Nógrád. 1964. december (20. évfolyam. 248-272. szám)
1964-12-09 / 255. szám
3t /*\ '“i&k \i!áe proletárjai, egrssüi; NOGRAD \Z MSZMP NÖGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA XX, ÉVF. 253. SZÁM. ARA: 6« FILLÉR 19«4. DECEMBER 9. SZERDA. Zársxámadások előtt Hétfő óta 130 leltározó bizottság működik a termelőszövetkezetekben Tart a gondos készülődés megyénk termelőszövetkezeteiben a zárszámadásokra A napokban a balassagyarmati és a rétsági járásban zárszámadási oktatást tartottak a járás mezőgazdaságát irányító szervek a- tsz-elnökök- nek, főkönyvelőknek, könyvelőknek. Az oktatásokon megbeszélték az idei zárszámadások technikai lebonyolítását, azokat a gazdasági, pénzügyi tennivalókat. amelyeket végre kell hajtani az elkövetkező napokban. Az oktatásokon resztvettek a községi párttitkárok és tanácselnökök is, akikre jelentős szerep hárul. A pásztói járás szövetkezeteiben már megkezdték a leltározási munkát. Bár a zárszámadási oktatásra csak a héten kerül tor, csakúgy mint a salgótarjáni és a szécsényi járásban a pásztói járás közös gazdaságaiban már egy hete tart a leltározás. A balassagyarmati és a rétsági járásban szombaton alakították meg a leltározó bizottságokat, amelyek hétfőn megkezdték a munkát. így a héten már mintegy 130 leltározó bizottság tevékenykedik az érdekeit tsz-ek vagyonának pontos számbavételén Legkésőbb december tizenötödikén a jalgótarjáni és a szécsényi járás termelőszövetkezeteiben is megkezdik a leltározást. Ezzel egyidőben minden tsz-ben kifizetik a tartozásokat és behajtják a termelőszövetkezetnek járó pénzösszegeket. A számviteli dolgozók ugyancsak ezalatt az idő alatt rendezik a termelőszövetkezetnek jaró kedvezmények elszámolását. Azokbán a gazdaságokban pedig ahol még nem adták át a befejezett építményeket, az átadást is most intézik, mert az üzemeltetés megkezdése pénzügyi előnyt jelent a tsz-eknek. A zárszámadások előkészítésének időszakában minden termelőszövetkezetben rendezik a szerződéses kötelezettségeket is. Ez a tennivaló, az Állatforgalmi Vállalat kivételével, miden termeltető vállalattal akadálytalanul folyik. A leltározás befejezése után — a következő év január elsejétől — minden járásban az elkészített ütemtervek szerint bonyolítják le a zárszámadások elkészítését. Mindezt január 25-ig minden termelőszövetkezetben végrehajtják. Elkéüilt e Duiiiskcmyer Í©jl@iiléiési@k á). fifi§nálli terve JA PA SZ TA LAT CSERE A kalocsai .textilfeldolgozó vállalat vezetői tapasztó 'atcsere-laíogaUsf lettek a Nőgrád megyei Kézműipari Vállalatnál, majd a balassagyarmati részlegben >*• Képünkön; a kalocsai tanácsi vállalat főkönyvelője és műszaki ir. Csernyik Istvánné euúliz őgép kezelő munkáját figy eiik fSoBBány György felvételei Vasas nap Salg ótarján ban Közelebb a rilúj&®&ín&omalhos Utazó műszakiak — jobb minőséget, bővebb választékot Segítenek a külkereskedők árukat, kazisaerszamateat! A balatoni regionális terv az ország első átfogó üdülőterület! fejlesztési programja, amelyet a kormány is elfogadott, jóváhagyott, a minisztertanács múlt évi határozata alapján az építésügyi máziisa- téríurrmak hamarosan e!ö kei! terjeszteni a Duna-ka- nyar regionális tervét ís, A módosított tervben már figyelembe vehették a régi elgondolások megvalósításának tapasztalatait a mezőgazdaság szocialista átalakulását, a dunai erőmű terveit és még egy sor más adatot. Az új tervjavaslat elsősorban a budapestiek és a fővárosba látogató külföldi vendégek kiránduló, — hétvégi pihenő és üdülőhelyévé kívánja fejleszteni . Duna-'kanyart. A szállodák és a fogadók férőhelyeinek bővítésében tízszeres, a fizetövendég szolgálat és a camping tábor fejlesztésében1^ mintegy harmincszoros fejlődést javasolt a terv. A terv három fontos területre osztja a Duna-kanyart. A dunaparti területeket elsősorban a tartó- sabb üdülésre, a Pilis és a Börzsöny erdős vidékét turisztikára, a fennmaradó területeket pedig a kényelmesebb kirándulásokra kell felkészíteni. A r.agv üdülőterület központjainak javasolták Esztergomot. a szentendrei szigetcsúcsot, Nagymaros-Vi- segrádot, Vácot, Szentendrét, Nagybörzsönyt, és Di- ósjenőt. A tervezők' kijelölték 18 camping, valamint 14 ifjúsági és úttörőtábor helyét. Gyermeküdülőt javasolnak Csobánkára, Leányfaluba, Nagybörzsönybe, Pilismaróira, Szentendrére, Diósjeno- re, Márianosztrára és Királyrétre, A Gépállomások Nóg- rád megyei Igazgatóságának legutóbbi dekádjelen- tése szerint a gépállomások traktorosai brigádszerelői és vezetői az utóbbi tizenkét napban jó munkát végeztek. A legjobban a Pásztói Gépállomáson használták ki a traktorokat, ahol egy traktor napi teljesítménye meghaladta az 5 holdat. A második helyen a bérceid Gépállomás áll, míg a legrosszabb eredményt a Kisterenyei Gépállomás érte el. Az éves tervteljesítésben a viszonylag kisebb, tervfeladattal rendelkező Érsek- vadkerti Gépjavító Állomás után a tolmácsi és a let védelmében a Dunakanyar 33 településén ipartelepítési tilalom elrendelését és egyes régi üzemek ., to lakói tatását" indítványozták, hogy a gyárak ne szennyezzék a levegőt, a Duna vizét és ne zavarják az üdülők csendjét. Az új regionális üdülő- területi tervjavaslatot most egyeztetik más minisztériumokkal és a közös elgondolásokat terjesztik a kormány elé. Berceli Gépállomás áll az élen. A Tolmácsi Gépállomáson 45 traktoros teljesítette éves tervét az utolsó dekádban. Szépvölgyi István lánctalpas traktorával 85 normálhold munkát végzett és ebből 42 hold volt a mélyszántás. Ocskó Bertalan Utos-trak- torával ugyancsak kimagasló eredményt ért el, 83 normálhold a teljesítménye. A Pásztói Gépállomáson Mihalik Mihály és Mackó István két műszakban dolgozó traktorosok 50-50 normálholdas teljesítményt értek el. A Berceli Gépállomáson Kerekes János Sz—100-as traktorral 177 normálholNagy érdeklődés közepette zajlott le az acélárugyári Technika Házában megtartott két szakmai előadás. Ürmössy Lászlónak, a dat végzett és ebből 85 hold a mélyszántás, Sáfár László Utos traktorra! elért 47 normálholdas teljesítményéből 30 hold a mélyszántás. A Szécsényi Gépállomáson lánctalpas traktorával Hegyi Sándor 81,4 normálholdal, Berták Pál pedig 73 normálholdat teljesített. A Kisterenyei Gépállomáson Fekete Sándor Sz-100-as traktorral 80. Pintér Sándor pedig DT-traktorral 30 hold mélyszántást végzett el. A havas, nehéz talajon a traktorosok továbbra is szorgalmasan végzik a mélyszántást. a tsz-ek igénye alapján még mintegy 5 ezer holdnyi területet kell felszántaniok. gyár főmérnökének ünnepélyes megnyitója után Mándoki Andor, a Vaskohászati Igazgatóság képviselője „A hidegalakítás lehetőségei és a világpiac igénye” címmel tartott élvezetes előadást, amelyet több mint háromórás vita követett. Felszólalt Kerekes Janos, a METALIMPEX Külkereskedelmi Vállalat osztályvezetője is. a>ki elmondta, hogy a gyár vezetői és a dolgozói között jó a kapcsolat. Utalt arra, hogy amennyiben a gyár vezetői, dolgozói nem tudják az acélszalag választékát bővíteni, akkor jövőre nehéz lesz piacot szerezni a meglévő áruknak. A kora délutáni órákban került sor Vincze Jánosnak, az acélárugyár termelési főnöksége vezetőjének előadására, amely a „Kovácsolt és sajtolt termékek expert fejlesztésének lehetőségeit” tárgyalta. Az érdekes beszámolót követő vitában részt vett Simó Gyula, a FERUNTON Külkereskedelmi Vállalat Y ezéri g a zgatóhel vet tose. Közölte, hogy a gyár által előállított gazdasági saerkedvellk a külföldi piacokon. Azonban egyre több olyan jelzés érkezik, mely szerint tovább kell a javítani a kidolgozást, hegy ilymódon is közelebb kerüljünk e tekintetben is a világszínvonalhoz- Vázolta, hogy milyen segítséget tudnak adni olyan gének beszerzéséhez, amelyek az expoi-ttermékek mennyiséget növelik, minőségét javítják. Végezetül arról szólt, hogy a raktározási gondok enyhítéséhez is hozzájárulnak, amennyiben megfelelő programot és tervet kapnak a gvár vezetőitől. Az elmondottakhoz kapcsolódva Bitek Károly, a Kohó- és Gépipari Minisztérium osztályvezetője, a távlati tervek helyes kialakítására, valamint a világszínvonal követelményeire kérte fri a figyelmet. Ugyan ezen a napon adtak egymásnak találkozót a Bányagép gyár mü szaft-! dolgozói is. A gyár tanácstermében 70.-en hallgatták végig Csontos Józsefnek, a. gyár főmémőkének előadását, amely a további exportlehetőségekkel foglalkozott. Ugyanakkor az üdülóterüA legfontosabb a mélyszántás Növekedett a teljesitmény — Még Ötezer hold szárítatlan — Kiemelkedő egyéni eredmények