Nógrád. 1964. december (20. évfolyam. 248-272. szám)
1964-12-18 / 263. szám
4 NÖGSAO 1-994. december ÍR. A színész emlékműve Azaz éne született r()etlies éheire FOGT Azoknak a SZÁMA, akik még láthatták őt, — különösen igazán nagy szerepeiben. Márpedig egy vérbeli színpadi színész művészetéről még a filmtekercsek és a magnószalagok sem tudnak teljes hitelességgel vallani. És Pethes Imréről nem maradtak fenn filmek, lemezek sem. A száz esztendeje született és negyven éve eltávozott, nagy magyar színészről még fénykép is alig van, s — az őt ismerők szerint — azok még halványan sem tudják tükrözni azt a vará- vsos képességet, hogy teljességgel azzá az emberré változott, akit játszott. .Pethes Imrének nem kellett kotumust húzni a léhára — írta róla Hevesi -Sándor —. hogy átlendüljön a hősök világába, ő a nagy drámák és eszményi játékok alakjait belülről közelítette meg, s észrevehetetlen finomsággal, de innál mélyebben egyéni- tette őket.” A magyar színjáték nagy tudósa — aki éppen abban az évben, 1902-ben szerződött rendezőként a budapesti Nemzeti Színházhoz, amikor a már harmincnyolc éves Pethes, sok évi vidéki bolyongás és tengődés után, a főváros közönségének bemutathozhatott — a lényeget mondotta ki jász- árokszállási ügyvéd színésszé lett fiáról. Neki valóban nem volt szüksége sem a „Koturnus” magasított cipőjére, sem másfajta kellékekre, hogy a legszárnyal óbb, vagy akár legszömyűbb jellemeket elevenítse meg. Kor-társai szerint alig maszkírozta magát. S a hangját sem rezegtette egy olyan korszakban, amikor — Paulay realista hagyományai, s a könnyed, társalgási darabokat előadó Vígszínház több vonatkozásban jótékony konkurrenciája ellenére — a Nemzeti Színházban még mindig az öblös pátosz, a mesterkélt „emelkedettség” uralkodott. Pethes Imre elvetett minden „hatásos”-nak mondott eszközt. ABBAN. HOGY PETHES IMRE — akit író, színész, kritikus kortársai a legnagyobb Hamlet-nek. a legcsodálatosabb Mefiszto- nak, utolérhetetlen Posa márkinak, a legintelligensebb Ibsen-hősnek neveztek — eddig a fokig eljutott, kétségtelen szerepet játszott vidéki „előélete” is. Mert ha sok tekintetben bolyongás és tengődés is volt ez az akkori viszonyok között, Pethes Imire olyan életismeretre tett szert e másfél évtized alatt, ami többet ért minden elismerő és dicsérő kritikánál. És függetleníteni tudta magát a bécsi színjátszás jó és rossz hatásaitól. Kosztolányi Dezső, aki már diákkorában lelkesedő cikket írt a Szabadkára ellátogató Pethes- ről, egy tanulmányában joggal állapította meg, hogy a századforduló magyar színházára valósággal rátelepedett „a bécsi Keli- neg Theater túlhajtott naturalizmusa, másrészt a Burgtheater széles, nehéz, német pátosza”. Az országot járó, gyakran kis falvakban is j átsző, egyszer főszerepet alakító, másszor meg statisztáló Pethes Imre a naturalizmus és „pa- tetizmus” helyett a fealiz- must kereste és találta is meg a színjátszásban. Amikor a Nemzeti Színházban játszott — eleinte nem túl értékes darabok nem túl értékes szerepeiben — az értők rögtön meglátták, hogy utódja született Üjházi Ede Legjobb szerepeinek és Űjhá- zi realizmusának is. És Pethes körül csoportosulni kezdtek az újat kereső, a kor kérdéseire választ kutató fiatalok: Hevesi Sándor, Ódry Árpád, Somlay Arthur, Törzs Jenő, a „Thália” forradalmárai. Idős szín ház-barátok még emlékeznek Pethes Imre — többször is játszott — Cyranojára. ö ebben a darabban is többet adott, mint amit a szerep rejtett. Somlay Arthur, aki azt írta: „Pethes Imre nélkül nem tudtam volna rájönni, mi is az igazi színház” — így emlékezett Pethes Cyranojára: „ki tudta fejezni a Rostand által csak csevegő hangnemben érintett, mély férfi fájdalmat.” Coquelin, a Comedie Francaise nagy művésze, akinek testére Rostand a Cyrano-t írta, látta Budapesten Pethes Imrét a gascognei lovag szerepében és a legnagyobb megbecsüléssel nyilatkozott arról. NEGYVEN ÉVE MÄR, hogy nincsen Pethes Imre. Lobogó kedélyű tanítványa, Somlay Arthur is a sírban pihen. Fogy és fogy azoknak a száma, akik még láthatták őt. De a szavakba rögzített emlékezet és a sallangtalan, a művek és szerepek értelmét kutató realizmus egyre diadalmasabb kibontakozása lebonthataflanná építi a száz éve született Pethes Imre emlékművét. Antal Gábor íviaju meglátjuk, mit felel erre. — Az ilyen hirdetés útján folytatott beszélgetést nagyon hosszú ideig lehet húzni — nevetett Halinka. — Éppen erre számítok. Talán „beszélgetés közben” az ellenfél megint elkövet néhány hibát. — Nem hiszem, hogy ebből a levélből megtudott volna valamit. Téved, nagyon sokat megtudtam. Sőt, nagyon sok érdekes dolgot is. Tudom, hogy a levél írója nagyszerűen tájékozódik a bíróság épületében, ismeri a te szobád szárnál is, Jerzy. Tudta, hogy a „Budex” hirdetését mi adtuk fel, és, hogy oda küldtük a mi emberünket. Ebből az következik, hogy a támadás szervezőjét ehhez a szobához nagyon közel álló személyek körében kell keresni. Az ügyészség dolgozói, a ti barátaitok, vagy a jó ismerőseitek között, mert nagyszerűen tájékozott ember. Az őrnagy mégegysaer kezébe vette a titokzatos levelet. Sokáig nézegette és töprengett, mintha valamit szeretne felidézni. Végül is kivett táskájából egy papírlapot, azt is elolvasta, aztán Halinához fordult. — Igaza volt, amikor a gépírások „szembesítésé”- ről mondta el a véleményét. Kderült, hogy ez nagyon is egyszerű feladat. Már tudom, milyen gépen írták ezt a levelet. _ ? ? ? — Éppen ezen, amelyik itt áll az asztalon! E szavak hatását csak a bomba robbanásával lehetne összehasonlítani. Az ügyész is, a gépírónője is szoborrá változtak a csodálkozástól. — A levél olvasása közben észrevettem — magyarázta az őrnagy —, hogy az „e” betű egy kissé a vonal alatt van leütve. Az ,.o” fölött pedig egy kis kereszt világosan rajzolódik ki. Emlékeztem, hogv egy íráson nem régen ilyen keresztet láttam. Eszembe jutott: azon a lévőén, amelyben a Külker és a Budex képviselőivel konferenciára hívtak az ügyészségre. Azon a levelén, amelyet te írtál alá Jerzy, és amit Halinka kisasszony kopogott le, gondolom, ezen a gépen. Különben rögtön meggyőződhetünk az egészről. Adjatok nekem egy leírt szöveget, péládul adjátok ide a vádiratot. — Felesleges — mondta a titkárnő — Tudom, hogy ez a régi gép rosszul veri le az „e” betűt, és az „o” fölötj kis keresztet üt, amely a betűkar kis és nagy betűje közölt van. Kezdetben, a csekk elvesztése után a gépet a szekrénybe zártam, de ott egyre kevesebb a hely, mert egyre több az akta. Meg aztán, régi gép már az ördögnek sem kell, mert a szomszéd szobában vannak sokkal jobbak. — Tegnap, vagy tegnapelőtt — kérdezte az őrnagy —. kimentetek úgy a szobából, hogy közben nyitva hagytátok az ajtót? — Tegnap, egész nap valamelyikünk állandóan a szobában tartózkodott, mert nagyon sok munkánk volt. Még a büffébe sem tudtam lemenni egy kávéra. Tegnapelőtt voltunk utoljára a büffében, legfeljebb 15-20 percig. Előzőleg én zártam be a szobát, és a kulcsot maNagyértékű dokumentumok Újabb nagyértékü dokumentumokkal gyarapodott az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattára. Az év elején a Néphadsereg cikke hívta fel a figyelmet arra, hogy az egyik londoni műkereskedő birtokában terjedelmes magyar vonatkozású levélgyűjtemény van. Az újsághír nyomán a könyvtár felvette a kapcsolatot a műkereskedővel, a Chil- tern Art Calery tulajdonosával, s többszöri levélváltás eredményeként sikerült tőle több. muzeális értékű kéziratot vásárolni. A közelmúltban megérkezett új szerzemények között van többek között Haynau négyoldalas levele, amelyben barátjától nagy összeget kér kölcsön, Klapka György nyolc és Guyon Richard egy Levele, valamint házassági szerződése, Széchenyi István levele, Arany Jánosnak az Akadémia 1876. február 14-i felolvasóülése alkalmából készített feljegyzései, három Jókai- levél, Zichy Mihály, Munkácsy Mihály több levele. Érdekes irodalomtörténeti dokumentum az új szerzemények között Kiss József, Molnár Ferenc, Balázs Béla és Kosztolányi Dezső több levele. Megjeleni Bálint Lajos: MÜVÉSZBEJARÖ (Szépirodalmi) Közel a nyolcadik X-ei | éri el a könyv írója, az is- ' mert színházi rendező. ak; több mint két évtizeden át működött a Nemzet! Színházban. Ilyen minőségben került közeli kapcsolatba írókkal, művészekkel, kritikusokkal. garnmal vittem. Ha tárgyaláson vagyok, vagy hosz- szabb időre elmegyek, és Halinkának is el kell mennie, akkor zárjuk az ajtót, és a kulcsot a szomszéd szobába visszük, ahol helyettes ügyészek ülnek. — És Kalinkowski kolléga? — kérdezte az őrnagy? — Igen, Kalinkowski is. — Érdekes! Annál inkább érdekes ez, mert a levelet a „Varsó Sejm” postahivatalában dobták fel. Azon a környéken, ahol a joggyakornok lakik. — Ez csak véletlen lehet — jegyezte meg az ügyész. —Ez az ügy egyre több véletlen esetet halmoz. És a véletlen eseteket valahogy „véletlenül” mind a te joggyakornokod körül gyűrűznek. Nem csodálatos ez? De én nem hiszek a csodákban. — Micsoda ördögi dolog! — mondta dühösen az ügyész. — Ki takarít ebben a szobában? — Egy idős takarítónő, Ignosiowa. Régi bírósági portás özvegye. — Hívja csak be! A titkárnő kiment a szobából, és nemsokára egy idős, kellemes benyomást ébresztő asszonnyal tért vissza. — Őrnagy úr, itt van Igmasiowa asszony. (folytatjuk.) •• Otven év a Két esztendeje vezették be a Salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban a könyvkötészeti oktatást. Az iskola 83 leánya rendszeresen és nagy szorgalommal gyakorolja a nagy- múltú hagyományú munkát. Többen közülük szakszakmában májuknak is válasatoétálk a könyvkötészetet. Nagy szerepe van ebben az i- dős oktatónak, a megyei könyvtár könyvkötőjének, Fekete Lajosnak, aki ötven éve dolgozik és oktatja a fiatalokat. Barcs Katalin és Pósfalvi Mária III, gimnazista lányok dolgoznak a mester irányításával. A fiatalok a könyvek rag asztása utáni préselést gyakorolják. Koppány György felvétele Új lehetőség felnőtt technikumi képzésre S/óiesebb körben nem eléggé ismeretes, hogv a budapesti Felsőfokú Gépipari Technikum gépgyáriás technológiai szakának Salgótarjánban III. éves esti tagozat.) évfolyama működik. A z évfolyam 3365. végén fejezi be tanulmányait. A folyamatosság biztosítására a salgótarjáni körzet területén Cjetb évfolyam indítására van >e- velező tagozaton lehetőség. Az iskola keretében az elfoglaltság 'heti egy délutánra korlátozódik, amikor konzultációs -.zaktaná- rok megbeszélik a hallgatókkal a tananyag lényeges fejezeteit. Ez a tanulmányi rendszei- szükségtelenné teszi, hogy a tanulóknak időről időre Budapestre kelljen utazniuk, így lényegeden több idejük marad az anyag elsajátítására, feldolgozására. A Felsőfokú Gépipari Technikum gépgyártás technológiai szakának új elsőéves esti tagozata 1965 február közepén indul meg. A szak a negyedik évfolyam után ad végzettséget. A kedvező lehetőségek jó alkalmat nyújtanak mindazok továbbtanulásához, akik a gépgyártás technológiában kívánják ismereteiket gyarapítani.' Az iskola felvételi követelményeiről az üzemi személyzeti osztályok valamint a tanácsi oktatási osztályok részletes felvilágosítással szolgáinak.
