Nógrád. 1964. november (20. évfolyam. 224-247. szám)
1964-11-04 / 226. szám
4 NŐGR A f» I9R4. aewreratiw 4. saertSs, Ipartörténeti múzeum Mátyás király patkolóműhelyében r()erdiil a szókra ja Látogatás az Állami Népiegyüttesnél A Heves megyei Verpe- tét községben felavatták hazánk első szabadtéri ipartörténeti múzeumát az ország egyik legrégebbi építészeti stilusát őrző műemlék kovácsműhelyében. A műemlékké nyilvánított kovácsműhely a XIV. században épült és a hagyományok szerint Mátyás király Egerből Budára tartva — itt pat- koltatta meg lovát. A II. Rákóczi Ferenc kurucainak is kedvenc pihenője volt az itteni patkóié műhely és az azt körülvevő tér. A kovácsműhely jelenlegi formáját a XIX. század elején nyerte, a- melynek legjellegzetesebb része a kohó felett elhelyezkedő, úgynevezett pendelykémény. Az erősen megrongálódott épületet az országos műemléki felügyelőség vette gondozásba. Eredeti formájában helyreállította és az első építkezéseknek megfelelően zsupptetővel látták el. A műemlékké nyilvánított régi kovácsműhelyben a korabeli szerszámokat helyezték el múzeumi tárgyakként. Megjelent a Füles Évkönyv Negyedik alkalommal jelentkezik a Füles, a népszerű rejtvényújság most már szinte hagyományos Évkönyvével. A 260 oldalas, gazdagon illusztrált kötet ezúttal is ■ sok új rejtvénnyel örvendezteti meg a fejtörőket kedvelők népes táborát. A Tanár úr kérem rovat érdekes tárgykörök szerint csoportosítva teszi próbára az olvasók tárgyismereteit, a sportok barátai pedig egész sor sportágról tudnak meg jellemző adatokat. Az évkönyv bemutatja rejtvé- nyes formában, hogy milyen lesz fővárosunk a 2000. esztendőben, s feleleveníti a kereken 100 esztendővel ezelőtt, 1865- ben történt érdekes eseményeket. Eölször olvashatunk az oly népszerű keresztrejtvény születésének hiteles történetéről. A különböző népek fejtörői önálló fejezetben vonulnak fel az Évkönyv hasábjain. Zenei rejtvények, bűnügyi, logikai rejtvény-novella, a megvalósulás előtt álló jelentős technikai találmányok játékos ismertetése, színes gyermek rejtvénysorozat, képregények, keresztrejtvények, az ultijáték szabályainak kis kódexe, sok tréfa, rajz váltakoznak a kétszínnyomású oldalakon. V. P. Félve lépek a próbate- renbe: attól tartok, zavarom a munkát. Reggel nyolc óra, kint borongós, esős ősz, itt bent forró a hangulat. A falakon hatalmas tükrök. Hátul, az ablak előtt zongora. Néhány taktust játszik a kísérő, kivár és ismétli a dallamot. A táncosok tétova lépéseket tesznek, forognak és várnak. Ráfüggesztik szemüket a mesterre — szívesebben imám: — a varázslóra. Rábai Miklós jól ismert bajszát meg- pödri. Kék melegítős, csizmás lábával eltáncolja az új lépéseket. A tánckar szinte akaratlanul követi mozdulatait. Félig hunyt pilláik alatt talán már látják a folytatást is. A táncművészeinek nincs olyan állandó kézzelfogható anyaga, mint a szobrásznak a kő. A művész a mozdulatból formálja a táncot. „Megálmodja” az egész produkciót. A nézők a mosolygó, fürge táncosoknak tapsolnak. Itt a hétköznapok fekete- trikós próbáin szakad a veríték, átnedvesedik bizony az ing. De hát nem adják ingyen a sikert! Mi a titka az Állami Népiegyüttes egyre fokozódó sikerének? Az igazgató így vélekedik: — „Háromhúrú hangszeren” játszunk. Muzsikálunk, énekelünk, táncolunk. Tehát nemcsak a fülnek, hanem a szemnek is adunk művészi élményt. Meg aztán a népművészet — szűkebb értelemben véve a néptánc —, talán Próbál az énekkar. Mindennapos balettpróbán csiszolják, tökéletesítik a mozgást. 6. — Jó estét Jerzy — üdvözölte az ügyészt Maria Krzyzewska asszony. — Már elfelejtettem hogyan is néz ki. Hónapok óta életjelt sem adott magáról. Néhányszor kérdeztem a férjemtől, mi van magával, de ő semmit sem tudott, semmit... A munka Maria asszony, a sok munka. — magyarázkodott az ügyész, üdvözölte a háziasszonyt. Őszintén bevallom, ma sem jöttem volna el, ha nincs sürgős ügyem a férjével. Néhányszor telefonáltam, de senki sem vette fel a kagylót. — Pedig jó a telefon, viszont Stach szolgálati ügyben elutazott Zombrewá- ba. Azt mondta, hat óra tájban hazajön, tehát kilenc előtt biztosan megérkezik. Mostanában állandóan utazik. Krzyzewskiék két esztendő óta laktak Varsóban. Azelőtt Stanislaw Krzyzewski, aki a jogi fakultás elvégzése után a rendőrség kötelékébe lépett, előbb mint főhadnagy, később, mint rendőrkapitány Wroclawban dolgozott a városi rendőrségen, azután a vajdasági rendőrparancsnokságon. Néhány sikerült akció, többek között egy titokzatos gyilkosság felderítése, aminek során az egyetlen nyom egy csontváz volt, amelyen a balkéz két újjá hiányzott. Majd a Wroclawi Múzeumból elrabolt képek híres esete, Vladislaw Baczynski, a többszörös gyilkos, a hírhedt „ördög” elfogása, — mindez felhívta a fejesek figyelmét a tehetséges és érdekes módszerekkel, koncepcióval dolgozó nyomozó tisztre. Ennek a figyelemnek az eredménye két sáv és csillag lett, az egyenruha vállpántján. S Krzyzewskit áthelyezték a fővárosba, a rendőr főparancsnokságra. Az őrnagy csaknem egy félórával később érkezett haza. Közölte feleségével: olyan éhes, mint egy farkas, és kikérdezte barátját az ügyészség új hírei felől. Remek hangulatban volt. A zambrowai utazás nagyszerűen sikerült. Tetten érték a helybeli kovácsot, aki összevásárolta az alumínium edényeket és belőlük „házi módszerrel” öt zlotysokat csinált, s ily módon „könnyített” az állami pénzverdén. — Nagyszerű üzlet volt ez! — nevetett az őrnagy — egy lábasból, amely alig ötven-hatvan zlotyba került, ez a ravasz fickó több mint kétszáz ötzlotyst gyártott. A hamis pénzt minden csütörtökön, a zambrowai vásárban hozta forgalomba. Amikor a házigazda lecsillapította éhségét, és a két férfi egy-egy csésze feketét kapott; az őrnagy kérdő tekintetet vetett vendégére. Jól tudta, nem elsősorban a barátság vezette a Wolowska utcába. Az ügyész röviden elmondta a mai nap eseményeit, és nem titkolta a várható következményeket, amelyek at ügyre és személy szerint reá várnak a titokzatosan eltűnt iratok miatt. — Ki kell húznod engem a csávából — folytatta. — Nem én vagyok az oka mindannak, ami történt, de ugye megérted, ez nemcsak az említett ügyön csattant, hanem az én pozíciómon, sőt magán az ügyészségen is. Különösen azért, mert én magam kértem, hogy bízzák rám a „fehér gengszterek” ügyének kivizsgálását. és Kalinkowski az én pártfogoltam volt. Szerettem ezt a fiút, és azért akartam, hogy őt osszák be mellém segítőtársnak. Az őrnagy elmosolyodott, miközben barátját hallgat ta, aki láthatóan csak a saját gondjával, bajával volt elfoglalva. — Lehet, hogy a táskát egyszerűen csak a benne lévő érték miatt lopták el, és a dokumentumokat a tolvaj valahol eldobta, mert számára azok az iratok nem jelntenek semmit. — közölte feltevését az őrnagy. — A letartóztatot- taknák nincs ebből semmi hasznuk, legfeljebb annyi, hogy a vizsgálat néhány hónappal tovább tart. — Ez mind igaz — helyeselt az ügyész — de félek, hogy az egész másképpen van. Az, aki elvitte a táskát, jól tudta, miért viszi el. Hiszen abban volt a „Donau-ban” írása. Ennek a dokumentumnak a „fehér gengszterek” számára nyolcvanezer dollár értéke van, amit külföldön, Bécsben bármikor kifizetnek. Attól tartok, hogy a tolvajnak éppen ez a levél volt a legfontosabb. — No?, mit tegyünk? — tűnődött az őrnagy. — Mától kezdve „beosztás nélkül” vagyok, és ha nekem adják ezt az ügyet, szívesen segítek neked Csak arra kérlek, mielőtt erről Wolchowicz ezredessel beszélek, mondj ne kém valamit a te „fehér gengsztereidről”. Állandóan használod ezt az álnevet és nekem fogalmam sincs róla, hogy mi az. Néhány hónappal ezelőtt olvastam erről valamit a lapokban, de később egyetlen sort sem. Miről is van szó tulajdonképpen? a leginternacionálisabb művészet. Ezt a megállapítást 14 év alatt sok kirobbanó sikerű külföldi turnénk is igazolta. Játszottunk a Szovjetunióban, tapsolt nekünk Páris, Róma, nemzetközi aranyérmet nyertünk Finnország fővárosában, s a mégoly hidegnek mondott ködös Angliá.ban is felpezsdítettük nézőinket. Fennállásunk óta mintegy 1700 előadást tartottunk. Milyen hosszú út! De nem elsősorban kilométerekben számítva. A kezdeti törekvés főleg a népi motívumok hiteles dokumentálása volt ma már a hagyományokon alapuló modem, tematikus táncművészeté a vezető szerep. Csiszolódott, változott a kifejezési mód is. Az Állami Népiegyüttes érett művészkollektívává kovácso- lódott. Nyolc egész estét betöltő repertoárműsorukat hétröl-hétre végigtapsolja a közönség. Évente 90 előadást tartanak, ebből 40-et Budapesten, s 50-et az ország különböző tájain. Nehéz lenne kiemelni bárkit is a 170 tag közül. A szó valódi értelmében kollektív művészetet produkálnak. Aki ma szólótáncos, vagy énekes, holnap a karban dolgozik és (folytatjuk) holnapután ismét szólóak., Mindent tegtesznek a sikerért, mert tudják, ha csak egyetlen táncos is lazsál, leronthatja az egész együttes produkcióját De most talán mégis Békési Jankára a legbüszkébbek. Tizenegynéhány évvel ezelőtt hosszú copfé fal, masnikkal állított b« az együttes Corvin-téri! székházába és jelentkezett az énekkarba. Kellemesen csengő, de képzetlen hang-' ja volt. — Felvették. És1 idén Hollandiában, a Ili nemzetközi énekhangversenyen 31 szoprán között első lett, s a 75 különböző szólamú művész vetélkedésében elnyerte a „legjobb énekes” kitűntető címet A zene szól. A figurák egymásután-* jából egyre jobban kibont takozik a kompozíció. Felhangzik a vezényszó; „utoljára gyerekek” (ki tudja, ma már hányadszor) és •,rajta” — felcsendül a zongora, perdül a csöpp szoknya, ragyognak az arcok és a szemek. Ismét elmúlt egy nap. 6 órát táncolni nem kis dolog. Do megérte, mert mindannyian elégedettnek látszanak. Még a mester is, pedig azt mondják, ez már igazán nagy szó. ... s mire elmúlik a nap, lassan kialakulnak a figurák. Kép és szöveg: Regős István
