Nógrád. 1964. október (20. évfolyam. 197-223. szám)
1964-10-18 / 212. szám
5964. otet»Sb«r 18. vasárnap NÓGRAD tí Galabárdi Zoltán: BÖHÖM Alma \ aegszüntefc a problé- mák. Egytől egyig. És dzsungelszerte. Böhöm álmában szűntek meg. Ez a Böhöm a Cuppan- tók törzséhez tartozó előember volt: A törzs gazdasági középpontjának zsákmány-nyilvántartó csoportjában dolgozott. Dolgozott! Mondjuk rá... És Böhöm azt álmodta egyik éjjel, hogy megszűntek a problémák. Akkoriban történt ez, amikor jócskán befellegzett már a pattintott kőkorszaknak, mindenfelé kezdték csiszolni a köveket, a neolith egészen letaposta a palae- olith sarkát — csak sokan nem vették észre. Az álom pontról-pontra úgy indult, mint egy normális nap. Böhöm felkelt, egy pofányi vízzel kultúr- embérré mosta magát, befalta a reggelijét, azután belebújt lajhárbőr öltözékébe, hóna alá csapta a tarisznyát, amiben a róvó- szerszámait szokta cipelni, és elindult. Mire se gondolva lépett a zsákmány-nyilvántartó csoport barlangjába. A „munkahelyére”. Ott aztán! Mint a tagló! Nyaff, gatók. Nem nyalogatják tovább a kovászt... ■p öhöm valósággal oda- szédült Nyaff mellé. — Nem nyalogatják?! Hát mit csinálnak vele? — Beleteszik valami lisztbe, vagy mi az ördögbe, azt mondják, ily módon egy új képződmény, állításuk szerint kenyér jön létre, és az jó. — Üj képződmény? — háborgott Böhöm. — Minek az? — Ez nem minden. Mert például a Hajtépők abbahagyták a hajtépást. Kiszámították, úgymond, hogy ha a hajtépésre elfecsérelt energiát ásásra fordítják, úgy lecsapol hatják a törzs területén éktelenkedő mocsarat. Figyeled? „Elfecsérelt.” „Éktelenkedő.” — Minek lecsapolni a mocsarat? — És vedd ehhez még azt is, hogy a mi törzsünk, a Cuppantók büszke törzse is megbolondult. Azt hajtogatják, hogy elég a cup- pantásból, itt az ideje az értelmes beszédnek. — Problémákat akarok — nyöszörgött hasmánt Nyaff. — Erdő méretű problémákat __ a kollégája nem a szokott helyén, hanem a barlang közepén, a földön ült. Az üstöké égnek meredt, a szemei kilógtak. Körülötte szőrcsomók szanaszéjjel. Azokat a melléről szaggatta le. Egy jó kosárra valót. — Az összes megszűnt! — üvöltötte, amint Böhöm belépett. — Megszűntek, ás ebből kifolyólag jaj nekünk? — ezt kérdezte Bonom. — A problémák! Azok szűntek meg! Böhöm vakkantott, rávicsorított Nyaffra. — Nana! Az ilyesmivel nem jó viccelni. Nyaff feltápászkodott, körülszaladta a barlangot ötször, beletrombitált a levegőbe ötször, majd az asztalul szolgáló kőlap mellé roskadi. Most rémült meg igazán Böhöm. ötszöri körbefutás. öt beletrombitálás a levegőbe — ez bajt jelent. Nagyot! Hiszen a tűzhányó- Kitörés ellen mindössze hárommal szoktak védekezni.., — A részletek — suttogta elgyötörtén Nyaff. — Nem lesz bennük örömöd ... Mit nem mondok; itt vannak a KovásznyaloBöhöm így szólt — Anélkül mi nem lehetünk meg.-vryaff pedig így: ’ — Azok hiányában mi kénytelenek lennénk ... ó, szellemek, el ne veszítsetek! Kénytelenek lennénk ... — Más szóval... 6, iszonyat! — Dolgozni. — Ha nincs probléma — sivalkodott Nyaff —, akkor nincs mit elítélni. — Ha pedig nem ítélhetünk — jajongott Böhöm —, akkor nem élhetünk meg az ítéletből. — Nyaff felugrott, egyik öklét a füléhez, a másikat a halántékához — elkezdte járni a Jólétért Könyörgő Táncot. Böhöm is. S közben emlékeztek a szép időkre. — Boldog korszak, boldog korszak — mondta Nyaff. — Adódott bármi, nem jöttünk zavarba, fogtuk magunkat és átkokat vagdostunk a Hajtépők fejéhez ... — És a Kovásznjriogatok fejéhez — mondta Böhöm. — Ha egyetlen zsákmányul ejtett mammutot nem vezettük be a nyilvántartásba, akkor sem. — Tőlünk ordíthattak a vadászok, hogy megrothad a sok zsákmányul ejtett raammut — mondta Nyaff. — Bizony, a mammuto- kat az ég madarai hordták szét, nem törtük magunkat az eladminisztrálással, mégis mi voltunk a jó előemberek — mondta Böhöm. — Mert mi mindig tudtuk, hogy kit kell elítélni — mondták együtt. — Most mi lesz? — kérdezte Böhöm. — Jó kérdés — pityeredéit el Nyaff. — Én már próbáltam egy zsákmányul ejtett mammutot bevezetni a nyilvántartásba. Hívogattam, cucogtam neki, hogy tyu-tyu, . gyere kis mammutocska. Azt hiszed, jött? Édesgyökeret tartottam az ormányához. Arra se reagált. Háncskötelet kötöttem a nyakába, annál fogva húztam a nyilvántartás felé. Falrahányt bogyó ...,/ — Végromlás — hebegte Böhöm. — És tökéletes ki- látástalanság;.. Azaz... Hohó! Hát a.i, •\jagyot csapott a fejé- re, és kivágtatott a barlangból. De egyenesen a varászló barlangjába. — Varázsló! Mutass irányt nekünk! Ami ekkor következett! Borzalom! A varázsló kinyújtotta a karát. És csak ennyit mondott: — Előre! Böhöm most reszketett igazán. Hogy is ne! Máskor, ha a varázsló irányt mutatott nekik, egyik karját előre nyújtotta, a másikat hátra, mindkét karja többszörösen cik-cakkba hajlott, a bal lábát oldalra emelte, a fülével is próbált valamerre utalni, és ilyenkor ki-kicsúszott alóla a talaj, hisz egy lábon állt, de annak az egy lábnak az ujjaival is bökdösött ide- oda. Mert sok irányt lehetett mutatni. Most? Csak nyújtja a kezét, az egyik kezét, egyenesen nyújtja, és: — Előre! — Mást nem tudsz? — sírt fel Böhöm. — Hát valóban odalennének a problémák? A Kovásznyaloga- tőkkal? A Hajtápőkkel? — De mennyire! — rikkantott vígan a varázsló. — Sőt, az Ebkötözők is megszűntek problémaként jelentkezni. Fehéren-feke- tén bebizonyították, hogy igenis, érdemes az ebet a karóhoz kötni. Ékre máris fellendült a karókészítés. Sokan ebben az ipar kifejlődésének az alapját látják. Ragyogó perspektíva! A varázsló is nekiállt táncolni. A Maradéktalan Diadal Táncát járta. Bö- hömben meghűlt a vér. — Varázsló! Én harcolni akarok! — Minek? — torpant meg amaz. — Ha nir.cs miért, akkor minek? Varázsló visszamegy kérget hasogatni, kezére rávág. kényszerű pihenés, azalatt feleleveníti régi tapasztalatait, párosítja az újakkal, megsokszorozódott tudással újra az erdőbe, a kéreghasogatás soha nem látott magaslatokon folyik tovább. Ragyogó perspektíva ! Én is alig váróm, hogy ott lehessek. Csak el kell intéznem a folyó ügyeket. Böhöm szédelegve tért meg Nyaffhoz. — Ügy látszik, vége mindennek ... — Ha vége mindennek, az nem biztos, hogy mindennek vége, de nekünk biztosan végünk ... — Ki kell találni valaFODOR JÓZSEF: Kariak, fzől'ik kozott Messze a bér igék mit — mondta Böhöm. — Ami ellen harcolhatunk ..: Mi lenne például, például ... ha például indítanánk egy mozgalmat a fejletépés, mint halálbüntetés forma ellen? — Rossz — mondta Nyaff. — A múlt héten tépték le a fejét a halál- büntetés utolsó hívének. — Na és akkor mi lenne — ha teszem azt... ha vita tárgyává tennénk a társadalmi munkamegosztás szervezetét? Nyaff elcsuklottá magát. — Szerencsétlen! Ha a társadalmi munkamegosztás jelenlegi rendszere a legkisebb változást szenvedi, azt mi ketten szenvedjük meg igazán! — Akkor mi lenne, ha önellátási alapon oldanánk meg? — kombinált tovább Böhöm. — Te nekem lennél probléma, én neked és egymás ellen harcolgat- nánk... Ajyaff sziszegett. ' — Kérlekszépen, ha ilyesmire sor kerül, az rádnézve nagyon gyászos következményekkel járhat. Mert a harc adott szakaszában kénytelen lennék hivatkozni arra, hogy te :.. — Ügy van — vágott közbe Böhöm. De milyen sietve! — Én se kerülhetném el annak megpendíté- sét, hogy neked;.. — Hát persze — mondta Nyaff. — És az se maradhatna titokban, hegy téged... — És az se, hogy veled... — s az se, hogy nálad... Kész. Megállt a tudomány. Böhöm ordított fájdalmában. Hatalmasat ordított. Rengett belé a barlang. — De hát mit lehet tenni? — Felébredni! — hallott egy egészen új hangot. A felesége szólt. — Ébredj fel! — morgott. — Miket nem csinálsz, na nézd csak. Teli eszed magad gyíksülttel, aztán egész éjjel trombitálsz, kurrogsz, hánykolódsz ... Felkelt Böhöm. Még reszketett a lába, szükségét érezte, hogy eljárjon pár lépést a Megnyugvást Hozó Táncból. Aztán úgy, ahogy volt, ágyékkötő nélkül kiszaladt a lakóbarlangja elé. Végignézett az erdőn. És látta, hogy probléma van, megnyugtató mennyiségben. határozta, hogy még a nap folyamán három teknőcöt áldoz a Nagy Korhadt Fa- törzs Szellemének. Sose lehessen tudni... Kertek, szőlők közt. Lombbal esőzten. Ml régi, vetkőzd, Szólok az őszben, Mi nyomna ott benn. Mi még közel dúlt — Ősz tép a csendben, Ami volt, elmúlt. Tort szeme fáradt. Messze az év már. Vég szele árad; Romot betűzve. Fényét feledd et, Nézz, újba. messze. Mély, ért sziveddé« Nézz tova nyugton, Bár bús cserélnünk. Sok csoda futton Sokat megélünk; Mi ma sebez még. Zavart szivén kap; Holnap jó lesz, rég, Nyugodt, jó tegnap! nnimiiMi MM* TÓTH ELEMÉR: cA&uJLozjcu kezdetei Részletek Az átázás című ciklusból Az eső A holdfényben állnak a házak illúziója elszállt, veri az eső a repülőterek betonját. Szanaszét, mint a madarak csapzottan tollászkodnak a gépel6t most a világvárosok mögöttük felderengnek. Ám elgondolom — nem hosszú sor ««■ a hulldogáló esőben, valaki kopog egy ajtón, nem nyitják ki. Nem tudom, miért nem. Látom Klára nagy szemet Látom Klára nagy szemét, most éppen olyan nedves, mint ez a türelmetlen eső, mely kelepelget, míg a langy tranzit-égbolt «Ho.fl egy pultnál felhajtom a kávét, s valaki szól: „Az ön poggyásza rendkesfá, „Köszönöm." „Fáradjon arrébb." „Uram, a gép indul nemsokára." Látom Klára nagy szemét. S mintha látna. Az indulás Pattogva a fényszórók elforognak, a nyugalom vibrálásra vált. a „No smoking” a gép falán kigyullad, gyerünk tovább. t Majd odalenn a kattogó város mindinkább semmivé lesz. de tudom, hogy szállnak a sirályok, ha nem is látom őket (Oonda Zoltán rajza)
