Nógrádi Népújság. 1963. december (19. évfolyam. 97-105. szám)

1963-12-24 / 103-104. szám

8

NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG

1963. december 24.

KEKESDI GYULA:

VENDÉ

Eszter és ' Kálmán a múlt évben kerültek Budapestre, amikor a fiatalember a napi munka mellett elvégezte a technikumot. Kálmán egy gépgyárban kapott állást, Eszter egyelőre a kis lakást rendezi, és a lányukra, Icura vigyáz. Mikor otthagyták fanek haza, mint a jószág. Se fertőtlenítés, se kézmosás. Csak hordják haza a bacilusokat.

— Szegény Icu látni szeretné Karola nénit — játszotta ki a vezércselt Kálmán neki- bótorodva.

Az öregasszony vészterhelusi otthonukat, nem is sej- sen felnevetett.

tették, hogy egyszerre két nagy csapás zúdul rájuk. Először is el kellett válniok Ilonka nénitől, aki Kálmánt felnevelte, s aki valósággal vé- döangyaluk volt. S helyette megkapták a másik, a budapesti nagynénit, Ilonka néni húgát, a szörnyeteg Karolát, aki a család réme volt.

Lassan rájuk telepedett, mint a köd. Kálmán evés közben csörög a kanállal. Jaj volt nekik, ha egy jó szót mondtak Ilonka néniről. A két testvér

— Látni szeretne? Majd ha a piros cédula lekerült, fiacskám.

Kálmánban csárdást táncolt az öröm, és szilárdan játszotta a boldogtalant.

— Hát akkor tessék, Karola néni. Egy kis csemegét hoztam.

— Nekem? Te? Mi ütött beléd? — kérdezte Karola néni dermesztő gyanakvással.

— Konyakos meggy — dadogta Kálmán.

— Be ne gyere — állta el az

idő. Bezárkóztak a lakásba, s most Sanyin volt a sor.

Kálmán és Eszter dermed- ten álltak az előszobában, mikor meghallották az öreges, fáradt léptek kopogását, s nyomában Sanyi bosszantó hangját.

— Szűcsék nincsenek Itthon.

Halk női hang kérdezett valamit.

— Ha nem hiszi, csak nyomja a csengőt. Nyomhatja ítéletnapig — hallatszott Sanyi hangja.

A csengő hosszan berregett, majd néma csend támadt. A fáradt, öreg léptek távolodtak, s akkor újra megszólalt Sanyi:

— Mondja mama, mit ma- cerálja ezeket? Az előbb

mondtják, hogy a pokolba kívánják magát.

Eszter idegrohamot kapott.

— Ez a te ötleted volt. Ezt azért mégsem kellett volna.

Gyötrődve telt el egy negyed óra, s akkor kinyitották az ajtót, s beviharzott Karola néni. Szokatlanul kedves voit, valósággal ragyogott az arca.

— Mégse tudtam megállni, hogy el ne jöjjek. Szegény kis Icu. S tudod, te gonosz — mondta Kálmánnak —, nagyon meghatottál ám azzal a konyakmeggyel. Hoztam belőle a kis betegnek is.

Eszter egy fotelbe zuhant, Kálmán kitámolygott a folyosóra, becsöngetett a házfei- ügyelőékhez, Sanyit kereste:

— Te szörnyeteg, kit küld- tél el?

— Hát azt a vén szipirtyót. Pedig két nagy kosarat is cipelt.

— Ilonka néni! — Bődült fel Kálmán és futott, hogy Eszternek elmondja a rettenetes hírt. Mikor belépett az előszoba ajtaján, éppen megszólalt a telefon. Fejes telefonált.

— Nem várunk nyolcig, gyerekek. Hétre ott leszünk. Ugye, nem dobtok ki?

évek óta nem beszélt egymás- ajtót az öregasszony. — A sta- sal. niclit tedd le oda a székre.

Karola néni gyakran jött Majd fertőtlenítem. — S ezzel hozzájuk és ajándékot soha- útjára engedte Kálmánt, sem hozott. Majd ha mégha- A fiatalembert mámorossá

lók — mondogatta —, úgyis minden a tiétek lesz. Ilonka nénit szerették. Nemrégiben a következő tartalmú levelet kapták Ilonka nénitől: ..Drágáim, szeretettel várunk a disznóölésre.”

Eszter és Kálmán mindent meghányt-vetett és elhatároztak, hogy szombaton utaznak. Minden készen állott az utazáshoz, és pénteken Icu belázasodott. Eszter sírva fakadt, s az orvosért telefonált. Az orvos köhécselt, hümmögött a kis beteg felett és némi vizsgálódás után kijelentette:

tette a győzelem. Kettesével ugrált le a lépcsőn, és mintha halottas házba lépett volna.

— Telefonált Karola néni — sírta Eszter keservesen. — Itt lesz egy félóra múlva.

Dermedten álltak perceken át. És akkor az udvaron hangosan bömbölni kezdett Szúnyog Sanyi, a házfelügyelőék vásott gyereke.

— Sanyi! — kiáltott le neki hirtelen támadt ötlettel Kálmán. — Akarsz egy forintot?

— Noná! Kettőt nem lehet?

— Legyen kettő — egyezett bele Kálmán, és magyarázni

,,tüszős mandula’. Nem nagy kezdte Sanyinak, hogy jön dolog, de utazdsról szó som iclo nemsokárs

lehet.

S ment a távirat Ilonka néegy csúnya öregasszony, álljon elibe. és mondja neki azt, hogy leüt

Ilinek: Nem mehetünk. Icu be- sürgősen orvoshoz kellett vin•V-ieir«' T-T cíífNv, t .C ................ ... . .

t

eg. Hétfőn megkapták a jó néni válaszát: Ha már így van, felmegyek én hozzátok, úgyis régen készülődök. S viszek egy nagy kosár kóstolót, amíg friss a hurka, meg a kolbász. Szerdán délután érkezem az ötös vonattal.

Eszter tapsolt, Kálmán körül táncolta az asztalt. S még magasbbra hágott a kedvük, amikor Kálmánnak korszakalkotó ötlete támadt;

— Te Eszter, azt kérdi tőlem a múltkor Fejes, a műhelyvezető: no. te hajdani földbirtokos, mikor megyünk egy jó disznóölésre. Szívesen veled tartanék.

— Fogd a szaván — kacagott fel Eszter. — Hívd meg Fejest feleségestől. Nem árt jóba lenni velük.

A műhelyvezetőt fellelkesítette a meghívás.

Eszter pontosan elkészítette a nagy estély menetrendjét. Ilonka néni ötkor érkezik. Kálmán kimegy elébe, és legkésőbb háromnegyed hatig hazahozza. Fél 7-kor kezdenek sütni-főzni, majd megtéríteni. Nyolcra jöhet a vendég.

— Mi lesz, ha betoppan Karola néni? — kiáltott fel Eszter.

— Szerelmes isten — nyögött fel Kálmán. — Imádkozzunk Eszter, hátha eszünkbe jut valami.

Egy perc gyötrelmes csend után Eszter sápadtsága szűnni kezdett.

— Tudod, hogy Karola néni mennyire fél az influenzától. Bacilusok. bacilusok, tele van vele a világ.

— Megvan! — emelkedett szólásra a teremtés koronája felvidultan. — Még ma kimegyek hozzá és elmondom neki, hogy Icu milyen súlyos influenzába esett. Azt mondom majd, hogy az orvos piros cédulát is ragasztott az ajtóra.

Ez a leleményesség megnyugtatta őket. Kálmán felöltözött, a sarki Közértben vett 15 deka konyakos megy- gyet, Karola néni kedvenc csemegéjét és elindult Hűvösvölgy felé.

— Miért jöttél? Mi ütött belétek? — fogadta Kálmánt a meglepett Karola néni.

— Belénk semmi sem ütött. De Icu. Icu beteg. Súlyos, ragadós influenza. A piros cédula is kint van.

— Persze, mert úgy menni, csak késő este jönnek haza.

— Az a boszorkány, akit ‘utálnak?’ — kérdezte’' Sanyi flegmán.

— Ki mondta, hogy utáljuk? — próbálta Eszter letorkolni a nyegle kamaszt.

Sok beszédre már nem voit

Halfdan Rasmussen:

ATOM?

A föld izzó hamu. Üres. Ha'ott. Süket.

Fönt dermedt csillagok prédálják fényüket.

Itt nem zokog a szív. Itt nem nevet a szem. Itt nincs semmi sem.

Itt óriás fa állt. Boldog fészkére jó

nap és eső ömlőt. Majd békén szállt a hó.

s nevelte a tavasz rügyváró álmait.

A halál száll ma itt.

Itt házikó lapult. Ajtócskák zára sírt.

Falak füle figyelt titkos neszt, kósza hírt.

Az élet száz nyoma ezer felé szaladt.

Most minden por, salak.

Hol egy őz, róka, nyúl? Holló, veréb, galamb? Mélyvízi hal? S ami csak élt és félt alant? Ami remegve fájt, ami repesve forrt,

Jól nézd meg ezt a port!

Aki lelkekre lelt. Aki komor ködök magányából egy arc felé erőlködött.

Aki jégként hevert. Aki lobogva hitt.

Mind porban alszik itt.

Anya, gyerek, család. Termékeny életek. Virgonc kis egerek. Mi történt véletek?

Zaj és duruzsolás. Lágy szó és néma esend. Mind hallgat idelent.

Lassan bihúny a tűz. Szétmállnak a rögök. A bánat lelke esd a friss agyag mögött. Porból lettünk. Fehér gödrökbe dől az éj.

A por mély, síri mély.

(Hajdú Henrik fordítása)

MENELAOSZ LUDEMISZ:

Jó reggeli

Jó reggelt...

Valahol illatozó rózsabimbó, jó reggeli.

Valahol csobogó viz, jó reggelt.

Valahol daloló erdő ,jó reggelt.

Pillangók, lombok, madarak, jó reggelt.

Tenger mosta szíriek sorvasztó köbölcsőjéből száll felétek hajnali fohászom könnyes sóhaja. Aprócska szem vágyakozik útónotok, két kicsiny kar. melynek ernyedt öleléséből kihullott a játékbaba.

Gyönyörű rózsabimbó és ti ligetek s vizek,

b&ritdá ’ki siáriíyát tiítitiérThr'sétek.

körül zsongva bkedvéé otthon fájdalmasan távoli

fészkét.

Felnevet majd örömében és boldogan tapsikol, hiszen csak ötéves még.

(Görögből fordította: Balogh Balázs)

Lakos György:

rBo lűii d k mj

Belépett, az új postaépület rugóra járó ajtaján. A belső ajtó mögött kellemes, szinte füllesztő meleg csapta meg. Most érezte igazán, hogy kívül milyen éles foga van az időnek. Gumicsizmáját a cementlapokhoz verdeste: meg- gémberedett lábujjait nyúj- tóztatta. Távirati blankettát kért. Nyugtalan betűkkel rótta fel a címet és a szöveget: „Suhajdáné, Budapest, Béke tér 113. Hat órakor érkezem. Suhajda János mezőgazdász.”

Szándékosan alkalmazta a rideg, hivatalos aláírást.

Benyújtotta a blankettát a szűk kis ablakon. Duzzadt, pámás kéz nyúlt ki'érte s kis idő múlva rekedtes női hang ébresztette fel gondolataiból:

— Kellemes ünnepet! — mondta az asszony ellenszenves, túlfűtött hangon, s kis szünet után hozzátette. — Ugye,’ lesz?

— Köszönöm! — mondta Suhajda s szemérmesen lesütötte tekintetét.

Zavarta a nyílt kitárulkozás, amikor gondolatait oly kellemesen • kitöltötte a gyermekeivel való találkozás elképzelt öröme. A kis Jánosnak már néhány hete megvette az ajándékot, s tegnap megvásárolta a meséskönyveket betűszomjas kislányának is. Amióta a szövetkezet java gondját vállaira vette, jócskán megfeledkezett Pesten élő gyermekeiről, s oly jól esett most, karácsony közeledtén felmelegíteni szívében a családias érzéseket. De a felesége még a gondolatait is megkeserítette ...

Úgy tervezte, hogy délelőtt

folyamán kiosztja a tagoknak az árpából járó részt, utána az irodán segít a könyvelőknek, fél négykor pedig vonatra ül. Oly nagyon vágyott erre az utazásra, a találkozásra gyermekeivel, hogy szándékosan zsúfolta a munkát. így hamarább elrepül az idő. A magtárban azonban nem talált senkit, s a magtárajtóban magányos özvegy várt egyedül az árpára, összetűrt zsákkal a hóna alatt.

— Gondoltam én, hogy ma nem mérnek árpát — mondta az asszony. — Ma ünnep van.

— Csak holnap lesz ...

— Ma van az előestéje. A magtáros is részeg. Kihallik a nótája, a . kocsmából...

Suhajda utálkozva sietett el. >

A tsz-irodában hatalmas vaskályha tátogptt, kétfelé ágazó fekete csöveivel olyan volt, mint egy áldást osztó szerzetes. A könyvelő-lányok asztalukra görnyedtek s Mancika, ki tréfáiról, csípős nyelvéről híres, most fel sem pillantott ’’ az előtte szétterülő iratokból.

— Az elnök elvtárs már nyomoztatni akart maga után — hadarta. — Mondtam is neki, nehogy Texasból hozasson detektívet...

Suhajda a kályha melletti szögre akasztotta köpenyét.

— Nem tudom, mikor akarnak fogast venni?! — háborgott.

Az elnök szobájában már kialudt a tűz, s az ablak eresztékei mellett beszürem- lett az utca hidege. Ludánvi Pál, a tsz-elnök íróasztala mögött guggolt, s nagy korsóból pálinkát csorgatott literes üvegekbe. A szobát betöltötte a törköly orrfacsaró gőze.

— Kerestél — mondta Suhajda.

Az elnök megvárta, amíg megtelik a kezeügyében lévő üveg, s nyögdécselve emelkedett fel.

— Hasogat a derekam — panaszkodott. — Megjön a hó...

— Csak ezt akartad mondani?

Kedvetlen és rideg volt az agronómus. Az idős Ludányi bekecséhez törölgette pálinkás kezét.

— Megértelek — mondta és egy kisebb üvegből megtöltötte az asztal sarkán álló két pálinkás-poharat.

— Tudom mi dúl benned ... No, igyál egy pohárkával!...

— Kovács tökrészeg. Hogyan lesz így árpaoszlás? . ..

Az elnök megemelte az egyik pohárkát.

— Vágyódol a gyermekeid után, de irtózol az asszonytól. Van ami húz, van ami taszít... Kóstold meg!

— Mi lesz így az árpával?

— Ma született a Kisjézus. Mindenütt sütnek-főznek ... Mondtam, hogy utazz haza a reggeli vonattal!...

Az agronómus évek óta csak vizet ivott. Ott incselkedett előtte a kábítószer, amelynek most oly nagy szükségét érezte. Egy ideig mozdulatlanul meredt maga elé, azután tétován a pohár után nyúlt.

Dél tájban kiürült az iroda, csak az elnök és a mezőgazdász ízlelgette a szövetkezeti törkölyt, rendületlenül.

Az elnök barátságosan átkarolta az agronómust. Egy éve dolgoznak együtt, de még soha nem jutottak ilyen meghitt emberi közelségbe.

— Egy rendes asszony kellene néked — mondta Ludányi. — Jól főző, dolgos ...

Suhajda arra gondolt, hogy a postamesternő elvált asz- szony s mindig oly alázatosan, kedvesen tekinget a szemébe.

Az elnök harsányan felnevetett.

— Piégi babona, hogy az a leány, aki karácsonykor mozsárra ül, elvált emberben találja meg párját. Meghagytam a könyvelő-lányoknak: el ne feledjenek harangszókor mozsárra ülni...

Suhajda azonban ismét a gyermekeire gondolt. Oly kedves, szép, okos mindkettő, s a házsártos, hazug asszony mellett megromlanak, mint penésztől a mosolygós gyümölcs.

Az italtól elszokott agronómus vonatindulásig tökéletesen elgyengült. I-Iintón vitték az állomásra. A kocsis és az elnök rakta fel a mentesítővonatra. Ludányi megkért egy ismerős kalauzt, hogy ne háborgassák Suhajdát, hadd aludja ki részegségét az utazás alatt. A hálóban helyeztél el csomagját, amelyben a gyerekeknek szánt ajándékot őrizte.

Akkor már sűrűn hullott a hó, s a szűnni nem akaró fergeteges szél felhőt kavart hó- pelyhekből.

Arra ébredt Suhajda, hogy fázik. A fülke nyitott ajtaján és a lehúzott ablakokon beömlött a kellemes hideg. Még szívére ült a nehéz álom, de már eszmélt. A gyér lámpa fényénél zsúfolódó emberalakok körvonala bontakozott ki. Idős, kiszikkadt bácsika viaskodott mellette egy száraz kiflivéggel. Fogatlan szójában úgy forgatta az ételt, mint nyúl a káposztalevelet.

A mezőgazdász karórája esti hét órát mutatott.

— Merre járunk?

— Állunk! — ékelődött az útitárs. — Mór nem lehetünk messzi Pesttől.

— Havazik?

— Láthatja — mondta s térdéről leparkolta az ablakon át rárakódó havat. ítéletidő. Bolond karácsonyunk lesz...

Két óra késéssel futott be a vonat a Keleti-pályaudvar csarnokába. A néptelen téren, a pályaudvar föbejárala előtt egetfaló nagy fenyő csillogtatta sokszínű díszeit. Villamosszerelvény bontotta meg a tér és az utcák merev magányát. A Park-szálló előtt taxi állt meg. Suhajda odafutott, hogy elfoglalja a kiszálló utasok helyét.

— Béke tér 113 — mondta be címét s ismét szétáradt testében a tűz, amit belső láznak szokott nevezni. Ölébe vette a csomagot, s nyugtalanul ellenőrizte: megvannak-e az ajándékok? Semmi sem hiányzott. Ott lapultak a könyvek, a cirkuszos társasjáték, az óriári tábla mogyoróscsokoládé, a doboz a német gyártmányú játékvonattal.

A sofőr a ködlámpát használta. Biztos kézzel irányította kocsiját a hófüggönyön át.

A Béke téri bérház ablakai derűs fényükkel hirdették az ünnep estéjét. Csak a harmadik emeleten gyászolt három ablak. Suhajdát balsejtelem gyötörte. Miközben hármasával fogyasztotta a lépcsőfokokat, azzal álltatta magát, hogy bizonyára a konyhában vacsorázik a család. Vagy: az is lehet, hogy korábban lefeküdtek. Lihegve állt meg az ajtó előtt. A konyhaablak is sötét, mint a gyászlepel és temetői csend nehezedik a lakásra. Hiába sietett.

Rátapasztotta hüvelykjét a csengőgombra. A csengettyű-