Nógrád. 1964. július (20. évfolyam. 119-145. szám)

1964-07-05 / 123. szám

to

NÖGEÄD

1964. július 3. vasárnap

K

étszáz esztendővel

ezelőtt, 1764 július 5-én, a pozsonyme- gyei Pusztafödéme- sen született La votta_ János zeneszerző és hegedűvirtuóz, mint a Bihari János és Csermák Antal „virtuóz triász” tagja. Krónikánkban reá emlékezünk. La- votta János kitörülhetetle- nül íródott a magyar ze- retörténetbe.

Zenei tehetsége korán jelentkezett. Édesapja, aki maga is jó hegedűs volt, meglepetésszerűen vett tudomást fia muzikalitásáról. A kis János addig-addig hallgatta ragyogó szemekkel, gyönyörködve apja hegedülgetését, amíg egykét nóta dallama a fülében maradt. Amikor apja a dolgai után járt, János kilopta a hegedűt s húzogatta, próbálgatta a nótát. Egyszer nem vette észre apja hazaérkezését, tovább is önfeledten játszotta a hallott dallamot. Édesapja csodálkozva állott meg a még iskolába sem járó gyermek mögött, aki magától jött rá a hegedű játék alapelveire. Azonnal tanítani kezdte fiát s csak akkor szakadt meg az oktatás, amikor Jánost már be kellett adni iskolába, Pozsonyba.

Gyermekkora nem volt hosszú. Kilencéves, amikor anyja meghal. Apja rövidesen új asszonyt hozott a házhoz s Lavotta János egész életpályájára végzetes hatással volt mostoha anvjának kegyetlen bánásmódja. János nyugtalan vérű ifjú volt és végül megsokallotta a túlszigorú asszony parancsolgatásait. 20 éves korában megszökött a szülői háztól és -katonának állt be. Édesapja utána utazott, megtalálta, kiszabadította és' tudva. hogy odahaza nem maradhat, egyenesen Bécs városába vitte a fiút, ahol zenei továbbképzéséről gondoskodott.

Lavotta János rendkívüli akarattal és tehetséggel folytatta bécsi tanulmányait és egy esztendő alatt odáig fejlődött hegedűja- tékában, hogy első fellépésekor egész Bécs ünnepelte pompás bemutató játékáért.

A császárvárosból elindulva Pest felé vezető útját Fraknón és Sopronban megszakította. Esterházy Miklók zenekara vonzotta oda. Esterházy herceg nagy kedvelője és támogatója volt a művészeknek, főleg a muzsikának, hiszen Kismartonban híres zenekart tartott fenn. Lavotta Sopron tájékán kapcsolatot keresett a herceggel s csaknem egy félévig kerengett a környéken. Mint fiatal magyar muzsikus joggal remélte, hogy kenyeret kan a művészetkedvelő főúrtól.

A terv azonban nem sikerült és Lavotta János dolga végezetlenül folytatta útját Pest felé. A magyar hegedűvirtuóz nem tudott a herceg külföldi származású zenészei közzé bejutni.

Azután Pestre érkezvén, csakhamar a hazai közönségnek mutatta be nagyszerű játékát. Híre megelőzte őt Pesten és a jurátusok nagy ünnepléssel fogadták maguk közé. „Muzsikai akadémiákat” (hangversenyeket) rendez, melyeken bemutatta néhány magyaros szerzeményét. 1786-ban lárunk: ez volt az első eset hogy a magyar zene múzsája hangversenyteremben megszólalt. ' Lavotta műveinek eredetisége es

JHaa&tta rJánús

(1764-1964)

virtuóz-előadása fölvillanyozta Pest-Buda zeneértó és zenekedvelő közönségét.

Lavotta maga is jurátus lett, híres diák, nagyszerű hegedűművész. Ugyanebben az esztendőben történt, hogy gazdag angolok érkeztek Pestre és megszálltak a .,Hét Elector” nevű vendégfogadóban. A külhoni vendégek a fogadóstól érdeklődtek a város nevezetesebb épületeiről s utoljára azt kérdezték, milyen nagytehetségű emberrel ismerkedhetnének meg Pesten? Azt mondta erre a vendégfogadós:

— Van itt Pesten , egy remek kezű ifjú muzsikus az egyetem tanulói között! Játékát csodálkozással teljes elragadtatásig lehet hallgatni. Méltóan mutatkozna be Angliában is!

Ekkor már szerte az országban ismerték nevét és mint a magyar Orfeuszt emlegették.

Lavotta János egyszerű természetű, szókimondó fiatalember volt. Egy alkalommal különféle elemekből álló társaság előtt hegedült. Egy irigye ekkor így szólt hozzá:

— önről azt mondják, második Orfeusz!

Mire Lavotta így vágott vissza:

— Ugyebár Orfeusz volt az, ki a bestiák előtt hegedült!. ..

Lavotta a verbunkos zenének nagyjelentőségű képviselője volt. Elsőnek kísérelte meg a verbunkost nagyobb és átfogóbb nyugati formában feldolgozni. Hadd említsük meg krónikánkban főbb műveit is:

Insurgens-nóták, Szigetvár ostroma. Az égi háború. Itt említjük meg, hogy A Lovotta első szerelme című lassú magyar szám Kossovits kompozíciója. Ezt támasztja alá Kazinczi Ferenc levelezésének az a pontja, ahol Csokonai Vitéz Mihály még Lavotta életében érdeklődött Kossovits iránt, amiből azt következtethetjük, hogy a költő tudott a kassai zeneszerző kompozíciójáról.

Annyi bizonyos, hogy Lavotta zeneszerzői ihletének majdnem százra menő dalt köszönhetünk. Mikor az első magyar szín- társulat megbukott, Lavotta hóna alá csapta hegedűjét és vándorútra indult. 1803-ban Debrecenben volt karmester, majd a kolozsvári színtársulatnál működött.

Ekkor azután vége szakadt színháznak, nyilvánosságnak, minden a borba fulladt. Ettől kezdve nincs Lavotta életének egyetlen virágos hajtása sem. Muzsikálással, és fájdalom, mulatozással járta be Lavotta az egész országot. Hányszor fordult elő, hogy félesztendeig sem eresztették el egy-egy vendégszerető főúri kastélyból, s állítólagos „barátai” és lelkiismeretlen mecénásáj nem a virtuóz művészt becsülték benne, hanem a könnyűvérű, mulatozásra mindenkor kapható víg cimborát vitték a vesztébe.

Már öregedő ember volt, amikor egy éjszakai pesti kávéházban, ősz fejjel, urak mulattatója, alkalmi hegedűse. Egy-egy daláért

ebéddel és borral fizették meg az urak. Meglett férfikorára nyugodt hajlékot es betévű falatot sem adott neki a haza.

Ezen az emlékezetes éjszakán a kávéházba új vendég érkezett: Katona József kecskeméti városi alügyész uram, Drámáját nem engedélyezték előadásra rebellis tartalma miatt, s a k^ltő ezen az éjszakán valami homályos sejtelemmel a maga sorsát látta a Lavottáéban.

Katona József társaságában színészek, írók, költők voltak— s a vendégek farsangi hangulata csakhamar Lavottára is átragadt. Hegedűje a híres muzsikusnak már nem volt. Eladva, hogy elnyűtt csizmát vehessen érte az ócska piacon. Lavotta ekkor elkérte a kávéházi prímástól a hegedűjét és Katona József uramnak és társaságának kezdett játszani.

Itt születtem én ezen a tájon

Az alföldi szép nagy ró- naságon,

B

etegen, szegényen halt meg Tályán, barátja, öry Filep patikájában 1820 augusztus 11-én. „Vogyona” amit az utókorra hagyott: néhány forint, egy kis láda —vándorlásának hű társa —benne élete eredménye: 120 kotta és egy vén, ócska hegedű. Születésének két- századik évfordulója alkalmából a kései utódok illő tiszteletével és a nagy művészek és zeneszerzőknek szóló szeretettel emlékezünk Lovatta Jánosra és muzsikájára.

KISLÁNY PORTRÉ

(Jiri Homik temperája)

CSENDÉLET

Révész Tibor

(Josef Kaderábek festménye)

Pálya Tamás:

CSÜTI

A CSAVARKULCS \

a láda alján volt. Szépen meghúzódott egy rongycsomó alatt^ Csuti hiába igazgatta vastrg keretű, szemüvegét, nem találta.

— Mi lesz már, te diop- triás kecske — szólt le Gyula a létráról.

Csuti izgatottan kutatott a ládában. Hiába kutatott. Zavartan nézett körül.

— Nem találom —mondta. Sovány arcocskája, esetlen kis alakja, az egész ember úgy. ahogy ott állt, szőkén, húszévesen, szán- nivaló volt nagyon.

— A puskám, ne akard, hogy alászálljak — mondta Gyula a magasból és kiköpte az elaludt csikket. Egy ideig várt, aztán lassan lemászott á vaslétrán. Pufajkája végigsúrolta a k-zán oldalát. Amikor leért, oly hatalmasat nyújtózott, hogy beleropogtak öles tagjai. Csutihoz lépett. A fiú behúzta nyakát, a feje szinte eltűnt az olajos pufajkában. De nem bántotta. Lehajolt, matatott a ládában, aztán sár- gásszürke szemét a fiúra emelte. Roppant tenyerében majdnem elveszett a huszonnégyes kulcs.

— Legközelebb beváglak a kazánba, bogárkám — mondta. Azzal megfordult és kilencven kilóját meghazudtoló élénkséggel felkúszott a létrán. Odafenni az „Ave Mariát” fütyö- részte és könnyedén húzta meg a csavarokat. A fiú félelme elmúlt. Irigykedve nézte Gyulát. Még akkor is őt bámulta, amikor az már mellette állt. és ujjait egy olajos rongyba törül- gette.

— Gyula bátyád, keze aranyat ér — mondta és szeretettel vizsgálgatta lapát tenyerét. A fiú már bátran vigyorgott. A nagydarab fiatalember cigarettát kotort elő, rágyújtott és térdével megérintette a fiú combját.

— Most fölhúzod karcsú lestecskédet a kazán tetejére — mondta gyengéden, szinte suttogva — és kinyitod a szelepeket.

Csuti nyomban a vaslétrához sietett. A behemót elégedetlen nézett után'’. Majd ő megtanítja dolgozni a fiút. Végigsétált a kazánok sora előtt, benézett a piros üveggel fedett lyukakon a tüztérbe. Tanácsot

adott az előfütönek, hogy adagoljon. Amikor Csuti visszajött, a behemót már négy ember gyűrűjében állt. Előadást tartott. Csend volt, az „isten” beszélt. „Azt mondtam a főmérnöknek, Lacikám, ez hadova. Engem sem a napsugár szívott ki a palánkból...” Csuti órákig el tudta volna hallgatni Gyulát. Amikor az befejezte „hegyibeszéd”-ét, a többiek bólogattak. Kéri azt mondta: Ja, neked könnyű. Te menő vagy.

— Menő . .. frászt, édesapám! Aki melózik, az pofázhat — magyarázott Gyula. — Na fiú, kapd föl azt a skatulyát és gyerünk, ma még nem táplálkoztam. Csuti vállát lehúzta a nehéz szerszámosláda. Sza- porázta a lépteit, néha felnézett, de csak Gyula széles vállát látta. A behemót magabiztosan lépkedett előtte. Amikor kiértek a száraz, duruzsoló melegből, hirtelen cs"pta meg arcukat a hideg. Szemük könnybelábadt. Csuti arra gondolt, hogy mégiscsak baj van a demokráciával. Gyula zsebrevágott kézzel flangál, ö pedig majdnem összeroskad. olyan bitang nehéz a láda. Legalább az egyik kezével segítene. A főnök nem azért osztotta őket egymás mellé, hogy az aljamunkát végezze. Ezt szóvá kellene tennie. Persze, megmondaná ö, ha nem lenne olyan gyáva. Aztán eszébe jutott, hogy a múltkor az Aranykerékben voltak Gyulával. Két részeg disznó kicsúfolta, és Gyula elintézte őket.

Micsoda pofonok voltak!... Múlt szombaton táncolni vitte őt. Bemutatta néhány nőnek. Micsoda nők voltak!... Na és a nyakkendő, amit karácsonykor vett neki. Az egész gyárban nincs olyan senkinek. Gyula jó gyerek, aranyszive van.

A PRÉSMÜHELY

sarkánál, ott, ahol a hatalmas vaspogácsák állnak gúlába rakva, megtorpantak. A vasdarabok között százas bankjegyek hevertek. Gyula körülnézett. Vajon csak. ők látták meg, vagy már más is észrevette? Aztán egy hirtelen mozdulattal olyan gáncsot vetett a vékony fiúnak,

'hogy az egy pillanatig fordítva látott mindent maga körül, majd egyenesen a bankjegyekre esett. A ládából csörömpölve hullottak szét a szerszámok. Csuti rémülten nézett társára. Gyula lehajolt, hogy karjánál fogva fölsegitse és közben azt mondta:

— Fölszeded, mind egy szálig.

Az arrajárók nevettek, aztán siettek a dolguk után. Hideg volt.

A présmühely öltözőjénél beálltak eqy sarokba. Csuti letette a Iádat és körülnézett.

— A pénzt! — mondta Gyula.

A fiú kinyitotta a ladat és a szerszámok közül kihúzta a. köteget. Gyula elvette és gyorsan megszámolta.

— Nyolcszáz.

— Valaki elvesztette.

Vissza kéne adni — mondta a fiú.

— Marha — súgta a behemót.

A fiú hallgatott. Nem mert Gyulára nézni. Az kivett egy százast a köteg- ből.

— Nesze. Zsebpénznek.

— Ez a demokrácia? — kérdezte Csuti.

— Itt van még eqy. te demokrata és egy szót sem többet.

A fiú nem hagyta. Be- levörösödött a n~gy vitába. Gyula megijedt. Ez a bolond még elfecsegi valahol az ügyet. Odadobott még kétszázat.

— Aíost már fele-fele — mondta Gyula. — De tartsd a. szád!

CSuti boldog volt. Amikor a műhelybe értek, azonnal munkához láttak.] Bár szombat volt, nagy' kedve volt dolgozni. Gyulától átvett néhány szál csövet és sablon szerint h-.jlítani kezdte azokat. Gondolatban Piroskánál járt. ..Öltözz Piri”, — ezt fogja mondani —. most elviszlek olyan helyre, ahova csak akarod.” A leány biztos bután néz majd rá. Nem kényeztette eddig. Ugyan mibál kényeztette volna. A fizetéséből csak\ egy töredék maradt havonta. Az anyja kizsebelte. Eddig a csehókat járta a leánnyal, de most kitesz magáért. „A Royalba megyünk ma este Pirikém”, — igy fogja mondani, ilyen lezserül. A ház elé taxit rendel. Villamoson járjon az, aki szegény. Biztos, hogy a nyakába ugrik a leány. Látta magát, ahogy