Nógrád. 1964. augusztus (20. évfolyam. 146-170. szám)
1964-08-04 / 148. szám
1964. augusztus 4. kedd NÓGRAD 5 Évente majdnem negyvennégymillió forint KINEK A DOLGA? Bírósági döntés a munkaköri kötelességről AZ ÓZDI KOHÁSZATI MŰVEK néhány éve az 5,5 milliméteres huzalok gyártásáról 6,5 milliméteresek készítésére tért át. Ilymódon többlettermelés jelentkezett a huzalokból, amelyek további megmunkálását a Salgótarjáni Acélárugyárra bízták. Az anyag feldolgozására fel kellett készülni. Nagyváthy László tervező technikus és Tóbik István tmk-technikus őszinte lelkesedéssel látott a nem mindennapi feladat megoldásához. Buzgón tanulmányozták a külföldi szakirodalmat; tervüket mind elméletileg, mind gyakorlatilag igen alaposan kidolgozták. Állami tervezőintézet csupán az utóbbi munkáért hetvenezer forintot számított volna. A technikusok újítása sikeresnek bizonyult. Alkalmazásával a dróthúzó gépek hatásfoka negyven százalékkal nőtt, a felhasznált energia pedig a korábbi ötven helyett kilencven százalék erejéig hasznosult: Az újításnak köszönhető az Acélárugyárban évi negyvenhárom- millió-nyolcszázezer forint termelési többletérték mutatkozott. Államunk a szocialista fejlődés gyorsítása érdekében lehetővé teszi, hogy az üzemek az újítókat erkölcsi, anyagi elismeréssel buzdítsák munkálkodásra. Sajnos az adott lehetőséggel nem élnek mindenütt megfelelően. Az acélgyár a technikusoknak mindössze néhány- tízezer forint díjat kívánt adni, mondván, hogy az újítás kidolgozása munkaköri kötelességük volt. A salgótarjáni járásbíróság számos neves szakember meghallgatása után ítéletében úgy döntött, hogy a technikusok tevékenysége csak huszonöt százalékban tekinthető munkaköri kötelességnek. A többletérték egy százalékának hetvenötszázaléka tehát megilleti őket. Fellebbezések folytán a megyei bíróság alkotott jogerős ítéletet az újítási ügyben. A megyei bíróság lényegében a járásbíróság álláspontját tette magáévá. A technikusok leleményét. fáradozását azonban az előbbinél is jobban mélA szurdokpüsDÖki Béke Termelőszövetkezetben kombájn aratta a gabona jelentős részét, s így a szövetkezet történetében először július 25-re befejezték a búza betakarítását. A kombájnok azonban igen sok szalmát hagyták maguk után, amelynek betakarítása most gondot okoz a termelőszövetkezetnek. tányolta. Megállapította, hogy a nagyjelentőségű újítás kimutatása Nagyváthy Lászlónak és Tóbik Istvánnak csak tizenöt százalék erejéig volt munkaköri kötelessége. A megyei bíróság ítéletének kihirdetése után beszélgettünk Nagyváthy László tervező technikussal. A kiváló szakember megelégedését fejezte ki a bíróságok állásfoglalása fölött. Ugyanakkor közölte, hogy társát és őt már a tavalyi esztendő termelési többletértéke után há- romszáznegyvenezer forint illeti meg. A TECHNIKUSOKNAK érdemes volt fáradozniok. Szebb, társadalmi rendünkhöz méltóbb lett volna azonban, ha jutalmukért nem kellett volna a bírósághoz fordulniuk. Vasárnap azonban segítséget kaptak a szövetkezetiek. Tizenhat tűzhelygyári dolgozó érkezett a községbe .hogy segítsenek a szalma betakarításában a szövetkezetnek. Reggel hét órakor kezdték a munkát. Tamás István A különféle munkahelyeken gyakran támad vita egy-egy feladat elintézése miatt, amelyről hirtelené- ben nem tudják megállapítani: kinek a hatáskörébe tartozik. Packázó# Nem egy tanácsházán vagy vállalati igazgatóságon küldözik a szegény panaszost egyik szobából a másikba. Az elnöktől az i Inökhelyetteshez; a munkaügyi osztályról a normairodára sok kilincset kipróbál és esetleg még ezekután is várnia kell, míg kiderül, hogy kinek a dolga az ő ügyében rendet teremteni. S a termelőszövetkezetekben is hányszor előfordul, hogy az elnök az agronómusra hivatkozik, az meg a brigádvezetőt hívja tetemre, s ahelyett, hogy intézkednének, hosz- szasan vitatják, kinek a dolga a kérdéses ügyben kimondani az igent vagy a nemet. A mai rohanó világban gyakran adódhatnak olyan elintéznivalók, amelyek nincsenek senki nevére jegyezve. A különféle munkahelyek vezetői napról napra beleütköznek olyan teendőkbe, melyekről nem tud a régebbi keletű „szervezeti szabályzat” sem, nincs rá semmiféle paragrafus vagy utalás, kinek is a kötelessége elintézni. Mi hát ilyenkor a teendő? Várni talán, amíg a minisztérium vagy valamiféle bizottság vagy albizottság eldönti, hogy a nevezetes ügyben kié a döntés joga? Állón meg az élet és várja be, hogy a különféle cikkelyek és bekezdések „felzárkóznak hozzá”? Vagy pedig élni a néptől kapott bizalommal és vállalni a felelősséget, amely nélkül a mi világunkban semmiféle beosztásban nem lehet eredményes munkát végezni. Nem nehéz eldönteni, hogy ez az utóbbi a követendő út. Csakhogy nem ilyen egyszerű a dolog. Hiszen nem csupán olyan esetekben támad vita, amikor az illetékes szabályzat nem rendelkezik. Olyankor is, amikor a szabályzatból nem hiányzik ugyan a „megfelelő bekezdés”, de marad valami keskeny rés, egy-egy parányi kiskapu, amelyen át még ki lehet bújni a felelősség alól. Némely bürokratának elég egy-egy pontatlan megfogalmazás, vagy lehelletnyi kétértelműség ahhoz, hogy azonnal mossa a kezét, áthárítsa a felelősséget, s a néhány perc alatt elintézhető aktát elindítsa esetPáncél a kiállításra készül Segítettek a tOzhelygyóri munkások Szurdokpüspökiben „REKORD“-KEMENCE (MTI Foto, Mező Sándor felvétele) Annyi hivatalos ember, mint amennyi ezekben a napokban Felsőtoldon megfordul, nem mindennapos. Felsőtold kis község, az országos forgalom is elkerüli, csak ha halaszthatatlan dolga van, fordul meg benne idegen. Igaz a környéke festői. Itt a Cserhát közepe. De nem emiatt van az idegenek nagy sürgése, forgása. Klátyik Istvánt, a termelőszövetkezet egyik brigádvezetőjét látogatja, helyesebben mondva a háztáji gazdaságban nevelt Páncél nevű bikaborját nézik, amellyel az idei Mező- gazdasági Kiállításon is résztvesz. Azt mondják az állat- tenyésztési szakemberek, arany keze van ennek a Klátyiknak. Olyan hozzáértéssel tudja az állatot nevelni, amilyennel kevesen megyénkben. Valóban nagyon szép állat. Teltidomú hatalmas jószág. Remélik a kiállítás egyik mintapéldánya lesz. Klátyik a látogatók tiszteletére minden alkalommal kivezeti a tágas udvarra és megsétáltatja. Története van annak, hogy Páncél a kiállításra mehet. Tizenöt évvel ezelőtt Klátyik ifjú hitvese jussként egy kis borjúcskát vitt az új családi fészekbe. Gyengécske kis állat volt. Cuclis üvegből táplálták. Lassan azonban szép tarka tehénné növekedett. Úgy is nevezték, hogy Piros. De akkor még nem sejtették, hogy milyen kiváló tulajdonságokat rejteget magában ez az állat. Csak mikor fejésre fogták, ismerték meg. Esztendőről esztendőre több tejet adott. Felfigyeltek rá a szakemberek és kiderült, hogy 52 ezer liter tejet termelt, 2287 kilogramm tejzsírral. Feltűnően magas tejtermelés. Keresték az okát, és kiderült, hogy a tehénnek svájci őse van. Klátyikék hozománya tényleg hozomány lett. Piros hat évvel ezelőtt országos kiállításon komoly elismerést kapott. Ennek a tehénnek a borja a Páncél, amely az idei mezőgazdasági kiállításon képviseli a megyét. A kiállításra való készülődés tölti most el a Klátyik családot. Féltő gonddal kezelik az állatot. De már nemcsak Klátyikék ügye, hogy a Páncél Budapestre kerüljön, hanem az egész falué. A felsőtoldiak, de az egész megye büszkesége lesz, ha a kiállításon ország-világ előtt igazolja a nógrádi állattenyésztők hozzáértését, állatszerete- tét, szorgalmát. — B— A PARKŐR Építménynek: gepeket, termeket, hatalmas berendezéseket magábanfoglaló épületnek sem lenne kicsi. Pedig egy berendezés „csak”, egy hatalmas üzem egyetlen műveletre alkalmas része. Csőgyári körkemence. Csepelen, a Fémművek Egyedi Gépgyárában készült, szovjet megrendelésre. Ebben hevítik fel a csőgyártáshoz szükséges öntecseket 1250-1300 fokra. Közép-Európa legnagyobb méretű ilyen kemencéje: átmérője 32 méter, súlya 480 tonna. Teljesítménye is szinte egyedülálló: teljesen automatikusan működik, s percenként két öntecset bocsát ki. S még egy adat — rekordról beszél ez is —: a vállalt határidő előtt 3 hónappal elkészült! Átadása rövidesen megtörténik. (—) Még a legszebb épületek, a modernül kiképzett utcasorok is ridegek és barátságtalanok parkok, virágos terek nélkül. A park azonkívül, hogy szép látvány, üdítően hat az emberekre, padjain sokan pihennek meg néhány percre. A városok e kedves színfoltjának tisztaságára a parkőr vigyáz. Észrevétlenül dolgozik. munkája azonban nélkülözhetetlen ahhoz, hogy kelemesen töltsük szabadidőnket a parkok virágai között. A Tanácsköztársaság-téri közkedvelt szökőkút és park őre Oravecz József bácsi, 64 éves. Négy évtizednyi fpldalatti munka után került ebbe a munkakörbe. Éppen a virágok között gyomlál, amikor beszélgetésre invitálom. Egy pádon foglalunk helyet a néhány évvel ezelőtt ültetett, de ma már lombos fák árnyékában. — Milyen érzés a bányamunka után a virágok és a szökőkutak gazdájának lenni? — Világéletemben szerettem a kertészkedést, ezért jöttem ide négy évvel ezelőtt. Eleinte szolcat- lan volt, de most már ebben a munkakörben is otthon érzem magam. Napi nyolc órát dolgozunk felváltva három társammal, egy hónapban két hetet. Ezen a héten délután kettőtől este tízig dolgozom — mondja, — Fürkésző tekintete beszéd közben is az embereket figyeli: nem tesz-e kárt valaki a gondozott növényzetben? — Legtöbb baj a gyerekekkel van — folytatja, de az arckifejezésén látszik, hogy azért nem haragszik rájuk, őket is szereti. — Melyek a leggyakoribb teendői Józsi bácsi? — Hát kérem szépen van itt munka elég. Öntözés, gyomlálás, felügyelni is kell, és a szökőkutát is mi kezeljük Óránként leállítjuk, hogy pihenjen egy kicsit a masina. — Mit csinálnak, ha esik az eső, és mi a dolguk a parkban a téli hónapokban? Huncutul mosolyog, mintegy, előkészíti a választ: — Ha esik elbújunk az Áruház tövébe, nem kell minket félteni. Eső után ismét hozzáfogunk a munkához. TéUn meg havat söprűnk és lapátolunk, az ünnepek idején a karácsonyfa körtéit is mi gyújtogatjuk. — Mit szokott csinálni,ha hazamegy és végez a házkörüli munkával? — Olvasgatom a Nógrá- dot meg néha a Népszavába is beletekintek. Ha délelőtt dolgozom, és este ráérek, akkor a lányomnál megnézem a televízió adását. Egyszer voltam filléressel Hajdúszoboszlón is. Pár évvel ezelőtt. És tessék mondani tényleg az újságba tetszik írni rólam? Nehezen sikerül meggyőznöm, hogy való igaz, amit a beszélgetés eleién közöltem vele, és még búcsúzáskor is kissé hihetetlenkedve mondja: — A forgácsiak néznek majd egy nagyot, ha meglátják a nevem . . . Csongrády Béla leg sok hónapos vandorut- jára. Mert csupán nagy- jelentőségű ügyekről van szó, melyekben valóban meg kell rágni a döntést. Aprócska, személyes ügyek esetében is sokszor elhangzik: „Nem az én dolgom kérem, miért zavarnak vele?” Majd más S az ilyen emberek, akik legszívesebben mindent másra hárítanak, nem törődnek azzal, hogy mennyi bizalom rendül meg, menynyi anyagi érték megy veszendőbe az ilyen lelketlen „ügyintézés” során, menynyi felesleges papír tornyozódik halomba, mennyi felesleges munka és időpazarlás történik más elintéznivalók rovására. Hiszen az időt rabló labdá- zás helyett legtöbbször elég volna egy telefon vagy egy gyors aláírás és pecsét, s egy elakadt üggyel máris kevesebb, egy olyan emberrel pedig több lenne, akiben a gyors intézkedés csak erősíti a meggyőződést, hogy a mi világunkban komolyan veszik az emberek gondját, baját. Száz és száz ügyet el lehetne intézni a tanácsházán, s nem kellene tovább kanvarogtatni az aktákat a járáshoz, vagy a megyéhez is. Nehéz volna megszámolni, hány esetben dönthetne egy-egy vállalat olyan ügyekben, mely végül a tröszt, vagy a minisztérium magasába emelkedik „elbírálás végett”, mert odalenn nem sikerült megállapítani: kinek a dolga a mondat végére odatenni a pontot. Nem csupán a paragrafusok akadályozzák az ilyen stílusú ügyintézőket abban, hogy önállóan és felelősséggel percek alatt döntsenek; ez csak köny- nyen tettenérhető védekezésük. Az ok legtöbbször másban, kisebb-nagyobb emberi gyengeségekben keresendő. Aki ugyanis minden lehetséges alkalommal azon töpreng, hogy az eléje kerülő ügy vajon kinek a dolga, az vagy gyáva ember, aki fél a felelősségtől, vagy bizonytalan és önállótlan, vagy pedig egyszerűen csak lusta, akinek semmi sem drága, legkevésbé az idő; aki jobb megoldásnak tartja a törődés és a fáradozás helyett „áthelyezni” a gondot egy másik szobába. De lehetnek más okok is. Például az emberi sorsok, gondok iránti közöny; ez viszont teljesen méltatlan a szocialista közösség dolgait bármilyen szinten intéző közalkalmazotthoz. Ax én dolgom is Kinek a dolga? Néhány hivatalnok, aki hosszasan és buzgón keresi a választ erre a kérdésre, az elfecsérelt idő alatt tíz ügyet is elintézhetne, megnyugvást teremthetne, tiszteletet ébreszthetne hivatala iránt, ahelyett, hogy a packázás- sal eljátssza az önmaga és az általa képviselt munkahely tekintélyét. Csak egy kis emberség kell és nagyobb felelősség- tudat. Hiszen a mi társadalmunkban van egy íratlan szabály, az emberiesség, mely a tisztségviselők lelkiismeretére apellál és arra int, hogy a te gondod az én gondom is legyen. Kékesdi Gyula
