Nógrád. 1965. május (21. évfolyam. 102-126. szám)

1965-05-30 / 126. szám

1965. május 30. vasárnap

5TÖGRÄD

Goda Gábor

Tengeri szél1

Ugyan? Nem is értem magam. |

Hát egy idegen fiatal nő halálát is esztétikai, érzelmi örömökre akarom felhasználni? Néha megesik, hogy senki nem érthetetlenebb és idegenebb az embernek» mint saját maga.

Az arcom sima. Ma kivételesen jól sikerült a borotválkozás. Döntöttem. A templomba nem megyek. Ez túlzás, Igaz, mélyen belehuppantam ebbe az életbe, ezekhez az emberekhez már vastag és rugalmas száluk kötnek, amelyek akkor sem szakadnak el, ha egyszer hazaérekTehát a templomba nem megyek. De a temetőbe, igén, a temetőbe ki kell mennem. Nem tudom, merre kell kimenni a temetőbe. Még azt sem tudom, hogy csakugyan ki kell-e mennem. Talán Beltramelli kivisz a kocsiján. Fel kellene hívni őt. Tárcsázok. A Clinica Vall’ d’Olívót hívom. Beltramelli doktort keresem. Várok- Vagy két percig is várok, amíg a telefonhoz jön.

— Bocsásson meg — mondja —, de éppen vizitem volt.

— Természetes. Azért hívom, mert a tanácsát akarom kérni.

— Parancsoljon.

— Nem tudom eldönteni, helyes-e, ha kimegyek Margherita temetésére vagy sem. Nem szoktam temetésre járni. Egyszerűen nem bírom.

— Hát akkor? Hiszen már döntött.

— Nem döntöttem, mert most mégis úgy érzem, hogy ki kellene mennem a temetésre.

— Ne ürítse fenékig egy nyaralás örömeit.

Bevallom, meghökkentett Beltramelli válasza. De megértettem.

— Egyébként — folytatta — én a templomi beszentelésre megyek tíz órára és onnan kocsival a temetőbe.

— Megtenné, hogy mielőtt kimegy a temetőbe. értem jön?

— Természetesen — mondta Beltramelli. — Természetes, hogy magáért jövök; Hát kiért is mennék? Hiszen majdnem együtt haltunk meg. Illendő, hogy most együtt menjünk más temetésére.

Ezt nem tréfásan mondta, inkább tragi- kusan— Köszönöm, várom.

Az imént még teljesen tiszta égbolton váratlanul jelent meg néhány szinte mérgesen sötétlő felhő. Hannan jönnek, merre tartanak, nem tudom. Miféle szél hajtotta őket? A levegő mozdulatlanságába beleröppent időnként suhogó szárnyakkal a szél. Olyan váratlan és földöntúli volt, hogy a jámbo- ratíb ember látomásos képzete arkangyalt vélt volna benne felfedezni, aki jókora szárnyaival átszeli az egyházi égbolt biblikus kékségét. Utána ismét csönd és nyugalom üli meg a tájat. Magam előtt látom a gyászoló gyülekezetei a templomban, a koporsót papot a magas kereszttel, hallom a

Circum dederunt me-t és a hangok közt bujkáló zokogást. Magam előtt látom Neri- nát, csak képkeretbe kellene őt éilítani, feje fölé aranyból glóriát rajzolni, és ember legyen a tailpán, aki nem vetne keresztet

Mihez kezdjek? |

Tudom már. Felmyalábolom a regény kéziratát, és visszatérek a teraszra- Olvasom, olvasom bogarászó szemmel. Meglep, menynyi műgonddal helyeztem hőseimet abba a balatoni tájbla. amelyet aprólékosan ismerek. Nem, nem tudnék a Ligur-tengerrői írni; még azt sem tudom, miféle halai vannak, a vidék törvényeit sem ismerem, állatvilágáról sem tudok semmit vagy csak olyan általánosságokat, amelyek ugyan jellemzőbbek emberekre és állatokra, mint a tudományos rendszerek, de a hitetlenség ébresztése szempontjából mégis elégtelenek.

Hát még mennyi mindent tudok az otthoni emberről, útikalauz nélkül. Nem akkor tud az ember a maga világáról valamit, ha csak az általánosat ismeri, s akkor is keveset tud, ha csak emlékanyagára bízza rá érzelmeit. Valahol ott kezdődik a mélyebb ismeretség, ha az emberek bonyolult asszociációit is követni tudjuk. Nem a folKlór mentén ismerem a hazai világot. Az illúziók árnyékát sem engedem hőseimre ráborulnt, és nem száműzöm mindazt, amit időnként elszürkülnének azok, akik megszokták már a jót is- Hogyan is mondja Rokka profesz- szor a történelem egy dühödt pilanatában néhány konzervatív tanártársának: „Mit akarnak? Engem akarnak a valóságra tanítani, aki láttam a valóságot naponként megbirkózni a hazugsággal. Rostéi!ik dicsérni azt, ami jó? Megőrültek? A nép szeretetére akarnak rávenni maguk, akik a nép fogalmát még a legendák szorításában érzik csupán. Miért akarnak kiátkozni engem a katedráról aki nem értem be a maguk harminc szóra zsugorodott világával? S ha még ennek a harminc szónak ismernék igazi jelentését! Nép, haza, nemzet, faj, és sorolhatnám mind a többit: vajon megegyeztünk-e fogalmak mindegyikében? Nem űl-e még mindig az az árvalányhajas. pánttikás kalap a fejükön, amit az évszázadok a nyakúikig húztak? Elégedetlenek velem? Már nézzék el nekem, ha így mondom maguknak: „Önök tökfilkók. Hát. nem veszik észre, hogy a lényeg az a változás, ami társadalmunkban, értelmi és érzelmi úton egyaránt végbement a magántulajdonnal kapcsolatban; Mondhatnék erre száz példát is. Ilyeneket: k: akar tulajdonéban egy bankot birtokolni? Nem az egyházról beszélek. A népiről. De nem ilyen példákat mondok. Csak a lányokat említem. Már nincsenek általánosságban, úgymond „eladó lányok”. A házasság már nem gazdasági szerződés, mint a római jogban- Az érzelmi és fizikai együvé tartozás vágya érvényesül a szerelemben, és megbukott a hozomány perdöntő jellege. Csak

nevessenek. Az én reményem, hogy diákjaim között alig van olyan, aki jövőjét a hozományra építi. Ez nem legenda, ez nem árvalányhaj, ez nem nacionalizmus, ez nem folklór: ez ma Magyarország.”

Már megint ez a gzél! {

A tengerre nézek. Hirtelen támadó vihar kavarja meg a hullámokat. Magasra csapnak, tölcsérek képződnek, és pillanatok alatt a csónakokat is e 'tölcsértornyok tetején táncoltatják. Iszonyatos a hirtelenség, amellyel a természet változik. Itt úgy mondják: írómba marina. De az a tengeri trombita felkavar egyszerre mindent. Felkapja asztalomról a papírlapokat, s szállnak a lapok a levegőben szerteszét. A szánnegyvenhetes oldal elrepült, az egész Koloska-völggyefl együtt. A száznegyvenkilences oldal valahol messze száll a Balaton-vidéki madarakkal és fákkal egyetemben. Az ötszázad ;,k oldalon Rokka előadása fenn kavarog a légiben. Hőseim, az Ágnesek, az Adámok, a Rokkák, a tájak, a városok, egés-z Magyarorság szerteszét száll mindenfelé, a lapok beleütköznek a pálmák leveleibe, ellepik a sétányt, egy-egy autó átgázol rajtuk. Futnak, száguldanak a gyerekek utánuk. Az erkélyen állok, onnan kérlelem őket: — szedjétek össze a lapokat. — Majdnem így mondom: Szedjétek össze Magyarországot. És összeszedik a kéziratlapokat, hogy ismét összeálljon a feldúlt Balaton, a mozaikokra töredezett Budapest, az egész otthoni táj, egész Magyarország, amely e percben még porral keverten szálldos és kavarog a légben, lenit kuszák a földön, és remegve lapul a pálmák tetején.

fin is lerohanok az utcára. Hadd segítsek én ist Vagy tíz gyerek is vágtat. Micsoda pompás mulatság! Néhány lapot a szél a tengerbe sodort. Hajrá utána! Csuromvizesen emelik ki a vízből Darabont Ágnest

Trombitál a tenger! A gyerekek rohannak! A kézirat lapjai nagyjából ismét egymásra

halmozódnak, s csak néhány fékezhetetlen lap száguld még szerteszét.

Beltramelli kocsija e hadjárat közepén áű meg a kapu előtt.

— Mi történt? — kérdezi.

— Egy váratlan szélvihar szétvitte regényem lapjait.

— A kocsimban is van egy oldal. Nem tudom elolvasni, csak a számot, szénhetven- négy.

— Kösznöm — mondom.

— Együtt van ismét az egész? — kérdezte a doktor.

A kocsi hűtőjén számolok •

százhatvanhárom, százhatvannégy, és számolok rendületlenül, és a gyerekek könbeáll- nak, és velem számolnak, és mintha büszkék lennének, hogy segítettek nekem újra összeállítani azt, amiről nem tudják, hogy micsoda.

— Siessünk — mondja Beltramelli. — Ne késsünk eL

— Egy oldal hiányzik.

Beltramelli udvariasan türelmetlen.

— Temetésről nem lehet elkésni — mond- ja— De hiányok egy oldal a regényemből.

A Via Giulia felől szinte szállva érkezik

egy szeplős gyerek, kezében a száznyolevtan- hármas oldallal. Hálálkodom, és boldog vagyak. Ismét együtt van a regényem, és berr- ne egy kicsit talán: egész Magyarország.

Beffitramelli gázt ad- Saáguldunk a temető felé.

»Goda Gábor Magányos átázás című regénye *» ünnepi könyvhét egyik érdekes művének Ígérkezik- A regény főalakja Tőth Flór!-in Író, aki az olaaz tengerparton tölti a nyár-régét Az ö vallomása a szerelemről, életről, halálról, magánytól és közösségről — ez a regény, amelynek egyik szép részletét adjak közre.

te a sajtot. „Tábori előkelőségek!”

(S ez volt az igazság. Mert a kétméteres termetű lelkész s a vézna berlini sikkasztó — mindketten évek óta ették a koncentrációs rabság kenyerét — egyaránt az úgynevezett „tábori előkelőségek” rendjébe tartozott. Kivételezett foglyok voltak: németek. Ketzlicfc lelkész kaphatott kívülről csomagot és harminc márkát, a sikkasztó ágya alatt pedig egy fonott bőröndben kincsek: hét arany karóra, töltőtollak, dörzstörülközők. selyemingek, tojások, krumpli — csupa itteni szerzemény).

— Du! Róka, alszol? — kérdezte a sikkasztó.

„Beszélgetni akar, talán még sajtot Is ad” reménykedett a volt hírlapíró. Hangosan meg így szólt: — Hallgatlak.

— .. .Ott hagytam abba

tegnap este — szólt a sikkasztó lehúnyt szemmel —, hogy annak a gyermek kertésznőnek igazán elsőosztályú, telt fehér mellei voltak. Inkább kissé hegyesek. Hiszed?

— Miért ne hinném? — kérdezte Róka Lajos.

— Csak mondom. Síkos volt a bőre. Szóval mindjárt vacsorát főzött nekem.

— Sajtot?

— Hogyhogy sajtot? — kérdezte meghökkenve a hírneves sikkasztó.

— Csönd! — mondta egy elkeseredett hang távolabbról.

A görög foglyok a sarokban erősen köhögni kezdtek.

— Maman! szólt vékony hangon egy haldokló francia fiú.

A felsőbányái volt metsző lemászott az ágyából, és csoCZINKE FERENC: GETTO 1945 JANUAR

még hozzá elhamarkodottan. Kis csönd volt.

— Hogyhogy mindegy? —

kérdezte azután felháborodottan a sikkasztó

Uiabb csönd.

— Bocsánat — mondta Róka Lajos szolgalelküen, s r.aavot nvelt.

Hallani lehetett a sikkasztó hangos, gyötrődő lélegzését. Csak meg ne bolonduljon a

sötétben!

— Nyolc évi fogság után még most is előttem van annak a nőnek a hasa — mondta vésül. és visszadőlt a oárnáiára.

— Boldog újévet! — szólt esv hang lengyelül az egvik távoli sarokban.

— Radosewszki — mondta a

volt magvar hírlapíró. — Radosewszki. boldog újévet!

D«. választ nem kaoott. A

tárt ablakok felé nézett. s látta a kavargó hónelvbeket. hallotta a szél ■ sivítását. a ■szeme téliesen megszokta már a homálvt. s nézegetni kezdte — mint minden este. e1 nlvás

vei szemközt gubbasztó öklömül vi lakattal lezárt két sötét tölgvszekrénvt Az egyikben a vagyont érő hivatalos gatvákat tartották az arra illetékesek. a másikban a könyvtárat.

A németországi gatyákról most ne beszéljünk, nézzük a kön wt.árszekrénvt!

a utóbbi szekrény őre egv bivalvkéDŰ német ..hivatásos bűnöző” szerda délután öttől hétig, könyvtári órák alatt néha minden ok nélkül megmotozta a kölcsönzésre várókat. ..Művelt vaav?” — kérdezte halk gyűlölettel az ilyen oofon után. s szűkölő mioil- lákkal nézte áldozatát.

A könwtár Dolcain. német bölcsészek elsárgult kötetei mellett ott sorakozott a Mein Kampf hét vadonatúi Déldá- nva. Ezeket olvkor erőszakkal tukmálta e?v-eev szabódó könwkölcsönzőre a bivalvké- Pű könyvtáros: például a szelíd lelkű felsőbányái metszőnek. aki egyáltalán nem olvasott világi könwet. kétezer ordított rá. a második kénv- szerköcsönzésnél azonban már egv nofont is kaoott a rrnlv- kavörösen. i;-Misül méltatlankodó szeeénv ügvfé!. Olyan szelíd fosolv azonban nem akadt aki a szolidaritás Íratlan szabályát me»"'"ve ebbe a könwbe akárcsak bele is lanozott volna. Ellenben a bivalvkéofl könyvtáros két Ízben talált már egész egércsaládokat a fekhelyének szal- maioárnáiában. Hogvan kerültek oda?

A könwtár díszoolcán eg» Goethe díszkiadás szomszédságában. érthetetlen okokból ott szomorkodott aranvos kötésben Csermely Gyula Ton- rini nász című reeénve magyarul. Légrádv Testvérek kiadásában. továbbá eav rongyévá olvasott litván nvelvű szakácskömw 1872-ből. valamint Tacitus Germaniáia-ia németül. A könwtár továíb bí nemzetköziségét három francia Veme-reeénven kivül néhány török mű és ew kedvelt holland hadtörténelmi zsehkönw biztosította A könyvtár legnagyobb kincse. az idők iffazd ielkéne azonban egv hetilao: a Mücn- hener Illustrierte Zeitung néw. aránvlag friss bekötött évfolyama volt. Hitler Adolf vezér és kancellárnak két- százhuszonhárom fénykénével. A vezér és kancellár minden ewes iobb és bel szemének helyén egyszerű lyuk kacsintott az olvasóra a Daniiról.

• •

ißzesen n'—száznegyvenből Ivük Világ történelmi lyukak. Engesztelhetetlen körmök kaoarták Ide hurcolt eurónai emberei: körmei.

Most sötét volt, Eiszaka.

.. .A söröshordó csapjából ütemesen csöDögötf. a sör az alatta álló dézsába. Az írnok asztalán a másnapi lét,s~<m- jelentés kitöltésre váró péi- dánva. előre megdátumozva: ..1. Január 1945 Dachau.” A világ lereszelő«, h-b rabkórháza volt ez.

*Az ünnepi könyvhét egyik eseménye lesz Sándor Kálmán I szebb novelláinak gyűjteményes kiadása, amelyet Éjszaka Kurd ban eltnmel jelentet meg a Szépirodalmi Könyvkiadó. E kü címadó novelláját mutatjuk be ezúttal.

szogva indult az illemhely felé.

— Egy drezdai gyermekke r- tésznő miért főzne nekem sajtot vacsorára? kérdezte most már kissé ingerültén a sikkasztó, azután választ nem is várva folytatta. — Gombócot csinált. Valódi gullászó- széval. A nő hasáról még nem beszéltem neked?

Várt a feleletre.

— Anya jegy volt rajta balra, a köldöke mellett! — válaszolta únottan a hírlapíró. Torkig volt e?,zel a történettel. — Mindegy! — tette