Nógrád. 1964. szeptember (20. évfolyam. 171-196. szám)
1964-09-20 / 188. szám
NÖGIÄC 1564. i»ept. 20. vasárnap. Í2 a Dimet nagyon szerencsétlen csillagzat alatt született. Ami- Kor világra jött, senki sem várta. Bátyja, Péter, kereken öt perccel előbb látta meg a napvilágot, s •rmíkor Dönci is jelezte érkezését, mindenki — már aki ott volt abban a pillanatban — csodálkozott: — Jé, még egy kisfiú! Péternek már három foga volt, amikor neki még egy sem, Péter már beszélt, mikor 5 még csak gügyögörtt, Péter az első vadban ült az iskolában, ö a másodikban és így tovább .,. Nem hiába érezte Dönci folytonosan, hogy ö mindég csak második lehet, hiába is töri magát. A hivatalban — ahol már Döme volt a tisztességes neve — husszú és szívós munkával az osztályvezető helyettesi tisztségig küzdötte fel magát. De itt aztán el is akadt, már kereken tíz esztendeje. A m főnök jöhetett, főnök. mehetett, Dönci mindég csak helyettes maradt. A felettesei közül soha senkinek eszébe sem jutott, hogy belőle is lehetne hivatalvezetőt csinálni. Dönci azonban gondolt rá titokban. Egyszer azon kapta magát, h.oay elmélázva ül a távollevő osztályvezető Íróasztalánál és ujjai ott játszanak a titkári csengő gombján. Még szerencse, .hogy idejében felrezzent e.y. ábrándozásból s nem. csengetett nz amúgy is kissé fölényes és kárörvendő Berta kisasszonynak. I A főnök már hetek óta távol van. Súlyos betegen, asztmával vagy mi a csudával fekszik valami hegyi szanatóriumban. Olajképe azonban ott függ a falon — még születésnapjára csináltatták hálás beosztottai — s ez a kép most is mindenkit rá emlékeztet Döme még ha altarnó sem tudná kiütni a. nye- egböl. Igaz. nem is na- uon akarja. Az utóbbi 'oben ugyanis rájött várni re Arra. hogy nem is áyan rossz dolog a főnök mlyettesének lenni, pláne 'm. az nincs a közelben. — Kérem, a főnök kartárs nincsen idehaza, sajnos nélküle nem dönthe- tek — mondja a lehetetlen és unszimpatikus ügyfeleknek. — Kérem az osztályvezetőnk ugyanis nincs itthon, de távollétében én intézkedem, meglesz, hogyne meglesz... — mondta például a múltkor egy csinos szőke asszonykának. — Ön is jól tudja, hogy fizetésemelés ügyében csak a vezető tehet előterjesztést — utasította el a napokban a mindég ok- vetetlenkedő segédkönyvelőt. — Nézze Mancika, a ffenék nálunk csak egy olaj- lenyomat, az igazi hivatalvezető tulajdonképpen én vagyok, — szólott tegnap az áhitatosan figyelő új gépírónőnek. De mivel természetesen a hivatal husszú ideig nem lehet, el főnök nélkül, s az m,ár hosszú ideje beteg és nincs is remény a. közeli felgyógyulására, az osztályvezető maga kérte- a nyugdíjaz tatását. Dömét még aznap hivatta az igazgató. — Nézze Balga kertárs, tudja mi a helyzet, s én nem szeretem a kertelést. Üj vezető kell az osztályunk élére. Maga már tizenöt esztendeje van a hivatalban s tíz esztendeje helyettes osztályvezető. érthető, hogy elsősorban magára gondoltam, mint olyanra, aki... Döme zavartan fészkelődön a helyén, elpirult majd belesápadt, de az igazgató nem vette észre a színváltozásokat, folytatta a megkezdett mondatot: — Magára gondoltam, mint olyanra, aki tanácsot tudna, adni, kit tartana legalkalmasabbnak erre a beosztásra. Természetesen rátermett, megbízható em- b/'r kell... j~\öme resteilte, hogy ^ egy pillanatig is sajátmagára gondolt s lázasan kutatott emlékezetében, ki is lehetne az új osztályvezető. Kis idő múlva felragyogott az arca: — Kérem volna egy szerény javaslatom. — Nos, barátom, ki vele! — biztatta az igazgató. — Andai kolléga! — De hiszen ő már hónapok óta szívszanatóriumban fekszik, s ki tudja mikor kerül ki onnan. — Nem tesz semmit, addig én szívesen helyettesítem, hiszen tetszik tudni, eddig se volt panasz. S ő igazán rátermett ember. — Igaza van, de menynyire, hogy igaza van. Köszönöm barátom a javaslatát. Látja így van ez néha, a legkézenfekvőbb dolog nem jut az ember eszébe, — s az igazgató melegen megrázta Döme kezét. F. Tóth Pál Alom a lóversenyről igen, Igen, álmomban a lóversenytéren voltam, nem is akárki, szakember voltam ott, afféle átmeneti lény az istállógondozó és a mázsálóember között. Rendkívüli megbecsülésnek örvendtem, a fogadók jobbról is, balról is kacsintgatva keresték a kedvemet, diszkréten félrehivtak, hogy „Józsikám, csak egy pillanatra legyen szives, már no”. Es én voltam szíves cgy-egy pillanatra már no, úgy tárgyaltam velük a különböző sarkokban, zugokban mint egy XVII. századbeli összeesküvő közvetlenül a herceg leszúr á- sa előtt. Persze, tippeket kértek. Es én adtam nekik. Magától értetődik; nem mindegyiknek ugyanazt. Az első menetben hét ló indult és cn vetésforgóban mind a hét nevet odasügtam egy- egy érdeklődőnek s elválván tőlük, az adott tippet a nevük mellé jegyeztem. Namármost: az egyik ló valóban befutott elsőnek. Erre én odamentem a nyerteshez, aki boldog volt és a tippért húsz százalékban részesített. Ezután oda- járultam a vesztesekhez is, akiket azzal vigasztaltam, hogy a második futamra még sokkal jobb tippjelm vannak és következett a második vetésforgó. Aztán a második inkasszó, s a harmadik vetésforgó és így tovább. Persze, adtam magamra. Aki ötször egymás után rossz tippet kapott, annak hatodikra gondterhelt hom- lokráncolással kijelentettem: „sajnos, a következő futam nyílt, nem tudok javaslatot tenni.” Végeredményben minden futamon nyertem — befektetés és rizikó nélkül, össznyereményem felülmúlta a sikeres fogadókéi De, mondom, ez csak álom volt, amikor felébredtem, mindössze havi fizetésem lapult a zsebemben. Mínusz, persze a levonások. CEadics István ■•ofssl USZÁLYOK ti?** Ültem az étteremben és ebedeltem. Senki sem zavart. Végre egyszer ide is eljutottam. Egy sarokasz- tainál . helyezkedtem el, nem szeretek feltűnést kelteni. Meglát valaki és még pletykálni kezd: ,;Látij, lám, ez az A. elvtárs étteremben ebédel... Az ő fizetéséből...” Nem, nem, jobb szerényen elbújni. / Vártam a rántott húsra. Egyszercsak bejön B„ a főnököm, kolléganőmmel C.vel. ..No — gondolom — elvesztem! Mindjárt, észrevesz. Aztán kedődik a pletyka...” Az asztal fölé hajoltam, beletemetkeztem az újságba... Talán nem vesz észre,., Észrevett... Elnézést kért a kolléganőmtől és hozzám lépett... —- Lám, lám — mondja étterembe járogatunk? — Végre egyszer eljutottam — feleltem. Ismerjük ezt a végre egyszer-t... De rendben van... Mi sem vagyunk hibátlanok , Megjegyeztem, te nem láttál itt engem! Helves'? Ér>. meg téged nem láttalak, — És vele nem lattalak, vagy nélküle? — Természetesen vele! A feleségemnek pedig azt mondom, hogy résztvettem veled egy esti értekezleten. — Jól van — mondtam —, de ha C. férje megkérdezi, hogy nem láttam-e a feleségét? — Mondd, hogy nem láttad. — Ez gyanús lesz. — Akkor mondjad, hogy moziban voltál vele. Hiszen a férje barátod — Jól van, de én veled voltam az esti értekez- leten.v —Mondd, hogy elengedtelek és moziba mentél vele. — Rendben, de tudd meg tőle, hogy milyen filmet láttunk. Főnököm, B . ~ távozott és enni kezdtem. Valaki megkopogtatta a hátam Elszakadtam a rántott hústól' és megláttam D.-t az ellátási osztály munkatársát. — Üdvözlet — szólt lágyan. — Én nem voltam itt. Helyes? ’ — Itt ül B. és C. - mondA. ARJCANOV: KÖR tam - es észrevesznek. — ök nem láttak, engem és én nem láttam őket - felelte D. — Minden eshetőségre készen te és én a könyvtárban voltunk. — De én moziban voltam C.-vel. — Szó se lehet róla - mondta D.—C. nem akart moziba menni vejed. A barátnőjénél volt. Mellesleg két órával ezelőtt még nem voltam itt. — Tegnap F. éjszaka kél orakor ment haza és azt mondta a feleségének, hogy azért késett, mert találkozott veled, teljesen eláztál és kénytelen volt hazatámogatni. Nehogy eláruld! — És? Eláztam? — Mit tehetett volna? Valamit csak ki kellett találnia. Te jutottál először az eszébe. Mellesleg, majdnem elfelejtettem. .. Ha arról mesélnek, hogy HINTA múlt kedden hívtál az étterembe, akkor mondd, hogy nem álltam kötélnek es előadásra mentem. Nehogy elfelejtsed! Ezzel D. otthagyott. — Bocsánat, van szabad hely az asztalnál? - csendült fel egy újabb hang a hátam mögött. — Tessék - mondtam. Az illető, aki az asztalomhoz ült, ismerősnek látszott. — Bocsánat — mondtam mintha már találkoztunk volna valahol. — Hol? - kérdezte aszlal- tarsam félénken. — Valahol - feleltem. — Ott én nem voltam! — Hol? - érdeklődtem. — Ott, ahol mi találkoztunk. — Nem ott találkoztunk, ahol gondolja. — Ott se voltam. És egyáltalán. Mindjárt jön a felesegem. A mellettünk lévő asztalnál ülő nőben ráismertem unokabátyám feleségére. — Nem láttalak - súgtam a fülébe-, mert én nem vagyok itt. A könyvtárban vagyok. A pincér félrehivott: — Figyeljen ide! - mondta rezgő nyelvvel. - Maga rántott húst evett, és ha megkérdezik, akkor azt mondja, hogy nem. A számláról van szó. Én beírom, hogy négy kievi kotlettet evett, de maga egy saslikot fizet... Éreztem, 'hogy lassan megőrülök. Valóban, ha átgondolom életem utóbbi napjait, e- nyhén szólva, kissé különösek. Egy héttel ezelőtt a barátomat étterembe hívtam, mert nem akartam, hogy elmenjen egy előadásra. Tegnap egy kolléga holtrészegen cipelt haza. Ma egyazon időben a barátom feleségével moziban voltam, es a könyvtárban. Ezenkívül most sikerült egyszerre négy kievi kotlettet befalnom. Gondolataimban úgy té- velyegtem. mint pók a hálójában s hazavánszorog- j tam. Alighogy betettem ma- • gam után az ajtót, meg- j szólalt a telefon. Annak a| C.-nek a férje hívott fel, J aki az étteremben üldögél' főnökömmel, B.-vel. — Figyelj ide! - mondta C. férje - A feleségem ma a barátnőjénél volt Én azt mondtam neki, hogy veled és a főnököddel,B.- vel vacsoráztunk. Ha megkérdez, nehogy összezavard a dolgokat. Még azt is megkérdezte, hogy hol a fizetésem. Azt mondtam, hogy összevered- tél a pincérrel, feldöntötted az asztalt az edényék- kel és nekem kellett helyetted megfizetnem a kárt. Levágtam a kagylót és rájöttem, hogy végem van. Csak egy menekvésem lenne — ha mindent megcáfolnék. Senkit sem ismerek. Senkit se láttam. Sehol se voltam. Ezért van egy nagyon nagy kérésem: Önök ezt az írást nem olvasták, én semmit sem írtam és Önök pedig soha nem hallották ezt a nevet: Alexej Arkanov. ,ífordította: Pető Miklós)
