Nógrádi Népújság. 1963. október (19. évfolyam. 79-87. szám)
1963-10-16 / 83. szám
6 nógrádi népújság 1963. október 16. Köszönet az emberséges ügyintézésért Egy évvel ezelőtt bírságot kaptam a salgótarjáni illetékkiszabási adóhivataltól 60 forintról. Kórházban voltam és betegségem alatt elmulasztottam motorkerékpáromra az első félévi adó befizetését. Mentem én jelentkezni, hogy megkéstem a befizetéssel és tanácsot is kaptam, hogy Salgótarjánban az ilíetékosz- tálytól kérvényezhetem a büntetés kiszabásának eltörlését. Először nem tudom, kivel beszélhettem az illetékosztályon, de rendkívül durva, elutasító választ kaptam. írtam hát a csoportvezető elv- társnak. Meleg hangon kö- 2ölte, az ügyem kivizsgálását megkezdi. Közben már arról is szó volt — helyi szervek értesítetek erről —, hogy ha nem fizetek, erőszakkal is behajtják rajtam a pénzbírságot. Nem nagy összegről volt szó, mindössze hatvan forintról, de nékem keresetnélküli beteg asszonynak ez is terhet jelent. Befizettem a büntetést és már le is mondtam arról, hogy valaha visz- szakapom. Én lepőd :em meg leginkább és szívemet forróság öntötte el, amikor a postás 60 forintról szóló pénzösszeget adott át nekem. Úgy gondoltam, akkor járok el helyesen, ha megírom ezt a Népújságnak, hogy minél többen meg tudják, milyen rendes, emberséges és becsületes dr. Kiss Endre, aki az én ügyemet ilyen lelki- ismeretesen kivizsgálta és az igazságnak megfelelő intézkedést hozott. Tábori Jánosné Bánk Kétéves a bércéi! szülőotthon Október 15-én fennállásának második évfordulóját ünnepeli a berceli szülőotthon. Ez a két év a fiatal intézmény életében sok vívódással, gonddal, problémával terhes •időszak volt. Az első hónapokban alig volt forgalma a szülőotthonnak, volt úgy, hogy azt hittem magam is elkeseredésemben. nincs értelme működésének. De azoknak volt igazuk, akik bíztak ebben az intézményben. Türelmes szívós munkával elértük, — a szülőotthon minden egészségügyi és technikai dolgozója ennek érdekében tevékenykedtek —, hogy nem bizalmatlanok a szülő nők az "'•intézmény iránt és hogy megoldották az egyik legnagyobb problémát, a közlekedést. E probléma megoldását elősegítette persze az is, hogy szeptember 1-vel gimnázium kezdte meg működését Bercelen. Meggyőződésem, hogy munkánk biztonságosabbá és zökkenőmentessé válhatna, ha mentőt kapna Bércéi. Ez azonban egyelőre még megoldatlan. Most a szülőotthon megnyitásának második születésnapján megnyugvással gondolok vissza az eltelt két esztendőre. Érdemes volt harcolni ezért az intézményért, hiszen korszerű körülmények között születhet itt az élet. Dr. Veress Sándor a szülőotthon vezetője Szerkesztőségi üzenetek Dr. Gácsfalvi Jenő, Mohóra: ügyében a kivizsgálás folyamatban van, aminek eredményéről levélben, vagy szóban értesítjük, reméljük sikerül megoldani problémáját. Kiss Istvánné Salgótarján: Lakásügyében nem áll módunkban eljárni, közöljük azonban, hogy a városrendezés során az a terület is bontásra kerül és így automatikusan megoldódik problémája. B. I .-né, Balassagyarmat: Gyermektartási kérelmével forduljon a balassagyarmati Járás Bíróság panasznapon ügyeletes jogászához. Ott tanácsot és felvilágosítást kap és ha szükséges, pert indíthatnak a gyermek tartási költségeinek kifizetésére. Tóth Gyula, Salgótarján: Személyesen benyújtott panaszát kivizsgáljuk. Addig is kérjük szíves türelmét. Az eredményt szóban majd megbeszéljük. Idegenvezetőket képeznek ki Salgótarjánban Salgótarján és általában Nógrád megye egyre növekvő idegenforgalma Szükségessé teszi, hogy megyénkben is képzett idegenvezetők fogadhassák a külföldi és belföldi turistákat. Az IBUSZ Nógrád megyei fiókja már megtette az előkészületeket — egyelőre húsz — Nógrád megyei idegenvezető kiképzésére. Leleplezték Ferenczy Teréz \ szécsényi emléktábláját \ Bensőséges ünnepség kere-I tében avatták fel Szécsény-i ben Ferenczy Teréznek, aj XIX. század tragikus sorsú ! költőnőjének emléktábláját. i Az eseményen, — amelyen! részt vett a költőnő rokona-j ként Tóth Zoltán salgótar-l jáni nyugdíjas pedagógus is, 1 — Bővíz Ferenc községi ta-j nácselnök bevezető szavai I után Zólyomi József, a ba-j lassagyarmati Palóc Muzeum j igazgatója méltatta Ferenczy! Teréz irodalmi munkásságát, j Az emléktábla avatást kö-j vetően a községi tanácson! megbeszélést tartottak Szé-! csény történelmi és irodalmi \ emlékeinek feltárásával és! felkarolásával kapcsolatosan.! Jövőre megrendezik \ a mezőgazdasági kiállítást A földművelésügyi minisz- \ tér utasítást adott ki a jövő \ évi országos mezőgazdasági! kiállítás és vásár megrende-1 zéséről. Ezek szerint a soron! következő, 65. Országos Me-1 zőgazdasági Kiállítást és! Vásárt 1964. augusztus 28. és! szeptember 20. között tart-f ják^ meg. A kiállítás fő célki- \ tűzése — mint a miniszteri! utasítás megállapítja — a! nagyüzemi mezőgazdasági | termelés növelését elősegítő = módszerek és eszközök, va- = lamint a korszerű termelési = eljárások szemléltetése. Ez-| zel összefüggésben a kiállítás! fontos feladata, hogy bemu- í tassa a legkiválóbb termesz- § tési és tenyésztési eredmé- f nyékét és ismertesse az élen-1 járó gazdaságok tapasztala-1 tait. § A .miniszteri utasítás rész-1 letesen intézkedik a kiállítá-1 son való részvétel és a Je-jj len,tkezés módjáról. = Hasznos délutánok a Közgazdasági Technikumban Megkezdődött az 1963—64- es tanév szakköri élete a Salgótarjáni Közgazdasági Technikumban is. Az iskola Sárospatakon ezüst érmet nyert énekkara ebben az évben is meg akarja őrizni a technikum jó hírnevét és szorgalmasan gyakorol Guti Éva tanárnő vezetésével. Nagy számmal vesznek részt a tanulók a színjátszó szakkörben is, melyet Bcródi Ferencné tanárnő vezet. A szakkör tagjai már most megkezdték előkészületeiket a decemberi szalagavatóra. Szórakoztató műsorral búcsúztatják majd a technikum végzős növendékeit. Novemberben szavalóversenyt rendez az iskola. A legjobb szavalok majd a városi versenyen indulnak. A szín játszó szakkör tagjai egész estét betöltő színdarab betanulását tervezik. Élénk a sportélet is a technikumban, az iskola folyosóján pedig hatalmas plakát hirdeti az irodalmi pályázatot. Szoros kapcsolatot tartunk a gépipari technikummal és a két iskola egyes osztályai ki ubdélutánokon látják vendégül egymást. Lauter Zsuzsanna Salgótarján & DUNAÚJVÁROS — Valóban nem tudja, hogy mi történt az emberekkel, akik 8—10 éve, mikor a vállalat élére került legjobb támaszai voltak a rendcsinálásban? Hiszen annyiszor dicsekedett annak idején, hogy óránkint kopog valaki az irodája ajtaján, üzemi kőrútján lépten-nyomon megállítják: „Igazgató elvtárs, próbáljuk meg dupla mennyiségű áram'mal, kifizetődik... Igazgató elvtárs ne hívjon idegen szerelőket a nagyjavításhoz, elvégezzük azt a munkát magunk is... Igazgató elvtárs a Pali bácsit osztassa be hozzánk, mi nem szekírozzuk az asztmája miatt, ha rájön a roham, majd melózunk helyette... Igazgató elvtárs a lányom férjhez megy, adja ide szombat délutánra a Moszkvicsot. ..” Nem volt a termelő munkában, a dolgozók egymás közötti és magánéletében olyan elképzelés, gond vagy öröm, amiről ne tudott volna, mert erről is, arról is a szimpatikus, a közvetlen modorú vezetőt, Önt tájékoztatták először. Volt úgy, hogy ez a buzgalom túlzásokba is átcsapott és az egyszerű emberek gondolkozásában a lelkesedés komplikált terveket is leegyszerűsített s nem olyan könnyű volt a megoldás, mint hitték. De ilyen esetekben utólag együtt nevettek-szilkozódtak naívságukon az emberek és az igazgató. Megértették egymást, azt mondták, áldozatosan, önzetlenül, öntudattal kell harcot vívni, akkor meglesz az eredmény. Ezekben az erényekben nem is volt, ma sincs hiány az üzemben. A lelkesek, a műszak letelte után órákat eldispu- tálók, a falun termelőszövetkezetet szervezők és a szocialista brigádokba tömörülök ott élnek, dolgoznak, kezdeményeznek most is, ők a törzsgárda tagjai, akik a szó nemesebb szent értelmében a magukénak tartják a gyárat. Csak az ajtaján való gyakori kopogtatás ,csak az üzembejárás közbeni kedélyes Invitálás — „jöjjön már közelebb hozzánk is” — ritkult meg egy idő óta és mostanában már mintha meg is szűnt volna. Igaz, azon az ajtón legtöbbször ott a nyomdában készült kiírás: „Megbeszélés, ne tessék zavarni”. Igaz, a valamikori délelőtt-délutáni „lemegyek equ kis friss levegőre az üzembe” azóta a titkárságon kifüggesztett munkarend megfogalmazása szerint ,,... az igazgató elvtárs minden héten szombaton délelőtt 8—10-ig üzemszemlét tart..hivatali programjává soványult. Ez a „szemle” is olyan három lépést szuggerá- ló, a két három merev arcú kisérő és a gyorsíró füzettel sarkában billegő kozmetikáit titkárnő kíséretében. És már legutóbb akkor sem volt szerencséje a füzetbe jegyeztetni, mikor Sramkó Mátyásék csoportjához egyenesen odament és megkérdezte: „Na. mi van emberek, nincs valami fölvetésük?’ Sramkó Mátyáséknak nem volt semmi fölvetésük, csupán annyi időt szakítottak, míg annyit mondtak: Jó szerencsét!” Hát tényleg nem tudja, mi váltotta ki ezt a zárkózott- só got? Igazán nem érti meg, hogy a munkásember nem úgy cserélgeti a valamiről vagy valakiről kialakult véleményét, mint ön a ruháját, hogy szombaton szürke ove- rálban, kék ingben megy be a gyárba, de véletlenül se így a többi napokon? Pedig, látja ez a ruha-váltás sem volt akkor, mikor még a gyermekük névadó ünnepére is meghívták a Sramkó Mátyások, az Oláh Ignácok, az Angyal Ferencek s mások. Most Sramkó és a többiek, érdekes módon szinte pontosan azok, akik a sokszor emlegetett törzsgárda tagjai az „öntudatosok” nekem és más idegennek mondják el, hogy mi az, amire ön nem talál magyarázatot. Időről-időre van egy kis keret a bérek „igazítására”. Öl: abból mindig kimaradnak, „nekem hat éve nem emeltek, már csak hárman vagyunk a régi béren”, mért azokat kell „megfogni”, akik még újak. Kis Imre bácsi lányát nem vették fel a csomagolóba, mert „ő belátja, hogy másoknak is kedvébe kell járni’. Fehér Pál a hattagú családjával azért nem kapott a már 1954 óta Ígért lakásokból mindeddig, mert ..mit szólnának, ha pont egy pártvezetőségi tagnak adnánk?” Mert ők „fejlettebbek, példát kell mutatniok az ingadozóknak.” Ne csodálkozzék az emberek furcsa magatartásán, igazgató elvtárs, mert a példákat arra, hogy ön — a régi kifejezéssel élve — átcsúszott annak a bizonyos lónak a túlsó oldalára, sajnos a példákat még a Szabó néni, a Király Gáspár, a Berecz Károly és mások esetével is lehetne bizonyítani. CELLULOZEGYÄR (Szlovák György rajza) Amikor a leltározó bizottság a lovat, meg a kocsit kezdte firtatni, Laska Gábor elkomorodott. — Azt nem lehet felírni! — Már hogyne lehetne! Aláírta Gábor bátyánk a belépési nyilatkozatot, amin az is rajta van, hogy mezőgazdasági szerszámokat, kocsit, lovat, miegymást át kell adni a közösnek. I — De csak azt, ami az enyém.1.. — Ki kéri a' másét? Írjad, Peter! Egy darab ló, négyéves, paripa, fején fehér folt... Egy kocsi, használt, kerekek jók. ráf jó ... — Mondtam már, hogy a kocsi, meg a ló idegen jószág! Itt az írás, a pecsét is rajta van a passzuson! Ez a ló, a kocsival együtt elkelt a májusi vásáron. A gazdája Jójárt Antal. Majd a Jójártnál felvehetik a leltárba, de itt nem, mert nálam csak tartásra van. . — Jójárt is belépett? — Hogy lépett volna be? Városi ember az. Csak hát ez a passziója, a ló. Nincs annak egy falat földje sem. — Hát mi a foglalkozása? — Portás. Gyári portás ... Mindenki átlátott a szitán, de nem volt mit tenni. Laska Gábor túljárt a bizottság, meg a falu eszén, elpasz- szolta a lovat, mielőtt a közösbe kellett volna adni, azaz hogy átíratta. Ügy van vele. hogy majd elfuvarozgat itt a községbén a „tartott” lóval és mégis a maga gazdája marad. Különben pedig a sógora az a Jójárt, a volt felesége édes testvére. Kifundálták. Hát van ilyen. Nyelni kell egyet és tovább írni. — Egy darab vetőgép, egy darab fogasoló, egy szelektor ... így maradt meg a Funi Laska Gábornak, amivel csakugyan kis fuvarokat vállalt. Darálni valót vitt a malomba, fát hordott be az ártérről, szenet szállított a plébánosnak. Kitelt belőle a dohányra, meg a kosztra való, s mi kellett egyéb? Asszony, gyerek nem volt a háznál, csak magára volt gondja. Békében is hagyta a zövetkezetet, egy kapa földet meg nem piszkált Ha hívták dologra, ígérte, hogy majd megy, csak még előbb a tanyát betápasztja, csak még előbb a fát felvágja, csak még előbb megássa a kertet. 4 lól Végül mégiscsak odaszorult. Nem ment ő akkor sem, onnan jöttek, mert hamar híre futott, hogy nagyot emelt az öreg és megpattant benne valami ér. Így hát most egyedül nyög a tanyában, nincs aki egy pohár vizet, egy meleg levest adjon neki, vagy megigazítsa a feje alatt a párnát. Négy-öt fiatal vállalta el, hogy gondozásba veszi az öreget, hátha megenyhül a szövetkezet iránt, de meg nincs is ki másra hagyni. Ha megvolna a földje, azért elistápolná valaki, de így kinek kell? A meztelen bajjal senki sem szívesen köti össze a sorsát. Elmentek hozzá, kitakarították a tanyaházat, megtették az aprójószágot, orvost hívtak és ebédet főztek az öreg Laskának. — A lóról se feledkezzetek meg fiaim! A lóról... — De hiszen az nem is a Gábor bácsié! — Tartásra van nálam. Annál nagyobb a felelősség. — Elvinnénk tán addig a közös istállóba. Elkelne most a segítsége a hordásnál. Jó ló, csak fel kellene javítani. — Nem! Nem lehet! A gazdájával menjek perre érte? Beteget, tehetetlen öreget istápolni igen-igen természetes. Node egy idegen lovat? Még ha dolgozna érte. De hogy csak itt nyihar&sszon a hűvös istállóban — azt már nem! Ügy döntöttek, hogy Kispéter Jani fölpattan rá és benyargal vele a városba. Viselje gondját a gazdája, Jójárt Antal. Ez a ló ugyanis csak háborúságot okozott mindig, mert azt mondták az emberek: ha Laska Gábornak lehet, nekik is. Naplementekor már ott volt Kispéter Jani a gyárkapunál. Megkötötte a Funit a kötőfékjénél, s egyenesen a portára ment. — Jójárt Antalt keresem. — Én volnék. — Meghoztam a lovat. — Hogy értsem ezt? Milyen lovat? — Hát a Funit, a maga lovát, amit tartásra adott Laska Gábornak. Merthogy az öreget szél érte... No isten áldja. Odakötöttem a telefonoszlophoz. Jójártban meghűlt a vér. Hiszen erről nem volt szó. A sógor éppen csak azt kérte, hadd legyen a nevén a ló. Hát mit csináljon ő most vele? Vigye föl a második emeletre és fektesse az ágyába? Vagy a fürdőkádba? S mivel etesse? A sajtos tésztát nem igen eszi meg a ló... Legjobb lenne talán eloldani és elengedni. De az se tökéletes. Holnap aztán benne lesz az újságban, hogy talált tárgyak: „Egy esernyő, egy szemüveg, meg egy ló...” Ugyanis rájönnének, hogy honnan való. Lehet, hogy a fáskamrában megférne. Ha viszont a lakók megtudnák, isteni riadalom lenne. Persze, persze, kilátszana a lécajtó mögül. Meg aztán ezt etetni, itatni is kell, és annyit zabái, mint egy ló. Az igazgató keresetéből se futná egy lóbendőre, nemhogy a portási fizetésből. Hogy ez a sógor is milyen bajt zúdít az emberre! Nézegette Jójárt a lovat messziről, kétszer-háromszor is megkerülte, próbált hozzá közelebb menni, de nem mert. Funi idegesen topogott a kövön, s már felfarolt a járdára is. Egyre kellemetlenebb lett a dolog. Még csak az kellene, hogy valaki rákérdezzen a vezetőségből: „Kié ez a ló? Hogy tűrheti meg a portás, hogy idegen jószágot idekössenek a gyárkapuhoz?” Pont most, nyugdíj előtt... Szorultságában jobban hegyesedik az ész. — Halló, vágóhíd? Egy gazdátlan lovat fogtak itt a munkások. Nem tudjuk hová tenni. Virslinek tán még jó lenne. Aztán ha megkerül a gazdája, majd megkapja a bőre, meg a húsa árát... Kiszállt a rendőrség is és júgy találták, hogy a gazdátlan lovat csakugyan el kell vinni. Jójárt izzadt, tüzelt, de csak az volt neki fontos, hogy eloldják onnan a kötőféket. Majd értesíti a sógort, hogy süsse meg a kárát. Legfeljebb nem fuvarozgat tovább, hanem elmatat a közös földön. Mondta akkor is, hogy nem lesz ez jó, de ő akarta mindenáron. Csak legalább neki ne kellene enni a Laska Gábor főztjéből. Hiszen úgy lehet, büntetés is jár ezért, s kinek, mint a tulajdonosnak. Mert hiszen most már teljes hosz- szában kilátszik a lóláb. Sz. Simon István
