Nógrád. 1964. június (20. évfolyam. 94-118. szám)
1964-06-25 / 114. szám
1964. június 25. csütörtök NÓGRÁD 7 Naptár 1964. június 25. Névnap: Vilmos. Esős idő RÓZSA-BÁL lesz június A NÓGRÁDI Szénbá- 27-én a Salgótarjáni Acél- nyászati Tröszt siklósi árugyár Művelődési Háza- frontjának gépesítését egy ban. A táncműsor kereté- gumiszalaggal, egy gyűjtőben bálszépe választást is kaparóval és egy fronti A Nap kél: 3 óra 47 rendeznek. kaparóval fokozzák. perckor, nyugszik: 19 óra ^ ^ fagykárokért SOMOSKŐÚJFALUN 45 perckor. A Hold kel. 2 millió, állatelhullási és ezen a nyáron a főtéren, 20 óra 19 perckor, nyug- kényszervágási károkért a vasútállomásnál és a hasak: 3 óra 54 perckor. pedig 1,3 millió forint tárátlépőnél létesítenek kártérítést fizetett ki az parkot. Ezekhez a nép- Állami Biztosító a megye front szervezetek, társa- termelőszövetkezeteinek. dalmi munkások 25 ezer forintos segítséget ajánVÍrható időjárás ma estig: AZ ÜDÜLÉSI időszak Jottak fel. napközben megélénkülő nyu- kezdetén, június második gáti, északnyugati szél, felhő- felében magaslati üdülő- A SZÉCSÉNYI járási södés, az ország számos ré- helyeken 30, gyógyüdülők- művelődési ház keretében szén további záporeső, ziva- ben 83, a Balatonon 57 és működő zeneiskola 50 nö- tar. Legmagasabb nappali hő- a Duna-kanyarban 4 be- ven<téke vasárnap rendezte mérséklet 23-28 fok. utalóval pihennek me- meg óv végi nyilvános zágyénk dolgozói. A követ- róhangversenyét. A MEGYE termelőszö- kező turnusban főként a vetkezeteiben sok gondot Balatonnál üdülők aránya okoz a traktorosvontatású növekszik majd. gumikerekes járművek, illetve pótkocsik üzemeltetése. Most a megye termelőszövetkezetei 230 új gumit kaptak. Mivel birkózik o törpe? Jöjjön q mellény! Bútorból és modorból nem kell a nyers A NÓGRÁD MEGYEI ban érdeklődtek a mintás zaléka szerint divatosan TANÁCS-VB kereskedelmi és az egyszínű anyagból egészíti ki az öltözéket osztályának szakmai segít- készült kabátok iránt. A Majdnem nyolcvan százaié' ségével piackutatást ren- vevők majdnem fele nyolc- kuk tapsolt a legújabb, cezett a Nógrád megyei száz forintnál drágább ka- gyűrhetetlenített, mintái Iparcikk Kiskereskedelmi bátot keres. 12,5 százaléka öltönyöknek. Vállalat. A közérdekű ki- számára az ár közömbös, A cipőfélék vetélkedő lén váncsiskodás Salgótarján- Hetvenöt százalékban igen- a kínait ötfajta pantonett ban, Balassagyarmaton és nel válaszoltak a nők arra közül a nők az aranyos- Kisterenyén történt, — a kérdésre, gyártson-e az lakkosat favorizálták. A hiszen köztudomású, ezek ipar zsakruhát. A serdüli körömcipők sarkai közül boltjait a falu népe is szi- leánykák tekintete előszór a törpe- és tűsarok birkc- vesen keresi fel. Az öt- a két-, majd a háromré- zii* az elsőségért. A rogy- eze'bnél több, értékelt vá- szes. legvégül az egybesza- gyantott és a kubánsarok lasz nemcsak arra a kér- beit ruhákra esik. együtt sem tud annyi désre ad feleletet, mit ke- A FÉRFINÉP MAJDNEM pontot felmutatni, mint rés az üzletekben a vevő, hatvan százaléka elégedett bármelyikük. A leányka de a számok tükrében azt a használatos nadrágbő- félcipők és szandálok vá- is megmutatja: mennyire seggel; 16,9 százalék bő- [asztékával a vevők 65,2 elégedett a kínálattal. vebbet szeretne. A mellény százaléka elégedett. A nők fele-fele arány- a férfiak hatvankilenc szá- A férfiak majdnern nyolcvan százaléka részesíti előnyben a bőrtalpú ciEZER.NÉGYSZÁZ dolgozó végez az idén különféle szaktanfolyamot a Salgótarjáni Acélárugyárban. Rövidesen megkezdik a vizsgákat. A SZEGEDI Ünnepi Jálődés a megyében. Csoportos látogatások keretében A GABONA betakarítása után ' 2000 holdon végeznek mélylazítást a rétsági járás termelőszövetkezeteiben. Az SZ 100-as KARANCSLAPUJTŐN típusú lánctalpas traktor tékok iránt a2 érdefc 20 ezer forintos költség- csak melylazitasra vehető gél, s ugyanannyi társa- igénybe, dalmi munkával tataroz- NÉGYTANTERMES is- zák a tűzoltó szertárat, és kola építését kezdik meg számos üzem, vállalat uta klubhelyiséget építenek. az idén Mátraverebélyen. zik a nyáron Szegedre. A KENYÉRGABONA , — ___________________________________________________ t árolásának biztosítása érdekében Nógrádkövesden, Bécskén és Terényben ;s-1 kólákat, művelődési otthonokat vettek igénybe. 50 “SZOVJET pedagógus érkezik hazánkba a napokban az orosz nyelvszakos pedagógusok háromhetes nyári továbbképző tanfolyamának vezetésére. KISTERENYÉN ipari nyugdíjasok segítik a Vörös Október Tsz betakarítási munkáit. A nyugdíjasok többsége természetben kapja meg munkájának ellenértékét SAJÁT CSÉPLŐGÉPÉVEL végzi a rostálást és a cséplést a balassagyarmati Palócföld Tsz. A cséplőgép már kijavítva várja az aratás kezdetét. Imponálóan szép eredményeket láttunk Csehszlovák szakemberek megyénkben Húsz főből álló cseh- Gazdaságot tekintik meg szlovák agrármérnök cső- csehszlovák vendégeink, por öt napos tapasztalat- Oravecz M. főmérnök, a csere látogatásra érkezett csoport vezetője a követmegyénkbe. A csoport jú- kező véleményt mondta az nius ^ 23-án megtekintette első nap eseményeiről: a szécsényi II. Rákóczi — Azok a mezőgazdasági Ferenc Teremlőszövetkezet. üzemek, amelyeket meg- főmajorát, kertészetét, va- látogattunk, a termelés lamint az állami gazdaság magas színvonalán állnak, főmajorját. Főleg az állattenyésztés' Június 24-én az érsek- terén elért eredmények vadkerti és az őrhalmi szépek. Különösen az álla- termelőszövetkezetet, 25-én yni gazdaságban láttunk a Magyarnándori Állami imponáló szép eredménye- gazdaságot, 26-án pedig a A termelőszövetkezetPásztói és Sziráki Állami A rádió és a tv mai műsora Szólistaparádé. — 14.25: Magyar nóták. — 15.05: Közgyűlés a Mumus-egyesületben. — e wan» 15.25: Délutáni frissítő. —16.50: Kossuth rádió: 8.13: Aktuális kérdések. — 17.05: Az verseny. — 8.S0: Efles any - özvegy és leanya, Rádiójáték, nyelvünk. — 9.00. áhalanos _ 1815. Schubert: VII. szimCsütörtök jünius 25. iskolai kórusok. 9.20: Időfónia. 19.00: Mi történt a szerű nemzetközi kérdések. nagyvilágban? — 19.15: Népi 9.30: Népi zenekarok musoia- zene _ 19 55. Bartók müvéből. — 10.10: Hapci. Lgészse- szi palyája _ 20.27: Csontgedre! A Gyermekradió vidám rendszerünk életkora. _ 20.37: műsora. — 10.50: Rose eamp Előszóval — muzsikával, ton énekel. - 11.32: Radioszabadegyetem. — 12.15: Tánc- TV-műsor: 18.08: Hírek. 18.15: zene. — 13.00: Operettrészle- Kicsinyek műsora: 1. A viziteld _ 14.10: Hétfőtől szom- pók malma. Vidám gyermek- batig. — 14 45: Zenekari mu- versek. 2. Fiatal tevénk van. zsikai _ 15.38: Szeretve mind Jelenet. 18.45: A jövő hét miia vérpadig. Folytatásos re- sora. 18.55: Telesport. 19.20: gény, XIX. rész. — 16.10: Esti mese. 19.30: Tv-hiradó. Negyven elszánt kutató. Rá- 19.45: Belépés csak Tv-nézők- diójáték. II. rész. — 16.30: neki A földalatti. 20.15: TeleZongoramuzsika gyermekek- vízió a Rádióban. Közveítés a nek. — 16.40: Chopin-művek. Rádióból. 21.25: Soha többé — 17.05: A forradalom útjai, makvilát. Otijegyzet. 21.45: _ 17.20: Könnyű dallamok. — Heltai: Interjú. Az Irodalmi 18.15 : A magyar dal évszáza- Színpad műsora képfelvétel- dai. — 18.35: Operakedvelők- ről. 22.25: Tv-híradó — 2. kinek. — 19.30: Szórakoztató ze- adás. ne — 20.25: A Stúdió 11 játszik - 21.15: Bűnrészesség Besztercebánya: 9.00: Jövengy-iljcosságban. Rádió-játék. — dő gondok (szovjet film.) — 21.45; A kamara zene reme- 10.30: Tv-érdekességek. 17.45: keiből. — 22.20: Zenekari mu- Filmzene. — 19.00: TV Híradó, zsika. — 23.15: A béke kato- — 19.30: Utazó kamera. — nája volt. Gyónl Géza emlé- 20.20: Téncdalok. — 21.40: A kezete. — 23.37: Operettrészle- varázsló. Kisfilm. — 22.16: Köztél vetítés az I. nemzetközi tvPetőfi rádió: 14.00: Schirmer: fesztiválról. a terület kihasználása tetszett. Az a benyomásom. hogy megfontolt és alanos tervvel dolgoznak ezek a mezőgazdasági üzemek. Befejezésül sok sikert és jó munkát kívánt a csehszlovák szakember a megye mezőgazdasági dolgozóinak. Határszemlén a MÉK-el Bozsik Bélával, a MEK — A paradicsomot még termeltetési felelősével ha- holnap le keli porozni társzemlére indultunk, burgonyabogár ellen, de Előtte egy rövid interjú, csak DDT-t lehet használ- a lakosság jelenlegi ellátót- ni. Ságéból. Magyargécen az áru át— Egyes áruféleségek adásával van baj. Diszpo- (naorika. paradicsom, kar- zició nékül szedték ki az fiol) csak korlátozott úi hagymát, mennyiségben állnak ren- örhalomban és Hugyan- delkezésünkre, de az áru- gon már az újburgonyát féleségek nagy • részéből szedik. ki tudjuk elégíteni vásár- A nagylóci kertészetben lóink igényét. láttuk a megyében *^2gUtunk első állomása szebb szabad földön ter- Egyházasgerge. A tsz asz- mesztett paprikát, szonyait a zöldborsóföl- — Itt már nemsokára dön találiuk. Hüvelyen- bejön a paprikaszezon ként szedik a borsót, úti- jegyzi meg a kisérőnk. társam megmagyarázza a összegezve utunk tapasz- tsz elnökének, hngy ez talatát. elmondhatjuk, hogy nem jó módszer, lassú és egy-két hét múlva beernek a borsó szára kárbavész. azok a szabadj földön ter- A bevált gvökeres szedést mesztett növenyfeles yek, iavasolja. Gyorsabb, és a amelyekből jelenleg hiányborsó szára "is felhasznál- mutatkazik. És akkor korható takarmányozásra. Mtlan , mennyiségben es Az Ipoly völevén iövünk olcsó áron iutnak a me- végig. Az utóbbi esős na- eve dolgozói zöldségfélék- nok megváltoztattál* a ha- hez. — Szenogradi — tár kénét, üdezöld a tái. — Szén a határ — jegyzi meg Bozsik Béla A nóerádszakáli tsz hagvmaföld jénél megállunk. — Látia ezt nem lett volna szabad. Itt a dug- hagvmát vetették és nem duggaták. Egves ) helyeken azért ilven sűrű. nem tudnak egymástól kifejlődni — bosszankodik a termeltetési felelős. Utunk következő államá- sa a halászi Triói v Völgye Tsz. A borsóföldön itt, is szorgoskodó asszonyokkal találkozunk. Aztán a kertészet következik és egy szaktanács az elnöknek. pót a gumitalpú előtt, a simafejűt a karlsbadi kaplis előtt. A fehémeműfélék vei - senyének abszolút győztese a habselyem; seregnaj- tó a csupán 3,4 százalékos arányban keresett lavable A flór és pamut kötöttáru elsősorban divatos volta miatt kedvelt. A férfi crepp-nylon bokafix zoknik a sima és egyszí- nűek holtversenyben végeztek a színes, modern mintásakkal. CSEHSZLOVÁK KONY- HAGARNITÜRÄK KÉT asztala közül csupán a vásárlók ötödé tartja feleslegesnek az egyiket. Ebben az évben legtöbben konyhagarnitúrát, majd kom- biijáltszekrényt kívánnak venni. Azonos arányban keresik a sötét, világos és középszínű bútort; a nyerset csupán 1.7 százaléka szereti. A nyerseség — udvariatlanság — az eladók körében sem divat. A jc modor hiányáról a vevőknek csuoán félszázaléka tett említést. A VANDORBOT Autóbuszjárat Salgótarján És Lucenec között A magyar-csehszlovák busz. A megyeszékhelyről túristaforgalom növekedé- a busz 7,20-kor indul, s se szükségessé tette a 3,00-kor érkezik csehszlo- menetrend szerint, közieke- vákiai végállomására. Lu- dő' autóbuszjáratok sZámá- cenecből 16,20-kor indul, és nak növekedését. Hétfő- Filakovón át 18,00-kor ér tői kezdődően megyénkben Salgótarjánba, naponta közlekedik Salgó- Az utazást megkönnyíti, tarjánból Somoskőújfalun sogy oda-vissza Magyaror- át Lucenecbe (Losonc) autó- szágon forintért is megváltható a menetjegy, melyet a járat kalauza, az IBUSZ és a MAVAUT Apróhirdetések bérle,)eBy pénz“r* íru‘“ Jó állapotban lévő Panni robogó olcsón eladó. Durvái László Tar Szondi út 64. Magyar Országos Söripar] Vállalat Balassagyarmati Ki- rendeltsége azonnali belépéssel gépkocsirakodókat keres. Ház eladó garázzsal beköltözhetően. Cim: Salgótarján Dimitrov u. 66. (Balázs-Piri Balázs rajza) Nógrád megyei Bútorgyártó Vállalat keres asztalos szakmunkásokat Azonnali belépéssel, Cím: Balassagyarmat* Rákóczi út 68. NÓGRÁD A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lápja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján, Városi Tanács-köz 2. Telefon: főszerkesztő: 12-94, párt- és tömegszervezeti és kulturális rovat: 14-40. 10-79. ipari rovat: 10-64, mezőgazda- sági rovat: 12-12 (123-as mellék). Szerkesztés: 11-59. Kiadja: A Nógrád megyei Lapkiadó V. Felelős kiadó: Vida Edit. Kiadóhivatal: Salgótarján. Rákóczi tít 53. Telefon: 10-29. Index-szám: 25 072. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari V., Salgótarján. Lovász József u. 2. Telefon: 11-92. Felelős vezető: Filá István 64.205. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra: 13,— forint.