Nógrád. 1964. szeptember (20. évfolyam. 171-196. szám)

1964-09-05 / 175. szám

4 NÖGR.4D 1S64 <r 8. szombat c4z uiűh é ín eh 6 napján A megye székhelyéhez méltó szellemi életet A környezethatás fontos szerepe — Hozzászólás A SZERDAI első csenge­tés már az igazi volt. Nagyorosziban az udvaron gyülekeztek reggel nyolc­kor az iskolások. A nyolca­dikosokat, akiknek ebben az iskolában ez már az utolsó esztendejük, Katona Pálné, az iskola igazgató­nője vezeti. Az első percek a szép, világos tanteremben még az élményeké. Ki merre lárt, mit csinált a nyáron? Vort aki a Balatonnál nya­ralt. Cseri Éva a gyulai me- -gyei úttörő tábor élményei­ről beszél. Egymás szavá­ba vágnak azok, akik szin­tén táborban vakációztak. ' Cserődi Laci más élmény­ről beszél: — Én dolgoztam a nyá­ron. A tsz-ben. — Hatvan munkaegysé­get megkeresett — mondja helyette az egyik fiú. — Hogy mit csináltam? — ismétli a kérdést Laci. — Kocsiskodtam. Ugyan­úgy, mint az apám. — És a nyolcadik után? Mit csináltok majd? Mert erre már most kell ám gondolni — így az igazga­tónő. Megfontolás van a sza­vak mögött: — Géplakatos leszek. Ta­lán itt a tsz-ben, talán másutt, de géplakotos. — Én varrónő! — Én meg kereskedelmi tanuló! — Szenvedélyes képlet­gyűjtő vagyok. ..Hiszen ez egy kém! Egy valódi kém!” — Itt a papír és a ceru­za . .: Egy órát adok ma­gának! Egy óra múlva visszajövök! ,,De sok ilyen filmet lát­tam már a televízióban, moziban — gondolta Zi - mányi. — Sohasem gon­doltam volna, hogy egy­szer én is.. . De most mit tegyek? . .. Semmit... A végén úgy is megmente­nek ... Légy teljesen nyu­godt! Az utolsó percben úgy is befut a rendőrség és megmentenek... A kémfilmek mindig így vég­ződnek ...” Egy óra múlva a kém visszajött. A pisztoly most te ott volt a kezében. — Én tovább tanulok, gimnáziumban. — Oda legalább hatan megyünk — szólnak egy­szerre többen. — Aztán az igazgatónő az órarendet ismerteti. Ér­deklődéssel szemlélik az új tankönyveket. Az érintet­len, tiszta, síma lapú köny­vek már munkára szólíta­nak. Csengetnek is, vége az első órának. Az udvaron az élményekről tereferél­nek. Az igazgatónő mondja: ISMERTETNI szeretnénk a gyerekekkel néhány új tervünket. Például azt, hogy a tv és a rádió órá­kat kollektiven meghall­gatjuk. Az ének-zene taní­tás aláfestésére valami olyat képzelünk el, ami még Nagyorosziban soha nem volt: kirándulást a fővárosi operába. A Hári Jánost és a Diótörőt sze­retnénk megismertetni a gyerekekkel. Év végén bankett helyett _ egy szép országjáró búcsú-kirándu­lást tervezünk. Minél több gyermekkel akarjuk a me­zőgazdaságot is megszeret­tetni. Hogy sok olyan gye­rekünk legyen, mint Cserő­di Laci, aki büszkén sorol­ta nyara legszebb élményé­nek ezt a valóban férfias munkát. Ismét csengetnek. Kez­dődik az év második órája. Ujlaky Mária — .Na megcsinálta? — Eszembe sincs! — vá­laszolta fölényesen a ku­tató. — Úúgy? — Úgy. t— Álljon a falhoz! — Kérem, ahogy paran­csolja . .. — Ebben a pisztolyban hat golyó van ... — Szabad megnéznem ? Még sohasem láttam re­volvert . . . „Jó idegzetű pasas — gondolta Mr. Varga. — Azt hittem, hogy egy be­gyulladt, nyamvadt tudós­sal lesz dolgom.” — Álljon a falhoz! — így jó lesz? A kém lenyomta a ra­vaszt. Dörrenés. Füst. Zi- mányi érezte, hogy a jobb füle mellett süvít el a eo­A „Nógrad" 1964. aug. 16-i számában Boros Sán­dor és Balogh Gyula „A megye székhelyéhez méltó szellemi életet” címmel ír­tak gondolatébresztő cik­ket. E témával kapcsolatban többek között felvetik, hogy „A megyeszékhely példamutatásának úgyis meg kell nyilvánulnia, hogy a társadalmi életére jellemzővé válik a szabad­idő szocialista szellemű hasznosítása, a közösségi élet vonásai, a dolgozók egészségesen, kultúráltan töltik el a munkahelyen kívüli időt .1 . .” S ugyan­itt még: „. . . a város kül­ső arculata (a tisztaság, rendezettség, kirakatok és üzletek elrendezése, a par­kosítás, a sokat hiányolt szobrok, stb) szintén fontos részei a megyei szellemi központ példamutatásának. Magaslik az új város Járom a várost, nézem a mindennapi változásokat. Emlékeimben — de fény­képezőgéppel is — igyek­szem megörökíteni a régen megszokott, ma még álló, de holnap talán már le­bontandó régi épületeket. Félig bontott földszintes házak mögött felmagaslik már az új város egy-egy épülete. Láttukon a szem- lélődőt büszkeség, remény­ség, bizakodás tölti el, s ez az érzés erősebb, mint a nosztalgia, melyet az em­lékezetes régi házak eltű­nése vált ki belőle. Közismert tény a kör­nyezethatás nagy formáló­ereje. Meggyőződésem, hogy a kialakítandó új vá­ros monumentálisabb mé­retei, közterei, szociális, kulturális létesítményei, az új művelődő és szórakozó­helyek, mint környezetha­tás nagy befolyást fognak gyakorolni az itt élő em­berekre. Ugyanekkor a lyó. Lehúnyta a szemét. „Meg fognak menteni! Tü­relem! — biztatta magát. — Az utolsó pillanatban itt lesz a rendőrség. Ne idegeskedj!” — Még öt golyó van a pisztolyban. Nem gondolta meg magát? — Nem. — Oké. Bumm! Most a bal füle mellett süvített el a golyó — Leírja nekem a kép­letet? — Nem. — Jól meggondolta? — Jól meggondoltam. Bumm! A golyó a feje fölött fúródott be a falba. Érezte, hogy vakolat hul­lik a fejére. „Ennek a fickónak drót­kötélből vannak az idegei — mondta magában a kém. — Vagy egyáltalán nincsenek is idegei.” Eldördült a negyedik lö­vés, majd az ötödik. Bumm, bumm! Az egyik golyó Zimányi bal cipőjé­nek orra előtt ment be a padlóba, a másik a jobb cipő előtt. — Már csak egy golyó van a pisztolyomban, de ez a szívébe megy, ha nem hajlandó leírni a képletet! megújhodott város szemre is tetszetős lakó- és köz­épületeivel, lüktető életé­vel, színes forgatagával mindinkább elveszti az egykori kis proletárváros vidékies, szegényes jelle­gét. A kívánt új szellemi ar­culat . kialakulása nem most kezdődik, és termé­szetesen nem megy máról- holnapra. Visszaemlékszem e lap hasábjain tíz évvel ezelőtt megjelent írásaimra. Le­het, hogy „érzelgősebb” voltam az átlagembernél, de szinte elsirattam min­den — vandál kéz által — derél^batört fiatal fát. A megmaradt, vagy azóta ül­tettek fák időközben meg­nőttek, megerősödtek az emberek tudatának erősö­désével együtt. Emlékszem az első, kő­ágyakba, szobrok köré ki­ültetett virágokra is. Mi­lyen nehéz volt megtarta­ni, felnevelni azokat! Mennyit tépdestek ki té­vestől! Azóta sokat javult a helyzet ezen a téren. Ja­vult, de még mindig nem elég jó. Egyes „virágszere­tők” most már nem az ut­cákról, terekről biztosítják szükségletüket, hanem — mint a minap egyik bará­tom panaszkodott — a — temetőből . . . Az az érzésem, hogy a helyes mérékű lokálpatri­otizmus még nem erős ol­dalunk. Egy fővárosba sza­kadt hazánkfia például a „Karancs” szállót Salgótar­jánban anakronizmusnak tartja. Azt mondja, időben előreszaladtunk jó pár évet. Megítélésem szerint a szállónak, mint objek­tumnak máris kedvező ha­tása van. Kiállítások, szobrok Lokálpatriotizmusunk hi­ányosságát jellemzi többek — Nem írom le! „Ez az én formám — si­ránkozott Mr. Varga. — Pont egy ilyen pofával kellett találkoznom . .. Ilyen pechem is csak ne­kem lehet... — Harminc másodpercet adok... „Mi lesz, ha nem men­tenek meg az utolsó pil­lanatban? — gondolta ijedten a vegyész. — Á, az nem létezik... Az teljesen szabálytalan lenne.” — Huszonöt másodperc! — az ügynök idegesen rágta a szája szélét. — Húsz . .. tizenöt... tíz. .. „Még tíz másodperc. Igazán jöhetne már a rendőrség Miért várnak mindig az utolsó pillana­tig?” — Nyolc ... hét... hat... Zimányi a feleségére gondolt. „Szeretlek, Emmi- ke, és bocsáss meg ne­kem!” — öt másodperc ... há­rom ... kettő ... „Még két másodperc, az­tán mindennek vége...” A kém nagyot nyelt. A keze remegett, torka kiszá­radt. — Egy másodperei között az itt élők nagy többségének nem kielégítő helyismerete (melyik utca, múzeum, középület, lakó­telep, liget hol van). Nem ismerjük kellően a város történetét, a Tanácsköztár­saságban tanúsított maga­tartását, következésképpen az ilyenirányú — vendé­gek által fölvetett — kér­désekre nem is adhatunk kielégítő választ. Megye- székhely lévén joggal el­várhatnánk, hogy a város jellegéből adódó munkás- mozgalmi, munkás és mo­dern szobrok mellett me­gyénk volt nagyjai (Ma­dách, Mikszáth) is szobrot kapjanak. Több kiállítás a megye és város múltjá­ról, jelenéről, fejlődéséről egyrészt hozzájárulna e mulasztások pótlásához, másrészt szerves része len­ne a kialakuló új szellemi arculatnak. A megye székhelyéhez méltó szellemi élet kiala­kítása megkívánja az álta­lános műveltség fogalmán belül a politikai műveltség emelését is. Annak idején annyi „ki mit tud” volt! Fenti téma ezeken a rendezvényeken azonban nem kapott kellő súlyt és helyet. Ezt póto­landó, nem gondolok én itt túlmagas mérce felállításá­ra. A létesült és létesíten­dő klubokban — főként a fiatalság körében — lehet­ne ehhez hasonló módszert választani. Arra alkalmas vitavezetők szórakoztatva taníthatnák meg a résztve­vővet közhasználatú politi­kai fogalmakra. (Erkölcs, forradalom. ellenforrada­lom. áru és piac, haza és hazafiság. termelési mód, vallásszabadság és lelkiis­mereti szabadság, béke és békés egymás mellett élés stb). Ilyenirányú alapisme­retek megszerzésére, vagy bővítésére kötelez a megúj­hodott város, a mindenna­Felemelte a pisztolyt és célzott.:. Abban a pillanatban ki­tárult az ajtó és megje­lent a rendőrség. Mr. Var­ga kiejtette kezéből a re­volvert, és felemelte a kar­ját. A rendőrséget Emmike riasztotta, aki az ablakból látta, hogyan cipelik el a férjét. — Szeretlek, drágám! — mondta Zimányi. — Na­gyon szeretlek! — Remélem, nem a Lefu 156 beszél belőled? A vegyész nevetve szo­rította magához az asz- szonyt. A tudósok talán még ma is vitatkoznak, talán még most sem döntötték el, hogy szükség van-e a Lefu-gázra, vagy nincs szükség. Kérem, kedves olvasóim, döntsék el Önök! pi élet szükségszerűsége és a növekvő idegenforgalom egyaránt. A magatartás A helyes közösségi élet kialakításához szükséges­nek látszik a jelenleg még fennálló hibák feltárása, illetve megszüntetése. Eb­ben a vonatkozásban egyes magatartásbeli kirívó hi­bákra mutatnék rá. Kultúrált emberekhez nem méltó a vasúti és ut­cai aluljárók megvilágítá­sát szolgáló villanykörték eltulajonítása. Nem hi­szem, hogy bármely gyen­gébb keresetű embernek ne telne időnként egy-egy villanykörtére. Egyes, ilyen magatartást tanúsító emberek hiedel­me ellenére, az utcán, fia­tal lányok, asszonyok után való sziszegés, füttyögés, leszólítás nem öregbíti sem az egyén, sem a város jó­hírnevét. Az úgynevezett „szotyola" (napraforgómag) rágása, a héjával utcán, szórakozó­helyeken, járműveken va­ló szemetelés egyre na­gyobb méreteket ölt Csak rosszalással szólha-i tok az úgynevezett „ven-1 dégüldöző” vendégekről/ Azokról van szó, akik itta­san odaülnek — esetleg külföldit is vendégül látó' — szolid szórakozó társa­ság asztalához, vagy szám­larendezés nélkül távoznak de ott-tartózkodásuk alatt lehetőleg minél hangosab­ban „énekelnek”. Ami a város külső arcu­latát illeti: eltekintve az építkezéssel járó nehézsé­gektől, van még itt is ten­nivaló. Bármennyire roman­tikus is az olasz neorealis-1 ta filmekben látható, ut-s cán szárított fehérnemű, a modern városi bérházak ablakaiban, erkélyein ki­függesztett eme intim ru­hadarabok távol állnak' minden esztétikus látvány­tól. Szellemi igény Több város ünnepi he-1 teket rendez. Salgótarjáni' specialitás lehetne az a bi-i zonyos berendezendő bá­nyamúzeum, ahol a látoga-1 tók egy arra kialakított ré­gi bányában tanulmányoz­hatnák a nógrádi bányá­szat fejlődését napjainkig Mások is fölvetették már, magam is helyeslem: arra alkalmas helyen meg kelle­ne hagyni egy-egy régebbi házat — szegényes beren­dezésével együtt, emlékez­tetőnek és összehasonlítási alapul. A város méltó szellemi i arculatának kialakulásai nem rövid idő kérdése, de1 számtalan apró jel mutat már annak folyamatos meg­valósulására. Erre csak egy kis rövid megfigyelés: nap mint nap látom, amikor a; munkát abbahagyó építő-1 munkások negyedórákat állnak a könyvesbolt kira­kata előtt és számolgatnak, melyik könyvet fogják megvenni fizetéskor. A szellemi szükséglet kielé­gítésének igénye a nehéz fizikai munkát végzők kö­zött is terjed. Azon kell munkálkodnunk tehát, hogy ezen szellemi és más, kulturális szükségletek á .minél hamarabb kielégít «essenek. Szomjas Boci %-Mondtam mar, hog*) nem én vaepfok az anyaid • Mikes György: — MlMeMfMv Szatirikus kisregény 18. (Végei Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom