Nógrád. 1964. december (20. évfolyam. 248-272. szám)

1964-12-29 / 270. szám

4 kOgnAn SHU december A tojás pályafutása A düsseldorfi kamara- színház stúdiójában nem­régiben frenetikus hatású hangversenyt tartottak. Mám Jun Pák délkoreai hegedűművész mutatko­zott be a nagyérdemű kö­zönségnek. A hangverseny előtt elterjedt, hogy Nam Jun Pák egyszerű és ke­resetlen művészi eszkö­zökkel él. Ellentétben más hegedűművészekkel Nam Jun Pák nem hozott ma­gával Stradivárit vagy más mesterhegedűt. Beér­te a helyszínen beszerzett tucatáruval illetve hege­dűvel. Ragaszkodott a zongorához, de lemondott a zongoristáról, ami fe­lettébb izgatta a hallgató­ság fantáziáját. Nam Jun teljes mérték­ben kielégítette a felcsi­gázott várakozást, Sőt, még a legtúlzóbb várako­zásokat is messze felül­múlta. Egyik kezében he­gedűvel. másik kezében egy nagyobbacska pléhdo- bozzal megjelent a színpa­don és ördöngös gyorsa­sággal munkához látott. Kettétörte a hegedűt. Für­dőnadrágra vetkőzött. A pléhdobozból bekente a képét sűrített paradicsom­mal. Majd nekiesett a zongorának és mindkét könyökével verdesni kezd­te. Ugyanakkor a színfa­lak mögött rejtőző asszis- tense friss tojásokat do­bált a közönség soraiba, majd előlépett és a kö­nyökével vert fortissimo ütemében szétszedett egy kirakati bábut. A közön­ség ámult-bámült, előbb megdermedt a művészi élmény nagyságától és lenyűgöző voltától, majd tombolni kezdett. Ha valaki azt hinné, hogy Nam Jun Pák vala­mi délkoreai specialitás, mondjuk az állammá dek­larált szöuli esztelenség terméke, az téved. Ilyen produkciók mostanában napirenden vannak Pá­rizsban, NetvYorban, és más nyugati, európai és nem európai metropoli­sokban. Kezdeményezőjük Allan Kaprow amerikai festőművész és főiskolai tanár. Az ilyesfajta látvá­nyosságot nemes egysze­rűséggel happeningnek ne­vezik, ami magyarul cse­lekményt jelent. Kaprow meghatározása ázerint a happening a művészi produkció és a közönség akcióvá forrósodott rea­gálása a művészi produk­cióra. Hogy példánknál maradjunk: a düsseldorfi mutatvány azáltal lett vérbeli happening, hogy a tojással megdobált kö­zönség tombolt. Ilyen ha­tást csak a legmodernebb művészet, a Pop Art ter­mékei válthatnak ki vall­ják a happening hívei. Pop Art szószerint nép­szerű művészetet jelent. Az irányzat követői, mint ezt Rauschenberg texasi fényképész, a Pop Art egyik szülőatyja vallotta, a valódi élet részeiből, tárgyaiból, részecskéiből illetve tárgyacskáiból ál­látják össze kompozíciói­kat. Ilyen szerény, de élethű kompozíció a Pop Art stílusában például egy szöge sdrótdarabkák- ból összegubancolt tákol­mány, lelöttyintve lágyto­jással, és anyacsavarokkal spékelve. Ilyesmit drama­tizáltak Aachenben, ami­kor mosóport szórtak a közönség soraiban, salét­romsav-gőzt eregettek a levegőbe, sípokat oszto­gattak szét a jelenlevői: között, majd a kollektív happening előadóművé­szei egy mázsa okker sár­ga festékporban hengereg- tek. A művészeti haladás kézenfekvő. Régebben a közönség dobálta meg záptojással a neki nem tetsző művészeket. Most az elöadq művész dobálja meg a közönséget friss to­jással. És ez egyszersmind az „életszínvonal emelke­dését” is mutatja. (k. 1.) TÓTH ELEMEK: TÉL Mint kéményből a füst, az éjszaka elszállt. Gyárfal mögül felbukkan a nap, s elázik a tej-sűrű ködben. Mint fészekből a kismadarak az éjjeli műszak fénye kiröppen az ablakokon. Motorok horkannak fel, mint istállóban a barmok. Valahol szöszmöl a szél a havon. Kezdődik a nap. A szécsényi Tsz kulturális alapja A szécsényi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetke­zetnek a lassanként befe­jezéshez érkező esztendő­ben 105 ezer forint volt a szociális és kulturális alap­ja. A jelentős összegnek több, mint felét kulturális célokra fordította a gazda­ság. A termelőszövetkezet a kulturális rendeltetésű ösz- szegből az év folyamán ki­rándulásokra vitte a leg­jobb dolgozóit Csehszlová­kiába, Miskolc-Tapolcára, Egerbe, a Hortobágyra, a Tiszántúl más részeire. Le­hetővé tette a szocialista rigádok kulturális válla­lásainak teljesítését, könyv­jutalmakat adott a szövet­kezet élenjáróinak, a na­gyobb névnapokon a nőta- goknak kedves megemlé­kezéseket rendezett, rá­diót, s már két televíziót tart üzemben. A kulturális igények ki­elégítésére az alapból el­költött mintegy 80 ezer fo­rintot a gazdaság egyszám­lájáról is jelentős összeg­gel megpótolták. 43. — Halinka leült a gép mellé. Az ügyész néhány­szor fel, és alá sétált a szobában, mintha azon gondolkozna: mit is diktál­jon? Végül elkezdte: A Vajdasági Ügyész Urnák Varsó Vajdaság .4 rámbízott munkaterü­leten, a legutóbb történt eseményekkel, különösen az ügyészi akták hazavite­lével kapcsolatban, megál­lapítom, hogy mint ügyész- helyettes komoly mulasz­tást követtem el. és nem tanúsítottam megfelelő éberséget. A fentiekből követke­zően kérem azonnali elbo­csátásomat, és helyettes kinevezését, hogy átadhas­sam az ezideig általam ve­zetett ügyet. Egyúttal ké­rem, indítassék meg a fe­gyelmi vagy büntető eljá­rás a Büntető Törvény­könyv 286. paragrafusa értelmében. Jerzy Kur ügyészhelyettes Wilska írás közben sírt. Az ügyész, mihelyt befe­jezte a levét diktálását, fi­gyelmesen elolvasta, és aláírta. ' — Azonnal elviszem. Minél korábban, annál jobb. Fogta a levelet, és ki­ment a szobából. Nem telt el még egy ne­gyed óra sem, mikor Jer­zy Kur visszatért. Wilska kérdően nézett rá, de hall­gatott. Az ügyész leült az asztal mellé, és a lehető legközömbösebb hangon így szólt: A főnök elolvasta a kér­vényemet, eltépte, engem pedig kidobott. Búcsúzóul még „vén szamárnak” is nevezett. — Milyen kedves! — ki­áltott lelkesen a titkárnő. — Én? — Dehogy! A főnök. Igazán találóan értékelte önt! Az ügyész úgy tett, mintha haragudnék, de Wilska látta rajta: nagyon is elégedett, hogy felettese így reagált elbocsájtási ké­relmére ... Néhány órával később az őrnagy telefonált. Tájékoz­tatta az ügyészt, hogy a joggyakornok lakásán nem találtak semmi gyanúsat. Ellenben a finn házacska kis udvarán a házkutatást végző egyik rendőr a sze­métládából kivett, egy sár­ga. erősen összegyűrt pa­pírdarabot. Amikor kibon­tották, kiderült róla: egy negyedrésze egy sárga ak­tatartónak, amilyenben az ügyészségi aktákat tartják. A további kutatás során megtalálták az aktatartó többi részét is. Borítólap­ján ez állt: „fehér geng­szterek” VII. kötet. Tehát ugyanaz a kötet, amelyet S5. Egy országjáró naplójából Minek a sok kenyér?... „Jótett helyébe, jót várj!” címet adhatnám az alábbi történetemnek. Volt a színháznak egy igen tehetséges, fiatal komikus színésze, akit én a továb­biakban (éppen őrá való tekintettel) csak becene­vén említek. „Szirmi” barátunknak a tehetséges, kedvességén, szoigálatkészségén és egyéb jótulajdonságain túl volt ' egy súlyos árnyoldala is. Nem bírta látni, gyűlölte az alkoholt — tehát ahol csak tehette pusztította. Ehhez az emberbaráti szenvedélyhez — mármint ahhoz, hogy mások elől elissza — bizony kevés I volt a jövedelme és. több­ször és több kollégájához fordult egy kis „Függő- kölcsön”-ért. (Ami annyit jelentett nála, hogy „tőle függött” megadja-e, vagy sem!) i Száraz László megyei titkárunk elunta egy nap a Szirmi-féle „függő köl­csönöket” és a következő ajánlatot tette barátunk­nak: — Én neked többet nem adok kölcsön — de — minden előadás után, ami­kor az én megyémben ját­szol adok 10 forintot, ame­lyet nem kell visszaadnod. Ez neked is jó, nekem is jó! Legalább nem tartom tovább emlékezetemben, hogy mivel tartozol. Egymás tenyerébe csap­tak, állt az alku! _ Egy alkalmomal azonban előadás után elfogyott az „apanázs”, ám a szomjú­ság nem. Szirmi minden színészi és rábeszélőképes­ségét latbavetve megroha­mozta Száraz Laci titká­runkat és kikunyerált a másnapi tízesére 6 forint előleget, amelyet hosszas vita és könyörgés után meg is kapott. Mi történt másnap? Délelőtt titkárunkkal együtt szokásos espressónk törzsasztalánál ülünk. A titkár elmondotta, hogy rö­vid időn belül egyik me­gye funkcionárusai fogják itt felkeresni egy nagy horderejű gazdasági meg­állapodás előzetes megbe­szélésére. Valóban, kisvár­tatva megjelent három igen komoly ember és tit­kárunkkal átültek egy má­sik asztalhoz, ahol pilla­natok alatt belemerültek a témába. Egyszerre csak rózsaszín hangulatban meg­jelenik Szirmi. Bennünket észre sem vesz. odavonul a tárgyalók asztalához és köszönés nélkül a követ­kezőképpen szól a titká­runkhoz: — Mondja! Ml van a 4 forintommal? Mikor adja már meg? Látni kellett volna tit­kárunk lilából falfehérré váló arcát, amint a me­gyei vezetők döbbenten és lesújtón néztek rá! A Sevillai borbély című darabot játszottuk egy-két esztendővel ezelőtt. Szirmi játszotta a harmadik fel­vonásban a jegyzőt, aki félreértés alapján össze­adja Rosinát, Almaviva gróffal és ezzel kész is a boldog megoldás vége, a darabnak, s Happy end. A jegyző korhű fehér parókával és földig érő hosszú fekete bársony ta­lárban jelenik meg a szí­nen. A. ssextemtém temi kezdoctik, hogy a sgfripnri közepére elhelyezett öt lép­csős emelvényre háttal fel­lép, eiétdják az íróasztalt és itt megköti a felekteei a házassági szerződött. Vagy nyolcvan előadáson keresztül reszkettünk Szír- miért tudván azt, hogy „szeszélyes” állapotban, van, nyolcvanszor zseniá­lisan megoldotta. A nyolcvanegyedik elő­adás napján ..sokadika” volt. Senkinek nem volt egy nélkülözhetetlen fillér­je sem. Hiába próbált a ba­rátunk egy kis „függő­kéi csont” felvenni, netn tultunk adni neki, mert) kellett az a kevéske ma­gunknak is. így ezen a’ napon Szirmi — ahogy aií orvosok mondják — „absz- tinens” volt Egy kortyot, nem ivott! És ez lett a veszte, mert a kérdéses jelenetnél hátul rálépett a hosszú köpenyére és ha­talmas robajjal leült az emelvény tetejére. Én a szemtanú bárhol eskü alatt vallom, hogy az­nap semmit nem ivott! De hát Bacchus a borélvezők védőistene másképpen ítél­kezett: Egyszer Józan voft, hét, büntetésül fegyelmit ka­pott! Még egy történet róla.. Baglyasaljai központi szál­lásunkon egyszer együtt1 laktam vele. ö minden­kinek a legjobb lakótársa volt, szeretette érdemes, kedves, bajtársias lényével megnyert mindannyiunkat. Az egyik hónap végén ismét ,,sokadika” volt, de’ tudva, hogy a déli postá­val megjön a fizetésünk, reggel felültem az ágyban s magam elé borítva a pénztárcám tartalmát, szá­molgatni kezdtem. Szirmi kidugta hosszú nyakát a takaró alól és átdobta a pénztárcáját az én ágyamra. Kiöntöttem belőle onnan is a fillére­ket és bevallom csak igen szerény összeget tudtam kettőnktől összekaparni. — No! — mondom — Van itthon tea, egy kevés cukor, meg zsír. Csinálunk egy zsíros pirítóst, teával... — Boros teával! — le­helte átszellemültem Szir­mi. — Jó — mondom. — Az is belefér. De kenye­rünk nincs, le kell men­jek a boltba ... Azzal már húztam a ci­pőmet. Amikor visszatértem a szobánkba, Szirmi tágra- nyílt szeme az üveget ke­reste. — Ne őrülj — hűtöt- tem — csak egy fél liter bort hoztam, meg egy negyed kiló kenyeret... Szirmi csalódott arccal a fal felé fordult és bosz- szúsan felmordult: — Minek az a ,.sok” ke­nyér?!!! Fehér Tibor valószínűleg elraboltak Ka- lankowskitól az ellene el­követett merényletkor. A csekket azonban semmi­képen sem sikerült meg­találni. Az ügyész, amikor elme­sélte Wilskának a házku­tatás eredményét, szomo­rúan állapította meg:, saj­nos, nehéz elhinni, de a joggyakomok bűnösségé­hez nem fér kétség. — Ez valóban rettenetes — mondta Wilska megille- tődötten. — A fiú tönkre­tette jövőjét. Ezt csinálja a pénz az emberekből? Telefonálnom kell Zosia Samaszkównának, és érte­sítenem mindenről. Bár vőlegénye van, mégis úgy gondolom: tetszett neki Zygmunt. Emlékszik? El­ájult itt, amikor meghal­lotta. hogy Zygmuntot megtámadták. — Én kaptam el az utol­só pillanatban. Jól meg­üthette volna magát, mert egyenesen az íróasztalom­ra esett. Zosi azonban, akinek Wilska azonnal telefonált, a rossz hírt minden meg­jegyzés nélkül hallgatta végig. Száraz hangon meg­köszönte és letette a kagy­lót. A követkéz# héhány na­pon az őrnagy esettől-eset­re 'kihallgatta Kalinfcows- kát, aki mindent tagadott. Azt állította: semmit sem tud az ellene elkövetett merénylet előzményedről, és nem érti: hogyan kerül­hetett a „fehér gengszte­rek” aktáinak dossziéja a házuk szemétládájába. Az­zal a levéllel sem tud — úgymond — mit kezdeni, amit számára ismeretlen embertől kapott Bécsből. Az ellen is tiltakozott, hogy a támadás előtti na­pon a „Sejmowa” kávé­házban volt. De amikor Kabátujjal szembesítették, beismerte: valóban néhány percre beült a kóvéházba, hogy egy kicsit kiszellőz­tesse a fejét, és megigyon egy kávét, mert még sok munka várt rá. Azt azon­ban határozottan tagadta továbbra is, miszerint ott valakivel találkozót beszélt volna meg; tagadta, hogy ismeri a „sápadt Nikót”, aki akkor este Kabátujj társaságában volt. Általá­ban azt állította, hogy nem is nézett körül a kávéház­ban; kiitta a kávéját, kis­sé elüldögélt aztán és el­ment. Minden erőfeszítés hiábavalónak bizonyult, hogy a volt bírósági gya- koi nőkből valamivel töb­bet szedjenek ki. (folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom