Nógrádi Népújság. 1963. december (19. évfolyam. 97-105. szám)

1963-12-18 / 101. szám

s PT OG R A DT NEPOJSAG 1963 december 1*. 15-20 kilométer terepfutás — Szeptember óta heti há­romszori közös edzéssel ké­szülnek a szakosztályunk tag­jai a decembertől márciusig Az idény kezdetén Sok versenylehetőség a sízők számára Úttörő és középiskolás bajnokságokat szerveznek Lehullt az első hó, s ez hí- ták eddig, hogy ez a helyes, versenyt. Pásztó és Salgótar- rül hozta a sí idény kezdetét, hiszen a fiatal gárda már eb- ján vidéke pedig az ugrók és Hogyan készülnek megyénk ben az évben az országos baj- lesiklók hazája lehetne. Csak sízői a közelgő évadra? r.okság második helyére tört. jöjjenek a tehetségek verse­A választ a megyei Sí Sző- Márciusban pedig az országos nyezni! , vétség elnöke, az SKSE ed- vidéki bajnokságon elsöprő — A legnagyobb fejlődést aöje, Hegyi István adta meg. sikerrel nyerték sorra a baj- az jelentené, ha a középisko­noki címeket. lások beváltanák a hozzájuk fűzött reményeket — mondja I« „ tovább a szövetségi elnök. — JOVOre Ha az iskolákban, a tornaórá­uarósáneot szeretnénk kan az alapelemeket elsajátít- ugrosoncoT szeremen* hatnák a fiatalok- megkedvei­Mégis keresni kell a fejlő- nék ezt,a szép «Portot, s nem dés további útját. Megyénk tolnának versenyző - gond­meredek hegyoldalai, ha az J mK' T_, . tartó fő versenyidényre. Az itteni rövid tél miatt nem is bövelkedd®k edzés erős. Vasárnap 20 kilo- adnak „eszményi” lehetőséget h v®^"yoK^n. ie­méter, kedden és csütörtökön a sizes többi againak müveié- de^nk helyek“ Ilitók tö pedig 10-15 között változik sére, azért mégis vidéki fel- v^r]uk amSket a táv. Az élgárda tagjai azon- ^farra tehetnek Salgotar- diá|okat Megrendezzük "az ban a közbeeső napokon is Jant. .... úttörők és a krWéniskniásnt edzenek. Ekkor a súlyzók Az SKSE fiataljai két-há- bajnokságát Ezek Pután emelése, speciális gimnaszti- rom övvel ezelőtt a környék ül ti bainoksácok a vá kai gyakorlatok és a kiegé- ^^^^b sOerepét hoz- ^ & a ^^ikLgok szító sportok, játékok adjak a jak letre erdoirtassal a Pécs- kötkk i t =7Á programot. kö vártól a Zója liget fény- i ^lV^ versenv veseig. A pompás lesiklópálya gof osztályú ^ verseny _ . azóta ismét egyengetést, si- Lesz tehat alka,<3PlDOVOn a Országos futóbajnokok mítgatást érdemelne. Ha a sí- versenyzésre. A többi mar a a 1 1 futás is a „hivatalos” száma a versenyezni kivano fiatal si­Már a magyar válogatott szakosztálynak, a lesiklással, ^>Kon ™uük. Reméljük, ki- keret is az eredményes külföl- az ugrással is jó lenne foglal- aszna!jak di edzésmódszerekkel, egész kozni, évi edzésekkel készül az év versenyeire. Ebből a módszer- _ , , . bői az SKSE sí szakosztálya lehetségkutotas csak a nyárutó és az őszi ed­zésterveket vette át, s azt az Ma mar igen sok fiatal meg elvet, hogy az erőket ne ap- tudja vásárolni magának a rázzák szét. Ezért foglalkozik felszerelést. Néhány egyesület a szakosztály a sí sportnak * megalakítja a tél folyamán , 7 . , , . , siszakosztalyat. A rétsági és csak egyik agaval, a futassál, szécsényi járásban már ezen Eredményeik azt bizonyítót- a télen is rendeznek sífutó T Grosics Gyula az SBTC edzője Grosics Gyula, a magyar válogatott egykori világhírű kapuvédője elvállalta az SBTC labdarúgói edzéseinek vezetését, amelyet egy évre szóló szerződésben rögzítettek. A labdarúgó együttes az új edző, Grosics Gyula vezetésé­vel 1964 január 3-án Hévízen kezdi meg a felkészülést a következő bajnoki évadra. a természetadta lehetőségeket és megyénk si- s portjának további hírnevet szereznek. Az eredmények tükrében Fiatal vívók seregszemléje Balassagyarmaton Vasárnap délelőtt Balassa- Serdülő fiúk tőrvemenyében: gyarmaton a Balassi Gimná- j Kadlicsek Márton (Bgy zium tornatermében megyénk MÁV) 2. Vertik Tamás legfiatalabb 42 vívója — köz- (SKSE), 3. Cseri Pál (SKSE). tűk 14 leány — színvonalas küzdelmét láthatták az ér- Csapatban: deklődök. A verseny a fia- * SKSE, 2. Bgy. MÁV, 3. talok december 27—29-ig Bu- SBTC. dapesten sorrakerülő országos Serdülő fiúk kardversenyében: úttörő, serdülő és ifjúsági 1. Tibai Géza, 2. Gál Imre, bajnokságra történő felkészü- 3. Vanik Béla (mindhárom lését szolgálta. Bgy. MÁV.) A serdülő lányok tőrverse- Az ifjúsági csapatversenyben: nyében kiemelkedően jó tel- férfi tőr: jesítményt nyújtott szép, tech- 1. SKSE, 2. Bgy. MÁV, nikás vívással Kiss Jutka és Női tőr: 1. SKSE, 2. SBTC, Enyedi Marianne A fiú tőrö- Kard; L Bgy MÁV 2. SBTC. zoknel kialakult vegered; A jól sikerü!t verseny jól meny híven tükrözi -az első szolgélta a fiatalok fejlődését, három helyezett, Kadlecsik, lehetöségével a résztvevő fia. Vertich es Csen fejlődését. taJok a nagy vereenyek izgal. Az ifjúsági kardozoknal mar manak elkerüléséhez szerez- csak az eiso helyezett Tibai tek hasznos ^pataiatokat, emelhető a mezőny föle. Átadták a Béke Kupát a Somosi Építők csapatának ITTHON DÖNTETLEN Kisterenyei Bányász — Losonc-Fülek válogatott 3:3 (1:1) Vasárnap Kisterenyén ke- zen találtak a hálóba. Ezzel A II. félidőben újból a ha- rült sor a losonci találkozó szemben a vendégek, minden zaiak vették át a játék irá- visszavágójára. A hideg idő- helyzetben veszélyesebbek nyitását, de a csatárok sokat ben is igen szép számú kő- voltak, s csatáraikat a hazai körülményeskedtek a kapu zönség várta a Losonc—Fülek védelem legtöbbször csak nagy előtti helyzetekben. Majdegy- labdarúgó válogatottját, amely üggyel-bajjal tudta feltartóz- re jobban feljöttek a vendé- az első mérkőzésen imponáló tatni. gek, s a balszélső Mede lövé­győzelmet aratott a kistere- , se ellen tehetetlen volt Cser­nyei Bányász ellen. Nos, akik A két csapat ezen a talál- mak j ;2-es vezetés után még kinn voltak ezen a találko- kozón az alábbi összeállítás- lelkesebb játékkal rukkolt ki zón nem csalódtak. Igen jó ban játszott: a válogatott, s tovább növel­benyomást tettek a csehszlo- te előnyét. Siskó lesből lőtt vák labdarúgók, ötletesebben, LOSONC FÜLEK góljával 1:3. Majd a hazaiak tervszerűbben játszottak, mint VÁLOGATOTTJA következtek: Bozó szépített, a hazaiak. Az eredmény igaz- nemsokkal később pedig Tar­ságosnak mondható, bár a Solymosi (Losonc) Uhorsz- 11)si egyenlítette ki a vendé- kisterenyeieknek több helyze- k® (Losonc), Nagy (Fülek), gek előnyét, s állította be a tűk volt, de csatáraik nehe- Csömör (Losonc), Hucska végeredményt, 3:3. (Losonc) Galo (Fülek), — Sis­ko (Losonc), Farsang (Losonc), A vendégek és a mezőny Csentes (Losonc), Gál (Lo- legjobbja: Solymosi, a kapu- sonc), Mede (Fülek), Edző védő volt, alti sok nehéz lö- Novodonszki. Szombaton este a Somos- megyei labdarúgó bajnokság kőújfalusi Kultúrotthon nagy- elsö helyezettjének a Somosi termőben bekegyulés kereté- „ .. ben Ellenbach Istvánné, a Építok csapatlak a Hazafias Hazafias Népfront megyei iro- Népfront által felajánlott Bó­déjának munkatársa átadta a be Kupát. A Somosi Építők megyei Béke Kupa bajnokságot nyert csa­pata. Álló sor: Kovács Ernő edző, Princz Ferenc, Balázs Barna, Szvirák Géza, Antal Lajos, (Hátul: Horváth Dezső intéző) Molnár Béla, Csengődi Károly, ülősorhan: Medved Károly, Varga Zoltán. Tóth István, és Várhegyi Káfaly, Hóvári Miklós vést hárított. Rajta kívül Uhorszka és Hucska tűnt ki. A kisterenyei együttesben Csermák, Koruhely és Bozó Csermák — Király, Dobrocsi, játéka tetszett. KISTERENYEI BÁNYÁSZ Berta — Vanya, Szeberényi I, — Hon ti, Tartási, Koruhely, Bozó, Megyes. Edző: Takács Lajos. Már az első öt percben két jónak ígérkező helyzetet ha­gyott kihasználatlanul a hazai csatársor. Az elsőt Tarlósi lőt­te a kapus kezébe, míg a má­sodiknál Honti hibázott. Ez­után nemsokáig váratott a vezető gól. Egy jó, hazai tá­madásnál Szeberényi lövése talált a hálóba. 1:0. Ezután kissé engedett a kisterenyeiek nyomása .feljöttek a vendé­gek is, akik tetszetősen és nagy lelkesedéssel vezették támadásaikat. Egy ilyen szép támadás után a. kisterenyei középfedezet kézzel ütötte le a labdát, melyet Gál értékesí­tett 11-esből. 1:1. A félidőig már kiegyensúlyozott játék folyt. — Gregor — Bántalmazta a játékvezetőt 1963. szeptember 21-én Mát- ramindszenten vendégszere­peit Salgóbánya labdarúgó csapata. A játékvezető egyik döntése miatt Hajas B. Fe­renc, a helyi csapat egyik já­tékosa elveszítette önuralmát, tettlegesen bántalmazta a já­tékvezetőt, emiatt a mérkő­zés félbemaradt. A járásbíró­ság .feletűnően durva módon elkövetett becsületsértés bűn­tette miatt, jogerősen ezer fo­rint pénzbüntetésre Ítélte a vádlottat, akit' a labdarúgó szövetség örökre eltiltott a sportolástól. Eredmények: serdülő, leá­nyok tőrversenyében: 1. Kiss Judit (SKSE), 2. Enyedi Marianne (SBTC), 3. Tatárka Éva (Bgy. MÁV). Csapatversenyben: 1. SBTC, 2. SKSE, 3. Bgy. MÁV. az SBTC tornászai. Sakk Nagy küzdelem a megyei viilámbajnokságon Oláh Ferenc a megye gyorsbajnoka Vasárnap délelőtt az Acél- ifjúsági sakkozónk, Kaposi és árugyár kulturotfhonában a Farkas is kitűnően állta meg megyei Sakk Szövetség ren- helyét az erős mezőnyben, dezésében bonyolították le az Kaposi a 7. helyen végzett 5 perces játszmákból álló 8 ponttal, míg Farkas 6 pon- Nógrád megye 1963.. évi egyé- tot szerzett, ni gyorsbajnokságát. • A bajnokságot nagy küzde­lemben Oláh Ferenc nyerte. 2—3 holtversenyben Pető Gáspár és Szokács László. 4. Németh József, 5. Balázs József. Sikeres tornabem utaló Szécsényben Vasárnap délután a szécsé- A kis csoportot a szécsényi a februárban kezdődő bajnok- nyi kultúrotthon ban nagysi- vendéglátók nagy szeretettel . kenLt°™a.bemUtatÓt tartottak fogadták. Az aznapi labdarú- ségokra keszult- Jelenleg az gó-mérkőzés ellenére is mint- edzésekkel az alapozási idő- egy 200 lelkes érdeklődő fog- szak végén járnak s már a lalt helyet a nézőtéren. A be- formába hozás szakaszába lép- mutató előtt dr. Mojzes Jó- nek zsef, a Megyei Torna Szövet­ség elnöke tartott ismertető ^ szakosztály vezetőit és előadást a sportágról. A ki- edzőjét már most foglalkoz- lenc tornász, Bodrogi Márta, tatja egy salgótarjáni toma- Szabó Mária, Andó Ilona, bemUtató, amelyet Ampli Árpád, Tuska István, Pokomyi Csaba, Kozma Béla, Sasvári János, Koltai László kvaszra, a helybeli legjobb edző vezetésével nagyszerű gyermektcmászok (6—10 éve- gyakorlatokat mutatott be a sek), a sportiskolások s az tapssal nem fukarkodó közön- SBTC serdülő> ifjüságij fel_ ségnek. A lányok gerendán és A járási bajnokság mérkő­zései során a vasárnap leját­szott fordulókon a Somosi Építők 4:4 arányú döntetlent ért el az St. ZIM csapata el- A színvonalas, küzdelmek len. bőven szolgáltak meglepető- Az SBTC—Kararcslapújtő sekkel, hiszen a legjobb ver- mérkőzésen egy játszma füg- senyzők közül Balázs József góbén maradt, amelyet a szö- 5. Klepej József pedig vétségben értékelnek ki. A csak a 9. helyen végzett, ör- függőjátszma nélkül az SBTC vendetes azonban, hogy két vezet 4:3 arányban. a Május 1 úti iskola udvarára terveznek a talajon, a férfiak pedig lo­nött férfi és női versenyzői, von és ugyancsak talajon sze- majd az FTC I. osztályú csa- repeltek. Különösen nagy si- patának közreműködésével, kert arattak a tornászok ta- lajtoma gyakorlataikkal. A bemutató után a szécsé­nyi sportvezetők és a tarjá­Ezek a tervezgetések, be­mutatók minden bizonnyal azt eredményezik majd, hogy níak elhatározták, hogy ’rovL lattukra e8yre több fiatal sze­désen újabb bemutatót tarta- reti meS ezt a sportágat s ez­nak. zel megyénk tornasportját Az SBTC tornász szakosz- emelik majd magasabb szint- tálya ezzel a bemutatóval is re. A megyei bajnokság végeredménye A megyei Labdarúgó Szö-J vétség Intéző Bizottsága a Dejtár—Karancslapújtő 2:1 eredménnyel végződött mér­kőzést követően a vendégcsa­pat későbbi óvását (a dejtá- riak költségmegtérítési hátra­léka miatt) elfogadta, s a mérkőzés két pontját 0:0 gól- aránnyal a karancslapújtői csapat javára írta. Ezért a bajnokság végeredményében a csapatok helyzete a követ­kezőképpen változott: 1. Somosi £p. 15 13 1 1 37:15 27 2. St. Üveggyár 15 13 0 2 58:23 26 3. K.lapújtő 15 9 3 3 21:18 21 4. Bgy. MÁV 15 9 2 4 39:19 20 5. Kazár 15 10 0 5 31:17 20 6. St. ZIM 15 8 1 6 32:20 17 7. Zp. Bányász 15 8 i 6 24:19 17 8. Szécsény 15 6 4 5 *23:32 16 9. Rákóczi-tel. 15 6 2 7 22:35 14 10. PásztS 15 4 4 7 16:22 12 11. Karancsalja 15 5 1 9 25:35 11 12. Rétság 15 5 1 9 18:27 11 13. K.keszi 15 ,4 1 10 21:34 9 14. Szorospatak 15 3 1 11 16:24 7 15. Dejtár 15 3 1 11 21:37 7 16. Palotás 15 2 1 12 20:40 5 1. SBTC II. 16 13 2 1 83:15 28 2. Somos 16 13 2 1 40:18 28 3. St. Üveggy. 16 13 0 3 59:25 26 4. Kazár 16 11 0 5 33:18 22 5. K.lapújtő 16 9 3 4 22:23 21 6. Bgy MÁV 16 9 2 5 39:19 20 7. St. ZIM 16 8 1 7 32:23 17 8. Zp. Bányász 16 8 í 7 25:28 17 9. Szécsény 16 6 4 6 24:45 16 10. Rákóczi-tel. 16 6 2 8 22:37 14 11. Karancsalja 16 5 2 9 25:35 12 12. Pásztó 16 4 4 8 16:25 12 13. Rétság 16 5 1 10 20:32 11 14. Karaneskeszi 16 4 I 11 21:47 9 15. Szorospatak 16 3 1 12 17:27 7 16. Dejtár 16 3 1 12 23:41 7 17. Palotás 16 2 1 13 21:64 5 Ebben a bajnoki táblázat­ban a megyei bajnokság csa­patainak az ugyancsak ebben a bajnokságban szereplő SBTC II. labdarúgó-csapata ellen el­ért eredményeit a Labdarúgó Szövetség nem számította be. A másik táblázatban (nem hivatalos) az SBTC II. ellen elért eredményeket is beszá­mítják. Ebben a táblázatban a csapatok sorrendje a kö­vetkező: NÓGRÁDI NÉFŰJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei B\zottsága és a Megyei Tanács lapla. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő Gotyár Gyula Kiadja: a Nógrádi Népújság Lapkiadó ▼ Felelős kiadó: Vtda Edit Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Salgótarján Rákóczi út 63.55. Felelős vezető: Fila István. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivata­loknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij: egy hóra 4 forint. Index-szám: 25063 Szerkesztőség: Salgótarján. Városi tanács-kőz I Telefon: főszerkesztő: 12-94 párt-, tőmegszervezet! és kulturá­lis rovat 14-40. 10-79. ipari ro­vat: 10-64. mezőgazdasági rovat: 11-59. bányai teL Kiadóhivatal: Salgótarján Rákóczi út 53. Telefon: 10-29.

Next

/
Oldalképek
Tartalom