Nógrád. 1964. október (20. évfolyam. 197-223. szám)

1964-10-15 / 209. szám

1964. október 15. csütörtök. NÓGRÁD 7 Naptól Október 15. csütörtök Névnap: Teréz A Nap kél: 6 óra 02 perckor, nyugszik 16 óra 57 perckor. A Hold kél: 14 óra 51 perckor. Esős, ködös idő Várható időjárás ma estig: párásság, köd, eső. Időnként élénk észak észak-nyugati szél. Várható legmagasabb hő­mérséklet 16-18 íok között, éj­szaka 8-lá fok között — Fennállásának har­madik évfordulóját ünnep­li, ma október 15-én a bér­céit szülőotthon. A húsz ágyas intézményben tavaly 90 százalékos ágykihasz­náltságot értek el. Innen látják el a környező 25 község leeendő kismamái­nak terhes tanácsadását, gondozását is. — Jubileumi estje volt kedden este Mátraalmáson a Déryné Színháznak. A Pygmalion bemutatójával 50. előadását tartotta a köz­ségben a színház. Az elő­adást követően a község baráti hangulatú vacsorán látta vendégül a társula­tot — A megye szarvasmar­ha állománya ez évben 43 839, ebből a tehénállo­mány 17 231, amelyektől az év első felében 75 ezer hektoliter tejet fejtek. — A tűzrendészeti is­meretek megszerzése és a tűzrendészet! munka to­vábbfejlesztése érdekében a Földművelésügyi Minisz­térium és a BM Tűzrendé­szet Országos Parancsnok­sága az 1964 '65-ös évben tűzrendészet! levelező ta­gozatot indít az államigaz­gatások és a gépállomá­sok tűzrendészet! előadói részére. — A Vasutasok Szak- szervezetének Pest-Nógrád . megye Bizottsága kedden Salgótarjánban, a vasutas kulfcurotthonban egynapos propagandista tanfolya­mot rendezett a szakszer­vezeti politikai iskolák előadói számára. A megyé­ben 11 szakszervezeti bi­zottság rendez politikai iskolát novembertől hat hónapon át. — CSEHSZLOVÁKIÁ­BAN vendégszerepeit a szécsényi földművesszövet­kezet tánccsoportja. A táncegyüttesnek ez volt az idei harmadik külföldi fel­lépése. A tisztelethez hozzátartozik 1 I •— Mi a világnézeti — címmel tartanak ma isme­retterjesztő estet a Salgó­tarjáni József Attila Mű­velődési Klubban. — NÖGRÁDSIPEKEN 110 méter hosszúságú utat köveztek ki a földműves­szövetkezeti tagok társa­dalmi munkában. — író-olvasó találkozó lesz október 17-én Drégely- palánkon, ahol Palotai Bo­ris írónő mutatkozik be a községbelieknek. — A The Medical Jour­nal of Australia című fo­lyóirat statisztikát készí­tett a gyermekek égési ba­leseteiről. Megállapították a legtöbb ilyen baleset a 12-17 hónapos kor között közetkezik be. — Burmában az orvosi egyetemeken eddig angol nyelven tanítottak. A kor­mány elrendelte a kötele­ző burmai nyelvű oktatást. — A TÜDÖDAGANA­TOK száma városokban két és félszer több mint falun. Ennek okát a ben­zinmotorok elterjedésé­ben látják. Velencében gyakorlatilag nincsennek benzinmotorok, mégis Olaszországban itt a leg­több tüdődaganatos meg­betegedés. Mivel Velencé­ben a legmagasabb a ci- gerettefogyasztás is, így a nikotin daganatkeltő hatá­sa bizonyosodott be. NAPIRENDEN a lakosság ipari és kereskedelmi ellátottsága Ülésezett a balassagyarmati járás tanácsa Kedden délelőtt ülést tartott a balassagyarmati járás . takácsa. Első napi­rendi pontként a tanácsi munka megjavításáról, az államigazgatás társadalma­sításáról tárgyaltak. Ezt követően az ipari-kereske­delmi állandó bizottság írásbeli jelentését vitatták meg. A. járási tanács megálla­pította, hogy az ipari-kereskedelmi állandó bizottság meg­alakulása óta jól dol­gozik. Az állandó bizottság te­vékenysége sokban hozzá­járult. ahhoz, hogy a nyá­ri betakarítás idején a boltok nyitvatartási idejét a lakosság kívánságának megfelelően állapították meg. A bizottság idejeko­rán tett észrevételeit a köz­ségi tanács vb-k elfogad­ták;. így az áruellátásban lényeges hiba nem mutat­kozott. A szakigazgatasi vezetők — a kereskedelmi felügye­lő és az ipari előadó — gyakran .kérte az áb véle­ményét döntés előtt. Ez év júniusának végén — pél­dául — az állandó bizott­ság húsznál több, iparen­gedély megadására vonat­kozó kérelem ügyében fog­lalt állást. A vitában számosán szó­laltak fel. Koncz. István, a drégelypalánki községi ta­nács vb-elnöke kevesellte a ktsz-ek szolgáltató tevé­kenységét. Helytelenítette, hogy az építkező csaladok­nak gyakran hónapo­kig kell várniok, amíg a fürdőszoba szerelésé­hez szakembert kap­hatnak. Javasolta, hogy az ipari­kereskedelmi állandó bi­zottság szorgalmazza a na­gyobb arányú ipari tanuló képzést á járás területén. Dr. Veress Sándor ar­ról beszélt, hogy Galgagu- ta. Nógrádkövesd és Bér­céi -lakossága egyetlen ma­gánfuvaros kénye-kedvé- nek van kiszolgáltatva. Ajánlotta, hogy községen­ként,. minden tsz, vagy ál­lami gazdaság, egy-egy pót­kocsis vontatót állítson- a lakosság részére végzendő fuvarok lebonyolítására Felszólalása további során több önkiszolgáló bolt és kisvendéglő meg­nyitását szorgalmazta. Görbe Imre, aj órsekvad- kerti községi tanács vb elpöke elmondta, hogy a faluban immár három esz­tendeje épül egy ktsz- székház, amely azonban aligha kerül valaha is ren­deltetés szerű használatra. Bejelentette, hogy a köz­ség az épületet szívesen megvásárolná egészségügyi, vagy kulturális célra. Bartos Pál, az ipari­kereskedelmi állandó bi­zottság elnöke válaszolt a felszólalásokra, majd közöl­te, hogy a bizottság máso­dik félévi munkaterve sze­rint még többet óhajt fog­lalkozni a szolgáltatási problémák megoldásával. A járási tanács a to­vábbiakban ifjúság és gyer­mekvédelmi feladatokról, a jövő évi költségvetési és községfejlesztési tervterve­zetről, valamint megürese­dett községi tanácstagi he­lyek betöltéséről tárgyalt. Tálán egyetlen helység nincsen az országban, amelyikben utcát ne neveztek volna el róla. Gazdasági, társadalmi, mozgalmi szervezetek írták zászlaikra a nevét. Az iskolákban tanítják : életét, munkásságát, szomorú tragédiáját: ha­zánk nagyjai között emlegetjük Bajcsy-Zsilinsz- ky Endrét. Személyisége, harca eggyé forrott tudatunkban az antifasizmussal, a nemzeti függetlenség eszméjével. S a tisztelethez, emlékének megbecsülésé­hez tartozik az is, hogy — ha leírjuk — úgy ír­juk le nevét, ahogyan kell. Nem úgy, mint egyik tekintélyes vállalatunk, amelynek hom­lokzatán üvegre festett, kiemelt nagy aranybe­tűkkel ez áll: „Bajcsi Zsilincki út 34.” Pedig e vállalatnak egyetemet végzett alkal­mazottai is vannak. ■. K. A rádió és a tv mai műsora A tárgyalóteremből Két szabadságvesztésről Aki teherautóba tör be — A ssessesinálta sofőr Csütörtök OKTOBER 15. Kossuth rádió: 8.15: Rádió- iskola. — 9.06: Népek zenéje. 10.10: Hazugság Elbeszélés. — 10.26: Haydn: D-dúr szimfó­nia. — 10.50: Időszerű nemzet­közi kérdések. — 11.00: Tánc és sport. Halló, itt Tokió! — 12.45: Könnyűzene Horváth Je­nő műveiből. — 13.00: Opera­részletek. — 13.45: Riportmű­sor. — 14.10: Gyermekkórusok. — 14.25: Lányok, asszonyok.. . — 15.00: Operettrészletek. — 15.40: Falusi csendélet. Tímár Máté elbeszélése. II. — 16.10: Muszorgszkij: A halál dalai és táncai. — 16.35: A két Magyar- ország között. — 17.05: Halló, itt Tokió: — 17.30: Nótacso­kor. — 18.15: Ignaz Friedman zongorázik, Eugen Ysaye he­gedül. — 18.40: Kőbe vésett történelem. Az Ifjúsági Rádió műsora. — 19.00: Könnyűzenei níradó. — 20.25: Tokiói jelen­tés. — 21.00: Mario Lan-a éne­kel. — 21.30: Miért szép? Ma­dách: Az ember tragédiája című drámájáról. — 22.15: Operaházak krónikái, összeál­lítás. Petőfi rádió: 14.00: Chopin- dalok. — 14.25: Könnyűzene. — 15.05: Zenekari muzsika. — 15.53: A dzsessz kedvelőinek. —. 16.10: Mese a halászcsomó­ról, amit tilos megoldani. Észt lakodalmas játék. — 17.05: Astrid Varnay és George Lon­don énekel. — 17.45: Milyen erős az ember? TV-műsor: 16.15: Hírek, ké­pek az Olimpiáról. — 16.30: A XVIII. Nyári Olimpiai Játé­kokról jelentjük. Atlétika. — 17.40: Olasz műszaki tudomá­nyos kisíilm; Hamburg. Nyu­gatnémet kisfilm. — 18.00: A XVIII. Nyári Olimpiai Játé­kokról jelentjük. Vívás. Súly- emelés. — 18.20: Iskola-tv. Ké­mia, az általános gimnáziu­mok I. oszt. számára. — 18.50: A XVIII. Nyári Olimpiai Já­tékokról jelentjük. Úszás. — közben: Hírek, képek az olim­piáról; TV Híradó; Napló. 1944 október 15. — 20.05: Esti me­se. — 20.15: Egy ember. »ki nincs. Magyar film (csak 10 éven felülieknek!); —21.30: Pa­rabola. — 21.50: Ritmikus ner­cek. FUmösszeálIitás. — 22.05: TV Híradó, 2. kiadás. — 22.30: Hírek, képek az olimpiáról. Besztercebánya: 18.10: Olim­piai közvetítés- — 20.00: TV Híradó. — 20.20: Utazó kame­ra. — 20.45: Riportműsor. — 21.30: TV Híradó. A harmincegy éves Kere­kes Nándor eddig féltucat esztendőt töltött szabad­ságvesztés büntetésben. Legutóbbi munkahelyén, a Kisterenyei Állami Gaz­daságban, már-már úgy látszott, hogy megembereli magát. A javulás nem soká tartott. Kerekes ez év júliusának elején úgy értesült, hogy kislánya megbetegedett, és sürgősen orvoshoz kell vinnie. Szerzett egy slussz­kulcsot, majd a gazdaság egyik teherautójának abla­kát feltörte. Beült, és ha­zahajtott. Ott megtudta, hogy a szabálytalan gép­kocsihasználatra semmi oka sincs. Ennek ellenére folytatta a vezetést — jo­gosítvány nélkül. Útköz­ben be-betért néhány ital­boltban, s alaposan berú­gott. Ilyen állapotban aludt el Nógrádmegyeren a te­herautó volánjánál. A balassagyarmati járás- bíróság közlekedési tana csa az ítéletet tudomásul vevő Kerekes Nándort hét­hónapi végrehajtható sza­badságvesztés büntetéssel súlytotta. herautójába, nekivágott. A cikkcakkban vezető szesz­csinálta sofőrt a rendőr­járőr érte tetten. A balassagyarmati járás- bíróság közlekedési taná­csa az enyhítésért felleb­bező Márczi Józsefet öthó­napi végrehajtható szabad­ságvesztésre és a gépjár­művezetéstől egyévi eltil­tásra ítélte. Uj lakóin a kubikusoknak A nemrég zárult Orszá­gos Mezőgazdasági Kiállí­táson díjat nyert a Buda­pesti Járműkészítő Kisipa­ri Termelőszövetkezet Al­föld elnevezésű, hétméte­res ipari lakókocsija. A Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat száz- ötvenezer forintért megvá­sárolta a hatszemélyes la­kókocsit, amelyet a vidéki munkákon dolgozó kubiko­soknak bocsátják rendel­kezésükre. A villanyvilágí­tással ellátott szálláson nemcsak kényelmes fekhe­lyeket találnak, de kis konyhát vili any főző ve!, sőt társalgót is, ahol a munka után olvasgathatnak, rá­diózhatnak. A többszörösen bünteteti. Márczi József ez év május 30-án összeveszett a felesé­gével. Bánatában végigit­ta az éjszakát, majd reggel a salgótarjáni nagyállomás táján összeakadt két isme­rőssel. Ezek Zagyvapálfal- vára igyekeztek. A készséges Márczi, jól­lehet gépjárművezetői iga­zolvánnyal nem rendelke­zik, vállalkozott arra, hogy a két férfit teherautón el­szállítja. Beült a 2. sz. AKÖV egy le nem zárt te­Munkásasszonyok, női tsz-tugok baráti találkozója Pásztóu Kedden Pásztón munkás­asszonyok találkozóját rendezte meg a pásztói já­rási és a megyei nőta­nács. Pásztó termelőszö­vetkezetének kertészeti, és növény termesztői munka­csapatai baráti találkozóra hívták meg a salgótarjáni üveggyár és tűzhelygyár női szocialista brigádjainak legjobbjait. A baráti találkozó me­leg baráti légkörben zaj­lott le, beszélgettek kü­lönböző munkaterülete­ken is azonos gondjaikról, kicserélték a szocialista brigádmozgalommal kap­csolatos tapasztalataikat. Megegyeztek abban, hogy a jövőben rendszeresítik találkozóikat, elmélyítik baráti és munkakapcsola­Német-magyar barátsági est az Acélárugyárban Ünnepélyes esemény lesz pénteken este 7 órakor a Salgótarjáni Acélárugyár Művelődési Házában. A Német Demokratikus. Köz­társaság megalakulásának 15. évfordulója alkalmából a művelődési ház német— magyar barátsági estet rendez, amelyen Elfriede Wagner, az NDK ma­gyarországi nagykövetségé­nek kereskedelmi tanácso­sa számol be országa más­fél évtizedes politikai, gaz­dasági, kultúrális eredmé­nyeiről, fejlődéséről. Az est keretében a fej­lődést bemutató fotókiállí­tás nyílik a művelődési házban, majd vetítésre kerül a Szeptemberi szere­lem című NDK játékfilm. APRÓHIRDETÉSEK Orkán és esőkabátját, ön­gyújtóját, — táskába, ruhata, hócsizmába — zipp:-.h’ját szak­szerűen megjavítja: Faragóné Salgótarján Karancs u 6 Elcserélném idegéri új la­kásomat egy szobás összkom­fortos bérházi lakásért. Cím a Kiadóban. Azonnali belépéssel vizsgázott kazánfűtőt felveszünk, fizetés megegyezés szerint. Nógrád megyei Patyo­lat Salgótarján Rá­kóczi út 27. 1 ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom