Nógrád. 1964. december (20. évfolyam. 248-272. szám)

1964-12-19 / 264. szám

3 NŐGRAO 1964. december 19 szomb?* \asas birkózók seregszemléje Indulnak az St. Kohász versenyzői is A Vasas Szakszervezet Sportbizottsága szombaton és vasárnap a MÁV Koló­nia nagytermében rendezi meg a Vasas egyesületek felnőtt, ifjúsági és serdülő kötöttfogású birkózó baj­nokságát. A küzdelmekre tizenki­lenc egyesület 300 birkózó­ja nevezett. A résztvevők között ott találjuk a Sal­gótarjáni Kohász birkó­zóit. Hegyi Gyula, Knizse Gyula, Godár Tibor és Miklós Endre utazott el a kétnapos küzdelemsorozat­ra. Érdekessége a sereg­szemlének, hogy szőnyeg­re lép Kozma István ne­hézsúlyú olimpiai bajnok is. Remélhetőleg — nem úgy mint a csapatbajnok­ságon, ahol egyedül a deb­receni Szabó volt hajlandó ellene kiállni — ezúttal el­lenfele is akad. Magyar csapatok a röplabda Európa Kupáért Itthon folynak a röplab­da • Magyar Népköztársasá­gi Kupa nyolcas döntőinek ■küzdelmei. Mind a nőknél, mind a férfiaknál erős mezőny található a legjobb nyolc között. Két együttes, a magyar bajnok Budapesti Honvéd es a női bajnokcsapat, az Üj pesti Dózsa első Europa Kupa mérkőzésere készül. A Budapesti Honvéd el­ső ellenfele a belga bajnok Brabo Antwerpse együtte­se lesz. A belgák a selej­tező első fordulójában az angol Birmingham csapa­tával mérkőztek. Mindkét találkozóra Londonban ke­rült sor és a belgák fölé­nyes, kétszer 3:0 arányú győzelmet arattak. A Bp. Honvéd és a Brabo első mérkőzésére januárban Antwerpenben kerül sor. A női bajnokcsapat, az Üjpesti Dózsa svájci ellen- 1 fele az első találkozót ja- j nuar 31-én. vagy február 7-én szeretné megrendezni,' ÜNNEPI MEGL Mállássá TV. garnitúra. .560,- Ft. CIcabarchend agykabát 98.- Ft. Leányka Krisztina hálóing 118.-----130.-Ft-ig N ylon női kombiné 140.- — 170.-Ft-ig Az ÄFOR 1965. január 1-én forgalomba hozza a 92 oktán­számú SZUPERBENZINT A világszínvonalat elérő, korszerű üzemanyag javítja aha. tásfcícot, növeli a teljesítményt. Használata korszerű gép­kocsiknál ma már követeimé ny, lli'legk El í 1 Győri Vasas ETO EK mérkőzésre! Évzáró az atlétáknál Megyénk legnépesebb és minőségileg is legjobb at­léta szakosztálya a St. Üveggyár atlétái csütörtö­kön baráti összejövetelen elevenítették fel a sikere­ket, eredményeket. Ka­zinczy Gyula, dobóatléta beszélt az éves munkáról, majd megjutalmazták a szakosztály legeredménye­sebb sportolóit. Az üveg­gyár! atléták télen sem pi­hennek. Tornatermi és szabadtéri edzésekkel ké­szülnek a tavaszi verse­nyekre. Hidegkúti Nándor, a győriek kitűnő edzője amikor értesült az Euró­pa Kupa bécsi sorsolásá­nak párosításáról, nem tagadta, hogy kedvezőnek véli. — Tudjuk, hogy köny- nyű ellenfeleit már nem kaphatunk Mint a nyolc, csapat igen jóképességű, persze elsősorban az In­ter, a Reál, és a Benfica. Ezeket a csapatokat egye­lőre szerettük volna elke­rülni. Ez sikerült. Ma­gamban ügy gondoltam, legszívesebben a DWS Amsterdam, a Liverpool, vagy az FC Köln közül választanék. Nagyon örü­lök, hogy a DWS csapa­tát kaptuk, mégpedig a- zért, mert ennek a csapat­nak nincs nagy nemzet­közi rutinja. Tudjuk, hogy rendkívül nehéz dolgunk lesz, de bízva játékosaink küzdőképességében, el­szánt akaratában, képes­nek tartom csapatunkat arra. hogy bekerüljön a legjobb négy közé. A két csapat Bécsben jelenlévő képviselője tár­gyalt a mérkőzések idő­pontjáról. Megegyeztek abban, hogy az első mér­kőzést február 24-én Ams­terdamban, a visszavágót március 10-én Győrben, vagy esetleg Budapesten rendezik. Hírek sorokban Cassius Clay múlt héten Hiaba, nincs az a Nagy- eihagyta a bostoni kórhá- száj, akiből egyszer nagyon zat. „kisfiú” ne lenne. — Még háromszor sze- , retnék a szorító ba lépni — mondotta az újságíróknak. — Veretlenül kell befejez­nem a pályafutásomat, kü­lönben nem lesz életem az Egyesült Államokban. Az angliai Gilmgham játékosainak különös köte­lezvényt kellett aláímiak. Vállalniok kellött, hogy csakis nváron házasodnak. — Bajnoki idény alatt semmi • szükségünk az ilyenfajta megrázkódtatá­sokra — mondta a klub elnöke. Vegyék fel a biliárdot is az olimpiára — kérték Bel­gium, Hollandia, Spanyol- ország és Franciaország sportszövetségei. Ezekben az országokban a biliárd népszerűsége a labdarúgás és a kerékpározás után kö­vetkezik. Panaszkodnak a szovjet lapok, hogy kevés a síléc és a korcsolya. Persze minden relatív. Az idén ugyanis csupán az Orosz Szocialista Köztársaságban 2 millió 260 ezer pár kor­csolyát és 4 millió 540 eaer pár sí lécét szállítottak a gyárak az üzletek raktá­rt DWS Amsterdam — raiba. A Szécsényi Traktor SKaz idén a megyei labdarúgó bajnokságban a 11. he­lyen végzett 24 ponttal 61:67 gólaránnyal. Koppány György felvétele Mérlegen a múlt —- beszélgetés a jövőről Tanácskozás a sportmunkáról Pászton A Pásztói Járási Sport- tanacs értékelte az 1964. évi sportmunkát. Az ösz- szejövetelen megjelentek a iárás sportvezetői, a sport­köri elnökök és a játékve­zetők, Minden résztvevő igyekezett véleményével, tapasztalataival segítséget nyújtani a járás sportjá­nak fejlődéíshez. Az érte­kezleten számos hozzászó­lás hangzott el. ‘Szabó Imre testnevel óta­nár. a Jobbágyi Vasas Sportkör képviselője a testnevelés fontosságáról beszélt. Felhívta a figyel­met a tornaórák szükséges­ségére és arra, hogy több tornateremre van szükség. Kérte, hogy a megyei sporttanács vezetői éven- ktat legalább egyszer láto­gassanak meg egy-egy sportkört, így közvetlenül ismerik meg a. sportkörök éietét. Befejezésül az ifjú­sági bajnokságok fontossá­gáról szólt. Szombathy Zoltán gim­náziumi tanár a sport el­méleti oktatásával és á ne­velés kérdésével foglalko­zott hozzászólásában. A természetjárás szükségessé­gét említette. A tömegsport kérdésével foglalkozott Holtner László, a járási természetjáró szövetség elnöke. Javaslatot tett a törhegsport bizottságok megalakítására és arra, hogy a természetjáró szak­osztályt minden sportkör­nél meg kell alakítani, mert ez a sportág a leg­költségmentesebb, nagy tömegeket vonz. örvende­tes jelenségként említette, hogy Hasznoson, Mátna- szőllősön és Pásztón már megalakult a tömegsport, bizottság. Szálkái Jenő, a mátra- szőllősd FSK elnöke a szakosztályokban végzett munkáról beszélt. Megem­lítette a járásban uralkodó edző- és szakemberhiányt. Ezután az ifjúsági bajnok­ságok megrendezését szor­galmazta. — Komolyan kell venni a fiatalokat, ők a jövő játékosai — mon­dotta. A téli játékvezetői tan­folyamok szükségességéről szólott Szeles János, a já­rási labdarúgó szövetség elnöke, örvendetes jelen­ségként említette, hogy a pásztói járásban fejlődött a női kézálabdasport. A csapatok érdekében szük­séges lenne végre rendsze­ressé tenni és megindítani a megyei női bajnokságot. Beszélt a játékvezető hiányról és a fialtalak elő­retöréséről számos sport­ágban. Érdekes és hasznos volt Bocskó játékvezető hozzászólása, aki a téli időszak célszerű kihaszná­lását' javasolta. — Helyes lenne, ha egy szakember meglátogatná a sportkörö­ket és edzés közben vala­mely sportág szabályait is­mertetné — mondotta. Példának a kézilabda mér­kőzéseket hozta fel, ahol egyes játékosok jobban is­merik a szabályokat, mint maguk a játékvezetők. Felhívta a figyelmet a já­tékvezető továbbképzésre. Az értekezleten résztve­vők hozzászólásaikkal, ja­vaslataikkal bizonyítottáK, jó kezekben van a pásztói járás sportja. Záróakkord­ként a járási sporttanács jutalomban részesítette az egész évben jól dolgozó sportvezetőket. Csák vari József A okért McGregor, aki a tokiói olimpián a 100 mé­teres gyo^súszás második helyezettje volt, ajánlatot kapott az Egyesült Álla­moktól, hogy a Los Ange- !es-i egyetemen folytassa építészmérnöki tamulmá ­nyalt McGregor véglege­sen még nem döntött, de valószínűnek tartják, hogy elfogadja az ajánlatot,, hogy Dalarad mester, a« amerikai olimpiai úszócsa­pat edzőjének keze alatt készülhessen fel a követ­kező versenyévadra. nógrád A Magva:’ Szocialista Munkáspárt Nógrad megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján, Városi Tanács-köz 2. Telefon: főszerkesztő: 15-94. párt- és tömegszervezeti és kulturális rovat: 14-40. 19-19. ipari, rovat: tO-64, mezőgazda­sági Vovat: 12-12 (123-as mellék). Szerkesztés: 11-59. Kiadja: A Nógrád megyei lapkiadó V. Felelős kiadó: Vida Edit. Kiadóhivatal: Salgótarján. Rákóczi út 53. Telefon: 10-S9. Index-szám: 25 072. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari V.. Salgótarján. Lovász József u. 2. Telefon: u-92, 64.381. Felelős vezető: Fila István. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahi­vataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra: 13.- forint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom