Nógrád. 1964. augusztus (20. évfolyam. 146-170. szám)
1964-08-22 / 163. szám
4 NÖGRAD 1964 augusztus 22. szombat ^ Sofőr mellett - országúton Az egyetem kapujában, A SOFŐR mindig megy. A sofőr mindig néz. A sofőr mindent lát. Bazaltmozdulatlansággal ül, szeme a táj felett. Látszólag csak előre tekint, de mindenről tud, ami körülötte él. — Satnya erre a kukorica. Eső kellene a homoknak, — jegyzi meg. Szeme az országút szürke szalagján, de látóhorizontjában benne van a sárguló levelű kukoricatábla. Megyünk tovább. — Kopár ez a legelő. Én a tsz helyében fákat ültetnék. .. A jószágnak is kell árnyék. Gyümölcsfákat. Diót, vagy körtét. Almát, nem, az kényes. Gondozni kell. De diót. Vagy összeszedetném a vadkörtét. Aztán beoltanám. Nálunk a báró legelőjén fák voltak. ö tudta, mit kell. Mi miért nem tudjuk? Mondja meg, elvtárs. . . IVallgatok az egyenletes sutG^iásban. Ö is hallgat most. de nem bírja soká. — Ez a hajlat kínálja magát a szőlőnek. Nálunk csak nova van. . . Tudja, mostanában, hogy magukkal járom a megyét, sokfelé eljutottam. Hogy mit jövedelmez, kérem a pa- lánkiaknak az eper!?... Na, persze, van vele dolog is. A falumban szintén telepítettek néhány éve vagy hatvan holdat, rossz nézni. A kutya sem törődik azzal, merő gaz. Hát így nem lehet, az biztos. FALUN VÁGUNK át, arra koncentrál, s csak később, amikor már nyugalmasabb megint az út, folytatja: — Volt maguknak egy pályázatuk a lapban. Két éve. A száz forint egy munkaegység. — Igen.. . — Mit gondol, mi valósult meg abból? — Nem rossz ötlet.. . érdemes lenne megnézni, kapok a kérdésen. — Nálunk semmi. De akkor mire volt az egész?... Egy csomó egészséges indítvány és azt hiszem, a legtöbből sehol, semmi nem lett. Mire volt hát, ha nem tanultak belőle. Látja, lassan húsz éve, hogy urai vagyunk mindennek. Igazán megtanulhattuk volna a vezetést, az okos gazdálkodást. A gyerek se jár húsz évig óvodába. Aki nem bír, nem akar tanulni, annak tegyünk végre tanulékonyt a helyébe. A falunkban például olyan volt évekig a tsz-elnök, akit nem érdekelt más az égvilágon, mint a nő, a bor, meg a jogtalan szerzés. Mikor a parádéskocsist elcsapták, az kiabálta rá, hogy zsákszám vitte padlására a közös dióját. A fele- séginek meg a napközi konyháján szorított helyet, közelébe sem engedte a gazdaságnak. A vezetőnek személyes példát kell mutatnia, elvtárs, másképp nem sokra megy. — Na, de a száz forintos pályázatnál hagytam abba, — hogy ne feledjem. Van nálunk a faluban egy ember. Annak egy diófája. Én még olyan hatalmas diót nem láttam, mint ami azon terem. Tömött húsú, a héja meg vékony, mint a papír. Az anyósa hozott egy szemet vagy húsz éve Az idegen nyelvek oktatását a tapasztalatok szerint eredményesen segítik a szakosított tantervű, úgynevezett tagozati osztályok. Ezért az új tanévben a nyelvi tagozatú gimnáziumi osztályok számát több mint félezerrel növelik, ezek közül 315-en orosz, a többiben angol, francia, spanyol, német és valahonnan, azt ültette el. Azt javasoltam én akkor a pályázaton, hogy ültessük be vele a legelőt. Ha megvennénk a fa termését, lenne vagy négy-ötezer szem. Elültetnénk, — 15—20 év után adná a termést a legelő. És nem kényes, nem igényes fa. De azt hiszi, lett valami a javaslatból? így vagyunk mi sokmindennel, elmaj- doljuk a lehetőségeket. ÚJABB FALU főutcáján haladunk. Két oldalt, a villanypóznák mentén letaposott gyep az út, de betonlapok jelzik, hogy járda készül. — Látja — zsörtölődik sofőröm —, amikor a járdavonalat jelölik, már tudhatnák, hol fásítanak szegélynek. Nem lenne olyan kopár. De úgy van az, sokan csak akkor csinálnak valamit, ha utasítás van, akkor is nehezen. Maguk jószántából nem, az istennek se. — Én mondom — zárja be városba érve diskurzusunkat —, megnézhetnénk, mi lett a pályázatukból. Mennyit érnek ma azok a javaslatok. ..? Úgy gyanítom, sok szá- monkérni valójuk akadna, ha megnéznénk. Na, viszont látásra, elvtárs. olasz nyelvet oktatnak majd felemelt óraszámban. Az összesített adatok szerint az 1964—65-ös oktatási évben a gimnáziumokban több mint 20.000, az általános iskolákban pedig körülbelül 42.000 tanuló vesz részt különböző tantárgyakból tagozati rendszerű oktatásban. Barna Tibor Több mint 60 ezer diák tanul tagozati rendszerben Mikes György: mLMEmF=u Szatirikus kisregény 6. Átnyújtotta a virágot az asszonynak. Zimányiné kicsi és gömbölyű. Egyesek azt rebesgetik, hogy idősebb a férjénél, pedig hat esztendővel fiatalabb. Szögletes arcán megkövült vonások. A tekintete hideg, barát- sagtalan. A haja ősz, de gondosan ápolt. Mozdulatai lassúak, méltóságteljesek. — Miért jöttél haza? — kérdezte csodálkozva, majd a virágra nézett. — És ezt miért kapom? — Eszembe jutottál. E- szembe jutottál és arra gondoltam, milyen rég vittem virágot az én Emmi- kémnek... — Vizsgáltasd meg magad egy specialistával — dohogott Emmi ke és a konyha felé tartott. — Hova mégy? — vízbe rakom a virágot... — Siess! Beszélni szeretnék veled. — Most? — húzta fel szemöldökét Zimányiné, es bizalmatlanul nézett a férjére, talán egy kicsit riadtan is. — Most. A vegyész bement a szobába és levetette magat egy karosszékbe. A feje még mindig fájt, de nem olyan nagyon, mint a laboratóriumban. Valamivel jobban érezte magát, de a szorongás és a nyugtalanság még mindig gyötörte. — Nos, itt vagyok... Beszélj! — jött be az asz- szony. — Mit akarsz mondani nekem? — Már olyan régen beszélgettünk. Az utóbbi időben, belátom, teljesen elhanyagoltalak... Tudod, a munka... Még mindig az eneloid... Meséltem neked a kutatásaimról, nem? — Nem. — Érdekes, én úgy emlékszem, hogy... — Rosszul emlékszel... — Lehet, de most nem is a munkámról akarok beszélgetni veled... Arról majd máskor... — Máskor — bólintott Zimányiné, gúnyos mosollyal A férfi észrevette a gúnyt és zavarbajött. Idegesen húzogatta, ropogtatta az újjait és közben a feleségét nézegette, akivel harminchét esztendőt töltött együtt. Amikor megismertem. szőke volt a haja és bubifrizurát hordott. Most ősz, teljesen ősz. Istenem. hogy múlik az idő! Megöregedtünk... Egymás mellett... Emmike... Régen Emmucinak szólítottam...” Egy pillanatra felvillant előtte Hédiké arca. és olyan lelkiismeretfurda- lást érzett, hogy majdnem felkiáltott. ..Itt akartam hagyni ezt az asszonyt... Ennyi év után!... O, én ostoba! Majdnem elrontottam az életemet egy szép szempár kedvéért, egy szép lábért., egy szép...” A lelki- ismeretfurdalás ismét be- lényilalt és a szive rettenetesen nehéz lett. „ Nem is tudom, hogy képzeltem el: hatvanéves fejjel új életet kezdeni egy fiatal fruska oldalán. Itt az én helyem, e mellett az asz- szony mellett, aki gyermekeimnek jó anyja, és nekem hűséges feleségem...” —• Halljuk, miről akarsz beszélni? „Megcsaltalak, Emmike —mondta magában. — Megcsaltalak egy húsz é- ves lánnyal.” A lelkiismeavagy egy megvalósult álom Ismeretségünk nem a riport alkalmával kezdődött, hiszen éveik óta figyelem életének alakulását. Amikor negyedikes gimnazista voltam, ő akkor volt elsős. Nem tudom miért, de már az első napákban feltűnt a lányos arcú mosolygós tekintetű fiú. Talán azért mert 180 centijével kiemelkedett évfolyamtársai közül, vagy talán szerény viselkedése vonta magára a figyelmemet. Közös ismerőseink révén hamar szert tettem a személyes ismeretségre is. Akkor tudtam meg, hogy félárva, édesanyja neveli. Kollégista volt, jól tanult, bizalommal jött a városba, az új környezetbe. Nem telit el azonban még egy év sem, amikor ismét szomorú hírt hallottam felőle. Édesanyját temették akkor. Azt hittem, hogy összeroppan a súlyos csapás alatt. Hogy nem így történt, rendkívül nagy akaraterejének, a barátok, az ismerősök segítőkészségének köszönhető. Jeles eredménnyel érettségizett 1962-ben, és az egyetem orvosi szakára kérte felvételét. Az eredményes felvételi vizsga ellenére sem sikerült bejutnia helyhiány miatt. Két év telt él azóta és ismét csak nagy akaraterejére. az egészséeiieyi Dálya iránt érzett hivatás- tudatára gondolunk, amikor Lőrincz Gézának egyetemi felvételéhez gratulálunk. — Mit érezték amikor kézhez kaptad az értesítést? Miután két évvél ezelőtt sikertelen kísérletet tettem az egyetemre való bejutásra, először elkeseredtem. Elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, megszerzem a diplomát, ha nem mint orvos, akkor mint gyógyszerész. Az egyik salgótarjáni gyógyszertárban kaptam állásit, és ezzel egyidejűleg beiratkoztam a helybeli egészségügyi szakiskola gyógyszerész tanforete újra belemart a szívébe. „Én hazudtam neked, Emmuci, hónapok óta hazudtam. Azt mondtam neked, hogy az intézetben dolgozom és közben egy fiatal lánnyal sétáltam Óbudán, üldögéltem cukrászdákban, csókolóztam a Szigeten és tvisztet táncoltam és... és... és úgy viselkedtem, mint egy húsz éves fiú. De ennek most vége. Vége! Oj életet kezdek. Még ma szakitok Hédikével. Még ma! Nem akarok tovább hazudni. Azt akarom, hogy tiszta legyen a lelkiismerelem." Az asszony összhúzott szemmel figyelte a férjét. Arcán gúnyos mosoly ült, de a szive tele volt félelemmel. „Mit akar mondani nekem?” Csak erős önfegyelemmel tudta leplezni az idegességét. ..Most fogja közölni velem, hogy válni akar, Jaj, csak ne sírjak!” Emmike hónapok óta tudta már, hogy a férjének viszonya van Hédikével. a titkárnőjével. A barátnői, ismerősei kárörvendve újságolták: láttuk a férjedet Óbudán, egy remek kis nővel... Vagy: találkoztunk Ottóval egy cukrászdában... Csak any- nyit mondunk, nem volt egyedül! .....Mi lesz velem, ha elhagy? Az a nő nem szereti Ottót, annak csak a pénze kell. De mit fogok mondani, ha most arra kér váljunk el?... Hiszen lyamára. Ez két évig tartott, a közelmúltban vizsgáztunk. A tanfolyamon elsajátított és a gyakorlatban szerzett ismeretek birtokában mentem az idén ismét felvételizni az Orvos- tudományi Egyelem Gyócv- szerészeti Karára. Biológiából és fizikából vizsgáztunk, és a maximális pontszámot sikerült elérnem. Ezek után türelmetlenül vártam az értesítést és őszintén szólva, titkon reménykedtem is, hogy sikerülni fog. — Nem csodálom, hiszen az érettségi után több mint két évig vártál erre a pillanatra! És azon gondolkoztál már, hogy az egyetem elvégzése után mik a terveid, vagy még korai ez a kérdés? — Társadalmi ösztöndíjai kapok és ennek értelmében mindenkép"—i visszakerülök Nógrádba, sőt ha lehet, jelenlegi munkahelyemen szeretnék továbbdolgozni mint diplomás gyógyszerész. Dicséretre méltó ez az elhatározás, hiszen megyénkben szükség van képesített pedagógusra, orvosra, gyógyszerészié egyaránt. Addig azonban még öt év vár Lőrincz Gézára. Egyetemi padsorok, könyvtárak, színházak, múzeumok élményeit szívhatja' magába, és egyre több szellemi gazdagság birtokosa lesz. Megérdemli, hiszen kitartó, szorgalmas munkával készült élethivatására. Csongrády Béla Művészvendégek id. Szabó Istvánnál Nyári időszakban mindig igen eleven az élet id. Szabó István Kossuth-dí- jas szobrászművész ben- cúrfalvi műtermében. Az idős alkotót szívesen keresik fel képzőművész társai, hogy néhány napot a gyönyörű környezetben időzzenek, sőt sokan alkotó munkát is végeznek itt. Rendszeres nyári vendége a bencúrfalvi otthonnak ifjú Szabó István szobrászművész, aki a szülőkhöz tér haza ilyenkor, s vele együtt a fiatal művészgeneráció számos tagja érkezik mindig. Legutóbb a ház vendége volt néhány napig Kalló Viktor szobrászművész, — aki jelenleg Salgótarján részére dolgozik s az új megyei kórház parkmedencéjéhez mintázott szép kompozíciót, — továbbá Váczi András budapesti és Szabó Gyula losonci festőművész. új célokkal zium létesült. A közös igazgatású intézmény tanév előtti problémáiról, terveiről Nagy Imréné igazgató adott tájékoztatást. Az 1963/64-es tanév kezdetén a váltott rendszerű oktatás megszüntetése céljából a Sztahanov úti általános iskolában bevezették a kabinet rendszerű oktatást, amely egyrészt megoldotta a tanterem- módszerek alkalmazását tette lehetővé. A kabinet rendszer sikeres kísérletnek bizonyult, és a pedagógusok fáradhatatlan munkája révén az iskola felhívta magára a figyelmet. A Madách gimnázium tehermentesítése céljából a következő oktatási évtől kezdődően gimnáziumi oktatás is lesz a Sztahanov úton. Természetszerűleg megnőnek ezzel az iskola gondjai, és új feladatok előtt állnak a pedagógusok is. Hat új tanerőt kap az iskola, akikkel elsősorban a középiskolai oktatást kívánják megoldani. A kabinet rendszer továbbra is megmarad, remélhetőleg beválik a gimnáziumban is. A felszerelés jónak mondható és minden valószínűség szerint a speciális középiskolai követelményeket is ki tudják majd elégíteni. Problémát pillanatnyilag az okoz, hogy a Lakáskarbantartó Vállalat dolgozói késlekedtek a tatarozással és szeptember elsejére nem lesznek kész a festési és egyéb munkálatokkal. Arra viszont feltétlen szükség van, hogy legalább a tantermek készen álljanak a tanévnyitóra. Régi iskola A szeptember elsejei tanévnyitón az idén először gimnazisták is lesznek az ünneplők között a Sztahanov úti iskolában. Három első osztállyal ugyanis általános gimnáén még., én még mindig szeretem... Szegény Ottó, milyen elnyűtt, az arca sápadt, a keze reszket...” — Amikor délelőtt eszembe jutottál — suttogta Zimányi — arra gondoltam: az utóbbi időben valahogy megváltozott közöttünk a viszony... Tudom, miattam... En vagyok a hibás... Tudom... Érezte, hogy enyhül a fejfájása és a szorongás is szűnőben van. — Most azért rohantam haza, hozzád, hogy bocsánatot kérjek ezekért a hetekért, hónapokért... Ha még meg tudsz nekem bocsátani... Emmike nem válaszolt. A férfi tovább beszélt, erőtlen, sírós hangon. Mindent elmondott, ami a szivén feküdt. EL KELLETT mondania mindent. KELLETT! Nem titkolt el semmit, szabadulni akart a hazugságtól, minél előbb és minél gyorsabban. Midőn befejezte a vallomását, aggódva kereste a felesége tekintetét. — Megbocsátasz nekem? Az asszony nem felelt: sírt. De ezek nem a harag, hanem a megbocsátás könnyei voltak. —Emmuci — rebegte meghatottan Zimányi, és bátortalanul odalépett a feleségéhez. Emmuci zokogva borult a mellére. (folytatjuk) hiányt, másrészt új I i
