idő szerint nincs. Nem egé­szen kielégítő a falvakba el­jutó hús mennyisége, viszont bőven van hal- húskonzerv és készétel. Nagy a választék az üdí­tő italokban, lesz elegendő bor és biztosí­tottnak látszik a kellő sör­mennyiség is. A megye három földmü- vesszövetkezeti hűsi-üzemé- ben előreláthatólag 100 hek­tóval több üdítő-ital készül, mint tavaly. Jóval több fagylalt-géppel, üzemképes jégveremmel, hű­tőberendezéssel rendelkeznek a vendéglátóipari egységek a korábbinál, így lényegesen több fagylaltra és hűtött árura számíthat a falusi la­kosság, mint 1964 második felében. Termelőszövetkezeteink igényei szerint szervezik meg a földművesszövet- kezetek a déli melegétel szolgáltatást és a mozgó­árusítást is. Bár az utóbbi években már csökkent a mozgóárusítás je­lentősége, az idén ismét több község termelőszövetkezeté­ben — előreláthatóan 125 he­lyen — lesz hűsítői tel, 6Ör, cukorka-árusítás, mert az esőzések miatt a fekvő gabo­nát kézzel kell learatni. Sérelmezte a lakosság az elmúlt években, hogy sokat kell várakozniok a boltokban a bevásárlás alkalmával. En­nek orvoslására a nyári idő­szakban a kiskereskedelmi boltok 14, a vendéglátóipari egységek 17 órán belül tarta­nak nyitva kora reggel és késő este egyszeri megszakí­tással és bevezetik levélszek­rények, ládikák kihelyezésé­vel az előrerendelést is. A bedobott cédulák alapján a kereskedő összeállítja a szük­séges árut és este, munká­ból hazajövet készen, becso­magolva kapja meg a vásár­ló. A kéziaratáshoz nagy­mennyiségű kaszára, ka­szakőre, kaszanyélre van szükség. Ebből egyelőre körülbelül 500 darab áll rendelkezésre, de további 2400 darab le­szállítását, várják a boltosok a nagykereskedelmi vállalattól.. Lesz elég — ugyancsak ara­tásihoz szükséges — zsák, kö­tözőanyag, ponyva. Továbbra is kevés a húzott- és hen­gerelt vasáru, a szerelt lánc, sarló. Növényvédőszerek kor­látlan mennyiségben kaphatók a boltokban. Nitrogénes műtrágyából 1880 mázsa helyett 2628 mázsát értékesítettek. Fontos cikk még a lakos­ság ellátása szempontjából a nyári, ószeleji hónapokban a zöldáru- és gyümölcs. Bor­só. fejeskáposzta, karalábé, zöldhagyma, eper és cseresz­nye már bőségesen van a boltokban, azonban kevés az újburgonya, paprika, kel­káposzta és a karfiol. Ez utóbbiak hiányának a sok esőzés és a napsütésmentes időjárás az oka. Ruházati cikkekből is nagymennyiségű és bő­séges választékú árukész­lettel állnak a lakosság rendelke­zésére földművesszövetkezeti boltjaink. A kinti munkához jól használható trikó, szalma­kalap, baíkancs, tornacipő, rövid nadrág mind megtalál­ható községeink bármelyik vegyes- és iparcikk üzleté­ben. K. E. Új szolgáltatás Vállalatfejlesztési alapból a gázpalackokat Néhány évvel ezelőtt már az AKüV megpróbálkozott az­zal, hogy házhoz szállítsa a gázpalackokat a salgótarjáni­aknak. Akkor azonban gépko­csi szűkében megrekedt ez a kezdeményezés. Most új szol­gáltatásként ismét megkezdik a városban a házhozszállítást. A palackokat forgalomba hozó Iparcikk Kiskereskedel­mi Vállalat megegyezést kö­tött a Salgótarjáni Szolgáltató Kisipari Szövetkezettel. Ennek alapján a szövetkezet a vá­rosban egyelőre három he­lyen — a Rákóczi-úti amatőr fotoboltban, az acélárugyári és a vásártéri fodrászüzletben — elhelyezett egy-egy gyűjtő­ládát. A gáztűzhely-tulajdo­nosok ezekbe dobják be az iparcikk Kiskereskedelmi Vál­lalathoz címzett megrendelő- lapjaikat. A postaládákat minden nap 12 óráig kiürítik. A szolgáltató KSZ legújabb Warsava gépkocsijával aztán a gázraktárból házhoz viszik a gázzal telt palackokat és elszállítják az üreseket. A szolgáltatás díja kilenc forint. A vállalat és a szövetkezet megegyezése alapján a. rak­tárban csak a szövetkezethez beérkezett megrendelőlapokra adnak ki palackokat A szolgáltató szövetkezet vezetősége hamarosan kiter­jeszti az új szolgáltatást a távolabbi helységekbe, So­moskőújfalura, Salgó-, és Somlyóbányatelepre, Bag- lyasaljára és Zagyvapálfalvá- ra is. Ezekre a helyekre he­tenként egyszer viszik ki a telt palackokat. A szállítás napját később határozzák meg. Ez az igényektől is függ. A tanácsi vállalatok terme­lő berendezéseinek korszerű­sítését technológiai színvona­lának emelését szolgálják a vállalatfejlesztésből történő beszerzések. Á Nógrád megyei Fémtö­megcikkipari Vállalat a héj­formázás bevezetésével, egy öntvény előállításának ön­költségét 4 forint 70 fillérrel csökkenti. Figyelembe véve az ez évben legyártásra kerü­lő mennyiséget, a megtakarí­tás eléri a 30 ezer forintot. A Nógrád megyei Építő­ipari Vállalat tari kőbányá­jának részleges gépesítésével 2 ezer üzemórát, azaz 80 ezer forintot takarítanak meg. A Nógrád megyei Bútor és Fa­ipari Vállalat malassagyar- mati és szécsényi telepén be­állított új gépek az előző évi 7200 óra állásidőt 1700 órár.- csökkentik. Az előzetes szá­mítások szerint ílymódon 275 ezer forinttal mérséklik a termelés költségeit. A Nógrád megyei Nyomda­ipari Vállalat balassagyarmat- ra -kerülő fénymásoló beren­dezése, elsősorban a lakossági és a közületi szolgáltatás bő­vítését szolgálja. Egyúttal gazdasági eredményt is hoz még pedig 20 ezer forintot a termelési értéknél, létszám- emelés nélkül. A talpgyalu 665 munkaóra megtakarítás­sal jár, ami 49 800 forint évi megtakarítást eredményez. A rádió és a tv mai műsora Kossuth rádió 8.20: Népek ze­néje. 9.00: Két szovjet elbeszélés. 9.20: Zenekari muzsika 10.10: Pyg­malion. Operettrészletek. 10.48: Időszerű nemzetközi kérdések. 11.00: David Ojsz+rah hegedül. 11.34: Munkásakadémia. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Opera­részletek. 13.45: Fúvószene 14.05: Népi muzsika. 14.35: Külön érte­sítés helyett. . . 15.00: Chopin: e- moll zongoraverseny. 15.40: Négy apának egy leánya. Regeny foly­tatásokban. 16.15: Csak fiatalok­nak. Komjáthy György tánczene- műsora. 16.50: Van új a nap alatt! 17.05: Operakedvelőknek. 18.00: Mi történt a fiasyvilágban? 18.20: Nat King Cole és a Mitch Miller-együttes énekel. 18.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. 19.00: Hí­res rádiózenekarok. 20.25: Népi muzsika. 20.04: Kakuk Marci hős színész. Tersánszky Józsi Jenő új regényét rádióra alkalmazta Kajetán Endre. 22.20: A kama­razene remekeiből. 23.01: A fri­volt akta. Elbeszélés. 23.16: Ked­velt melódiák. Petőfi rádió: 14.20: Schubert: 17.50: Aktuális 'műsor. 18.00: Láto- 17.50: Aktuális műsor. 10.00: Láto­gatás a koncertteremben. 13.20: Vádlott, álljon fel! Riportkönyv1 ismertetése. 18.50: Tamássy Zcien- kó táncdalaiból. 10.05: Hun Péter: A fellazítás kortesei. 19.15: Kat- mán-est. 20.13: Sztravinszkij-mű- vek. 21.05: Élőszóval — muzsiká­val. TV-műsor: 17.23: Hírek. 17.30: Paletta. 18.00: Élő tenger. Angol kisfilmsorozat. Tengerfövény elő lényei. 18.25: Ma este Kamondy László dedikál. 18.35: Zenei szó­tár. A képária, a kamarazene. 19.00: Földművelő pilóták. Kis- film. 19.20: Esti mese. 19.30: TV- bíradó. 19.50: Napi jegyzetünk. 19.55: A jövő hét műsora. 20.05: Mai vendégünk: Keserű János földművelésügyi miniszterhelyet­tes. 20.25: Földönjáró csillagok. 21.00: Csak a tükör görbe? Tele­vízióval. Paródiasorozat. 22.3j: TV- híradó — 2. kiadás. Besztercebánya: 9.30: Amikor egy kislány 15 éves (szovlet film). 11.10: TV-érdekességek. 11.40: Egy legenda vége (tv-film) 15.40: A spartakiád sportversenyei. 19.20: Csehszlovák—lengyel magazin, (az Intervizió műsora). 20.00: TV Hír­adó. 20.30: Nyári divatbemutató. 21.20: Hétköznapi hősök (tv-játék>. Felveszünk zagyvapálfalvai és környékbeli fiatalokai ÉPÜLEIÜVEGEZÖ iparitanulónak Tanulóidő 2 év. Követelmény: Vili. általános iskolai végbizonyítvány. Jelentkezési határidő 1965. július 31-ig. r-á-Ttkezes személyesen vagy írásban a Salgótarjáni Síküveggyár Munkaügyi osztá'yán Zagyvapá'falva. Műiéi a diva téri „Szorítja a hegyesorrú ci­pő?” — Teszi fel a kérdést egy amerikai sebészorvos hir­detésében. — „Forduljon hozzám. Csak egy csontocskát kell eltávolítanom a lábáról és megszűnik a fájdalom”. Egy sebész-értekezleten az orvos kijelentette: „Meggyőz­ni a nőket arról, hogy éssze­rű lábbelit viseljenek, ha az ellentmond a divat követel­ményeinek, annyi, mintha borsót hánynának a falra. Szívesebben idomítják lábu­kat a cipőhöz, mint fordít­va”. Síró-verseny Philadelphiában nemrég mara- thoni síróversenyt rendeztek. Az első helyet egy 19 éves leány szerezte meg, aki négy órát egy­folytában végig zokogott. Edzés­módszerét a győztes titokban tartja. Áramszünet Salgótarján Művész-telep és Róna falu területén, I960. VI. 25-én 7 órától 17 óráig. Naptár 1965. július 24. csütörtök. Névnap: Iván. A Nap kel 3 óra 47 pere­ken-, nyugszik 19 óra 46 perc­kor. A Hold kél 0 óra 46 perckor, nyugszik 14 óra 09 perckor. Felhőátvonulások Várható időjárás ma estig: íeí- fcőátvonulások, néhány helyen eső, esetleg zivatar. Időnkint éiénk északnyugati, északi szél. Várha­tó legmagasabb nappali hőmér­séklet holnap 22—26 fok között. — ÖRVÖSÖKBŐL ÉS A TIT társadalmi munkatár­saiból álló küldöttség utazik megyénkből július 3-án Gyu­lára, a TIT második országos egészségügyi vándorgyűlésé­re. A küldöttség tapasztalato­kat gyűjt a jövő évben min­den valószínűség szerint Sal­gótarjánban sorrakeriilő har­madik vándorgyűlés megszer­vezéséhez. — EZEVBEN befejezik a <30- rogházi művelődési otthon építé­sét. A községfejlesztési alapból ráfordított 250 ezer forintot a AIű- velődésügyi Minisztérium ezévben megtoldotta 485 ezerrel. Az épü­let már tető alatt áll. A belső válaszfalak elkészülte után meg­kezdik a szakipari munkákat. — NAGY FORGALMAT bonyolít le Salgótarjánban az április 4-e óta megnyílt Jó- nás-telepi eszpresszó-büfé. Május hónapban 55 ezer fo­rint értékben látta el vendé­geit cukrásszsüteménnyel, ká­véval, hűsítő és egyéb italok­kal az üzlet két dolgozója. — ÜJlTASI TANÁCSKO­ZÁST tartanak július első felében a Nógrádi Szénbá­nyászati Trösztben. Meghív­ják a szénmedence legjobb újítóit és ügyintézőit, s érté­kelik az első félévi újításokat, valamint elkészítik a máso­dik félévi tervet. A tanácsko­zásnak 60 résztvevője lesz. — A SALGÓTARJÁNI JÁ­RÁS cigányfiataljainak hely­zetét tárgyalják meg a járási KISZ Bizottságon június 28-án sorrakerülő vb-ülásen. Az anyag összeállítását bri­gádvizsgálat előzte meg. — EGÉSZNAPOS OKTATÁSON vettek részt tegnap a szakszer­vezeti üzemi tanácstitkárok Sal­gótarjánban. A tanácskozást az SZMT Közgazdasági Munkabizott­sága rendezte. — SZOCIALISTA BRIGAá DOT szervez a Nőtanács az Irószerkészítő KTSZ-ben. Egy brigád alakul egyenlőre a szeredében és kettő a fröccs­öntő-műhelyben. Már a válla­lások kidolgozásáéi munkál­kodnak, s először November 7-én értékelik azok teljesíté­sét. — BUDAPESTI ül. KERÜLI TI úttörők táboroznak tíz napig 21- töl Salgóbánya-telepen. Ismerked­nek a környék nevezetességeivel. — ÖNKISZOLGÁLÓ VE­GYESBOLT nyílik Cserhátsu- rányban és Pilinyben. Az át­alakított boltokat korszerű be­rendezésekkel, felszerelésekkel látják el. — NÓGRÁDMÉGYERBEN 8 tantermes iskola épül 6 millió forintos költséggel. Az építők vállalták, hogy az is­kolát határidő előtt, novem­berre átadják. — HÁROM TERMÉST HO­ZOTT a pásztói NyírfácsKa presszó filodendronja. Sokan tekintik meg az érdekes gyü­mölcsöket, hiszen köztudomá­sú, hogy a filodendron igen ritkán virágzik — A TAKARÉKSZÖVET­KEZETI MOZGALOM hely­zetét és szélesítésének felada­tait tárgyalta egyik napiren­di pontként tegnapi ülésén a MÉSZÖV választmánya. VÁNDORMÉHÉSZEK Kii.-ii.alta virágait az akác, haló kaptárokat Molnár Antal töztette Kishartyánba. Min s távoli vidékről ide csalta a méhészeket. A képen lát­ás Laki Zsigmond, a Bács megyei Kiskunhalasról kői­den évben ellátogatnak ide. Tavaly több mint 12 mázsa „édes teherrel” tértek haza. A tárgyalóteremből Örökösödési vitából bordatörés Ez év április elején a pász­tói Veres László családi kör­ben egy örökösödési Vitába bonyolódott. Sógorával, B. Ti­borral nem tudott megegyez­ni abban, hogy használjon-e továbbra is egy kisebb föld- darabot, vagy se. A szóvál­tás során Veres László le­ütötte, s rúgásokkal bántal­mazta sógorát- A szerencsét­len embernek két bordája el­tört. A pásztói járásbíróság hét­fői tárgyalásán — számos nyo­matékos enyhítő körülményre tekintettel — csupán hathóna- pi javító-nevelő munkára ítél­te, tízszázalékos bércsókken- tés mellett a vádlottat. Az elítélt felmentésért és enyhí­tésért fellebbezett. Fémek szökőkútja California déli részén egy olajkút forrásánál 3000 mé­ter mélységből valóságos „fémforrás” tört a magasba. A felszínre törő forró víz nagy mennyiségben tartalma­zott káliumot, nátriumot, lí­tiumot. Egy liter vízben több gramm vasat és rezet, néhány milligramm ezüstöt, sőt ara­nyat is találtak. A folyadék­ban olyan nagy volt a fémek koncentrációja, hogy a fúró­lyuk szélén fekete fémiszap ülepedett le, vörös rézkristá­lyokkal és fehér ezüstkristá­lyokkal. N Ö G R Á D A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyir Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 22-94, 22-95, 22-96, 22-97 Főszerkesztő* 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Vtda Edit, a vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahiva taloknál és a kézbesítőknél. Elő fizeté.si díj egy hónapra: 13 Ft. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Salgótarján, Petőfi u. l. Index-szám: 65.592,

Next

/
Oldalképek
Tartalom