Nógrád. 1965. május (21. évfolyam. 102-126. szám)

1965-05-22 / 119. szám

6 nögbAd 1905. május 22. szombat Diáknapok Sárospatakon Öt megye fiataljainak kulturális seregszemléje Harmadízben rendezi meg Megyénkből is több fiatal jáni tanulók mondanak ver- az idén a Borsod megyei utazik Sárospatakra. A vetél- set és prózát, ének- és zene- KlSZ-bizottság és a tanács irá- kedőn indul a Salgótarjáni m,-‘veket mutatnak be. nyitásával a sárospataki Rá- Madách Imre Gimnázium, Iro- Az eredményeket május 30- kóczi Gimnázium KISZ-szer- dailmi Színpada és a 211-es án délután hirdetik ki, majd vezete a sárospataki diákna- számú Xparitanuló Intézet, a átadják a legjobbaknak a ní- pokat május 27-i kezdettel. Balassagyarmati és salgótar- vódíjakat. A kulturális seregszemlére ezideig öt megyéből hetvenkét iskola KISZ-szervezetének 3 100 tanulója jelentette be részvételét. A négynapos program sok érdekességet kínál a résztve­vőknek. Vers- és prózamon­dáson kívül bemutatkoznak irodalmi színpadok is- A hang­szer és énekszólisták melleti népi táncosok és kórusok is résztvesznek. 90 csapat Zagyvarónán Vasárnap: járási tűzoltó versenyek Vasárnap megkezdődik az 1965. évi járási tűzoltó ver­senyek sorozata. Az első ver­senyt Zagyvarónán rendezi meg a Salgótarjáni Járási Tűzrendészetó Bizottság a Fiatalok a nőtanácsban — Tegnap délután tartotta munkáiénak eredményében, vb ülését a városi nőtanács, a cigánv lakossággal különö- Eloszór a gyermeknapnál kan- =en sokat foglalkoztak. Házi- csolatos teendők részleteit be- asszonvok klubokat alakátot- szélték meg, tak. ahoi a korszerű ház tar­Ezután került sor az elmúlt tásról és a higiéniáról tartot- év munkáiénak értékelésiére, tak előadásokat. Több analfa- Beszámolóiában az elnökség bétát tanítottak meg írni és kiemelte annak a nagyfokú olvasni, c ezek az emberek le fiatalításnak a jelentősegét, ;S vizsgáztak az általános is- amelyre az újraválasztások kólákban, kanosán került sor. A nőta­nács 290 tagja közül 130 Sa- Az idei évben szélesíteni ki- tal. Örvendetesen emelkedett vániák e klubok munkáját és az értelmiségi összetétel ará- többen vesznek maid részt az nya is. A helves szervezés analfabéták egyéni oktat ásá- rpeemutatkozott az elmúlt év ban. Égig tanfohjgint résztvevőkre vár A korszerű üzemszervezés egyik feltétele a helves ügyvi­telszervezés. Az ügyvitel-szer­vezők kénzését tanfolvamokor. végzi immár több éve a Pénz­ügyminisztérium Szervezési és Ugyvitelgénesítési Intézete. Az intézet a meeve székhelyén is mdít tanfolyamét, ha a jelent­kezők száma eléri negyve­net. Ez esetiben konzultációs rodszerű tanfolyamot indíta­nak. amelynek résztvevői ki­ként 14 konzultáción vesznek reszt; Mecvénk ipari és mezőgaz­dasági üzemeiben de kereske­delmi szerveinél is szükség van iól képzett ügwitei-szer- vezőfcre. Igv tehát igen kívá­natos lenne, ha megyénkben élnének ezzel a lehetőséggel és elegendő íelentkező esetén a tanfolyam beindulhatnak. Az érdeklődőknek a Megyei Ta­nács pénzügyi osztályának számviteli feV'löse megfelelő községi szervek segítségéveid A délelőtt 9 órakor, a sport­pályán kezdődő versenyen a salgótarjáni járás és a vá­ros 90 csapata vesz részt, kö­zöttük felnőttek, úttörő fiúk és lányok. A versenyszámak: lajt-, mozdony- kocsi- és motoros fecskendők szerelése, valamint tűzoltó jellegű sta­féta. A versenyt tűzoltási bemutató zárja. Ne éljenek vissza a könnyítéssel Mint azt a napilapok az el­múlt héten közölték, a bel­ügyminiszter utasította a köz­lekedésrendészeti szerveit, hogy sünig a kereskedelem megfelelő mennyiségű bukósi­sakot nem bocsát a motorosok rendelkezésére, ne indítsanak szabálysértési eljárást azok ellen, akik sisak nélkül mo­toroznak. A rendelet rendkívül hu­mánus. Sokan azonban vissza­élnek vele és ezt az enyhí­tést felhasználják arra, hogy fejvédő nélkül közlekedjenek — még azok is, akik rendel­keznek bukósisakkal. Érthetet­len, hogy bár a statisztikák nyilvánvalóan bizonyítják a halálosvégű fejsérülések ma­gas százalékát, egyesek még­is kockára teszik saját és uta­suk életét, felelőtlenségükkel. Kamarazenekarok fesztiválja Az idén megrendezik a kamara- zenekarok országos fesztiválját. A találkozóra május 22-én, 23-án ke­rül sor Veszprémben, amelyen a bajai, a budapesti ÉDOSZ, MÄV kórház, a csepeli, a karcagi és az óbudai együtteseken kívül a salgótarjáni József Attila Kultúr­otthon kamarazenekara is részt- vesz. A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI: 9 34 48 55 65 Előadások a munkásszállásokon Azok a dolgozók, akik lakóhelyüktől távol munkás­szállásokon élnek, a társadalmi és politikai életből bizo­nyos mértékig ki vannak rekesztve. Ezen kíván segítem a Hazafias Népfront. Közvéleménykirtatás alapján fogja összeállítani azoknak az előadásoknak a témakörét, amely a munkássizálfliások lakóit érdekli, és rendszeres előadásso­rozatokat indít a KISZ és a TIT bevonásával. A rádió és a tv mai műsora lene hónapon át háromneien- tájékoztatást nyűit. rádió: 8.20: Lányok, asszonyok... 8.40: Dallal-tánccal a világ körül. 9.15: Orvosi tanácsok. 9.20: Megelőzhető-e a földrengés? 9.30: Giovanni Martinelli énekel. 10.08: Ez is, az is 110 percben. 12.15: Tánczene. 13.00: Lenn és fenn. Alekszandr Tengusz szov­jet író elbeszélése. 13.20: Népda­lok. 14.05: Hirdetőoszlop. 14.20: Két zongoraverseny. 15.05: Mi tör­tént a héten a nagyvilágban? 15.20: Hét vége... 17.35: Emlékeze­tes konferanszok. 18.15: A Rádió lemezalbuma. 20.25: Kemény Egon: Operettbemutató. 22.30: Tánczene. Petőfi rádió: 14.20: Tudósítás az ENSZ-ből. 14.30: Részletek Polgár —Kerekes filmzenéiből. 15.05: Ope­rarészletek. 15,52: Lovagok a Kö­rös-parton. Rádiójáték I. László­ról. Irta: Hegedűs Géza. 17.05: Heti hangversenykalauz. 17.40: Orvosi tanácsok. 17.40: Perényi Miklós, Wehner Tibor hangver­senye. 18.15: Találkozás. Részlet Pap Károlyné regényéből. 18.35: A dzsessz kedvelőinek. 19.05: Ma­gyar nóták. 19.45: Leonyid Mar- tinov verseiből. 20.45: Gondolatok filmekről. 22.00: Könnyűzene. 22.30: Goszlonyi János orgonái. TV-műsor: 15.55: Női torna EB. Közvetítés Szófiából. 17.38: Hírek. 17.45: Budapesti Nemzetközi Vá­sár 1965. 18.05: Van kedve tán­colni? 18.40: A tv j elemi. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Ki mit tud? H. középdöntő. 21.50: Solohov Magyarországon. 22.05: Tv-híradó — 2. kiadás. Besztercebánya: 10.00: Dokumen­tumain a kanadai indiánokról. 10.30: Filmhíradó. 15.00: A női tor­na EB közvetítése Szófiából. 17.00: A békeverseny közvetítése. 17.35: Filmképek a kalabriai partvidék­ről és London tíz hídjáról. 18.00: Pionírműsor. 19.00: TV Híradó. 19.50: Kedvelt dallamok. 20.00: Uta­zás a Vöröstengerig (német doku­mentumfilm). 20.30: Tévedés kizár­va (olasz filmvígjáték). 22.45: Aki elefántokat emelgetett (filmelbe­szélés egy artistáról). 23.00: Film­dalok. Naptár 1965. május 22. szombat Névnap: Júlia A Nap kél 3 óra 59 perckor, nyugszik 19 óra 23 perckor. A HoM kél 0 óra 34 perckor, nyugszik 9 óra 34 perckor. Felhős idő Várható időjárás ma estig: fel­hős idő, főként az ország déli részein esőkkel. Mérsékelt, helyen­ként élénk keleti széL Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 14—18 fok között — SZÜLŐ—PEDAGÓGUS találkozót rendeznek ma este a Salgótarjáni Iskola útá Ál­talános Iskolában. — TORPEVIZMÜ ÉPÍTÉ­SÉT tervezik Bercelen, Szan­dált, Herencsényben és Han­ton. Ezekben a községekben már Jcdyik a szervező munka és építkezéshez szükséges tár­sulások érdekében. — FELíÜJÍTJAK a mát- ranováki községi művelődési otthont. A járási művelődés- ügyi osztály illetékesei ugyanis megvizsgálták a mű­velődési otthon állapotát. En­nek alapján a járási tanács végrehajtó bizottsága elren­delte a felújítást. — JÓL JÖVEDELMEZŐ üzemága a termelőszövetke­zetnek Karancslapújtőn a ker­tészet. Tavalyi bevétele meg­haladta a nyolcszázezer fo­rintot s most a zöldségfélék értékesítéséből mintegy 1,2 millió forintra számítanak. — KÉSZÁRURAKTART ÉPÍTENEK jelenleg a Salgó­tarjáni Acélárugyárban, amely elkészülte után lénye­gesen csökkenti majd a gyár zsúfoltságát és ideális lehe­tőséget nyújt az értékes kész­áruk tárolására. A készáru- raktár előre latnatokig októ­ber végére készül el. — A FERTŐZÉS HELYÉ­TŐL számítva 50 kilométeres körzetben megelőző védeke­zést kell végrehajtani do­hányperonos zpoera fellépése esetén a Földművelésügyi Minisztérium rendelkezése értelmében, amennyiben a be­tegség a dohánynövényt a palántanevelő ágyban, vagy pedig a kiültetés után támad­ta meg. — ÖNMEOZASSAL DOL­GOZNAK a Nógrád megyei Textilipari Vállalat szocialis­ta brigádjai, akik hosszú idő óta csak I. osztályú árut ad­tak át a kereskedelemnek. APROHIRDETESEK Hol Jól szórakozhat j szórakozzunk? Bujákon CSERHÁTGYÖNGYE kisvendéglőbe.:. Minden szombaton, vasárnap TÁNC. Kellemes pihenést, jó szórakozást kivánnuk 1 • i 1 r I 1 i a mmru oknak! ' - 'cnnyiükct kérjük, védjék, óvják az érté­kes erdőségeket. Tüzet csak az arra kijelölt he­lyen rakjanak, s azt tá­vozás előtt tökéletesen oltsák el. a Cserháti Állami Erdőgazdaság dolgozói A NAGYOROSZI Drégelyvár kisvendéglő jó szórakozást és minden igényt kielégítő ét­kezést biztosít egyénileg, va­lamint csoportos étkezést Ibuszon keresztül is. Szép estéket tölthet Balassagyarmaton az FMSZ Kisvendéglő májusban megnyílt kerthelyiségében, (rossz idő esetén az étteremben) Cigányzene, kitűnő ételek, italok. Előzékeny, gyors kiszolgálás Közöljük az utazóközönséggel, hogy az IBUSZ salgótarjáni utazási irodája — Rákóczi n. 30. tele­fon: 18—22 — május 30-án vasárnap, a Nógrádi Ifjúsági Napok záróünnepsége miatt reggel 7 órától délután 16 óráig nyitva tart. Ezen a na­pon irodánkban tart ügyeletet a Nógrádi Ifjúsági Napok Rendezőbizottsága is. Az IBUSZ és a TIT autóbuszos társasutazást szervez június 9-én Budapest­re. A kirándulás résztvevői megtekinthetik a főváros ne­vezetességeit és részt vesznek a Népstadionban Luis Amst- rong hangversenyén. Részvé­teli díj ebéddel és belépő­jeggyel együtt: 112,— Ft. Je­lentkezés az IBUSZ irodában és szervezőknél. TSZ-EK, Állami gazdasagok FIGYELEM! Géppel kiszedett akác gyökértuskó nagy mennyiség­ben kapható. Tő mellől gépjármű­vel szállítható, vasútállomás 5 km. Érdeklődni: Balassagyarmat 113 telefon: Erdő- gazdaság Bállá. Értesítjük a ked­ves közönséget, hogy fényképész műter­münket áthelyeztük a Felszabadulás út­ra, piaccal szembe. Igazolvány és egyéh bármily fölvételeket a legrövidebb időn belül elkészítünk. Kindlné. Az ÉM. O. O. V. Salgótarjáni öblös- üveggyár azonnali belépéssel felvesz több éves gyakorlat­tal rendelkező csúcs- esztergályosokat és maróst. Jelentkezés a Salgótarjáni öb­lösüveggyár Munka­ügyi Osztályán. Házépítők! Színes­mintás márvány mo­zaiklapok, fehér vagy szürke cement­ből készítve kapha­tók. Raktárról, azon­nal. Strausz Gyula kisiparosnál Buda­pest, XI., Kovúszna utca 2. sz. (Tété­nyi űt sarok) kérjen ingyen árjegyzékes mintakártyát. Lakatos tanulót felveszek Salgótar­ján. Régiposta u. 2G. Szekrényes János. Eladó Somoskőúj­faluban egy szoba, konyha speizos la­kás azonnal beköl­tözhetően 30 ezer fo­rintért. Cím: a ki­adóban. Konyhabútor, mo­dern komplett, sür­gősen eladó. Salgó­tarján, Karancs u. 6. Faragó. 1963-as PANNÓNIA eladó. Maconka Hársfa út. 7. 550 kéve NÄD el­adó. Leszenyei Já­nos Balassagyarmat Mikszáth Kálmán ut­ca 33. TELEK bekerítve, termő gyümölcsfák­kal, építési tervrajz­zal, oltott mésszel el­adó. Salgótarján Mó­ricz Zsigmond űt 13. Felvilágosítás hétfő, pénteki napokon 17 —19 óráig a helyszí­nen. FIAT 3M-as Fur­gon típusú gépkocsi príma állapotban ol­csón eladó. A mo­torhoz tartalékalkat­részek. Salgótarján. Martos Flóra u. 65. Megtekinthető.: du. 5 órától. stukaturnAd m3~ként 3,— Ft, utánvétre is. Vámos György Vác. Köztár­saság út 51 — TERVSZERŰ megelőző karbantartást végez a megye termelőszövetkezeteiben a Szécsényi Gépállomás vil­lanyszerelő részlege, amelyet azért hívtak életre, hogy a karbantartás meíllett egyéb szerelési munkákat is elvé­gezzen a megye közös gazda­ságaiban. — TÖBB, MINT 1400 ka- tasztrális holdon termeszte­nek gyümölcsöt a megye ál­lami gazdaságaiban. A legna­gyobb gyümölcstermő terület­tel, több, mint 900 holddal a Magyarnándori Állami Gaz­daság rendelkezik. — MEGKEZDŐDÖTT az üdülési szezon. A nógrádi bá­nyászok számára elsősorban a bükkazéki, a hévízi és a keszt­helyi bányász üdülőkben biz­tosítanak helyet. Egy év alatt ezek fenntartására 830 ezer forintot biztosít a Nógrádi Szénbányászati Tröszt. — HÁROMEZER köbméte­res víztárolót létesítenek a gyárat körülvevő hegyoldalon a Salgótarjáni Acélárugyár részére, amely a gyár ipari vízzel való ellátásának prob­lémáját oldja meg. — A MAGYARNANDOR' Állami Gazdaság gyümölcsös telepét új híddal kötötték ösz- sze a főútvonallal. Ezzel a gyümölcsszállítás idejét több. mint felére csökkentették. — MEGKEZDŐDÖTT a föMkitermeliás az A épület talpgerendáinak betonozá ­sara a Salgótarjáni öblös- üveggyárban. Jelenleg egyéb tartópillérek, födémpanelek eüőnegyártása fogyik az épít­kezésen. — A HOMOKTERENYE ES MATRANOVÁK KOZOTT i bekötőút építésen dolgozni c az Egri Közúti Üzemi Válla­lat útépítői. Az új bekötői" körülbelül a jövő hónap ve­gére készül el. — MÁR TETŐ ALATT ÁLL a Nagybárkányfaan épü­lő új postaépület, amelyet a hivatali helyiséglen kívül kor szerű kétszobás szolgálati la kassal latnak ett. Az építők előreláthatólag augusztusban adják át rendeltetésének. — MEGYÉNKBEN IS nagy keresletnek és népszerűségnek örvendenék a Bábolnai Álló mi Gazdaságban tenyésztél' hibridcsirkék. Az idén cse szlovák tenyésztőik is szerző­dést. kötöttek a hús- és toy - hibridekre: ötszázezer broillc: hús-hibridet rertí eltek Ma­gyarországról. — KÉTSZÁZ DARAB új személy- és mintegy 3600 da­rab új teherkocsit állít forga­lomba a tervek szerint az idén a MÁV. A vontatás meg­javítása érdekében 15 darab magyar gyártmányú új vili- mosmozdonyt. valamint darab nagy teljesítmé': szovjet Diesel-mozdonyt is b - szereznek. — ÜZEMBE HELYEZTE ’ b ri/haíombattán épülő k. r.rgy üzemet, a Dunamer Hőerőművet és a Dunai K olajipari Vállalatot összeköt" távvezetékeket. kisterenyei Állami C-rzdaság egy fő bémlszánsolói állami gazdasági gya,> latfal zabari üzemegysége­ién azonnali belépéssel felvesz. NÓGRÁD A Magyar Szocialista Munkáspá- Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi u. l. Telefon: 22-94, 22-95, 22-96, '-9" Főszerkesztő: 12-94. Belpolitika* rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. mezőgazdasági rovat: 11-59. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Vida Edü a vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u. Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta, őfizethető: a helyi postain „aloknál és a kézbesítőknél. F1 fizetési díj egy hónapra: 13 F. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Salgótarján, Petőt* u. 1. Index-szám: 65. 554

Next

/
Oldalképek
Tartalom