Nógrád. 1965. május (21. évfolyam. 102-126. szám)
1965-05-29 / 125. szám
4 NÓGRAtf 1965. május 29. saombat Közelségben a harmadik hely Készülnek az SKSE asztaliteniszezői Amikor a megyei bajnokság megnyerése után az osz- tályzóról bejutott a csapat az NB II-be, kevesen gondoltaik arra, hogy az SKSE asztali- teniszezői kitűnően megállják majd a helyüket. A csapat pillanatnyilag szett-arán nyal szorul a negyedik helyre és azonos pontszáma van a harmadik helyen tévő Ceglédi Epí tokkal. Vasárnap rangadót vív az SKSE a Ceglédi Építőkkel. A győzelem azt jelentené, hogy az együttes a harmadik helyet szerzi meg az NB II. Mechlo- vits-csoportjában a tavaszi fordulóban. Érzik a mérkőzés felelősségét az SKSE asz- taiitendszezői. Az eddigi jó szereplésre szeretnék vasárnap félteni a koronát és ezért a héten kettőzött szorgalommal készültek az edzéseken. — Szeretnénk győzni a Cegléd ellen és ez nem lehetetlen — mondotta Bérezés József, a csapat edzője. — A fiúk eddigi teljesítménye minden dicséretet megérdemel, hiszen helyezésünk mindenképpen előkelő lesz és a bajnokság megindulása előtt csupán a bentmaradást tűztük célul. Ügy gondolom, örömet szereztünk szurkolótáborunknak eddigi szereplésünkkel. Az SKSE nem változtat ösz- szeáilHtásáin és vasárnap a jól ismert Polonecztei testvérpár, Bohati és Orosza lép asztalhoz, hogy a harmadik hely megszerzéséért küzdjön. Szécsényi siker a megyei döntőn Úttörők négytusa bajnoksága Az úttörők négytusa bajnokságának megyei döntőjét hétközben rendezték az SKSE stadionban. A megye valamennyi járásából az első helyen végzett csapatok indultak a döntőn. A fiú és leány együttesek eredményét járásonként összevontan értékelték. Végeredmény: Csapat, L Szécsényi járás (Rákóczi Ferenc ált. isk. fiú és leány csapata) 2375 pont, 2. Pásztói járás (I. számú iskola leány, IL számú iskola fiú) 2309 pont, 3. Salgótarján város (Zagyva- pálfalvi leány iskola, Rákóczi úti ált. fiú.) 2236 pont. Egyéni összetett, leány: 1, Oláh Katalin 279 pont, 2. Zsíros Ágnes 256 pont, 3. Benkő Magdolna 242 pont. Valamennyien szécsényi úttörők. Fiúk: 1. Varga József (Pásztó) 313 p, 2. Szőke Lajos (Szécsény) 296 p, 3. Varga Péter (Nagybátony) 283 pont Az egyes számok győztesei: 60. m. síkfutás: 1. Varga. 2. Polonkai Anna (Zagy vápái falva), Kislabdadobás: 1. Hustva- va (Bgy.), 2. Szeberény: Ka talin (Zagyvapálfalva). Távolugrás: Li Varga 2. Oláh Katalin (Szécsény). Magasugrás: Szőke (Szécsény), Hegedűs Gizella (Karancsalja> Nógrád megyét a szécsényi járás fiú és leány csapata képviseli az országos úttörő négy- tusabajnokságon. Hétvégi sportműsor SZOMBAT KÉZILABDA: Megyebatno- ká mérkőzések. St Gépipari Tch.—N.bátanyi ITSK, St Építők-pálya, 15,45 óra, Bgy Dózsa—St Építők, Balassagyarmat 17.40 óra. Nők: Ce- red—St. Építők, Cered, 9,45 óra. VASÁRNAP TORNA: Felszabadulási Tomaünnepély az SKSE stadionban 15 órakor. SAKK: SBTC—Nyíregyházi MSE, osztályzó mérkőzés az NB II-be jutásért, SBTC- klubház 9 óra. ASZTALITENISZ: NB U. Mechlovits-csoport, SKSE— Ceglédi Építők Salgótarján 1 v! ÜM-tomaterem 11 óra. KOSÁRLABDA: NB II. női mérkőzés: SBTC—Özd, Salgótarján Gépipari Techn. tornaterme 10,30 óra. RÖPLABDA: NB I. férfi mérkőzés. Salgótarjáni ZIM— Nyíregyháza, Salgótarján ZIM-pálya, 9.30 óra, v: Bakó. NB II. férfi mérkőzés. St Petőfi—Székesfehérvár, Petőfipálya 9 óra, NB IL női SBTC—Székesfehérvár, Salgótarján, Rákóczi-úti iskola 11 óra, LABDARÚGÁS: NB I. Pécsi Dózsa—SBTC, Pécs 17.30 óra, v. Bircsák. NB IL Keleti csoport: Nagyba ternyi Bányász—Pénzügyőrök SE, Nagybátony, 17,30 óra, v: Losanczi, NB III. Északi csoport: Balassagyarmati Dózsa—Baglyasalja, Balassagyarmat, 17 óra, v: Szlávik: Mdzserfai Bányász—BEAC, Kazár, 16,30 óra v: Unyi. JUNIUS 1-TÖl, a salgótarjáni tisztasági fürdő használata az alábbiak szerint változik nemenként, minden más meghagyása 1 mellett. Közös fürdő: nők részére: Kedd, csütörtök, szombat, férfiak részére: szerda, péntek, vasárnap. Szünnap: hétfő. A Nógrád megyei Sütőipari \ általat azonnali belépéssel felvesz élelmiszeripari felsőfokú technikumot, vagy műszaki egyetemet végzett dolgozót képzettségének megfelelő beosztásba. Cím: Salgótarján, Fürdő utca 2, A népi kézilabda Cs.O. Hétközben a következő mérkőzéseket játszották a megyei kézilabda bajnokságban. SBTC —•Nagyb. Gimn. 24:11, Kiste- renye—St.Gépipari Tech. 10:9, St. ZIM—Ménkes 32:3. A TABELLA: 1. St. Építők 7 6 0 2. Nagyb. B. 6 6 t 3. SBTC 7 5 0 4. Bgy. Dózsa 5 4 0 5. St. ZIM 8 4 0 6. Nagyb. Gimn.6 4 0 7. Nagyb. ITSK 6 3 0 8. St. Gépip. T. 5 2 0 9. Rákóczi-b. t. 6 1 0 10. Kister. B. 7 10 11. Mizserfai B. 4 0 0 12. Ménkesi B. 3 0 0 1 210: 73 12 0 142:78 12 2 109: 97 10 1 97: 58 8 4 147:100 2 109: 97 3 121: 98 3 58: 88 5 06:149 6 G4:131 4 36: 85 3 8:117 A Pécsi Dózsa még nem vesztett pontot otthonában Vélemények a vasárnapi mérkőzés előtt «ló formára számítanak (Tudósit ónktól!) Ha valaki azt hdszt hoev Pécsett a Honvédtől szerdán elszenvedett 3:l-es vereség levertséget okozott, envhén- szólva téved. — A iobbtol Mkamni nem szégven — állapította meg Qrczifalvi István, a Pécsi Dózsa edzőie — Idegen ná- lván a bainokság első helyezettje ellen sokáig ellenálltunk. sőt 0:0-ás állásnál nekünk volt helyzetünk. Karnisunk injekciózva nem egészségesen védett. Állandó csapatunkból eevik legjobb csatárunk Konrád hiányzott Mi tnlajdonkéDDen a Honvéd elleni találkozón már az SBTC ellen készültünk. Sokan vannak, alak azt mondják, hogy az edző KonKozépiskolás kézilabda bajnokság Nagybátonyban rendezték meg Nógrád megye 1965 évi megyei középiskolás kézilabda bajnokságát. A csapatokat két kategóriába osztották. Az „A” kategóriában az igazolt játékosok szerepeltek, míg a „B” kategóriában az egyesületnél nem szereplő versenyzők alkották a csapatot. Eredmények: leányok: „A-” kategória. Nagybátonyi Gimnázium — Pásztó 9:4, Pásztó — Kis térén ye 7:1, Nagybátony — Kisterenye 13:3. Végeredmény: L Nagybátonyi Gimnázium 4 p., 22:7, 2. Pásztói Gimnázium 2 p, 11:10, 3. Kisterenyei Gimnázium 0 P-, 4:20. „B” kategória: Eredmények: Nagybátony — Balassagyarmat 5:3, Béred — Kiste renye 15:0, St Madách — Karancslapújitő 10:4, Bércéi — St. Madách 6:4, Bércéi — Karancslapújtő 13:2, St Madách — Nagybátony 7:2, Nagybátony — K.lapújtő 3:3, St Madách — Kisterenye 12:0, Bércéi — Balassagyarmat 4:1, Nagybátony — Bércéi 0:0 (a két pontot a Nagybátony kapta). Végeredmény: 1. Berceli Gimn. 8 p., 3:97, 2. St. Madách Gimn. 6 p., 33:12, 3. Nagybátonyi Gimn. 5 p., 10:13, 4. Karan cslapúj tői Gimn. 1 p., 11:26, 5. Balassagyarmat 0 p., 4:9, 6. Kisterenyei Gimn. 0 p. 0:27. Fiúk: „A” kategória. Nb. ITSK — Nb. Gimn. 13:7, St. Gépipari — St. Madách 10:9, St. Gépipari — Nb. ITSK 14:6, St. Madách — Kisterenye 12 fi, Kisterenye — Nb. ITSK 10:9, Nb. Gimn. — St Gépipari 10:10, St Madách — Nb. Gimn. 16:12. Végeredmény: 1. St. Gépipari Techn. 5 p., 34:25, 2. St Madách Gimn. 4 p., 37:29, 3. Kisterenyei Gimn. 2 p., 17:21, 4. Nb. ITSK 2 p., 28:31, 5 Nb. Gimn. 1 p, 29:39. „B” kategória. Nb. Gimn. Karancslapújtő 6:5, Balassagyarmat — Kisterenye 11:12, Szécsény — Kisterenye 9:8, KJapújtő — Romhány 6:3, Nh. Gimn. — Szécsény 9:5, St Gépipari — Ramhány 115, Balassagyarmat — St Gépipari 12:5, Balassagyarmat — Nh. Gimn. 10:7, St Gépipari — Karancslapújtő 13:3. Végeredmény: 1. Balassagyarmati Sz. Kovács János Gimn. 6 p, 33:14, L Nb. Gimn. 4 p., 22:20, 3. Szécsényi Mezőgazd. Techn. 2 p., 17:14, 4. K-lapújtői Gimn. 2 p, 115, 5. St Gépipari Techn. 2 p, 16:17, 6. Romhányi Gimn. 0 p., 11:17, 7. Kistéren yei Gimn. o p., 10:20. rádot is azért Dihentette. hoev az SBTC ellen fittebb leaven. Szó. ami szó a pécsi csaDat naevon készül a tariánáak (beadására. mert szeretné meamutatná hoev a bainoki táblázaton elfoelalt 4. helyezés nem véletlen. Arról nem is beszéve. hoev ha a hátralévő (Saleótarián. Komló) elleni mérkőzését megnyeri, akkor biztosan meetartia előkelő helyezését a tavaszi idény végeztével Rendkívül nagy Jelentőségű tehát a Décsi csapat számára az SBTC elleni találkozó. Tizenkét pontot szerzett eddig a pécsi együttes és most arra számit hogy a® idén megfiatalított csapat azt a formát iátsza maid M vasárnap. amellvefl ebben az idényben sikereit elérte .Ehrt a sikert fémjelzi az együttes otthoni veretlensége; A pécsiek ugyanis mind a négy otthon játszott ide* mérkőzésüket megnyerték M az úi pécsi csapat legfőbb Jellemzője? Ha .megy” a iáték nekik (már pedig minden otthoni mérkőzésükön menti bét emberrel tudnak támadni és ha arra szükség van. hét emberrel tudnak szervezetten védekezni. Az ellenfél támadásai ideiében szinte teliesen megszállják a 16-os vonal környékét — teljes szélességben. Okos labdaadogatással pedig kellő időben közelítik meg az ellenfél kapuiát öt csatárral, mögöttük a két fedezettel. Sőt. nem egyszer Csupak is felfut a támadásokhoz. A támadások lelke Dunai dr. a szedi össze a mezőnyben a labdákat ő a csapat szellemi vezére De a evors és i?en iól cselező Györkő. valamint Konrád igen veszélyes a kapura. A két óriási munkabírású fedezet közül Halasát keménysége. Vaidát tedhnikaä képzettsége és esze révén kamatoztatta mindig a csapat. Hátul pedig Csuoák az ész. Rapp ranszódíkus kartus. néha szinte csodákra is kénes, de gyakran elemi 'hibákat vét A Pécsi Dózsa első adatában erősen benne vnft. — A csaoat kissé fáradt ez érthető is. hiszen legtöbbjük fiatal és ilyen nagy megterhelésnek soha nem volt kitéve — mondta Orczifalvi edző. — N nincs különösebb titkunk a mérkőzés előtt. Nem állunk be védekezni most sem. támadunk amikor arra mód nvílik. Amikor szükséges akkor védekezünk. Szombaton délelőtt tartunk még eev edzést és vasárnap remélhetőleg íegióbb csaoa- tunkkal állhatunk fél. Ez pedig: Rapp — Hernádi. Móricz. Csuoák — Vaida. Halasi — Goór. Gvörkő. Dunai dr.: Kincses Konrád. Csak a mérkőzés előtt lesz végleges csapat Szeretne javítani az SBTC Az ÉM. Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat kömunkához értő kőműves szakmunkásokat vesz fel azonnali alkalmazásra. Munkásszállás és napi háromszori étkezés a munkahely közelében biztosítva van. Jelentkezni lehet a vállalat központjában, Salgótarján, Lovász József út 41. sz. alatt. Tornaünnepély az SKSE-Stadionban Az emuit vasárnap elhalasztott tornaünneDélvt. melyet a Nógrádi Ifjúsági Napok keretében rendez a Nógrád megyei TS. vasárnap tartják az SKSE-Stadionban. A, ünnepélyen mintegy kétezer tornász mutat ia be gyakorlatait. Az összevont gyakorlatok mellett minden iskola külön számmal is készült. Csütörtökön tartották az utolsó összpróbát. mely iól sikerült és kevés iavíta- nivaló akadt a gyakorlatokon. A tomaünncDélv programjában változás lesz. de ez a színvonalat nem rontia. hiszen az általános iskolás és középfokú iskolák tornászai szorgalmasan készültek és tudásuk legjavát ad iák majd a látványosnak ígérkező tor- naünnepélven. A csapatkeresés jegyében játszotta edaőmérközésót az SBTC Zagyvapálfalván. Gro- sics Gyula edző tizenhét játékost szerepeltetett és különösen a csatársorban történt több változás, A csapat 8:1- re győzött. A Zagyvapálfalva meglehetősen elfáradt az első húsz perc után és az SBTC csatársor szinte tetszés szerint rúgta a gólokat Az mindenesetre megállapítható volt hogy Müller jó formában van, Kökény is kezdi megszokni a jobbszélső posztot és bár csak egy félidőt játszott Jeck is csillogtatott időnként. A sérültek közül Jecfk már felépült, Horváth és Kocsis is harcképes. Ferenc sajnos nem vállalhatja a játékot, így a középhátvéd posztja gondot okoz az edzőnek. Schmidt és Szőj ka jön eiső- sortaa számításba és szó van arról, hogy Szalad visszakerül a csapatba. (Az edzőmérkőzésen jó formát mutatott — Olyan SBTC tizenegy lép majd pályára Pécsett amely javítani szeretne a két vereség után. Az Ózdtól elszenvedett kudarc miatt még mindig nyomott a hangulat a fiúknál — mondotta Grosios edző. Bár nem esélyes a csapat Bízom abban, hogy a játékosok vasárnapig kiheverik az ózdi mérkőzés okozta megrázkódtatást és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy helyrehozzák a kisiklást Az edző nem tudott biztos összeállítást mondaná és a Pécsi Dózsa ellen csak közvetlenül a mérkőzés előtt lelöli ki a pályára lépő tizenegyet, melyre a következő játékosok pályáznak: Cserháti — Sándor II., Schmidt. Oláh — Szojka, Toldi, Szalai — Kriskó, Kökény, Kocsis, Müller, Harváth, Básti, Jeck, László. sz. I. Az ÉM. Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat sürgősen keres főiskolai, ill. egyetemi végzettségű műszaki revizort továbbá 1 fő — építőipari gyakorlattal rendelkező — építészmérnököt, normatechnológust csoport- vezetői beosztásba. Munkanorma és munkaügyi területen gyakorlattal rendelkezők előnyben. Fizetés a gyakorlati időtől függően. A vállalat szükség esetén kultúrált munkásszálláson elhelyezést biztosít Pályázatokat, ill. jelentkezéseket részletes önéletrajzzal a vállalat személyzeti osztályára kérjük címezni. Cím: Salgótarján, Lovász József n. 41. sz. Vállalatok figyelem! A 114/1965. PM—OT együttes utasítás végrehajtásának elősegítése érdeké ben a Figyelő című gazdaságpolitikai hetilap e heti száma 5 oldalon a „Kereslet—Kínálat” rov atban közli a vállalatoknál lévő elfekvő készletek listáját Elfekvő készletek érté kesítését, vagy ezek vételét hirdesse a Figyelőben Cím: Budapest, V. Alkotmány utca 10. Telelőn: 312—553.