Nógrád. 1964. december (20. évfolyam. 248-272. szám)
1964-12-25 / 269. szám
6 N ö G m .4 c S9Ä4. deesnaber 25. pössteÄr CSILLAGHU Egyformán feketék voltak az emberek, ahogy a bánya száján kifelé ballagtak. Verejtékből és szénporból keveredett az arcukat borító festék. Fáradtság nem látszott mégsem ezeken az arcokon, pedig kemény műszak volt ott lenn a szénfalnál. Az ünnepre való készülődés volt az, ami a szokásos élcelődést még élénkebbé tette. — Nézzétek, a Jóska hogy siet. így van, aki három nap alatt egyszer se ér haza rendesen. Most futhat fát vágni, mert nem kap bejglit az asszonytól — így az egyik. — Nem bejglire fáj ennek a foga, hanem félti az asszonyt, azért szalad — úgy a másik. Jót nevetnek, azután másokat vesznek célba. Az Istvánok, Jánosok, Hogyan, mennyit igyanak a névnapon. — Nehogy úgy járjatok, mint Kovács Pisti tavaly. Annyit ivott saját egészségére, hogy a végén letiporta saját kezefejét. Másnap meg ráfogta, hogy neki pattant faaprilás közben a tuskó. — Ne bolondozz már ... ! — válaszol a „célpont", de azután ö is csak nevet a többivel együtt. Gyorsan leadják a mentőkészüléket, a lámpákat, azután leakasztják a kabátot, indulnak a buszra. A lejtősaknán lefelé Az irodában ketten beszélgetnek. A bányamester és az ügyeletre beosztott aknász. Jöbaratok. Mindig módszeres részletességgel szoktak megbeszélni mindent. Az aknász sok tapasztalatot kapott a bó.nyamestertöl, amaz viszont részletes tájékoztatást a munkahelyekről. — Tudom, te nyitott szemmel jársz mindig. Most különösen fontos ez, hisz csak a két szivattyúkezelő van a helyén. Egyedül lesztel lent. Víztől most nem kell tartani, bár ki tudja? A bánya, az bánya. Tűztöl sem. A kettes ereszkénél megint meleg volt, de talán nem lesz baj. Azután a frontra is nézzél be. Átbiztosítottam, de jöhet hirtelen nyomás ... Csaknem az egész bányát bejárják így gondolatban, mire a bányamester elköszön. Azután Kiss József aknász a vállára akasztja az önmentő készüléket, fogja a biztonsági lámpát és elindul lefelé a lejtösaknán. Sokszor megjárta ezt az utat éjjel is, meg nappal is, de most valami nagyon furcsa érzése volt. Egy darabig tűnődött is, mi az. Azután rájött. Hiányzik a bánya morajlása, amelyet annyira megszokott a füle. Csend van mindenütt. Feketeség előtte, utána. A biztonsági lámpa gyér fénye csak egy-két ácsolatig hatol. Az első szivattyúkamránál megáll. — Na Józsi bácsi, hát itt ünnepelünk? — Itt bizony. így jött ki a sihta — válaszol a szivattyúkezelő. Nem soká beszélgetnek, Kissnek még nagy utat kell megtennie, ha mindenhova el akar jutni Tovább ballag. Egy-egy acso- latnal megemeli a lámpát, azután elégedetten állapítja meg: jól tart. A már pénészütötte fák között újakat lát. L Hi Atjavították ezt is, — állapítja meg elégedetten. Pihen a bánya Félelmetes a bánya ilyenkor. A sötét erdő barátságosabb. Itt néma csend bántja a dobhártyát. Olyan, mint a süketség. Jó ebben az is, ha például a zsomp felé csordogáló viz bugyborekolását hallhatja. De itt az sincs. Pihen a bánya. Ügy tűnik most, mintha régen nem járt volna itt senki. Ilyen elhagyatottnak még soha nem érezte magát. Máskor ha egyedül megy, akkor is hallja- a morajlást. Csille mozog, a másikhoz ütődve csattan. Hangokat hall, azután emberekkel találkozik, de most? Nincs semmi. A csend egyre nagyobb, egyre sűrűbb a sötétség, Milyen jó lenne most beszélgetni valakivel. De nincs senki. Unokája, Gyurika jut eszébe. El is mo- solyodik és megfeledkezik minden másról. Látja gömbölyű arcát, csillogó szemét, lába gépiesen mozog a himbálódzó fényben. Díszítik már a fát. A plafonig ér. Hogy örül a gyerek, ha meglátja a csillogó díszeket. Hát még a csillagszóró, az lesz ám az igazi. Igen, a csillagszóró .., Tűz van? Lelki szeme előtt ott van, szórja a fényt. De ni csak, távolról valóban mintha szikrák hullanának. Néz. Megdermed egy pillanatra, azután a szemét dörzsöli. Nem lehet. Csak képzelődés? Vagy mégis? Csak félmondatokban gondolkozik, azután előre rohan. — Tűz van! Kigyulladt a bánya! — ordítja torka szakadtából, de hangját elnyelik a sötét vágatok. Az ijedtség húzza, mintha ólomsúlyokat kötöttek volna a lábára. De csak egy pillanatra. Rohant az ereszke alá, a telefonkészülékhez. Hajtotta a csengő kart, ahogy csak tudta, még akkor is, amikor a drót másik végén mar kiabált valaki. — Tűz van! Ég a bánya ! A kettes ereszkéhez! Gyorsan. A bányamentők ... a bányamester is ... Én itt maradok, de nincs más .. . Azután csend. A központos már mással beszél. A mentőállomással. Riadó! A mentőraj indul. Felbúg a vippon. Készülékek szerszámok középen, két oldalt beöltözve a bányamentők. Lent a tűz sziporkázott. Ahogy levegőt kapott, terjedt. Kiss a szemét törül- gette, pedig nem marta a füst. Elment a lég vágaton. Ő pedig a tehetetlenségtől könnyezett. Jönnek-e már? örökké valónak tűnt az idő, pedig csak percek teltek el. Azután messziről fények csillantak fel, majd egyre erősödtek és már a beszédet, a láb dobbanásokat is hallotta! — Jószerencsét! — Ott van, ég! — mutatott köszönés nélkül előre. A mentőparancsnok körülnézett. Utasítást adott, azután munkához láttak. Először deszkákból készítettek palánkgátat, majd kővel kezdték meg a falazást. Elzárták a tűz elől a levegőt. Felváltva dolgoztak a készülék alatt. A műszak már letelt, de a munka még javában tartott. Kint ünnep volt. Karácsony. Itt lent harc folyt a tűzzel, a bánya örökös ellenségével, amely most is orvul támadott. Bodö János A uő vérke csodálkozik Szokatlanul csendes. Hatalmas markának a teherkocsi volánja ügy engedelmeskedik, mint a parancsnak a kiskatona, A kilométeróra mutatója 50-60 között billeg. Most ráJhajlik a kormányra és merően figyeli az utat. Asszonyára gondol,aki gyereket vér, — Mi lesz? Fiú,vagy lány? Ha fiú, akkor gépkocsivezetőt nevelek belőle. Ha pedig lány lesz? Az az asszony dolga.. — cikáznak gondolatai. Közben nyomja a gázpedált. Nem tudja maga sem megmagyarázni, miért. Tudja, hogy nem szabad, mégis neki engedi a kocsit, már 70-80 kilométert jelez az óra. Végre megérkezik. A portás, mielőtt szélesre tárná a kaput, odaszól neki: — Gratulálok, apa lettél! . . . Ügy ugrik ki a kocsiból, mint a szöcske. Gyorsan elintézi a szokásos papírmunkát, aztán irány a kórház. Nagy virágcsokorral a kezében lép felesége ágyához. Az asszony hal-kan megszólal: fiúnk van ,.. A férj rohan az üvegablakhoz. Harsány hangon kéri a nővérkét, hogy mutassa meg az ő „kocsimosóját”. Az csodálkozva néz rá, mire ő büszkén mondja: Hát a fiaimat . . . ! — v _ Bakot lőttem Fedig előtte alaposan konzultáltam a soványarcú, aranykeretes szemüveget viselő párttitkárral. A kilincsen volt a kezem, amikor visszafordulva még egyszer a kérdések sorozatát zúdítottam rá: — Családi élet? — Jó. — Munka? — Kifogástalan. — Szeretik az emberek? — Igen. — Segítíőkész? — Ahogy mondod. Egyszóval minden rendben. — De bizalmatlan vagy — fogta tréfára a szót búcsúzóul, mielőtt becsuktam volna az ajtaját. Megírtam a riportot. Két hónap múlva újra bekukkantottam a gyárba. Az én barátom nevetve mondta: tudod-e. hogy bakot lőttél?. — Ne mondd? — Pedig így van. Amikor legutóbb itt jártál, még én sem tudtam, hogy összekülönböztek az asz- szonnyal. Az hazaszaladt az anyja szoknyájához. Te pedig azt írtad, hogy a meleg családi fészekben jól érzik magukat, mindenük a gyerek. — Ezt elhallgatta előttem — mentegetőztem. — Előttem is — igyekezett megnyugtatni. — Egyébként kösz a cikk ... — Hogy-hogy? Ezt nem értem. Légy szives, magyarázd meg! Kisvártatva szólalt meg: — A cikkben úgy írtál a családi otthon melegéről, a figyelmes feleségről, hogy az asszonyka... — Mondd már — kérleltem türelmetlenül. — Kibékül tok. Azóta is jól élnek. Nem elég ez neked? Ven esz Károly A romái könyvesbutifcokban éppúgy nincs ma már semmi romantika, mint a szajnapartiak- ban. De van más! Egyik ilyenben akadtam rá egyszer egy számomra különös könyvre, S. Keyer „A gondolkodás tréningje” című munkájára. E mű többnyire helytálló adatokból minden emberről megtévesztő képet ad. Ebben olvastam: „Az illetőnek szerencsétlen fiatalkora volt és ennek megfelelően hiányos iskolázottsága. Festő akart lenni, de apja ellénerxezte. Fél-művelt volt s mégis olyan könyvet irt, amely saját országában is a biblia népszerűségével vetekedett. Semmiféle akadály nem lohasztotta akaratát, minden ellenállást legyőzött. Szenvedélyesen harcolt az ifjúság jobb egészségügyi helyzetéért. Kiváló szónoknak tartották.” Az illető Hitler Adolf. Róla és vele kapcsolatban a lángokról beszéltem Karlovy Vary-i ismerősömnek. A lángokról, amelyek hasonlítanak egymásra és amelyek különböznek egymástól. Mint az emberek. Azon a napon egész délután utaztam. Azaz, hogy a délután egyik felében ' hivatalos ügyeimet intéztem Prágában, s csak a késő délutánt töltöttem repülőgépen, Karlovy Vary-ba szólt a jegyem. Utazás közben az embernek sok minden megfordul a fejében, legalábbis az enyémben. Bár én több dologgá! másképpen vagyok. A városokban is az áruházak és a bárok helyett sokkal jobban kedvelem a folyók partját, jóllehet ezzel Anatol France is így volt, aki váltig hangoztatta. hogy a Szajna-part a világ legszebb helye. Nos. bárhogy van. a Ká- roly-híd köapostolainak jósorsát mindenesetre irigyelem, más dolguk sincs ugyanis, minthogy a Moldva sirályait nézegessék, vagy éppen egymás válla felett átpillantgatva bámulják a vizet. A repülőtéren azt mondtam ismerősömnek, aki már várt rám: — Nemcsak a folyókat szeretem, a lángokat még jobban. Nevetett, mint valami jó viccen. — Nem vicc — (ettem ezért hozzá. Lángok — Hát persze, hogy nem — mosolygott tovább. — Te csak nem változtál, öregem. Na. gyerünk. Bevonszolt a tranzitba inni valamit az érkezés örömére. A pultnál beszéltem neki'a lángokról. — Idefigyelj — kezdtem. — Nyilván nem azért jöttem ide, hogy a lángokról fecsegjünk, de néhány dalgo! mégis el kell fnondamom, azt hiszem. Azt te is tudod, hogy a tűz felfedezésével fejeződött be az emberréválás folyamata. A tűz lehetőséget nyújtott az embernek arra. hogy ízletesebbé pirítsa élelmét, hogy védekezzen a hideg. a vadállatok támadása ellen. De. a lángok más vonatkozásban is elválaszthatatlanok az embertől. Mert nemcsak a segítő és a melegítő lángot, a hamvasztó és a pusztító tüzel szintén az ember találta fel. Láttam nem igen figyel. — Hányadika is van ma? — szegeztem neki a kérdést. — November kilencediké — kapott észbe. — Na latod A hitleri Németországban éppen 1938. november 9-ről 10-re virradó éjszakán, a Kristallnacht éjszakáján gyulladtak ki ezek a tüzek, a fasizmus tüzei. Azok, amelyek elindították a Harmadik Birodalmat az ,-Endlösung der Judenfrage” útján, s amelyek 1 ángbabor itottók a világot. Mit gondolsz az az >,illető” hallott a Chanukka lángjairól, vagy Antiodhus Epipha- nésról, aki hellinizálni akarta a zsidókat, s a jeruzsálemi szentélybe Zeus szobrát helyeztette? S ha hallott, vajon tudta, hogy a Chanukka ezek szerint nemcsak egyszerű gyertyagyújtási ünnep, hanem ez a héber szó „Felavatás"-!. jelent, s egy népnek a zsarnok feletti győzelmét a szabadság győzelmét, a fény győzelmét jelenti minden erőszak felett? Ismerősöm most már figyelt. — De máért mondod el mindezt? — kérdezte. — Tudnunk kell, azt hiszem, hogy nem a nyers erőszak, hanem a szellem emelkedettsége szolgálja legjobban az embert. Aztán előszedtem táskámból ,,A gon- gol kodás tréningjé”-t, amit kért. Azt hiszem, csak ekkor értette, miért mondtam el mindezt. Abból gondoltam, ahogy megköszönte a könyvet. esőbb megérkezett értünk a gépkocsi. — Most pedig én mutatok neked valamit — mondta. Keresztülhajtottunk a városon, annak 'határában kezdte. — Nézz ki az ablakon. Valahol, itt, igen, valahol itt, ezen a földön , ezen a környéken búcsúzott az agg Goethe a szerelemtől. Karlsbad 1785-től kedves nyári tartózkodási helye volt. Néztem a szürke erdőket, ismerősöm foljttatta: — „ .. .itt magány vár, moha, szírt.,” — irta. És itt még a kocsisok is csodálatos vagy kísérteties történeteket meséltek. Vagy nem egy ilyen történetből született-e meg az éjféli holdfényben táncoló hatottakról szóló költeménye, a Hatottak tálca? S nem ezen a földön született-e A szenvedély trilógiája, ez a három részből álló csodálatos költemény, amelynek középső része, a Marienfoadi elégia a világirodalom költészetének egyik legértékesebb gyöngyszeme? Nézem a szürke erdőket. Igen, a trilógia története itt kezdődött. Tizenöt eivel a vers születése előtt Karlsbad- ban ismerkedett meg Goethe Levet- zownéval, akinek két lánya volt. 1820- ban Marienbadban találkoztak ismét,« beleszeretett az alig tizenkilencéves Le- vetzow Ulrikába, s hamarosan a kezét is megkérte. Sikertelenül. Ekkor hazaindult. A költő hintón tette meg az utat Karlsbadtól Weknarig, s az út alatt született meg a trilógia. „Mily frissen, tisztán, bájosan, csodásán leng most elő, komoly felhők alatt, a lány idézve, éteri varázsban egy páraszőtte szeráfi alak” — irta. — Vájom most is előleng-e majd —1 töprengtünk a rohanó kocsiban, amely szalad velünk Löket vára felé. A vidék olyan volt, mint egy nyitott történelemkönyv. De nem történt semmi. Később sem. A zaz hagy par hét múlva meg-1 eredt a hó. Karácsonyra tiszta1 fehér lett minden. A szirtek, a moh, az egész békés város. Emlékszem akkor szintén sok mindenről beszélgetünk még. Főképpen persze megint a lángokról, amelyek hasonlítanak egymásra és amelyek kü- lörvV'" ""•’"•'»«tói. Mint az emberek. Tóth Elemér
