Nógrád. 1965. június (21. évfolyam. 127-152. szám)
1965-06-19 / 143. szám
iw«: ff '-fteftsst kogiad 3 Modern világító testeket, kandellábereket helyeznek el Salgótarjánban a Vöröshadsereg úti lakótelepen. (Ipolyi László felvétele) Zöldövezet a megyeszékhely körül A fásítási és erdősítési feladatokról nyilatkozik az erdőgazdaság igazgatója Értesültünk arról, hogy elkészült Salgótarján zöldövezetének terve, amely a harmadik ötéves Tervben megvalósításra kerül. Felkerestük Lovászi Gyulát, a Cserháti Állami Erdőgazdaság igazgatóját, hogy tájékoztassa lapunkat a zöldövezet fásítási és erdősítési feladatairól.' KÉRDÉS: Mi a célja a zöldövezet létesítésének? VÁLASZ: az MSZMP Nóg- rád megyei Bizottsága és a Salgótarjáni Városi Tanács kezdeményezésére Salgótarján, megy esz íkhely körzetében az eróziónak kitett területek megvédése, a szennyezett levegő megtisztítása, a város szebbé tétele, valamint faállomány - ur.k gyarapítása érdekében készült el a fásítási terv. KÉRDÉS: Milyen megnövekedett kötelezettséggel jár a zöldövezeti fásítási és erdősítési tervek kivitelezése? VÁLASZ: A harmadik ötéves terv során 390 hektár terven felüli fásítást és erdősítést kell végrehajtani, mintegy hét millió forint költséggel. A terven felüli beruházási ősz- szeget főhatóságunk, az Országos Erdészeti Főigazgatóság biztosítja. Nehézséget Jelent a terv véréhajtásában a megfelelő fafajú és minőségű csemeték, suhángok és díszcserjék megetermelése. Ezt a feladatot döntő többségben saját erőből, részben a társerdőgazdaságok segítségével tudjuk megoldani. Hogy a munkálatokat a harmadik ötéves Terv végére be tudjuk fejezni, ahhoz az is szükséges, hogy a városi tanács a bejelentett művelési ágváltozási kérelmeket a legrövidebb időn belül megoldja, mert enélkül még a talajelőkészi- tést sem tudjuk megkezdeni. KÉRDÉS: Kik valósítják meg ezt a nagyszabású tervet? VÁLASZ: A végrehajtást a salgótarjáni erdészet kivitelezésében, zömében saját munkaerőnkkel kívánjuk megoldani. Tekintettel azonban a munkaerőhiányra, segítséget kérünk elsősorban a megyei KISZ-bizottságlöl. Azt kérjük, szervezzenek társadalmi munkásokat, akiknek feladatuk lenne a nem kimondottan szakmai munkák végzése, így például: a bozótirtás, pad- kakészités, talaj előkészítés, stb. Segítséget kérünk a városi tanács szakembereitől is a tervben szereplő park-erdők kialakításához, a tv-reléantenna a strandfürdő és a salgói menedékház mellett. L. Gy. 99 Üveg és lelkiistnevet Üveggyárban — üvegtárgyakat készítenek. Kelyheket, vázákat, korsókat, más egyebet. Az üveg törékeny. És nem törhetetlen mindenki lelkiismerete sem. Ennek egyik látható bizonyítékát a gyári pártbizottság titkára meg is mutatta nekem, a vállalat bejáratánál kifüggesztett falitáblát. Ezen a falitáblán fényképfeltételek láthatók csiszolt üveggtárgyakrói, poharakról, A felvételek alatt szöveg, üveggyári munkás, AKÖV gépkocsivezető, az építőipari vállalat dolgozója nevével. Akik a lefényképezett tárgyakat ellopták. Illetve megkísérelték a lopást, de rajtavesztettek. A titkár azért mutatta a a táblát, nehogy azt higy- gyem: az a hatalmas veszteség, amely a huta és a raktár közötti tekervényes úton a vállalatot éri, csak a termelésben elkövetett hibák következménye. Megjegyeztem, hogy tudomásom szerint ez a veszteség ahhoz túlságosan nagy, hogy az okait főként a lopásokban kereshessük... Azóta — ezzel kapcsolatban szerzett tapasztalataim alapján — állítom, hogy az üzemi lopás csupán elenyésző részben oka annak, hogy a hutából elindított áru mennyisége — mire a közbenső műveleteken átesik, s eljut a raktárba — nagyon gyakran egy- harmadával, sőt többször ennél is nagyobb mértékben csökken. De ezek a veszteségek sem függetlenek az dm béri lelki- ismerettől. Műszaki és fizikai dolgozók lelkiismeretes munkájától. Erről bárki meggyőződhet, aki a kezébe vesz néhány úgynevezett termék kísérő jegyet, azzal a céllal, hogy egy-egy áruté- ?. tel sorsát nyomon kövesse. Elfogy mint a hold . Mindenekelőtt érzékeltetni f i szeretném az áru csökkenő- sének mértékét. A gyár egyik iá csomagoló részlegében meg- ? néztem egy lapos tányér n néven bejegyzett tétel „náció-' náiéját”. Ezek a préselt. — exportra készülő — tál- ? kák, amikor a hutából elin-|j dúltak, még ezeregyszáz-í nyolcvanheten voltak. Júni-í us tizennegyedikén érkeztek a csomagol óba: a raktárba | kétszáznyolcvan hetet további-, tottak. A bejegyzések szerint» kétszáztíz: csorba, száznyolc- f van: „füstös” (elszíneződött),| tizenöt törött. Ez összesen * négyszázöt darab selejt. | Ezeregyszáznyolcvanhétből. ' A másik csomagolóban } éppen sörös poharakat töröl- í gettek, csomagoltak. Amíg az ; asszonyok az asztalon lévő porcióval végeztek, megnéztem egy kísérőj egyet, amelyet parfés kelyhekről állítottak ki. A hutában még százkét darab volt belőlük. Mire keresztülmentek a pattan tón, a korongos csiszoló-üzemen, a beégetőn, a százkettő harminchatra olvadt. Közben az asszonyok befejezték a söröspoharak átnézését, tö- rölgetését, csomagolását. A jugoszláv .megrendelésre gyártott áruból sokezer darab készül. Itt most a kísérőjegy kétszáznyolcvan darabról szóL Közülük hetvennyolc hibás. Már az asztalon van a következő áru. Az úgynevezett Port-kehely „futó” lapján az áll, hogy a sorozat indításakor négyszáztizenhat darab volt belőle. A korongos csiszolóban beírtak tizennégy darab munkaselejtet, tíz anyagselejtet Eszerint há- romszázkilencvenkét darab: Takarékosabban is lebet Egy százalék kétmilliót jelent a trösztnek Minden embernek van célja amit el akar érni. Venni akar ruhát, rádiót, autót, vagy házat építeni. Hogy éri el a célját? Úgy, hogy beosztja a keresetét, nem költ feleslegesen, takarékoskodik. Aki könnyen bánik a pénzzel, nehezen jut előbbre. így van ezzel az egyén, és így van ezzel a népgazdaság is. Az egyén célja az, ami a népgazdaságé, a jobblét megteremtése. A decembéri párthatározat nem véletlenül hívja fel a figyelmet a fokozott takarékosságra, a népgazdaság minden területén. De maradjunk csak egy kisebb körzetben a nógrádi szénbányáknál. Lehet-e jobban takarékoskodni a széntermelésnél? Lehet. Ha csak egyetlen százalékos anyagmegtakarítást érnének el a tröszt bányaiban, az két millió forintot jelentene. Nem kevesebbet mint 14-15 kétszoba összkomfortos ház árát. Jó, jó, de hogyan? kérdezhetnék most sokan. Egyszerűen úgy, hogy mindenki sajátjaként bánik az anyaggal. Nem azt nézi, hogy az üzemé, az pedig kibírja. Ma még sok helyen lehet tapasztalni szétszórt anyagokat, vasat, fát, drága gépalkatrészeket. Egyes vezetők eltűrik a rendetlenséget, ami melegágya az anyagpazarlásnak. Példák sokaságát lehetne felsorolni, hogy mennyire nincs tekintélye egyesek előtt az anyagnak. Van viszont, ha hiányzik. Nem egy helyen akadályozza a munkát anyaghiány akkor, amikor a takarékossági rendelet után készült felmérés, hét és félmillió forint értékű felesleges készletet tárt fel. Ebből eddig 797 ezer forint értékűt már sikerült eladni és 600 ezer forintra van megrendelés. Ezzel szemben egy negyedév alatt 12 millió forinttal túllépték a beszerzési keretet. Ennek egy harmada az előszállítások, öt és félmillió pedig a többlet felhasználás miatt következett be. Ezt a túllépést a későbbiek során be kell hozni. A nógrádi szénmedencében évről-évre növekszik a korszerűen biztosított vágatok aránya, ennek ellenére alig csökken a bányafa felhasználása. Negyedév alatt például Zagyva kivételével valameny* nyi bányaüzem a tervezettnél több bányafát használt fel. Négyszázhúszezer forint túllépés keletkezett ebből. A robbanóanyagtervet is túllépték Mizserfán, Kisterenyén és Mátranovákon. Ez 74 ezer forinttal drágította az önköltséget. A villamosenergia többlet felhasználás több mint 250 ezer forintot vitt el feleslegesen. A takarékosságra persze másutt is van mód. Például igen fontos a helyes műszakgazdálkodás. A lehetőségek igaz mindenütt változóak. Mátranovákon például minden 100 vagon szén kitermelésénél öt műszakot megtakarítottak a tervezetthez viszonyítva az első negyedévben. Áprilisban viszont már 28 műszakkal többet használtak fel. Zagyván 26 műszakkal több esett 100 vagon szén Kitermelésére a tervezettnél. Mizserfán és Kisterenyén kevesebbet használtak fel. Jobban gazdálkodtak. Mennyi időt meg lehetne takarítani, ha a bányászoknak nem kellene csillére, anyagra várni. Nem egyszer csupán szervezésen múlik ez. A percek azután órákra, műszakokra szaporodnak. A gazdaságosság legfontosabb mutatója az önköltség. Mizserfa és Kisterenye kivételével valamennyi bányaüzemnél túllépték ezt a mutatót negyedéves szinten. Zagyván kerek öt forinttal többe került minden tonna szén kitermelése a tervezettnél. Nagybátonyban több mint 10 forinttal. Hiába volt megtakarítás Kisterenyén és Mizserfán, az nem pótolta a többi bánya túllépését, hiszen tröszti átlagban több mint két forinttal volt drágább tonnánkint a szén önköltsége. Ez is csaknem 2 millió forintot jelent, amit meg lehetett volna takarítani, ha mindenütt csak a tervezett önköltséget használják fel. A takarékosságra igen sok lehetőség van. Az anyag, a gépek megbecsülése, és az idő, mind pénzt jelent. Nem mehetünk el szó nélkül, a még itt-ott tapasztalható pazarlás mellett. Nemcsak a nagyobb horderejű dolgokkal lehet takarékoskodni, hanem a fillérekkel is. Fillérekből lesznek a forintok és ahogy e példa is igazolja, a milliók. A decemberi párthatározat végrehajtása elképzelhetetlen, a fokozott takarékosság érvényesítése nélkül. Változtatni kell a szemléleten, olyan légkört kialakítani a bányáknál, amelyben nem tűrik a pazarlást. Legyenek élharcosai a takarékosságnak a kommunisták. Példamutatásukra igen nagy szükség van. Tegyék szóvá, ha hibát látnak. Magyarázzák a dolgozóknak, hogy csak a fokozott takarékossággal érünk el céljainkhoz. B. i. kifogástalan áru. Ezek a kelyhek innen még a finom- csiszoló üzembe kerülnek. Hogy óvják a kelyhek száját a csorbulástól, masszába mártják. A csoportban dolgozó három munkás közül az egyik átnéző: azt ellenőrzi, nem került-e csorbaszélű pohár a jók közé. Kérésemre — szúrópróba-szerűen — néhány kehely csiszolását is ellenőrzi, bár ez a művelet a beégetés előtt egy másik me- ós dolga. Már az első darabok közt feltűnően sok az egyenetlenül, ferdén csiszolt kehely. Az asszonyok kíváncsisága felébred: attól kezdve ellenőrzik mindegyiket. A végén félretesznek negyvennyolc darab ferdén csiszolt és két darab repedt kelyhet. A háromszázkilenc- venkettő tehát háromszáznegyvenkettőre apadt. Azaz, hogy... a ládába mégis csak háromszáztizenhárom kerül. Huszonkilenc darab hiányzik. Hol van? Átkiáltanak a be- égetőkhöz. 'Ott rövid tanakodás után visszaszólnak: itt van. A csomagolók mérgelődnek. Odamegyek. kérem, számolják meg a jelzett kelyheket: harmincegy darab. Furcsa, most már több, mint amennyinek lennie kell. Később megtudtam, hogy azok a kelyhek még sem azonosak az eltűntekkel. Védelmezi de miért ? Mennék a másik csoma- golóba, de közben megkérdezem a korongos csiszolók át- nézőjétőd, hogyan lehetséges, hogy a rosszul csiszolt kelyhek elkerülték délutános társa figyelmét Aztán nézem, ő hogyan dolgozik, s már nincs is szükség magyarázatra. Mentegeti magát: öt csiszoló munkáját kéne ellenőriznie, de a szalagról lezúduló árutömeget egyedül képtelen alaposan átnézni. Van még egy kérdezni valóm: a kísérőjegyen rajta van annak a csiszoló munkásnak a neve, aki a már jelzett negyvennyolc darab kelyhet elrontotta. Váltótársa hevesen védelmezi, ö tudja, miért. A javítást — ingyen — tnost mindenesetre neki, a váltótársnak kell elvégeznie. És a hiányzó huszonkilenc darab kehely? Valahol útközben lábakéit. Nincs gazdája. Benéztem a festődé csomagolójába is. Az üzemírnok készségesen tesz elém egy egész köteg kísérő jegyet. Íme, néhány kijegyzett adat: koktél-kehely, az I-es fazekas üvegfúvója százhatvanegy darabot készített ebből száznegyvenhét került a pattantóba, a többi munka és anyagselejt. A pattantóból százhuszonhét került a korongoscsiszolóhoz, onnan száztizenöt a törölgetöhöz, aki százhatot továbbított a festődébe. Hogy a százhatból mennyi kerül raktárba, még bizonytalan. Egy Scherbet elnevezésű, kehely kétszázhatvannak „indult”. A festődébe száznyolcvan ért. Egy Wines-nevű kétszáztizenhat darabos kehelytételből a festődé száznegyvenhárom darabot kapott. Elejét lehet tenni Bejön az irodába a művezető-helyettes, később egy normás. Egymással versenyezve sorolják azokat az árukat, amelyekből még ennél is érzékenyebb a veszteség. Egy Martinis-nevű nagyméretű kehelyből angol megrendelésre több, mint ezret gyártottak. A végén alig maradt belőlük nyolcszáz. Hogy a gyár, a megrendelésnek eleget tehessen, pótlólag el kellett készíteni még negyvennégy darabot. Ugyancsak több, mint ezer darab kétliteres korsót gyártottak le. A festődébe ebből már csak hétszázhatvan került. A normás lerajzol nekem egy karcsú-torkú csiszolt likőrös-pa- lackot, amelyből a múlt hónapban ezer darab készült. Amikor már mindén műveletet, elvégeztek a palackon, kitűnt, hogy csak négyszáz darab megfelelő. A többibe a hután ferdén fúrták a dugó nyílását. A hibát a gyártás kezdetén fel kellett volna tárni. Erre a művezető helyettes csak legyint Ha a gyár ki akar elégíteni ezer darab színes festett korsóra szóló megrendelést, a sorozatot nemritkán ezer- négyszáz-ezerötszáz darabbal kell elkezdeni. Hogy a végén ezer maradjon. Példákat sorol, amikor beérkezik az áru, festésre. Elvégzik. Következik a beégetés. És a korsók egymás után szétpattannak. Az üveg feszültsége- sen került hozzájuk. Anélkül, hogy ezt bárki jelezte volna nekik. Látom, hogy bántja a dolog megkérdem tőle, hogyan lehetne az ilyesminek elejét venni. Azt válaszolja, lelkiismeretes munkával. És nem a mennyiség hajszolásával, hantim jómi- nőségű munkával. És azzal, hogy ennek megteremtik a műszaki feltételeit. Most nem egészen ez történik. Ellenkezőleg: a gyár vezetői mintegy tudomásul veszik a helyzetet. Felüt egy vaskos könyvet Mutatja: az 1774-es formaszámú rózsaszín festett korsóból háromszázhaí- vannégy kellett Hogy ennyi megmaradjon. legyártottak négyszázötvenet A kékből ugyanennyire volt szükség — legyártottak négyszáznyolc- vankettőt, a zöldből négy- százkilencvenhármat. Az 1658-«« formaszámú festett zöld korsóból — hogy' há- romszázkilencven legyen — eleve százhuszonhéttel többet gyártattak le... A kérdést, amit a művezetőhelyettesnek feltettem, megismételtem másutt is. Szinte valamennyien hasonlóképpen válaszoltak. Munkások, művezetők, meósok. Nem titkolom, hogy ezúttal is számtalanszor szóba hozták a normarendezést, ätnelynek, mint ismeretes, ugyancsak az a célja, hogy több terméket állítsunk elő kevesebb költséggel. Az sem titok, hogy amikor egy gyárban normarendezés van, meglehetősen változó a hangulat. Ezért, aki fölemlítette az új normákat, nem jókedvében tette. Valamit azonban hozzá kell ehhez fűzni: a legtöbb megkérdezett — az említett normást is beleértve; és anélkül, hogy egymásról tudtak volna — egy dologban egyetértett. Elismerve a normarendezés szükségességét, nem ártana elgondolkozni azon a potenciális nyereségen, amelyet az említett nagyarányú áruveszteség csökkentésével elérhei - nénk. Megfontoltan és határozottan Nem vitás, hogy egy ilyen sok éve gondot okozó problémát — legalább részben — megoldani roppant bonyolult feladat. De nem lehetetlen. A megoldás pedig olyan gyümölcsöt teremhet, amelyre érdemes töprengést, energiát, alaposan megfontolt és határozott intézkedéseke fordítani. Sőt, úgy vélem, a műszaki vezetők száma ru ez éppen olyan lelkiismereti kötelesség, mint jobban dolgoznia üvegfúvónak, kikós- nak, pré6előnek, pattan tónak, csiszolónak, beége tőnél festőnek, valamennyi öblös- üveggyári dolgozónak. Csizmadia Gém
