Nógrádi Népújság. 1963. október (19. évfolyam. 79-87. szám)
1963-10-30 / 87. szám
1963. október 30. NÓGRÁDI NÉPÜJSAG 3 Eleire kelnek a Lépést tartani a világszínvonallal Építkezés szaiagrendszerrel Négyemeletes báz huszonegy nap alatt Munkaütem: terv szerint Hat, nyolcemeletes kocka- kaház. Majdnem olyan magasak lesznek, mint a szálloda. Bennük 36 lakás — egyszobástól két és félszobásig. Valamennyi úgynevezett étkező konyhával, beépített berendezéssel ; a szobák távfűtéssel... Az első két épület kivitelezése november 15-én kezdődik. Jövőre három lesz készen: októberben, novemberben és decemberben. Az utolsót 1965. májusában kell átadni. Egyenként körülbelül 6,5 millió forintba kerülnek. Építésükkel — akárcsak a főtéri tizenhármas esetében —. megint új kezdődik Salgótarjánban. — Egyszer végre írjuk le végig és pontosan — mondja Luda László építésvezető. — Folyamatos építőipari termelés-szervezési módszernek nevezik. Az építésvezető Pécskő utcai irodájában ülünk. Néhány nappal ezelőtt már kerestem. De „rejtkehelyre” vonult Morvái Márton technológussal. Terveken dolgoztak, tehát tanácsos volt kivárni, míg elkészülnek a munkával. Most már nyugodtabban beszélgethetünk. — Tessék — pillant rám —, kérdezzen. Aztán kérdésünkre felhúzza a szemöldökét: — Nemcsak • nálunk, de a nagyvilágban — a kapitalista országokban is — kutatnak s alkalmaznak különböző módszereket, amelyekkel fokozni lehet a termelékenységet. Nekünk is — fent és lent — be kellett látni, hogy a régi, elavult módszerekkel nem megyünk sokra. Nagyon elmaradunk a világszínvonaltól, s nem tudjuk véghezvinni építési programunkat. Ahol markolni lehet Ami a folyamatos építőipari termelésszervezési módszert illeti, meg lehet oldani nagyvonalúan, de egészen aprólékos kidolgozással is. Hazai viszonyok között általában 10-20-30 esetleg 50 százalékos termelékénység emelkedést várhatunk. A módszer ott érvényesül igazán, ahol van mit markolni. Például Pesten, az Üllői úton voltak ilyen lehetőségek. Itt nálunk, sajnos csak hat épület van. Mire nekilendül a szalag — mert nyugodtan nevezhetjük szalagnak — máris csökkente- ' ni kell az apparátust. így is 10-15 százalékos termelékenység emelkedésre számítunk. Persze úgy, hogy az alapelveken változtatunk. A szalagépítkezés például szakítást jelent az úgynevezett tárgyi szemlélettel. — Mit ért tárgyi szemléiét alatt? — Van egy adott épület. Elhatározzák: mikor kezdik, mikorra kell befejezni. S, hogy ez meg is történjék (ha a határidő betartását fontosnak tartja a vállalat), annyi anyagot és munkaerőt összpontosítanak a munkára, amennyit jónak látnak. Gyakran más objektumok rovására. A folyamatos szervezés esetében nem az épületen — a tárgyon —, hanem az építő szervezeten van a hangsúly. Szakosított építésvezetőségeket alakítunk, amelyek olyan sorrendben és ütemben dolgoznak, ahogyan rrú előre meghatároztuk. Attól eltérni nem szabad. Az imént gyári szalaghoz hasonlítottam ezt a módszert. Az is. Csupán any- nyi a különbség, hogy a gyárban mozog a munkadarab, s a szalag mellett állnak a szakosított csoportok. Itt az előre meghatározott létszámú szakosított csoportok mozognak, de a lényeg itt is az, hogy egy brigádnak, csakis egyfajta műveletet kell végeznie. Ilyen körülmények között, gyorsan kialakul egy ritmikus, munkamechanizmus. A harmadik épületnél már mindenki pontosan tudni fogja mit, hogyan, s mennyi idő alatt kell csinálnia. Az építésvezetőnek ténylegesen, csak irányítani kell. — Ez idáig nagyon izgalmas — szólok közbe. — De hogyan lesz ebből gyorsabban több lakás? A talajviszony közbe szól Az építésvezető arcán fanyar, kissé ironikus mosoly jelenik meg: — Igen. Az átfutási idő tulajdonképpen nem kisebb a hagyományosnál. De mit csináljak — fakad ki —, ha a monolitikus szerkezetet erősza- koljájc. És ezt kell „megfejelni” egy korszerű munka- szervezéssel. Persze — ereszti alább hangját — sok fejjel kell gondolkodni. Nem valami ragyogóak nálunk a talaj- viszonyok. Amikor pár évvel ezelőtt elhatározták, hogy ide pcntházakat építenek, valószínűleg erre nem gondoltak. A tervező azonban már kénytelen számolni vele. S megértem, hogy nem mer erre a talajra, előregyártott elemekből építeni! De képzelje el, ha blokkos házakat csinálnánk, az egy épületre kiszabott 9,8 hónap — ami nem rossz! — legalább 7,8 hónapra csökkene. A Pécskő út- cában egy négyemeletes salakblokkos házat 21 nap alatt összeraktunk. Ezt, ha megfeszülnénk, akkor sem tudnám három hónapnál előbb kivitelezni monolitikus betonból. Aztán: ha előregyártunk, télen is dolgozhatunk. Újabb időnyereség. A monolitikus Sok volt az üresjárat A harmadik negyedév munkaversenyének eredményei A Nógrád megyei Építőipari Vállalat szakszervezeti bizottsága a közelmúltban értékelte a harmadik negyedévre tett versenyfelajánlások teljesítését. A munkaversenyben — amelynek célja az első félév elmaradásának törlesztése — körülbelül ezer dolgozó vett részt. Az SZB megállapította, hogy a 3 millió 129 ezer forint. értékű felajánlásnak a dolgozók kevesebb mint felét váltották valóra. Ennek okát elsősorban abban látja, hogy egyes építésvezetőségek nem vették komolyan a verseny ösztönzését, lebonyolítását, nem nyújtottak kellő segítséget a munkahelyeknek, feladataik megoldásához. Hiba volt az anyagellátásban is. Emiatt sok volt az üresjárat. Az építésvezetőségek, de a mozgalmi szervek hibájául is felróható, hogy hiányos volt az agitációs munka. Sokhelyütt nem magyarázzák meg kellőképpen, hogy az adósság csökkentéséért minden dolgozónak képességei javát kell nyújtania. Ahol az agitátorok a helyühön voltak, az eredmény sem maradt el: a Pécskő utcai lakásépítkezésen. raj sok szerkezetet télen, félbe kell hagynom. — Akkor? — Mégis érdemes. A nyereség időben minimális. Több az, amit munkaerőben, gépben megtakarítunk, a minőségről nem is beszélve. A tervünk az, hogy egy Rapid-daruval dolgozunk, két épület közé állítjuk. Az kiszolgálja mindkét oldalt. Hét munkanap alatt ezen is, azon is egy-egy szintet felhúzunk. Ha ugyanezt hagyományos szervezéssel akarnánk elérni, kettő. sőt három darura lenne szükség és legalább háromszor annyi munkásra. Felfelé a „lépesen” ' Végül, ami a jó előkészítést szervezést illeti . azért unatkozni nem fogunk. Lesz itt zűr bőven. Tarjánban például megszoktuk a hajrázást. De én nem hajrázhatok. Nálam mindennek úgy, abban az ütemben kell mennie, ahogyan előre megterveztük. Másként nem ér az egész semmit. Nem akarok jósolgatni, de tisztában vagyok vele, hogy engem sokan meg fognak gyűlölni, mire ezzel a hat épülettel végzek. Mert ha én nem kapom meg a szükséges munkáslétszámot, anyagot, bármit, elindulok a „lépcsőn” felfelé, s addig nem állok meg, míg el nem intézik. Nekem meg kell kapnom mindent, akkor is, ha ... Az órájára pillant. A munkaidő régen lejárt. Búcsúzunk. A terv elkészült. Hiányzik róla még néhány jóváhagyó aláírás, de néhány nan s a betűk, számok, rajzok életre kelnek. Csizmadia Géza Ötven száitalék «fej lPt! A vízzel nem szabad játszani Időveszteség és anyagi kár: gazdát keres ■ r k Salgótarján vízellátása gyakran problémát jelent. Különösen nyáron. A város néha órákon keresztül tátog víz nélkül, mint a partra vetett hal. A mátraszelei mentesítő kutak, a város területén lévő ciszternák, nem mindig bírják szusszal, vagyis vízzel a fogyasztást. A délutáni órákra kénytelen vízkorlátozási rendelkezést hozni a városi tanács. Akit, például a meghatározott órákban kertöntözésen érnek —, megbüntetik, A városban kevés a közfürdő, egyelőre nincsen strand. Előfordul, hogy az üzemek munkája is akadozik a vízszegénység miatt. Salgótarján vízellátásának gondját fokozza, a hatalmas arányú rekonstrukció. Fejlődnek, bővülnek az ipari vállalatok, a városban lakótelepek, közintézmények épülnek. A növekvő igényeket kielégíteni a létesülő Észak Nógrádi Regionális Vízmű hivatott. A vízmű 56 millió forintos beruházásból létesül, amelyből az idén 8 milliót kell felhasználni, s az építést 1965-re be kell fejezni. Nos. szeptember 20-án, az árokásó gép Karancskeszinél ugyan belemart a földbe. November 1-ig mintegy 2 kilométeres szakaszon ki is ássa az árkot, s nyomában le is fekteti a csöveket. November 2-án azonban a gép jó időre búcsúzik Nógrád megyéből. A hír szerint átvezényelték — Kazincbarcikára. Mert itt nincs egyelőre mit csinálnia. Helyesebben, nem lenne mit lefektetni az árokba, akár mennyit ásna is. Nincs cső! Azaz, hogy ez nem olyan egyszerű, mert cső még csak volna, de a Nyergesújfaluból befutó azbeszt cementcsöveknek, csupán egy része használható. A vízmű kivitelezési munkáival megbízott Csatorna és Vízvezetékkészítő Vállalat, 4 millió forint értékű munkára kötött szerződést. Ehhez csövet, is biztosított az Országos Tervhivatal, illetve az azbeszt csöveket gyártó vállalat. Csakhogy a csövek felmondják a szolgálatot. Noha az előirás szerint 12 atmoszféra nyomást feltételenűl ki kellene bírnlok, de erre valami oknál fogva nem hajlandók!? Nyolc, esetleg 10 atmoszféra erőt még elviselnek. Onnan fölfelé aztán, egy fél atmoszférát sem. Azt hihetnék a Csöveknek kisebb része „gyengélkedik”? — Nem — mondják —. tucatjával. Sőt százával! És sajnos, egyelőre nem sok remény van valami változásra.. Bárki elolvashatja azt a jegyzőkönyvet, amely augusztus 28-án Íródott hat érdekelt és szorult helyzetben lévő vállalat képviselőinek jelenlétében. A jegyzőkönyv megdöbbentő: Az idén Mátraszelén, Gyöngyösön, Lillafüreden, Mádon, Nemesnádudvaron és a jó ég tudja még hol, sorozatosan „robbantak” a beépített csövek, mert nem bírták el a terhelést. Erre a tárgyalásra az volt jellemző, hogy azon, minden érdekelt vállalat képviselője megjelent, csak azok nem, akik a gyenge csöveket gyártják. •És a csöveket szállítják azóta is. Csakhogy, most már a kivitelezőt nem lehet ebbe a csőbe behúzni. De sajnos az is isaz. hogy a regionális vízmű építése az idén kitűzött cél előtt megrekedt — félúton. Ezért nem használt fel a CSÉV. a lehetséges 4 millióból, csak másfelet. Persze állítólag, nemcsak ezért. A beruházó azt mondja, nem volna muszály a csöveket erőszakolni. Ha nincs. nincs. Kezdjék el a különböző műtárgyak: medence, vízkiviteli mű, tisztítótelep, átemelőtelep kivitelezését. De erre úgy látszik a CSÉV, egyelőre nem kapható. Az év mérlege? A beruházó a tervezési költségekre szánt 4 millióból 2 millió 573 ezret költött el, ez a kivitelező által felhasznált másfél millióval együtt alig valamivel több összesen 4 milliónál. Nyolc helyett ötven százalék selejt — mondanák egy gyárban. És máris kirónák, selejtkárért a büntetést. Beruházási selejt — mondjuk mi —. atnelyrek következményeit ugyan kik viselik? Nehogy a lakosság, az intézmények, a gyárak, mert ha a tűzzel nem. a vízzel sem szabad játszani! (OS.) Befejezés előtt egy fontos közmű Jövő hónap középén befejezik a salgótarjáni szennyvíz elvezető főcsatorna kivitelezését. Mint ismeretes a nagyjelentőségű beruházás 1960-ban kezdődött, amelyre az állam 26 millió forintot fordított. Az építés utolsó, befejező szakaszához közeleg. A csatornák lefektetése után várják, hogy a Ganz-Mávag gyárból megérkezzenek a Zagyvapálfalván létesített szivattyúház gépi berendezései. Szerződés szerint ez év végére szól a határidő. A szivaty- tyúk szerelése ezután még körülbelül harminc napot vesz igénybe. Tehát remény van arra, hogy ez a jelentős kommunális berendezés néhány hónapon belül üzemelhessen. Szurkolók A főtéri tizenhárma- son a vasbeton elemek szerelésének „főpróbáját” tartják. Már szürkül. de néhány munkás meg az építésvezető fá- radhatalanúl tárgyal, tanácskozik. Aztán az egyik elemet rákötik a darura, az építésvezető int, a daru motorja felzúg, reccsenés. a gém visszaenged. Újra tanácskozás, újra intés fölfelé... Az építkezés Pécskő utcai oldalán, a drótkerítésen kívül sorfal áll. A közönség. Feszült figyelemmel kísérik az építők minden mozdulatát. Az imént, hogy a daru kötele megfeszült, látom, szomszédom — negyven-ötven- Uörüli férfi — teste is megfeszül. Segít a darunak! Aztán mély sóhaj szakad fel a melléből: — Nem bírja! Jaj, nem bírja! Mit nem adnék, ha felemelné! Felém fordul: — Erre járok haza. Minden délután megállók itt. Nézem őket. Mit gondol — s félszemével a darut lesi — fel tudja emelni? Azt mondják, ezek az elemek pokoli nehezek. Hátha nem bírja? A hangjában őszinte aggodalom. De ebben a pillanatban felbőg a nyurga Rapid motorja, s a beton tömb lustán, himbálódzva emelkedni kezd. — Sikerültr — kiált föl a szomszédom, s a tenyere önkénytelenűl tapsra mozdul. — Jól van gyerekek! így szurkolnak — és a sikernek így tapsolnak — a tarjániak a város építőinek.
