Nógrád. 1964. április (20. évfolyam. 43-67. szám)
1964-04-12 / 52. szám
16 N 6 G R A D 1964. április. 12. vasárnap Költészet 'Wapja Április 11-én, József Attila születésnapján rendezik meg először Magyarországon a Költészet Napját. Ünnepe ez irodalmunknak, költészetünknek, egész kulturális életünknek. Ezen a napon: irodalmi estéken, szavaló versenyeken, a rádióban és a televízióban felcsendülnek az élő magyar költők legszebb alkotásai. Könyvkidásunk is méltóképpen veszi ki részét a mai magyar líra ünnepléséből: a Magvető Könyvkiadó erre az alkalomra jelenteti meg „Szép versek” címen kiváló költőinknek az utóbbi esztendőben napvilágot látott termésének legjavát. Csokonai a Tempefőiben még így kesergett: „Az is bolond, aki poéta lesz Magyarországon”. Azóta is hány tehetségünk és lángelménk járta végig a Lilla- versek írójának tragikus életútját! Ma már más a helyzet. Ma már érdemes hazánkban a „szép szó” mágusának lenni- Amire perdöntő bizonyíték: klasz- szikusaink és mai költőink műveinek mind fokozódó népszerűsége. S még valami. Költészetünk végre beIllyés Gyula: Kunhalmok Kunhalmok ti, a sokhalu, bő Obtál e kis Kapósig elfüzérlő dombok, csönd állomások, nyomjelző vakondok — túrások, mesék babszemei, hogy hol fúrt az a Szomj, bujt az az Eh előre — oly mélyen, hogy inár a földalatti múltban — mely idehoz bennünket, kifakultan tántorgó népet szabadlevegőre: ti vagytok a mi katedrálisaink! „Márvány-zenék?!" Oh, csak módunk szerint, így, sárból! — oh ti pira misaink! Mert mégis föltörő vágy s hit nyomát zengitek! Idegen hallja nomád dobotok tompa tam-tamját: tovább! Garai Gábor: ^félóra tnrifjúmj Fölzaklat ez a félóra magány, s meghódít, bár te hiányzol belőle: imfoolyog fenn a percek teraszán s játszom: lebukhatnék az utcaikőre. Vigyázz: nekem kedves az életem — veled szeretném folytatni halálig —, s éllened se szívesen mimelem ere. öngyikosok ledér mániáit —, hát légy velem a kisértés fölött, húzó mélységek ellen légy kitárt kar; s az ég trapézain se szédülök messzi szerelmed lenge támaszával; mert azt üzented, eljössz, megölelsz, és egy napon végleg nálam maradsz mar ... Mondd: otthonunkká épül mind a perc mely nélküled most oly vigasztalan száll. Csepeli Szabó Béla: Őrzöm a napot A láthatár mély, kavicsos alján tüzet szít a márciusi szél: ülök hűvös makadámök halmán füst-subájú, merengő legény. Messze a kék, szakadozó éjben, mint hatalmas kőszáli madár, megmozdul és rámsuhint keményen öles arany-Számyávál a gyár. Szülőföldem, apró öreg házak, s új paloták népe, társaim: fellobbanok ime a világnak itt a munka termő tájain... Tudjátok-e? A zajló Dunánál él egy kócos, álmodó legény, a szél füstöt suhogtat a vállán s dalok szállnak élete egén. Hajnalodik. Eg, lobog a máglya. Ceruzám nagy szénfekete bot. Elmerengve nézek a világba, s hű pásztorként őrzöm a Napot. tört a világirodalomba. Petőfi életműve százezres példány szám ban jelenik meg a Szovjetunióban, és a szovjet emberek ezrei és tízezrei éppúgy magukénak vallják József Attila költészetét, mint a mi népünk művelődni vágyó fiai. Vörösmarty Vén cigányát, műfordítói versenyben 18 jeles francia költő tolmácsolta egy, a költészet terén is „nagy hataloménak számító nemzet olvasótáborának. A közelmúltban ugyancsak francia nyelven került kiadásra egy magyar költői antológia. mely felölelte költészetünk legszebb darabjait, Balassi Bálint korszakától napjainkig- A tekintélyes példányszámú, díszes kiállítású és vaskos kötet, a francia irodalmi élet általános és forró hangú elismerésétől kísérve, napok alatt fogyott el Párizsban. S még számos hasonló példa kívánkoznék a fentiek mellé. De elég. Adjuk át a helyet élő költőinknek. Az alábbi kis válogatás, ha természetesen nem is teljes igényű, de hű és meggyőző képet ad mai költészetünk gazdag áradásáról, matras tartalmi és formai színvonaláról. VIRÁCSENDÉLET ANDRÄSSY LAJOS: AGGODALOM Hetköznapos kis gondjaimmal alig ülök már asztalomhoz azaz leülve asztalomhoz alig jutok kis gondjaimhoz már országnyira nőtt a gondom világrésznyire: félvilágra ügyelek ébren félálomban még álmomban is felcsigázva idegeimet pattanásig hol itt hol ott robban a bomba mert nyugalmamra törnek folyton nyíltan titokban alattomban Közben az évek elcsorognak mint homokóra észrevétlen: ülök téve a mindennapos dolgokat érzem mégis tétlen hogy nem lehetek fékezője az atom-őrült-szörnyetegnek újjaim s izomrostjaim már e tétlenségtől megmerednek s csak nézem a tükörben magam én volnék mégis az: az ember a homo sapiens akitől remeg a Föld remeg a Tenger remeg a Világűr s a Vénusz akinek fordul majd szavára'.? Meghallgatja-e bölcs szavát még önön maga is valahára? Kassák Lajos: Csillag Bámultam a csillagot mely homlokát díszítette pedig nem is angyal fekete bika volt amilyeneket Picasso varázsolt papírjaira Hamingway rajong értük Írásaiban. Bámultam a csillaggal díszített fekete bikát aztán elfordultam a spanyol szadizmusra gondolva amely holnap vagy holnapután térdrekényszeríti a porondon. Ez a látvány már nem kívülem bennem él. A kiömlő vér rámtalál városok sikátoraiban diadalívek alatt börtönök kapuinál szerelmeim rózsa'.igeteiben betűim mocsarában. Nem iszom alkoholt de berúgok egy jó hírtől vagy magához ölel egy festményt amit a nyárspolgár nem ért. Tiszta mezőkön is igy kerülök csapdába. Rozoga Írógépnél ülve csatangolok tovább idegenek között s mégis váll váll mellett és emlékezve arra a csillagra amely egy fekete bika két szarva közt ragyogott. Benjámin László: QLeg íjnen ny&le * Látod, nem is vagyok öreg: Számolom még az é veket. Fájt valaha? — már meg se döbbent, úgy mondom: két év múlva ötven. Mondanák is, ha most meghalnék: ..Istenem, milyen fiatal még.” Többet tud egyre a halálról, még se hal meg a csodaváró, a nagyobb sors hívője bennem, a dolgommal-elégedetlen. Vem félt a rám-leső gonosztól, nkább újabb portyákra unszol, nem enged kényelemben ülni, buta szoborrá merevülni. Nyolc évekkel a negyvenen túl sem vagyok még a kezdeten túl: az a kevés, ami mögöttem, csak bevezetés lesz a könyvben, az csak az előszó a műhöz, csak a toliforgás a betűhöz, a lélegzetvétel a hanghoz, mag a virághoz, rügy a lombhoz, Világnyi munka gyűlik itt benn, és én még nem mondtam ki mindent — még mindig nem mondtam ki semmit kínok közt csak készültem eddig, hogy a világot megteremtsem s akit szeretek, megsren s;-en s akit nem allhatok, ne álljon s aki apátián, rámtaláljon. Német Ferenc: Memento Ne feledkezz meg a föstölgő keményekről, melyek szüntelen ismétlődő jeleket / lengettek az égre, ne feledkezz meg a sistergő szirénákról, melyek munkába hívó kiáltásokat zengettek az éjbe, ne feledkezz meg a morgó gépekről s a sivó dinamókról, melyek éveidet falták és sajduló izmaid erejét nyalták, általuk az anyagot célszerű rendbe szabtad, mig biztos keresetet adtak. És ne feledkezz meg társaidról, akik ma is hajnalban keltek, mikor te aludtál, akik ma is géphez álltak este, mikor e versbe fogtál, akik a füstölgő kémények alatt tartják asztalodat, hogy te magasba emelhesd fölébük szavaid füstszín lobogóit — ne feledkezz meg róluk — mert nincs más lobogó hit, csak amit ők táplálnak benned. Nekik kell képekbe foglalnod világod, mely nem a semmi kezében és nem is isten tenyerén: rajtuk ring •y összkomfortos életeddel, elméleteiddel, magyarázataiddal és könyveiddel, a kijavított füzetekkel az ő bizalmukba lehorgonyozva e „ne feledkezz meg” kötelén — ámen.
