Nógrád. 1964. október (20. évfolyam. 197-223. szám)

1964-10-29 / 221. szám

4 NÖGR A D 1964. október 29. csütörtök Egy klasszikus a XX. századból Nagy Lajos emlékére Az öntevékeny művészeti mozgalom jelene és jövője Tíz éve már, hogy meg­halt, de mintha csak teg­nap láttok volna a Kávé­házban, ahol oly otthono­san tudott unatkozni, mint más a családi karosszék­ben, kanárimadarak és horgolt terítőcskék között. Unatkozása azonban fe­szültséget rejtegetett, mint ahogy stílusának — gyak­ran emlegetett — józan pontossága mögött is ott feszült a részvét lírája és az igazság-keresés szenve­délye. Első írásait — a század legelején — saját szavai­val szólva, „tussba már­totta”. Keserű, földhöz ra­gadt emberek, a szárnya­lás minden lehetőségétől megfosztó sorsok szerepel­tek azokban, és „az a csen­des haldoklás, amely nem is érzi már a fájdalmat, a levegő ritkulását”. A fia­tal Nagy Lajos a hozzánk főleg Bródy Sándor által közvetített Zola-i natura­lizmus tanítványa volt. De már ezekben az írásokban feltűnt egy jellegzetes Nagy Lajos-i vonás: a fi­nom irónia. A történelem drámai fordulatai ébresztették fel Nagy Lajosban azt az írót, aki — a testi és lelki nyomor, a beletörődés és képmutatás jelenségei mel­lett — észre tudta venni és ábrázolni a boldogságra törekvő emberséget. a munka szépségét, a lázad­ni merészelő öntudatot. Az 1917-ben írt „Tanyai tör­ténet”, az 1919-es Magyar Tanácsköztársaságra emlé­kező „1919 május” című nagyobb elbeszélés, az al­földi falu külső, s belső körülményeit jellemző té­nyek és a szociográfiai fel­mérést magas irodalommá emelő „Kiskúnhalom” már nagy író művei. A felszabadulás után ugyancsak érdekes, értékes írásokkal gazdagította Nagy Lajos a maga egyéni hangvételű életművét. El­sősorban ,.Pincenapló”-ja és önéletrajza emelkedik ki közülük. Azt hirdette, hogy nem lehet egyszerűen füstté párologtatni évtize­dek, évszázadok beidegzé­seit. De mert felismerte a nagy történelmi és tarsa-, dalmi törvényeket, hitt a fejlődésben, az előrehala­dásban és „a kor paran­csoló feladatáénak tartot­ta a szocializmus, a kom­munizmus építését. „Nem az író parancsol azonban a kornak, hanem a kor az írónak” — foglalta össze, tömör szellemességgel,, a maga véleményét. A „Magyar Klassziku­sok” című sorozat utolsó kötetei éppen Nagy Lajos válogatott írásait 'tartal­mazzák. Nagy Lajost mű­veinek értéke avatta / a század magyar irodalma egyik — nemrégiben még köztünk járt. szellemében pedig mindig köztünk járó — klasszikusává. I A LEGNAGYOBB válto­zás — amint az 1964/65 évi művelődési tervekből is kitűnik — az öntevé­keny művészeti mozgalom terén tapasztalható a nép­művelési munkában. A műkedvelő mozgalom tár­sadalmi, művészeti funk­ciói az elmúlt években je­lentősen módosultak. Csök­kent a nyilvános művésze­tek produkcióit helyettesí­tő szerepük, mivel a la­kosság jelentős része — a mozi, a rádió, a magneto­fon és elsősorban a tele­vízió révén — hozzájárul­hat a művészi alkotások­hoz. Mihelyt a hivatásos színház megjelenik, bármi­lyen formában is, a mű­kedvelő csoportok körében azonnal felmerül a kérdés: van-e célja és értelme a további munkának, hiszen ennek nyilvánvalóan nem lehetnek olyan eredményei, amilyeneket a hivatásos színház előadásaival el tud érni. De felmerül a kérdés más művészeti ágak vona­lán is. A válasz legtöbb helyen visszakozban nyil­vánul meg. Ezzel magya­rázható, hogy megyei és városi viszonylatban egy­aránt, jelenleg sokkal ke­vesebb műkedvelő színját­szó csoport készül az évad­ra, mint néhány évvel ez­előtt hasonló időszakban. Ahol pedig vállalják a „konkurrenciát” a televízió­val, ott arra vannak kény­szerítve, hogy emeljék mű­vészi produkcióiknak szín­vonalát. AZ ŰGYNEVEZETT gépi kultúra passzív műélvezet­re kényszeríti az embert. De csupán az ismeretbefo­gadás nem elegendő a leg­több ember számára, ezért született meg az ellenha­tás, amely már napjaink­ban is érezteti hatását. Di­vatba jöttek a „ki mit tud” vetélkedők a különböző szellemi versenyek és tár­sasjátékok, amelyek azt bi­zonyítják, hogy az embe­rek játszani, cselekedni akarnak. A ^hagyo­mányos” ágazatok mellé te­hát felsorakoznak az újabb, korszerű formák. Ezek kö­zé sorolható az irodalmi színpad is, amely két he­lyen fog működni az 1964/65-ös művelődési évadban, Salgótarján vá­ros területén. A kulturális seregszemlék, a különböző találkozók is, a feltörő ak­tivitás vágynak a kifejezői. A másik jelentős prob­léma az öntevékeny művé­szeti mozgalom terén, hogy mindaddig hiába cselek­szünk a műkedvelés neve­lő jellegének erősítéséért, amíg nincs megfelelő szá­mú és felkészültségű mű­vészeti szakemberünk. A „produkciós szemlélet” vég­leges felszámolására ugyan­is ilyen emberekre lenne szükség. A JELENLEGI változá­sokat, a próblémákat és az igényeket figyelembevéve azt mondhatjuk, hogy az öntevékeny művészeti moz­galomnak továbbra is fon­tos szerepe van a tömegek ízlésnevelésében, a művé­szeti, alkotási vágy felkel­tésében, a tehetségek ki­bontakoztatásában. A játé­kos szórakoztatva művelő­dő, nevelő társas foglalko­zásoknak kell alkalmat biz­tosítani. A műkedvelő cso­portok tevékenységét szo­rosabban kell kapcsolni a népművelés egyéb eszkö­zeihez, pl. az oktatási al­kalmakhoz. Nagyobb szere­pet kell adni az elmélyült, önművelést biztosító szak­köröknek és az olyan mű­értésre nevelő alkalmak­nak, mint a művész-közön­ség találkozók, valamint létre kell hozni foto- és filmköröket, társas tánc­klubokat, filmklubokat, színházbarátok körét. Külö­nös figyelemmel kell tehát fejleszteni azokat a népmű­velési módszereket, formá­kat, ahol a résztvevők tár­sadalmi aktivitása, művé­szi, technikai és bizonyos értelemben vett tudomá­nyos alkotóképessége is leg­inkább kibontakozhat. Csongrády Béla (A. G.) Ságújfaluban esténként is népes a tanterem. A felnőttek — legtöbben az iskolá­ba járó gyermekek szülei tanulnak, hogy segíteni tudjanak gyermekeiknek, gya­rapítsák ismereteiket. Képünkön: nyelvtan órát hallgat a VIII. osztály Nyolc óra előtt az Aleja Szucha melletti trolibusz megállónál, az Aleja Ujaz- dowski sarkán álldogáló emberekhez odarohant egy fiatal férfi. —Amott, ni! — mutatta — az Agrykolán, egy em­ber fekszik, eszméletlen. Azt hiszem, epilepsziás ro­hamot kapott. Előttünk ment, és néhány lépés után hirtelen összesett. A kollé­gám ott maradt mellette. Rohanok és értesítem a mentőket. Hol van itt a legközelebbi telefonfülke? Valaki azt javasolta, hogy a legjobb a közeli Közokta­tásügyi Minisztérium épü­letéből telefonálni; néhány ember viszont azonnal a baleset színhelyére sietett. A férfi, aki riasztotta a trolibusz megállónál álldo­gáló embereket a miniszté­rium szürke épülete felé szaladt. A közeli „finn” házak kolóniáján áthaladó ösvény közepén feküdt az esőkaba- tos fiatalember. Kigombol­ták a gallérját, ám ettől nem nyerte vissza eszméle­tét. Amikor felemelték a fejét, hogy alája tegyék va­lakinek a táskáját, felnyö­gött, és sápadt, falfehér ar­cán fájdalmas fintor futott át. — Elszaladok egy kis ví­zért. A közelben van egy sörösbutik — mondta az a férfi, akit a fiatalember mellett találtak. — Valaki álljon a járdára, az úttest mellé, hogy a mentőautót megállíthassa, mert az ut­cáról a bokrok miatt sem­mit sem látni. Senki sem ellenkezett. Egy- idősebb ember jelent­kezett, hogy kiáll a járda szélére, és megvárja a men­tőket; a másik férfi meg elfutott a Nowowiejska ut­cába, vízért. A mentőautó néhány perc múlva megérkezett. Az or­vos a beteg fölé hajolt, fe­lületesen megvizsgálta, az­után úgy határozott, be­szállítják a Hoza utcai mentőkórházba. Valaki megjegyezte, hogy az a két úr, akik tanúi voltak a szerencsétlenségnek és fel­hívták rá másoknak a fi­gyelmét, eltűntek. Sem az, aki telefonálni ment, sem az, aki vízért szaladt, már nem tért vissza az eset színhelyére. Időközben hárman, a mentőorvos, egy ápoló és a sofőr hordágyra fektette a beteget és elhelyezték a mentőautóban. A kocsi azonnal elindult, átvágott az úttesten és eltűnt a Noszykovra utcában. — Meg is halhatott vol­na — jegyezte meg egy idősebb ember a csődület­ből —, ha arra a vízre kel­lett volna várnia, amiért az a feketekabátos elsza­ladt. A Hoza utcai mentőkór­házban gondosan ápolták a beteget. Az orvosok a kopo­nya hátsó részén erős ütést és agyrázkódást álla­pítottak meg. A röntgen- lelet azonban koponyacsont­törést nem mutatott ki. A férfinál egy pénztár­cát találtak, kétszázötven zlotyval, meg valami apró­pénzzel, ezenkívül egy „At­lantic” gyártmányú kar­órát, a villamosbérletét, a személyazonossági . igazol­ványát, valamint a joggya- kernoki tanúsítványát. Mindkét okirat a 24 éves, varsói lakosú Zygmunt Ka- linkowski nevére szólt, lak­címe: Varsó, a „finn há­zak” kolóniája, az Ujaz- dów. Joggyakornoki tanúsítvá­nyában megtalálták a bíró­ság elnökének igazoló írá­sát, amely szerint: neve­zett a gyakorlati idejét a vajdasági ügyészségen töl­ti ki. Ezeket az iratokat egyelőre a megőrzőnek ad­ták át. — Mária nővér — for­dult az ügyeletes orvos az egyik ápolónőhöz — tele­fonáljon az ügyészségre és közölje az illetékesekkel a balesetet. Azt is mondja meg, ki találta meg a be­teget és ki értesítette a mentőket. El lehet készül­ve arra, hogy felelnie kell ezekre a kérdésekre. Sajnos, Mária nővér nem tudta teljesíteni főnökének utasítását. Csak annyit tu­dott meg: a Közoktatásügyi Minisztériumból valaki te­lefonon jelentette, hogy az Agrykola utcában egy epi­lepsziás beteg fekszik. Az ügyeletes orvos, ki a be­tegért ment, közölte, hogy a baleset közvetlen tanúi eltűntek. Kalinkowskit közben a kötözőteremből a negyedik emeletre vitték, a mentők szolgálatában álló kis kór­házba. Az ügyeletes orvos, az általa kitöltött betegla­pot Kalinkowski ágyára akasztotta, majd mégegy- szer felületesen megvizs­gálta a beteg pulzusát és utasította az ápolónőt: ma­radjon a beteg mellett, amíg az vissza nem nyeri eszméletét. (folytatjuk) Színházi esték A megifjodotí Lili bárónő A nagy, zenei illuzionis­ták: Lehár, Szirmai Albert, Kálmán Imre generációjá­ban méltó helyet foglal el Huszita Jenő. Dallambő, megejtő muzsikája az ope­rettszínpad legünnepeltebb komponistái közé emelte. Ki ne emlékeznék — és ne szívesen emlékeznék olyan műveire, mint a mindmáig játszott, dús dallamvilágú, brilliáns hangszerelésű Güí Baba, vagy a legkésőbbiek egyikére, amely Mária fő­hadnagy címmel a negy­venes esztendőkben indult hódító útra és hódít ma is még színpadainkon. Ha librettójának értéké-' ben nem is versenghet1 ezekkel; a muzsikát tekint­ve méltán vált kora kiemel-' kedő nagy sikerévé a Lili bárónő is. A Szellők szár­nyán s a hasonló, szívet érintő melódiák jogán kér­het színpadot ma is a nagy illuzionista, mert a muzsi­ka változatlanul üde, friss, csak a szövegkönyvből kel­lett lefújni a félszázadosi port, határozottabbá húznil a figurák kontúrját, leg­alább annyira, hogy vala­melyest érdekessé váljanak számunkra. A frissítő igyekezet ered­ménnyel járt s az operett ma egy letűnt világ sike­rült, mulattató paródiája. Persze, a Lili bárónőt így is szükségtelen lenne több­re értékelni, mint ami, de leglább bizalommal fogad­hatjuk, mert nem akarja hamis illúziókba vinni né­zőjét. Az Állami Déryné Szín-i ház Szécsi Ferenc rende­zésében nagyon helyesen1 a társadalmi karikatúrák hangsúlyozásában érte el útját a közönséghez. Pon­tosabban a karikírozás mértéktartásában, ami al siker hitelesítő jegyét ered-i ményezte az előadásnak/ Az együttes érezhetőenj elemében van, hiányérzet-' ről nem is a játék, inkább) a dallamok tolmácsolása terén téhetünk említést.! Az ismert, szép számok! különösen a László gróf! alakját mintázó Hargittaij Károlynál válnak foszlá- nyossá. Nincs vivőerejei hangjának, s még a kis­számú zenekaron is ritkán nő túl. A címszerepet Cseh Viktória formálta játék­ban, hangban egyaránt megnyerőén, őszinte, hite­les líraisággal. Kamily Ju­dit Clariss színésznője kis­sé bágyadtnak, vagy in­kább túlzottan mértéktar­tónak hat a harsány kör­nyezetben, amelynek leg­pompásabb képviselői a1 Malomszegi báróban siker­rel bemutatkozó Simon Géza, az ügvefogyott Frédi szinoadra állítóin: Horváth Ottó Honfy Géza agyafúrt tiszttartója, valamint a két vénlány: Agatha és Chris­tine baronesszek komikai megtestesítőie, Honfy Irén és Csornai Irén. Jói szol­gálták a mulattatást, szóra­koztatást: Varga Ilona, Il­lés Sári, Bittó Éva, Boross István és Sági Géza is. A kis zenekart Urbán Vidor biztonságosan fogta ~~’"be, stílusérzékkel szólal­tatta meg a Huszka-muzsi- kát. A tetszetős díszletet Cselényi József, a korhű kosztümöket Rimanóczy Yvonne tervezte. (barna)

Next

/
Oldalképek
Tartalom