Nógrád. 1964. június (20. évfolyam. 94-118. szám)
1964-06-30 / 118. szám
4 NOG R A D 1964. június 30. kedd. Műemlékek Nógrád községeiben manapság mind ritkább már a alócz-ház. Nem szólva arról, hogy az eredeti palóc-típus, a szalmafede- les. apró ablakú, alacsony, hófehér házikó a magas, kontyos tetővel a vastag mestergerendával sehol sem található. Vályogház még sok helyen egy krónika ír a palócról: „Neki a ház csak arra való, hogy nyakába ne csurogjon az eső és télen meg ne vegye az isten hidege, de egyébként semmi különös vonzó erőt nem talál benne, azért hamarjában megépíti az asszony kiszemeli, s aztán beleköltözködik, de nem ám a Régi palóc ház Nádújfalun van, elől a megszokott ámbitussal, az oromfalon ízléses díszítéssel. Sokhelyütt a ház előtt találni még az apró virágos kertet is. Múltunk őrzői ezek a hazak. A hagyományok jj emberöltőket túlélő bizonyítékai. Dédanyáink, nagyanyáink toldozgatták, kimeszelték. földjét felszórták homokkal, mert akkor így mutatott egy palóc-ház. A fiatalok már kevésbé ápolják, tisztelik a múltat. Fogynak a palóc-házak. Az idő pusztítja tetőzetüket, 'vályogfalukat, hiába óvták az ősök évtizedeken keresztül. Az új házak már egy cseppet sem pa- lócosak. Nem véggel néznek az1 utcára, s nem ültetnek már agácskafát az ablak elé. Villákat, sőt miniatűr palotákat építenek már az emberek palócországban is. Lassan - lassan elfeledjük milyen volt egy régi ház. Manapság már nem igaz, amit házba, hanem a kamrába, mert a ház, vagyis az utcára néző szoba, csak afféle parádés hely marad”. A régi falvak — miként Nádújfalu is — majdnem kivétel nélkül a patakra hajló domboldalakra, a patak két partja hosszában épültek. A főhelyen állították fel a haranglábat. A hegyek között emelkdő palóc falvak úgy bújnak meg a szűk völgyekben, hogy néhol még a falu egyetlen utcájának is alig jut hely. Sokhelyütt „piharczra” alkalmas térség is alig akad — pedig ez fontos része a falunak — éppen azért a régi templomok is a falvak szélére kerültek a temető közelébe. A nádújfalusi harangláb a falu kézepén áll. 1778- -ban készült el, s „adatott át az Űr szent nevében a köznép javára”. Innen csendült, kondult a harangszó a palóc keresztelőjén, mennyegzőjén és halála óráján is. Szöveg: Pádár András Kép: Kinka László A harangláb A RÉGI MAGYAR SZÍNPAD A „Nagyérdemű közönség“ MUKÍT0R Tizenkettedik fejezet INFORMÁLÓDÁS — AZ ÜZLETI ÉLET ALAPJA — Végre maguk is felébredtek — dörmögte az öregúr és utat engedett az ügyvédnek. — Kérem, a mi házmesterünk lopja a szenet. Ez a zord igazság. Az elmúlt télen is lopta, és tavalyelőtt - is. Ez egy chicagói gengszter, egy AI Capone, egy Diliinger. Kötelet érdemelne, nem kapupénzt. — A radiátor-csapok rendben vannak? — kérdezte a jövevény, és feleletet sem várva, belépett a szobába. Gyors pillantással felmérte a terepet. A rengeteg elektrotechnikai műszer megerősítette gyanúját s amikor a vaslábazaton álló. két képcsöves monstrumot is észrevette a sarokbán,' már mindent tudott. — Rádiószerelőnek tét-, szik lenni? — kérdezte közömbösen, és míg a fűtőtest elzáró-szerkezetét csavargatta. kinézett az ablakon át. a Clark Adám tér túlsó oldalára. Elégedetten állapította meg, hogy valami cukrászda hatalmas portálja villog ottan. — így is lehet mondani —legyintett Hókai Felicián. — De most nem erről van szó. Hangsúlyoznom kell, hogy nem a fűtőberendezésekben van a hiba. Tessék, vizsgálja meg, kérem, a Konyhait, azt is rendben találja. Ebben a házban mi azért fagyosko- dunk évek óta, mert a házmester összejátszik a Balja utcai tüzépessel és szorgalmasan lopják a szenünket. Ez történik kérem a huszadik század második felében, egy civilizált országban, egy jogállamban. A leghatározottabban követelem, hogy sürgősen vizsgálják ki a bejelentésemet, és alkalmazzanak drákói rendszabályokat a Megyeri (.. .van-e, ki e nevet nem ismeri?) egy alkalommal, vidéki vándordíján megkérdezte pályatársától a másik régi nagy színésztől, Szentpétery Zsigmondtól: — Bátyám, tud-e orvosságot az „éhség” ellen? — Tudok, öcsém — felelte az öreg — „türelmes” publikumot! Abban az időben a színházlátogató közönség — nem úgy mint manapság —, szeszélyes és kiszámíthatatlan volt. Egyik helyen tejben-vajban fürösztötték és áhitatos türelemmel hallgatták a kicsapott diákokból, szökött mesterlegényekből és más lézen- gőkből összesereglett dilettáns truppot csapnivaló ri- pacskodását, máshol meg olyan közönyös részvétlenség fogadta az igazi, nagy „úttörő” színészeket, hogy utolsó rongyaikat kellett elzálogosítaniuk, hogy éhen ne haljanak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az alábbi kis cédula —- amelyet szósze- rint adunk közre: KÖTELEZVÉNY Elismerem, hogy Vargá- né asszonynak 7 'heti koszt fejében 22 frt, mondom: huszonkét forinttal váltóban adósa maradtam. Melynek lefizetésére a következő húsvét — hétre magamat okvetlen kötelezem. Addig is míg, a föntnevezett surrima kezéhez adatik, zálogban marad nála 2 pár fehér ruhám, 2 lajbim, egy trikó, egy pár csizma, egy törülköző, egy aranyos rámájú tükör, amelynek hozzám való szállítását fentnevezett asszonyság magára vállalja. Ezekre magam kötelezem. Kecskemét, április 7. napján, 1843. Petőfi Sándor íme, így indult Petőfi — mirt színész — akkor a húsvéti ünnepeik elébe. .. Igen, a publikum kiszámíthatatlan! Volt amikor rászánta magát és megjelent a vendéglők bálterméből átalakított theát- rumban, de úri tempóiból ott sem engedett. Kényelbűnösökkel szemben. Elképesztő. Megáll az ember esze. Most mar. kiabált és hadonászott. — Intézkedünk — csitította az ügyvéd ,úi\ — Rövidesen nem lesz semmi panasza. Garantálom. Csak csillapodjék le. — De én nem akarok lecsillapodni — vetette ellen meglepően nyugodt hangon Hókai Felicián. — Ez tartja bernem a lelket. Azon a napon halok majd meg, amelyiken már felháborodnom som sikerül. És elképedt látogatóját udvariasan kikisérte a folyosóra. mérői semmiféle színház kedvéért nem mondott le. Hosszúszárú tajtékpipáját magával vitte és kedélye- lyes pipaszó mellett, feltett kalappal élvezte a „komédiát”. Ám legalább, ha csendben lettek volna, de bele-beleszóltak az előadásba. Mit tehettek a szegény színészek? Semmit! Boldogok voltak, hogy valaki eljött! Más dologban pedig igen finnyásak voltak. A magyar parasztot megjeleníteni a színpadon „szűrrel, bundában, gatyában, a magyarság lealázó kigúnyolásának tartaték.” Pest-Budán is, az első állandó magyar színházteremben a „Hacker Szálában (az épület ma még áll, bár lebontásra van ítélve, Tanács körút 7 szám alatt) a közönség szeszélyére volt bízva a színészek kenyere. Nem volt mindennap ünnep és ha üres volt a nézőtér nyakra-főre osztogatták a szabad-bilétákat, csak hogy legyen mégis valaki előtt játszani. Erre töjobnyire akkor került sor, ha új magyar szerző kísérletező szárnybontogatását hirdette a szinlap. így történt meg egy alkalommal, hogy a darabban nem játszó egyik színész —aki éppen a szabadjegy osztogató volt, sóhajtva ment fel a színpadra, mondván: — Istentelen egy darab!... Minden felvonás után újabb szabadjegyeket kell osztogatnom, mert a „régiek” sorba „elszöknek!... Máskor viszont, olyan tetszészajba csaptak, hogy majd összedőltek a falak és addig nem nyugodtak, amíg meg nem ismételtettek egy-egy jelenetet. Nem operai, hanem prózai előadásban! ! ! Ugye hihetetlen! A ránkmaradt adatok szerint az egyik ilyen eset; a Rómeó és Júlia erkélyjelenete volt a Lendvay házaspár előadásában, a másik a régi Nemzeti Színházban Rákosi: Aesopusában, amikor Aesopus rabszolga, Apolló isteni kegyelméből elnyeri a folyékony beszéd adományál, holott addig dadogott. Tóth József remeklése tette ezt örökké nevezetessé. Sok furcsaság jellemezte a régi magyar publikumot. de kiváltképpen az, hogy kedvenc színészeit megszokta volt ajándékozni. A színészek egy-egy alkalommal „Jutalom—játékot” tartottak, többnyire a kedvenc szerepükből és ilyenkor vég selymeket, bársonyokat, drága csipkéket kaptak a nők, a férfiak ruhát, tajtékpipát, dohányt. Tamásinak egyszer egy remekbeszabott hímzett szűrt, más alkalommal egy Kor- dovány-csizmát nyújtottak fel a színpadra. A virágokkal dekorált sonka, kolbász is ünnepélyes lassúsággal szállt a színpad tetejéről nagy tapsorkán kö- zeDette az ünnepelt fejé fölé. Az- öreg Jancsó Pálnak pedig egy ízben meggondolatlan, éretlen tréfából hagymakoszorút dobtak fel a lábai elé. Szomorúan emelte fel és könnyes szemmel szólalt meg: — Köszönöm! No. ez bizony éppen jókor jött, a sok üres főzelék mellé... Hát ilyen volt bizony a régi „Nagyérdemű közönség”! Fehér Tibor Jleiz mát (ilmiztníiáza Q((Hfi'ádkfíncsdntk u Tizenharmadik fejezet KÜLÖNLEGES MÉGE.IZATÁS Zuglóban, nem messze a Bosnyák tértől, a Telepes utca elején van egy italbolt. Förtelmes hely. A belépőt trágár beszéd, el- elcsukló danászás, sűrű cigaretta füst és tömény szeszpára fogadja. Ameny- nyiberi az a célja, hogy bedugjon. fordulhat is vissza — dolgavégezetten. Ha marad, balkézfelöl találja a söntéspoltot, mögötte az italos polcokat. A Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat a nyári hónapokban is teljes lendülettel végzi a munkatervi sorrenjében szereplő korszerűsítéseket. A napokban fejeződik be a mihálygergei művelődési otthon és filmszínház A \ Hiszik, nem hiszik, mégi egy sor almuska, utasüdítő és birslé is van rajta. Ügy ahogyan három évvel ezelőtt felrakták. A bejárattal átellenes baloldalon foglal helyet af pénztár. Elhelyezése rend- <j kívül célirányos. Innen az í egész hadszíntér áttekint- \ hető. A pénztár mellett apró fülke, katedrál-üveg- gel berakott ajtaján felirat: „Iroda. Üzemegység vezető . A kassza másik oldalán meghatározhatatlan színű, korú és eredetű függöny különíti el a mellék- helységeket. Ezek ablakai a bérház udvarára néznek, és higiéniai meggondolások alapján, állandóan nyitva tartják őket, a ház lakóinak kimondhatatlan örömére. A termet néhány asztal' és szék teszi még otthono-j sabbá, mivelhogy ez nemj közönséges talponálló, ha-, nem kisvendéglő. ( (folytatjuk) í akusztikai falburkolása, ezzel ismét tovább szaporodik az esztétikailag minden igénynek megfelelő mozihelyiségek száma. Júliusban megkezdi a vállalat a diósjenői járási művelődési ház akusztikai szerelési munkálatait. Az új berendezéssel egyidejűleg a mozit széles filmek vetítésére is alkalmassá teszik. Még ebben az észtedében megoldják Nóg- rádkövesd régi panaszátr A községben esztendők óta nincs lehetőség filmvetítésre megfelelő helyiség híján. Most a kövesdi kőbánya üzem új vezetősége a, jogos igényt megértve, lehetővé tette az üzemi művelődési ház látogatását a község lakói számára is. Ezzel az eredménnyel mód nyílt az üzem és a MOKÉP kapcsolatának megteremtésére. A közös összefogás eredményeként a moziüzemi vállalat akusztikai falburkolást végez, s a gépház építésétől függően, a vetítések valószínűleg már augusztusban megindulhatnak. Ebben az évben befejezik az ipolytarnóci s a mátramindszenti új művelődési otthonok építését. Ezzel lehetővé válik, hogy a mozi korszerű helyiségekbe települjön, s a kéj falu lakói kényelmetlen iskolapadok helyett megfelelő körülmények között szórakozhassanak.
