Nógrád. 1964. december (20. évfolyam. 248-272. szám)
1964-12-24 / 268. szám
1964. dec. 24. csütörtök nögrad 1 Gyógynövénytermesztés a parlagföldeken Megyénk termelőszövetkezeteinek birtokában sok az olyan terület, amely az erózió pusztítása következtében sem kultúrnövények termesztésére, sem erdősítésre nem alkalmas. Ezeknek a területeknek hasznosítása érdekében a HERBÁRIA térítésmentesen csipke csemetéket bocsát a termelőszövetkezetek rendelkezésére. A csemetéket a MESZÖV-től lehet igényelni. A HERBÁRIA a telepítéshez segítséget is ad, a munkálatokra fordított költségek egy részét magára vállalja. A , csipketelepítés a termelőszövetkezetek számára előnyös, mert termőre fordulása után holdanként 30—40 mázsa átlagos bogyótermést hoz, ami pénzösszegben tizenkétezer forintot jelent. A csipke igénytelen növény, mindenütt megterem és a sűrű növényállomány igen alkalmas védősávnak is. Ilyen telepítéseket létesítenek. többek között a szurdokpüspöki, nagylóci és a bámai termelőszövetkezetek. A csipkebogyó termesztésre adottak a lehetőségek megyénkben, mégis 1955 óta 28 vagonról, 14 vagonra, tehát éppen a felére csökkent a földművesszövetkezetek által felvásárolt csipkebogyó mennyisége. A HERBÁRIA kedvezményes akciója megteremti a lehetőséget arra, hogy kipusztított csipkebokrokat pótolják s hasznosítsák a kultúrnövények termesztésére alkalmatlan parlagterületeket. A szécsényi Palóc Háziipari Szövetkezet hírneve az országhatárokon túl is ismert. A közelmúltban jelentősebb palóc-szőttes szállítmány indult innen Dániába és Norvégiába. Képünkön: Oláh L ászióné szövőnő munkaközben Kinka László felvétele A legfontosabb — a szén Az új premizálási rendszer tapasztalatai A dolgozók anyagi érdekeltségének igen nagy szerepe van a termelés, a termelékenység növelésében. A prémiumrendszer azonban csak akikor jó, ha az valóban ösztönöz a jobb munkára. Vajon mire kell ösztönöznie a szénbányászatban? Hogy mennyire jogos ez a kérdés, arra éppen a Nógrádi Szénbányászati Trösztnél korábban alkalmazott és az ez év utolsó negyedében bevezetett új premizálási rendszer ad magyarázatot. Mikor iöbb a kereset? Korábbon a bérezés szempontjából egy kalap alá vették a széntermelést és az ennek érdekében elvégzett mellékmunkát. A premizálásnál például közömbös volt, hogy a szén termelési tervét teljesítette-e a csapat. Mellékmunkákkal is elérhetett nagyobb keresetet. Ennek következtében a műszaknaplóban indokolatlanul szaporodtak — a széntermelés hátrányára — a különféle mellékmunkák. Már az is fejlődés volt e tekintetben, amikor meghatározták a teljesítményben elszámolható szükséges mellékmunkák százalékos arányát. De visszaélésre ez is adott módot. Mégpedig a hamis műszakbeírásra, amellyel nagyobb keresethez lehetett jutni. Az októberben bevezetett új prémiumrendszer a legfontosabbra, a széntermelésre ösztönöz. Változást jelent, hogy a norma 100 százalékos teljesítéséért most nem öt, hanem 15 százalékos prémium jár. Prémiumot viszont csak az a brigád kap, amelyik teljesítette széntermelési tervét Bevált az új Lényeges vonása az új rendszernek az is, hogy a csapat egy egész hónapra előre megkapja műszaktervét és hogy mennyi csille szenet kell termelnie. A brigádok tehát öez- szességükben ugyan azt a feladatot kapják, mint az üzem. Az új premizálási rendszer bevezetése óta két hónap telt el. A tapasztalatokról érdeklődtünk Mát- ranovákon. „Kedvező ez a prémiumrendszer, valóban a jobb munkára, a széntermelési terv teljesítésére ösztönöz” — ez volt az általános vélemény. Mátranovákon a csapatok 30 százaléka októberben és novemberben is százöt százalék felett teljesítette széntermelési', tervét. Csurgón Vanó Péter, Susán István II. Kotro- czó Géza és Kollár János brigádja, Csipkésen Vineze Béla és Gyurcsák Ferenc. Gáti-aknán Fejes Bálint Márton csapata a norma túlteljesítéséért alapkeresetük 25-30 százalékát kapták prémiumként. Azt sem érdektelen megemlíteni, hogy Csurgó-tárón, ahol a tervet túlteljesítették októberben és novemberben mintegy 13 ezer forinttal több prémiumot fizettek ki a dolgozóknak, mint amennyit az előző rendszer szerint kifizethettek volna. Az új premizálási mód elsősorban a jobb műszaki feltételek megteremtésé re ösztönöz. Ezen műTk. tudják-e teljesíteni a tervet. Érthető, hogy a csapatok is jobban megkövetelik ezt a felügyelettől és a műszaki vezetéstől. És mivel „zsebre megy” a| dolog, nem késlekednek szóvátenmi a hibákat. Ösztönöz a munkai egye-1 lem javítására is. Ha va-l lakd nem végzi el saját! munkáját, a csapat többi: tagjainak kell azt pótolná. A következő lépési Természetesen vannak még az új premizálási rendszerre! kapcsolatban vitás kérdések, mint ahogy az lenni szokott mindennel,ami új. Ilyen például az;lehet-e egy hónapra előre biztosítani a munkát? Mátranovákon állítják: vehet. A mellőkmunkák nem maradnak-e el? — kérdik a kétkedők. Nem! — válaszolják a novákiak. A csapatok igyekeznek úgv biztosítani, hogy később minél kevesebb pótácso- latra legyen szükség. Iparkodnak a mellékmunkák- kal is, mert az arra fordított idő a széntermelésnél hiányzik. A következő lépés az,; hogy az aknászok, a fehl- gyeleti személyek premizálását is mindinkább a szén- termeléstől teszik függővé. Az új prémiumrendszer ugyanis megköveteli a vezetés színvonalának aZ állandó növelését. Ahol ezzel nincs baj, ott a dolgozók nem is panaszkodnak a prémiumra, megtalálják számításukat. Bodó János Jlehet-e Ujif jam tani ? Az endrefalvi termelő- szövetkezet javítóműhelye az egyik mellékutcában áll. Nem messze a község központjától. A kovácsműhely tőszomszédságában. Alig van a két épület között egy udvarnyi távolság. De itt akkora a sár, hogy csak gumicsizmával lehet közlekedni. A kovács szaporán kalapálja a tüzes vaspántot egy kerékre. Oda sem jigyel a kiabálásra. — Hol vannak a szerelők? — harsogom ismét. Ezt végre meghallják a két ütés közti szünetben. Felemelkedik egy ember a segítők közül. Átcaplat a cendégmarasztaló sáron. — Deák Bertalan — mondja és nyújtja a kezét. Cserzettarcú. szúrósszemű ember. Abból a fajtából, akinek még a szeme is parancsol. — A műhely főnök? — Mondhatjuk így is. De kerüljünk beljebb ... Vaksi ablakú, kis szobába vezet. Ha nem világítana még nappal is a villany, egymást kereshetnénk. A látvány nem valami szívderítő. Körben polcok, munkapadok, gépalkatrészek. Olaj egy edényben, kóc, szakkönyvek, katalógusok. A falakon szerszámok lógnak szögeken. Az egyik munkapadon új asztalifúrógép áll. Elfordítom a kapcsolóját. — Nem működik — mondja a műhelyfönök. — Miért? — csodálkozom. — Mert nincs áram. Felnézek a világító lámpára. Eszreveszem, hogy a főnök elmosolyodik. — Az hálózati. Nekünk ipari áram kellene! — magyarázza. — De nincs! Féléve bevezettettük már a szükséges vezetékeket, kész a kapcsolótábla és még- sincs! Ahogy hallom, nem is lesz egyhamar. De ki törődik ezzel? Nagyon keserű a hangja. Csodálkozni sem lehet rajta. Az ő helyében más is így lenne. Megmutatja a gépeket. AsztaUtúrógép, köszörű, egy elektromos hegesztö-apparát, s néhány más kisebb gép. — Mind halott. Mintha itt sem lennének — jegyzi meg epésen. A beszélgetés során kiderül, hogy az ÉMÁSZ embere nem vállalta el a szerelést. Arra is hivatkoztak, hogy sokat fogyasztanak a gépek és ezt már nem bírja el a közeli trafó. Ezzel aztán annyiban maradt a műhely villamosítása. — A vezetőség nem intézkedett? — kérdezem. — Tudja az elnök — így Deák. Nyílik az ajtó. Belép egy olajos ember. Kezében hoz egy szelepet, melyből csurog az olaj. — A bátyám — mutatja be Deák. ö csak bólint a fejével. Satuba fogja a szelepet és igyekszik szétszedni. — Mi lesz a téli gépjavítással? — kérdezem a fiatalabb Deákot. — Nagyobb javításokat itt nem, csinálunk. Nem is tudnánk a körülmények miatt. Az erőgépeinket a Szécsényi Gépállomáson javíttatjuk. Nálunk egyelőre csak a kisebb gépeket, meg a mukagépeket javítgatjuk — válaszolja. Igaza van Deák Bertalannak. Ilyen műhelyben lehetetlen javítani. Pedig már hét különböző traktorral rendelkezik a szövetkezet. Vásároltak lánctalpast, különféle univerzális gépeket. Sokat segítenek ezek az erős, modem jószágok. Azonban nem örökéletüek. Vigyázni, óvni kell ezeket és minden hibát jól kijavítani. Traktorotok, szerelők még lennének. Értenek is a géphez. De gépszín nincs. Azaz hogy van, de annak a nagyrészében műtrágyát raktároznak. Ezzel el is mondtam az endrefalvi szerelők nagyobb panaszait. De korántsem mindent. — Segítsél már Berci! Egyedül nem boldogulok a szeleppel — szól oz becsének a másik Deák. Az meg odalép, s egy csavarkulcs- csal lecsavarja a szelep tetejét. — Tudja, sietni kell ezzel, mert az éjszaka gépekért indulunk Pestre. Kell a vontatóba. Ezzel is hogy jártunk — meséli. — Az utolsó pillanatban kell hozni. Pedig már régen elhozhattuk volna. Ha az éjjel nem megyünk el. lejár a hiteligazolás. Akkor meg fuccs az egésznek! Erre aztán melegem lesz — pedig nem is fűfenek a műhelyben, mert hébe- korba van csak tüzelő —. nem vettem észre, hagy feltartom ezt az embert a munkában. Szabadkozik, hogy nem, s bizonyítékul megmutatja a műhely többi helyiségeit. Egy, régen konyhának használt helyiségben alkatrészek hevernek. Itt áll ideiglenesen az akkumulátor-töltő. A harmadik. pajtaszerű „lyukban" éppen elfér a szövetkezet kis teherautója. Alatta víztócsa, meg sár. Itt még javítani sem lehet. Hirtelen az eszembe jut, milyen szépen. pontosan elmagyarázták az idei Mezőgazdasági Kiállításon, hogy milyen egy tsz javítóműhely. Be is mutatták. Hol van ez attól! Deák Berci meg csak kesereg. — Mit lehet itt csinálni? Ha egy kisebb lyukat akarok fúrni, átszaladhatok a kovácshoz. Azután hol. ez nincs, hol az nincs. Például kenőolaj! Még csak véletlenül sem kapható olyan olaj, amilyennel az új gépek megérkeznek. Közben többen is érkeznek. Vita támad egy traktor körül. A műhelyfönök dönt, s az egyik traktoros — amelyik nem kapta meg szállításra a gépet — nem valami szives szóval távozik. — Ilyen is előfordul — morzsolja csendesen a szavakat Deák. — Meglennék én viták nélkül is .., A műhely főnöki asztal alján heverő könyveket nézem. A középkori szerzetesek pulpitusához hasonló alkotmányon megtalálhatók a legfrissebb szerszám és gépalkatrész katalógusok is. — Használják ezeket? — Igen. Ha rendelünk valamit. Ezek nélkül nem boldogulunk. Azonban itt arra sincs hely, hogy valahová bezárjuk — válaszol a főnök, és legyint. Megértem ennek az embernek a rosszkedvét. Bejárta. a fél ország gépállomásait. Mint szerelő. Megtanulta becsülni, szeretni a gépet. Megbirkózik a' legbonyolultabb szerelési feladatokkal is. Tizenhárom év tapasztalatait birtokolja. Tudja milyen egy' műhely. Mi kell oda. Azt' szeretné, ha itt is lenne jól felszerelt javító. Arról áb-i rándozik, hogy tudnak majd télen itt is javítani. Ennek azonban sok feltétele van. Megfelelő épület kellene, szerszámgépek. A szövetkezet azonban gyengén gazdálkodik, s ez már magában is nagy akadály. Aztán nem tapasztalni Endrefalván valami lelkes kezdeményezőkészséget sem. A gépek szanaszét hevernek a sáros majorudvarban. Biztos van a községben sok üres szín ahová be lehetne tenni ezeket. Még mindig jobb, mintha veri az eső, morzsolja a jég, harapja a rozsda a drágán vett eszközöket. De nem csinálják. Vajon miért? Ezzel pedig1 sok javítási, karbantartási költséget meg lehetne takarítani! Esetleg ebből a pénzből is lehetne fordít tani a műhelyre. — Tudja ezeket az eí- nök? — kérdezem, de ér-1 zem, nem jó a kérdés. A válasz csak ennyi. — Mindennap itt jár' nálunk... Az utcán visszanézek az omló vakolatú házra. Kilátszanak a vályogtéglák. Már mállanak. Pádár András
