Nógrád. 1964. június (20. évfolyam. 94-118. szám)
1964-06-04 / 96. szám
1984. Június 4. csütörtök. Tsz-tanácsadó: Vegyszeres védekezés a burgonyabogár ellen A burgonyabogár évről- fejlődési stádiumában el- rendelkeznek, időben közévre pusztítja a burgonya- pusztítja. De használata az zálátnak a munkához, nem ültetvényeket, s az ellene előírások a legszigorúbb várnak arra, hogy a nö- való védekezés az eredmé- betartását követeli meg. vényvédő állomás gépei nyes burgonyatermesztés HCH tartalmú vegyszere- megérkezzenek. irnpontjából éppen olyan két a burgonya 'permetezé- .untos, mint az egészséges séhez, vagy porozásához háztáji gazdaság növetőgumó, a gondos talaj- felhasználni tilos, mert a vényvédelmét elősegíthetik előkészítés, vagy a növény- burgonyagumóknak dohos a községi földművesszövet- ápolás. ízt kölcsönöz, s emiatt az kezeti boltok olyan formán, élvezhetetlenné válik. hogy minden községben Az eredmény szempont- ' legalább egy bolt biztojából fontos, hogy mikor Itt a megyében mintegy sítsa a termelőknek szökés hogyan végzik el a kö- 13 ezer katasztrális holdon séges vegyszereket, a vé- zös gazdaságokban a véde- termelünk burgonyát. Nem dekezés időtartama alatt, kezési munkákat. Az átte- hiányzik egyetlen házi kert- A korábbi években ugyanlelő bogarak a forgalom- bői sem. A háztáji gazda- is nem egy helyen előfor- ban lévő DDT-tartalmú Ságokban hétezer holdon dúlt, hogy a vegyszer hi- vegyszerrel szemben a leg- termelik, a házi kertek és ánya lehetetlenné tette a ellenállóbbak, és ebből az a háztáji gazdaságok vé- védekezést, s így jelentős következik, hogy ezekkel delmét sem lehet elhanya- kárral számolhattak a ter- eredményesen nem irtha- golni. A nagyüzemi táb- melók, tők. Nem jár száz száza- Iák védelme eredményelékoe eredménnyel az a sebb lehet, ha azok a tér- Uhlár László védekezés sem, amelyet a melőszövetkeztek, amelyek megyei növényvédelmi felfiatal bogarak ellen haj- .. , ... , , ,, tunk végre. Ezért a véde- saiat novenyvedogeppel ügyelő kezessel soha nem szabad ----------—_____________________________________________ v árni addig, amíg kifejlődik a bogár, mert ebben az esetben éppen a legnagyobb kárt okozó lárvák kártételét nézzük tétlenül. Az eredményes védekezés alapja tehát az, Jia, a tojásból kikelt fiatal, két- háromnapos lárvák ellen védekezünk, mert a vegyszerekkel szemben ezek a legérzékenyebbek. Természetesen a lárvák ellenálló képessége a korukkal együtt növekszik. Ezért ha nem a fiatal lárvák, harten} az idős, bábozódás előtt álló lárvák ellen védekeznek a közös gazdaságokban, figyelembe kell venni, hogy ilyenkor már ezek ellenállóképessége csaknem 100 százalékos. A költségek is növekednek. A gyakorlat az, hogy a megkésett védekezés esetén is ugyanannyi vegyszert használnak fel, mintha a védekezést időben hajtották völna végre. Pedig minél távolabb kerülünk a védekezés optimális idejétől, annál nagyobb vegy- . szermennyiséget igényel az§ eredményes védekezés. g A védekezési munkához § idén a patvarci Lenin Tér- a DDT tartalmú permete-y melőszövetkezetben. Bező és porozószerek kerül- y vallja ezt férfiasán Gajdos akik már megették kényének forgalomba. § János, a termelőszövetke- rük javát. Tőlük már nem K zet elnöke is. Az esztendők várhat olyan munkát az A Hungária DL kombi- sorában éppen az ötödik ez ember mint a harminc- nált porozószerből 10-15, § a mostani, hogy ő irányít- negyven évesektől. A lakosság szolgálatában Harmincöt község százkuszonnégy kisiparost kap Gyakran hallunk arról, Tennivalóik között, főleg a vidékre. Ezzel kapcsolat- hogy megyénk községeiből lakosság javító szolgáltató ban elkészítettük tervün- hiányoznak a lakosság igényeinek gyors- és pnn- két, amelyet a megyei ta- elemi szükségleteit kielé- tos kielégítése, valamint a nácsülés is jóváhagyott, gítő fodrászok, szabók, ci- hiánycikkek pótlása szere- — Ezek szerint 35 köz- pészek és vegyes javítók, pel. A megyében dolgozó ségben 124 kisiparost kell Különösen vonatkozik ez a 1282 kisiparos a múlt . év-\ letelepíteni az alábbi kis- és középlélekszámú ben majdnem 40 millió fo- fodrász, férfi-női szabó, községekre. Ennek meg- rint értékű munkát végzett szakmákban: férfi-női szüntetésében tevékenyen a lakosságnak. A közüle- cipész, vegyesjavító. En- részt kell venni a kisiparo- teknek végzett javítás- és nek lebonyolítása két soknak is., Ez ügyben fel- szolgáltatás meghaladja a ütemben történik. Az első hat és félmilliót. Figye- szakaszban 15 község kap lembe véve a megnövelje- férfi- és női szabót, a sal- dett igényeket az idén a gótarjáni és szécsényi já-, kisiparosoknak is nagyobb rásban két község pedig feladatot kell ellátnia, /cipészt. Férfi- és hői fod- — Milyen feladatai Előreláthatólag a lakos- részből 23 községbe kerül vannak a megye Ságnak nyújtott javítás- kisiparosainak a he- szolgáltatás 10—15 száza- lyi iparpolitikai tér- lékkai haladja meg az elkerestük Sándor Istvánt, a KIOSZ megyei titkárát, aki a kérdéseinkre a következőket válaszolta: vek ban? végrehajtása- múlt évit, ugyankkor a felszabaduló kisiparos. A fodrászaiban hiányzó szakmunkásokat a most közületi munkából fakadó bevételek is elérik a 7 *— A kisiparosok, a taná- milliót, esi- és a szövetkezeti ipar „ , —— EyPlf mai |pt.f íöpn kiegészítőjeként, azok mel- {ontos feladatunk hogy szakembelett látják el feladatukat. rekből pótoljuk. Amennyiben ez nem elegendő, akkor más megyéből hívunk segítőtársakat. A vegyesjavító szakmában is ifjú szakembereket avatunk, másodállásHatvan férőhelyes borjúnevelőt épít Patakon a cserhátsurányi termelőszövetkezet építőbrigádja. is kisiparosként foglalkoztatunk. export termékek, valamint uÉvanj,k:1,_r az importpótló cikkek . _ , SÄ ÍSk^ ^ ÄS feladatot ellátni. Gondolunk itt a vasiparban dolgozókra, ahol nemcsak nagyok a lehetőségek, hanem nagyok az igények is. Ilyen munkát eddig még csak Csépány József lakatosiparos vállalt, aki csör- lőket gyárt a Debreceni Járműjavító Vállalatnak. — Kitől, milyen segítséget vár a KIOSZ az előbb említett feladat végrehajtásához? A legtöbb segítséget Megbeszélést folytattunk a az érintett községek taMÁVAUT vezetőjével, nácsai adhatják. Elsősormelynek során elvállaltuk ban nekik érdekük, hogy a gépkocsik gyorsan kopó alkatrészeinek gyártását. — Hány kisiparos megy falura a jövőben? — Kispadosaink közül 1024-en dolgoznak a megye 134 községében és , a járási székhelyeken. Ez a létszám azonban a'Tákos- ság növekvő igényeit kielégíteni nem kénes. Szükséges, hogy a jövőben nagyobb számban', menjenek ván. a kitelepülő kisiparos megtalálja számítását, jól érezze magát, beilleszkedjen a község életébe. Elsősorban az ipari tevékenység folytatásához szükséges helyiségek biztosításához kérünk segítséget. A járási __ tanácsok ipari- és műszaki osztályától a beadott kérelmek gyors felülvizsgálását és az engedélyek mielőbbi kiadását kívánjuk. — fejezte be nyilatkozatát Sándor IstTV em megy minden ■*-' egészen rendjén az TAVASZI GONDOK PATVARCON azt most másítani. nem lehet meg— Ha nem megy másgő párnapos pulykák gon- Aztán a burgonyát még így képpen, majd megkapálják dozója nem is rejti véka sem sikerült elosztani a a marcali asszonyok — alá véleményét: tagok között, pedig a pa- csípi meg őket az elnök. — Nagyon fél az elnök, pir szerint az állattanyész- Az ősszel is így ültettek el hogy munka nélkül mara- tők is kapálnak. Mert a 20 hold szamócát. A tagok a DDT 10 százalékos poro- § ja a több mint 1300 holdas Éppen ezért a tervtár- dunk. Háromszáz négy- munka azért a csete-paté közül kevesen jöttek, s zószerből 15-20, A DDT gazdaságot. S hogy nem is gyaló közgyűlésen Gajdos szögöl cukorrépát már ellefiére is halad Patvar- hogy a százezer forint, on _ __„ ^ ci v i c V\í rrrwwrfi-— J 3.ITOR 3 tiGT’íílpt.fpl OS 3 Ironfo w-i v-i-i rr Ni i +• nn v. TVT« nnnín l^rf^láUL O n o rv> I o lol + ácar’l lrtm+nb2 0 százalékos porózószer- r rosszul, azt az is bizonyít S ja. hogy a termelőszövet' János a területfelosztást, a családi művelést javasolta kaptam, meg ki tudja mit con. Naponta legalább 30- amit a telepítésért kaptak, osztanak ki még rám. bői 10—12, Hungária DLt: § kezet a papokban kapott a T5’ d ötezer forint jutalmat a olyforfnán, hogy a kukori- goktól hogyan mehetnék el 40 permetezőszerből tagoknak, még pedig De ezektől az apró jószá DDT 50 százalékos perme- y tavalyi eredményes mun- cát résziben, a cukorrépát. tezőszerből 2-2,5, a Per- y káért. Gajdos János itt nitből 1,5—1,7 kg szüksé- § született Patvarcon. A ges katasztrális holdam ^rvezes alatt párttitkár g volt a faluban, s az azóta ken*-. § eltelt esztendők méltán A házi kertekben a ház-§ hitették el vele: ismeri az , , . , . . ? embereket. S lám mégis, táji gazdasagokban es mm-§ha idejében nem kapnak den olyan helyen, ahol a Részbe, ez a mostani tavasz burgonya területe nem | kifog rajtuk, számottevő, a porozószer A szövetkezetben csak170 holdon ültettek meg a burgonyát a nádudvari módszer szerint premizálnák. Igen ám, de ott a közgyűlésen valamelyik asszony felállt, s nagy taps közepette a következőket mondotta: . — Dolgozunk mi az idén is, mint mindig... De csak úgy, ha nem tesznek senkivel sem kivételt! Kapáljanak a gulyások, a konegy percre iá? Reznicsek Józsefné a baromfi törzsállomány gondozója pedig így vélekedik: — Reggel négykor már 40 asszony szorgoskodik a ne vesszen kárba, a marhatárban. caliaktól kértek segítséget. — Nem lenne itt semmi baj. — Csak nem hoznak ha azok az asszonyok rdnk megint ilyen széis kapálnának, akiknek a férje írta alá a belépési nyilatkozatot, de őket nagyon . ritkán látni közöttünk. — hangoskodik Molitt vagyok a telepen, s bi- nár Sándorné. ). <r* ^ " 7 cukorrépát, burgonyát, ku- dások, a baromfigondozók a porozoszerr használata^ ,a célravezető.^ nem Mezőgazdasági nagyüzeme' inkben, ahol a szükséges g hányt palántáltak, ugyan- Egyezkedni próbáltak óvórendszabályok szigorú- 3 ilyen területen dinnye te- még akkor, de az asszo- an betarhatók, a megyei § rém majd, s ótt van a kér- nyok indulatának egyszerre tanács mezőgazdasági ősz- ^ tészet ,a paprika, a paradi- gátja szakadt. Nem engedtálvánailí külön eneedélvé-Kcsom- Sok>sok dolgos kéz tek. így most a tavasszal, talyanak külön engedelye §keU §hhoZj högy mindent a közgyűlés határozata vei felhasználható a időben megkapáljanak. S szerint a növénytermeszeldrin permetezőszer is, ~ éppen a munkaerő az, tésben, állattenyésztésben amelyről holdanként 0,17-S aminek híján van a Lenin dolgozó tagoknak kivétel 0 2 kilogramm szükséges. §Tsz- Benn az irodán ugyan nélkül, területet mértek a ’ _. ,, . , . . , . i? százötvennél is több tagot cukorrépából, kukoricáA Dieldrin a legjobb ha-$>számlólnak a statisztjkai hói, burgonyából. tású vegyszer, hiszen a§ lapokon, de ezek nagy ré- Maczka Pálné, a több burgonyabogarat mindent sze olyan férfi, asszony, mint kétezer örökké csipezony este hét óra — fél nyolc előtt nem igen jutok haza. Hát mikor tudok én kapálni? P iatalasszo^v lánya csak tüzeli: — Tavaly kapáltam én cukorrépát, meg mákot is . . . Pedig nem vagyok tagja a szövetkezetnek. A tagok között meg nem is egy volt olyan, aki feléje sem nézett az elvállalt parcelláAz asszonyok a dohányt palántálják, s a legtöbben helyeselnek Molnárnénak. Vereczki Jánosné azonban csititja őket: — Nálunk is az uram a tag, lám én most is itt vagyok — mondja. — Területet is vállaltam... — En meg nem — vág szavába a hatvan egynéhány esztendős Lábát Pálgyent... — szisszent fel érzékenyen Molnánié. í"'1 . idős János elmond- ja, tavaly is a szükség kényszerítette erre őket. Sokat várnak azoktól az intézkedésektől, amelyeket most a tavasszal tettek a szövetkezetben. A háztájit a tavalyi munkaegységekhez szajbták, s háztáji lucernát is azok kapnak, akik vállalták, hogy kapálnak a nyáron. A növényápolás idején magasabb lesz a munkaegység előleg is. A végső megoldás azonbam az volna, ha olyan fiatalokkal növekedné. S többen is alkudni nak. Azt mondták, majd kezdenek Gajdos Jánossal, né a taglétszám, mint a megbüntetik őket.. . Aztán az elnökkel: ,,adnák a búr- kertészetben szorgoskodó gonyát' is résziben, lenne Horváth Zsuzsa, meg 7-8 annak is gazdája egyha- társa! akik iiyenkor a növényápolás idején mindig azonban hajt- dolgoznak a közösben, hatatlan. A közgyűlés erről már egyszer határozott, Vincze Istvánná a mai napig sem csináltak velük semmit. így háborognak az állat- tenyésztők, s az való igaz, őket köti a munkájuk, nem igen jutnak ki a határba.