Nógrád. 1964. május (20. évfolyam. 68-93. szám)

1964-05-31 / 93. szám

1964. május 31. vasárnap NÓGRAD 5 Veszélyben az átadási határidő A gyors intézkedés segíthet Két szakma birtokában Kezdemény ezé fi a Salgótarjáni Bányagépgyárban VESZÉLYBEN a főtéri tizenhármas első harmadá­nak átadási határideje. Néhány héttel ezelőtt kö­zöltük az építésvezetőség dolgozóinak vállalását, mely szerint a december 31-én átadandó 192 laká­sos épületet két hónappal a határidő előtt befejezik. A vállaláshoz tartozik az is, hogy az építők — át­érezve azokat a lakás­hiánnyal kapcsolatos gondo­kat, , amelyeket a szaná­lások még gyarapítónak is — elhatározták: a szo­kásostól eltérően, szaka­szonként adják át a házat. Az épület első harmadát júliusban kellett volna be­fejezni. Elmondhatjuk, hogy az építők — építésvezetőtől a segédmunkásokig — min­den tőlük telhetőt eddig is elkövettek, és a követ­kezőkben is hajlandók va- lóraváltani Ígéreteiket. Sajnos, most olyan akadá­lyokba ütköztek, amelye­ken nem tudnak felülke­rekedni. Már az első két épület-szekció belső1 vako­lását is befejezhették vol­na, ha nem hátráltatja őket, hogy tavaly decem­ber helyett idén áprilisban érkezett meg az utolsó fö- démpanell szállítmány Al- sózsolcáról. Ez a hátrány azonban még behozható. Sokkal inkább fenyegeti — most már nemcsak en­nek az épületnek az át­adását, de a salgótarjáni lakásépítkezés egész idei ütemét, tervét, hogy nem érkeznek meg a kívánt időre a radiátorok, a sze­mélyfelvonók és a szemét- ledobóhoz szükséges anyag. A Budapesti Csőszerelő­ipari Vállalat építésvezető­je, művezetője a minap Salgótarjánban jártak, hogy a fűtésszereléshez megtegyék az előkészüle­teket. Munkaterület már bőven volna, ideje is len­ne, hogy megkezdjék a sze­relést. Minden számítást keresztül húzott azonban, hogy a Magyar Radiátor­gyár a radiátorok egyhar- madának szállítását ez év október 15-re igazolta visz- sza — a többire egyelőre visszaigazolás sincs, s ed­dig minden kapacitás elle­nére, csupán egy szóbeli Ígéret volt kapható: augusztusra leszállítja a radiátorok egy részét. De teljesen világos, hogy egy épületet, amelyhez augusz­tusban érkeznek meg a radiátorok, nem lehet jú­liusban átadni... HASONLÓ A HELYZET a felvonókkal is, amelyek­nek szerelését — már ami ezt a két szekciót illeti — augusztus 31-re vállalta a Gép- és Felvonószerelő Vállalat. A szemétledobók- hoz pedig még vissza sem igazolta a gyártó vállalat a szállítmányt. Sok szó esett már arról, hogy bár építőiparunk sem fejlődik a követelmények­nek megfelelően, az építő­anyag és szerelvény ipar még ettől is messzi elma­rad. Nem sokra megyünk azzal, ha ezt most újra megállapítjuk. Lakásépít­kezésről van szó, emberek­ről, akik azekre a lakások­ra várnak, emberek szá­zairól, ezeréiről, akik a la­kásépítkezési program gyors megvalósításáért te­vékenykednek, s akiknek legnemesebb szándékait gá­tolja az építőanyag és sze­relvény ipar késedelme. MOST GYORS intézkedést és segítséget kérünk. De egyszer végre ahhoz is meg kellene teremteni a feltéte­leket, hogy egy építésveze­tő ne legyen kénytelen na­pokon keresztül csak ra­diátorok után futkosni, és ne kelljen megyei vezetők­nek kilincselni, hogy elin­tézzék azt, amelyre a mi­nisztérium, s vállalatai so­ra köteles. Cs. G. Készül a házelem Naponta hatvan-hetven köbméter salakbetonból készül itt az előregyártott elem. A Nógrád megyei Építő­ipari Vállalat zagyvarónai salablokk előregyártó tele­pén, két objektum számá­ra termelnek: az egyik a Vöröshadsereg úti 150 la­kásos építkezés. De ellát­ják elemmel a Heves me­gyei Építőipari Vállalat hatvani lakásépítkezését is. Két műszakban megy a munka. Az egyik mű­szakban férfiak, Bablena Bertalan brigádvezető ve­zetésével. Jól dolgoznak, jól is keresnek. A másik műszak a „női szakasz”. Különös panaszra itt sincs ok, bár az üzem fő­nöke, Készéi József épí­tésvezető szerint lehetnénk kicsit szorgalmasabbak is. Viszont a cementellátás teljesen kifogástalan. A tavalyihoz hasonlítani sem lehet. Minden élismerés megilleti a DCM-et, ha itt Zagyvarónán mostanában már azért sem haragsza­nak, ha a Pécskő utcai lakásépítkezésen el-elcsíp- nek egy cement szállít­mányt az orruk elől. Rendben is lenne min­den, ha az előregyártó üzem teljesítő képességét mindig így ki lehetne használni. Szeptember kö­zepéig teljes gőzzel dol­gozhatnak. De utána mi lesz? Megrendelés a to­vábbi hónapokra legalább­is nincs. Hiába kedvelik a tervezők a blokkos épüle­teket, ha a beruházó nem ad elegendő megbízást Munkában a női brigád ilyen szerkezetű házakra. Pedig a jelenlegi körülmé­nyek között fenntartani egy létesítményt nem gazdaságos. Termelését ál­talában nyolc hónapra ter­vezik. A nyolcból az idén is tétlenül telik kettő és fél. Pedig ez az év az előzőkhöz képest eredmé­nyes. Vajon elérhetetlen vágyálom megteremteni az összhangot a beruházói igények, a tervezői és az előregyártó ' üzem kapaci­tása között? A z öreg Hrapán Pali bácsival valamikor tíz évvel ezelőtt találkoz­tam. Akkor még kint dol­gozott Lőrinc-pusztán. Ö már akkor is termelőszövet­kezeti tag volt. Azóta nem találkoztunk. Az egyik nap Tóth István, az érsekvad­kerti termelőszövetkezet el­nöke a gazdaság új major­jába irányított, amelyik a Börzsöny felöli részre esik. Minden új ebben a ma­jorban. Éppen lucernát kazlaztak. Még üde zöld volt. De nagyon okosan egy levegő-fúvó masinát helyeztek a kazal egyik végébe, amely rettentő zú­gással befúj a kazalba és kiszárítja a takarmányból az utolsó csepp nedvet is. Okos találmány! Az állat télen is, mintha frisset en­ne! Képre kívánkozó dolog ez, és máris méregettük, milyen szögből kéne a len­csébe szorítani. Kaba And­rás abban a pillanatban köszöntött ránk. ö régi is­merős már, tanácstag korá­ban sokat megfordult a megyeszékhelyen. Na, gon­doltam van már tanácsadó is. Mindjárt könnyebben eligazodik az ember. De Kaba szabadkozott: A gyorsan változó igé­nyekhez igazodva máról- holnapra új, egyedi gyárt­mányok sokaságát kell elő­állítani. Ennek megoldása nagy feladat elé állítja a gyárak gazdasági és moz­galmi vezetőit, de a mun­kásokat is. Éppen ezek a jelenségek össztönözték arra a Salgótarjáni Bánya­gépgyár vezetőit, hogy a dolgozók egy részét meg- barátkoztassák a második szakma megszerzésének gondolatával. Erről beszél­getünk Fülöp László igaz­gatóval, aki már megsze­rezte a bánya és a gépész- mérnöki diplomáját. — Kinek a nevéhez fűződik a két szak­ma megszerzéséért indított mozgalom? — Gyártmányaink válto­zékonysága diktálta, hogy az egyenletes Ütemű terme­lés biztosítása érdekében komolyan foglalkozzunk ennek a gondolatnak gya­korlati megvalósításával. Éves tervünk mintegy 40 százalékát az egyedi gyárt­mányok alkotják, amelynek összetétele negyedévenként, de havonként is változik. Egyszer több, másszor ke­vesebb. Ez azt jelenti, hogy az egyik hónapban • több lakatosra, hegesztőre, más­kor meg sok kovácsra van szükségük. Ez az igény sar­kallt bennünket arra, hogy a törzsgárda egyrészénél szorgalmazzuk a második- szakma megszervezését. ° mennyire az élet vetette fel ezt a problémát, az aláb­biakkal bizonyítom: — A Közép-Dunántúli Szénbányászati Tröszt eb­ben az esztendőben 191 ezer béléslemezt rendelt tőlünk. Ez a gyártmány sok kovács munkát igényel. Ezért kénytelenek vagyunk a lakatosok egy részét át­csoportosítani. Megítélé­sünk szerint néhány kiváló kovács szakmunkás irányí­tásával képesek megoldani a reábízott feladatokat. Egy másik gyártmányunk, a süveggerenda előállítása pedig a jelenleginél több hegesztő szakembert köve­tel. Hogy ezt a feladatot is el tudjuk látni, ugyan­csak a lakatosokból kell hegesztőket átképezni. — Tavaly 15 dolgozónk a 70 órás szakmai tanfo­lyam sikeres elvégzése után megkapta a második szakmáról szóló segédleve­let is. Az idei feladatok maradéktalan elvégzése csak akkor lehetséges, ha újabb 15—20 munkás vál­lalkozik a második szakma megszerzésére. A jelentke­zők közül, hogy ki melyi­ket válassza, azt majd az igények figyelembevételé­vel a munkásokkal szemé­lyesen beszéljük meg. A jelenlegi helyzetnek a la­katos-kovács, valamint a lakatos-hegesztő szakma párosítása felel meg. Amennyiben elgondolá­sainkat realizáljuk, akkor a vállalat dolgozóinak 8 százaléka rendelkezi^ két szakmával. — A vállalkozók zöme a törzsgárdához tartozik. Na­gyobb részük kommunista, van köztük szocialista bri­gádtag is. — Hogyan karolták fel ezt a kezdemé­nyezést az üzemi párt- és szakszerve­zeti vezetők? — Felkerestük őket és előadtuk, hogy gazdasági feladatainkat csak akkor tudjuk maradéktalanul munkások egy része, főleg Az Állami Biztositó min­den évben a tsz-ek terme­lési tervében feltüntetett hozamok alapján veszi fel a biztosítást és jégverés esetén kártérítést a bizto­sítási kötvényben megje­lölt mennyiség alapján nyújt. (Ez szabja meg a kártérítés felső határát.) A szövetkezetek azonban biztosíthatják a várható magasabb hozamot is; eb­ben az esetben a bejelentett a törzsgárda tagjai a má­sodik szakmát is megszer­zik. Ennek helyességét, szük­ségességét felismerték. — Az újabb tanfolyamra jelentkezők kiválogatását rövidesen megkezdjük. Sze­retnénk, ha a középkorú- akon kívül több KISZ fia­tal kérne helyet ezen a továbbképzésen. Éppen ezért az eddiginél na­gyobb támogatást kérünk a KISZ-szervezettől. — Milyen anyagi előnyökkel jár a két szakma ismerete? — Csökkenti a termelés változásából adódó kerese ti különbségeket. Jelentke zik a termelés mennyisér növekedésénél. De nen feledkezünk meg róluk a előléptetéseknél sem. Je lenleg az idősebb csoport vezetők mellett, mint he lyettesek tevékenykednek Ennél fontosabb az, hog’ ezek a munkások előbbre látnak, mint a többi tár­saik. Cselekedetükkel be­bizonyítják: szeretik a gyárat, tudják, hogy a jö­vő feladatainak megoldá­sa csak sokoldalúan kép­zett munkásokkal lehetsé­ges, jelzik, hogy nem kí­vánkoznak máshová, hogy megvalósítani, ha a szak- a vezető eszével is gondol­kodnak — fejezte be nyi­latkozatát Fülöp László. magasbb hozam alapján téritik meg az esetleges kárt. Jégverés esetén érzékeny veszteséget kerülhetnek el a termelőszövetkezetek, ha idejében élnek a hozam­felemelés jogával. Hozam­felemelést —, ha a termést időközbben nem érte jég­kár — a betakarításig bár­mikor elfogad az Állami Biztosító. Venesz Károly Pótszerzödést köthetnek a tsz-ek a biztosítóval „No, nézzétek nadrágosok...“ — Majd Pali bácsi — mutatott egy fürgén moz­gó, ingujjra vetkezett vé­konykötésű emberre. — Ismeri tán, Hrapán Pali bácsi, aki Lőrinc-pusztán volt. Kavargott az agyam, de csak nem tudtam a név mellé a külsőt is odaidéz- ni. De aztán odajött hoz­zánk, már megismertem. A termelőszövetkezetben ő az állattenyésztési brigádveze­tő, az új majorban. Min­den esetre a tíz év: „ha- bölcsebbé tette is, de öre­gebbé nem”. Fürge a moz­gása, gyors az észjárása. Csak hát az volt a baj, hogy kevés ideje marad beszélgetésre. Magasra pa­kolva, egymás után jön­nek a szekerek, árad a jó­illat belőlük. Hrapán Pali bácsit pedig, mint egy hadvezért, lekötik az irá­nyító munkák. Az öreg jól ellátja tisz­tét. Az emberek az ő sza­vát várják. Van egy ördön- gős masinájuk, azzal kaz- laznak. Akár az ágyú csö­vét, a kazal tetejére irá- nyltiák. A szekér pedig az etető mellé áll, amit egy traiktor hajt. Hozzáértően elrendezte az öreg, aztán kiadta az utasítást a trak­torosnak: — Indíts! Ezt kellene látni az öreg régi gazdájának: a földbir­tokosnak! Ment a széna, mint a lövedék, a kazal tetejére. Az öreg meg né­zett büszkén. Aztán meg­ragadott: — Na jöjjön csak! A kazal egyik végéhez ment. Beirányozta tekinte­tével, mint amikor a pus­ka csövén néznek végig. Téglát sem lehetne szabá­lyosabban felrakni. — Ezek az emberek ér­tik a munkájukat, mi? — kacsintott egyet és a kazal tetején viilázókra muta­tott. Ennyit tudtunk vele be­szélni, mert valaki kiabált neki, hogy menjen a da­rálóhoz. Egy asszony vár­ta ott. Aztán visszajött. Oda­kiáltott a kazal körül ge­reblyéző Kábának. — András, majd ügyelj, nekem délután el keli mennem — aztán megint karon ragadott. Vitt a nagy zúgásból az emeletes csibenevelő felé. — Ezt azért még nézzél? meg! Ez is valóságos nagy­üzem. Vagy 18-20 ezernyi csirke. Rántainivaló a föld­szinten, az apróbbak az emeleten. Asszonyok látják el őket. Záhorszki Sándor- né, Kovács Károlyné, Kor­dics Jánosné. Nézem az öreget, ahogy megy előt­tem, nem szól egy szót sem, de a mozgásában ben­ne van: „No nézzétek nad­rágosok, mit tud egy ter­melőszövetkezet.” Amikor kijöttünk, bocsánatkérőn széttárta karjait. — A teheneket már nem tudom megmutatni, a le­gelőn vannak. Hatvanhat darab, meg tizenkét bor­jú. De azok is szépek. rpudom már mire cé- loz az- öreg. Menni szeretne, mert sok a dolga. Üjabb megrakott kocsik érkeznek, talán a dará­lónál is várnak rá. Azu­tán a hazatérő tehenek porcióját is ki kell adagolni. Hiába, a falusi embernek most kevés az ideje a be­szélgetésre! Bobál Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom