Nógrádi Népújság. 1963. szeptember (19. évfolyam. 71-78. szám)
1963-09-11 / 73. szám
8 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1963. szeptember 11. Balassagyarmaton teljesült egy álom A város labdarúgásért rajongó közönsége régóta vár arra, hogy egy helyi csapat magasabb osztagba kerüljön. Huszonkét esztendeje is van már annak, hogy csapatuk az ívszak i. osztályban szerepelt. Azóta sok erőlködés történt jó együttes kialakítására, de csak nem sikerült. Evekig a MÁV csapata próbálkozott ezzel, s egy időben az Építők, de a megyei bajnokságon túl nem nyitoták meg a sorompót. JUBILÁL A DÓZSA 1933 júniusában új csapat alakult Balassagyarmaton. A járási bajnokságba nevezték be és meg Is nyerte. 1955-ben a megyei B. osztályban ismét új bajnokot avattak, a Bgy. Dózsát. Az ellenforradalom törést okozott. Sok játékos leszerelt, távozott az egyesülettől. Három évig tartót a csapatkeresés. Sokáig a kiesés ellen küzdöttek. 1959-től azonban döngették a magasabb osztály kapuit. Második, harmadik helyen végzett a csapat három évben Is. Az 1962—63-as bajnoki év aztán kettős sikert hozott: bajnokságot nyert a csapat és magasabb osztályba került. S ez éppen méltó a megalakulás Jubileumához. A bajnoki érmeket és az okleveleket kedves ünnepségen osztották ki a játékosoknak az első NB m-as mérkőzésen. KÖZELEBB A VAROS LAKÓIHOZ 1939-től az egyesületi vezetésben is változás következett be. A különböző szervek képviselői Is helyet kaptak a vezetőségben. Hasonlóképpen a játékosállományban Is, megteremtették a helyi lakosokból álló törzsgárdát. Egyre nőtt a szurkolótábor létszáma Is a mérkőzéseken. A bajnokság megnyerése ennek méltó köszöntése volt. S a város szivébe zárta a csapatot. A fiatalok is megszerették a Dózsát. Tekintélyes létszámot és erőt képvisel már az ificsapata is. Megfelelő színtű bajnokságban való szerepeltetése még azért gondot okoz. A JÖVÖ TERVEI Az egyfordulós bajnokság Jó lehetőséget nyújt a további erősítéshez, hiszen közeledik a leszerelés és néhányan megválnak az egyesülettől. Szeretnék azonban a csapat vezetői, ha a játékosok torsaikat és a várost megkedvelve továbbra is rendelkezésre állnának. Ebben nagy segítséget nyújthatnak majd a város üzemei, intézményei. Az egyesület szeretettel várja a fiatalokat soraiba. Egyelőre a labdarúgáson kívül a röplabda, asztalitenisz és lövész szakosztály működik. Valamennyi szép sikereket mondhat magáénak. Jóhirüek megyénkben. Hamarosan továbbiak Is alakulnak majd. Felszerelés bőven áll rendelkezésre. Szeretettel várják a város fiataljait, hogy magukra öltsék a lila-fehér mezt. hoav megszeressék, hogy „balassagyarmati” színeket is képviseljenek. A taglétszám is szénen mea- növekedett. A város lakóinak számához viszonyítva azonban további emelkedése Ildomos lesz. Reméljük, a sportolók jó eredményeikkel. további tagokat vonzanak az egyesülethez, amely minden Igyekezetével a város sportját, színeit kívánja képviselni. Andó Miklós A Balassagyarmati Dózsa labdarúgó csapató. Álló sor: Bagi, Barna, Móser, Erdélyi (csapatkapitány), Kardinál, Horváth, Paulus. Guggol: Józsi, Kalcsó, Fekete, Ozsvárl. Ülnek: Szűcs, Tóth, Szu- hánszki, Vincze. Apróhirdetések Steyer 3« és 55 gépkocsik ge- nerálozva tartalékmotorral eladók Bógyik Zagyvaróna. Eladó egy 120 basszusos Royal- Standardt bécsi tangóharmonika. Cím-: Dr. Gyöngyös Kazár. Opel Olimpia kifogástalan eladó. Kocsis Mátravldéki Erőmű. Rekamiék, fotelok, székek, fotelágyak, sezlonok részletfizetésre jótállással. Józsa kárpitosnál. Budapest, Rákóczi tér 11. Két ágy, 2 éjjeliszekrény eladó Salgótarján Vásártér 99-es bérház I. em. 16. Különleges rekamiék,, garnitúrák, fizetési kedvezménnyel. Farkas kárpitosnál. Budapest Wesselényi utca 26. Nagydiófa utcai oldalon. Vennék jőkarban levő 231, vagy 232-es Neoperpetum kályhát ön- i töttvas köpennyel. Ajánlatokat Kurucz Salgótarján, Rákóczi út 3. sz. alá kérem. Eladó 1 Opel rekord rádióval. Salgótarján, Rákóczi út 57. sz. ADMIRA 8 mm filmfelvevő, bőrtokkal, „Proton” rendszerű vetítővel együtt 2000-ért eladó. BOTA Bgyarmat Ady u. 20. Balassagyarmaton Klapka u. 34. számú 300-as telek gyümölcsfákkal, körülötte teljesen beépítve eladó. Tulajdonos: Budapest H. Fő utca 73. I. 14. A Gyöngyösi Vas- és Fémipari Vállalat felvételre keres gyakorlattal rendelkező öntő technikust. Fizetés megegyezés szerint. Beszolgáltattak 2 db pénztárcát, 1 db. kerékpárt, 30 db gyermekfényképet. Jogos tulajdonosaik átvehetik a salgótarjáni rendőrkapitányságon. Jó karban levő Skoda Oktávia Szuper eladó. Érdeklődni: Salgótarján Gizella út 6 szám alatt. SBTC pálya fölött. 407-es tipusú 61-es kiadású, kifogástalan állapotú Moszkvics eladó. Tóbik Pál Salgótarján, Rózsa Ferenc út 17. Jó állapotban levő irodai Íróasztal sürgősen eladó. Cím: a Kiadóban. A Heves megyei Talajerőgaz- dáikodási Vállalat értesíti Salgótarján. és Nagybátony lakosságát,kőzületeit és állami vállalatait, hogy a 2380/1949. számú Kormány rendelet alapján 1963. szeptember 1-vel. megkezdte Salgótarjánban és Nagybátonyban a íekállatárolók tisztítását. A tisztítás a 07/1954. (Tg.É.IV.16.) Kip. Min. A.H. számú rendelete alapján a lakosság részére, ideértve az Ingatlankezelő Vállalat kezelésében levő házak ürgödreit is díjmentesen történik, mig az állami vállalatok és intézmények a tisztítási munkálatokért a fent hivatkozott rendeletben foglaltak alapján a szennyvíz kiszivatásáért m3-ként 47.— Ft-ot a fekáliszap kiürítéséért pedig m'Mcént 60.— Ft-ot tartoznak számla ellenében a vállalat részére megfizetni. Az ürgödör tisztítási igényeket úgy a lakosság mint az állami vállalatok és intézmények a salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalatnál Rákóczi u. 194 szám 2. emelet 1 számú ajtó alatt levő házkezelőségben jelentsék be személyesen vagy Írásban, vagy Salgótarján 13-69 számú telefonon. A tisztítási munkálatokat a vállalat a nappali Időszakban végzi. Hevesmegyei Talajerőgazdálkodási Vállalat Eger, Merengő u 3. A Gyöngyösi Vas és Fémipari Vállalat felvételre keres gyakorlattal rendelkező öntő technikust. Fizetés megegyezés szerint. Labdarwgás NB #. B. Dunaújvárosi Kohász — SBTC 1:1 (1:0) Salgótarján. 1500 néző. V: Farkas. Dunaújváros: Zugéber — Takács I, Ligeti, Csepecz — Magasházi, Sulia — Für, Jagodics, Tallósi, Mihály, Török. SBTC: Cserháti — Salgó, Ferenc, Fodor — Szőj ka, Havasi, — Jósa, Krajcsi, Taliga, László, Rozgondi. Harminc percig az SBTC támadott — veszélytelenül szárnyszegetten. Akkor történt az első említésre méltó esemény: Taliga jobbra húzódott ki, s beadását Jósa a 11-es tájáról elvetődve fejelte — mellé. Állandóan az SBTC próbálkozott. A vendégek ellentámadásai ritkák, de veszélyesebbek voltak, néhány ravasz lövést tisztázott Cserháti. A másik oldalon a gyengélkedő csatársor helyett Szojka próbálkozott lövésekkel. A 43. percben a Dunaújváros vezetett támadást: Jagodics 25 m-es bombáját Cserháti nagy üggyel-baj- jal tolta ki a bal fölső sarokból. A labda a nagy tömörülésben Sulia elé került, aki 7 m-ről a léc alá vágta. i:0. Szünet után nagy lendülettel kezdett az SBTC. László—Taliga —Jósa összjáték után éles szögből, közelről, a szélsőig fölé dur- rantott. A 49. percben Jagodics kiugrott, s a kaputól 25 m-re Fodor csak kézzel tudta visszatartani. Az 58. percben László ugrott ki, de a Jó helyzetben leadott félerős lövését. Zugéber hárította a bal sarokból. A «4. percben Taligát lökték a 16-oson. A szabadrúgást Szojka a sorfal mellett a jobb sarokba vágta. Az egyenlítő gól utáni nagy hajrát tömörüléssel védte a Kohász. Labdatartásra törekedtek csatárai is. Az utolsó húsz percben — mint általában — az SBTC csaNagybátonyi B.—Szolnoki MÁV 3:1 (3:0) Nagybátony. V: Egervári. N. Bányász: Bulyovszky — Mqlnár, Veres, Stuhl — Sereg, Tari, — Huszár, Mátrai, Kovács, Szarvas, Szalai. Sz. MÁV: Borók — Csábi, Abonyi, Sándor — Józsa, B. Nagy — Tóth I, Fejes, Tóth II. Dobos n. Dobos I. A hazaiak az első félidőben nagy tűzijátékot rendeztek, ötletes játékot nyújtottak. Már a 8. percben Kovács megszerezte a vezetést. A 20. percben ismét Kovács, majd a félidő befejezése előtt Szarvas fejese táncolt a hálóban. A második félidőben is jóiramú játék folyt a csúszós talaj ellenére is. A befejezés előtt védelmi hibából Tóth szépített. Jó: Bulyovszky, Veres, Sereg, Szalai, Szarvas, ill. Sándor. B. Nagy. Baglyasalja! B.—KISTEXT 1:0 (1:0) KISTEXT-páyla. V: Bacsó. B. Bányász: Nagy — Ozsvár, Tóth, Schmelkó — Szászi, Kocsis — Bogár, Horváth, Kosléder, Palotai, Szabó. KISTEXT: Bogár — Rubos, Sárosi, Szeitl — Molnár, Tóth, — Hús, Kalmár, Borbély, Odri. Bandi. társor ismét sok hibával, ötlet- telenül játszott. Jó teljesítményt nyújtott: Zugéber, Ligeti, Sulia, Für, Jagodics, illetve Cserháti, Ferenc, Szojka, Havasi. A csatársorból csak Taliga és László küzködése említhető. ! //. A baglyasaljaiak nagy becsvággyal küzdöttek a mélytalajú pályán. A 24. percben Bogár kicselezte a védőket és beadását Kosléder a kifutó kapus mellett a hálóba vágta. A gól után a hazaiak nagy fölényt harcoltak ki, de a vendégcsapat öníeláldo- zóan védekezett, A 89. percben Tóthot a játékvezető kiállította. Jó: Nagy, Tóth, Horváth, Kosléder. Bogár, ill: Tóth, Hús. Debreceni Dózsa—Kisterenyel B. 2:1 (0:0) Debrecen. V: Konca. D. Dózsa: Németh — Kóródi, Molnár I, Pál — Farkas, Nagy — Némethy, Oláh. Molnár H. Kozik, Jeck. K. Bányász: Csermák — Király, Dobrocsi, Berta — Szabó, Vanya — Hontl, Tallósi, Magyar, Bozó, Gordás. A kisterenyel együttes első félidőben még veszélyesen támadott. Szünet után Vanya sérülése miatt felborult a csapatrend és a nagy küzdelemben jobban hajrázó Dózsa védelmi hibából nyerni tudott. G: Jeck, Oláh, ill. Tarlós! Jó: Németh, Pál, Kozik, 111. Csermák, Klrál.y Dobrocsi. NB III. Az acélárugyár csapata nyerte a városi Kilián labdarúgó-kupát Befejeződött a Salgótarján város Kilián labdarúgó kupájáért folyó mérkőzés sorozat, melyben a legsikeresebben az acélárugyár csapata szereplt. Igaz csak az utolsó fordulóban dőlt el a kupagyőztes helyzete, amikoris az acélgyár csapata az Ingatlan labdarúgó együttesével mérte össze tudását. A találkozó előtt egyforma pontszámmal, rendelkeztek, de az Ingatlan együttesének jobb gólaránya révén ők voltak az. első helyen. A találkozót 3:0 arányban nyerte az acélgyár, s Így 8 ponttal és 18:2-es gólarány- nyal végzett az első helyen az együttes, amely most már másodízben nyeri el ezt a szép dijat. Ha az elkövetkezendő kiírás után is az acélgyáriak végeznek az első helyen, akkor végérvényesen birtokukban marad a városi Kilián Kupa. Balassagyarmati Dózsa— Zp. Építők 0:0 A balassagyarmati rangadón óriási küzdelem folyt a mély- talajú pályán. A két 16-oson belüli nagy tömörülésekben1 azonban egyik fél sem tudott rést találni. Jó: Kalcsó, Erdélyi, 111. Pintér, Hármast, Fakó, Budavári. SKSE—Ikarusz 3:2 (0:1) Budapesten jólramú mérkőzésen a csúszós talajon második félidei jobb játékával, nagyobb erőnlétével nyert az SKSE. Góllövői: Zólyomi (2) és Kulcsár. Jó: Cser- ven, Romhányi, Zólyomi, Klri- sies, A Megyei Béke-kupa labdarúgó - bajnokság eredményei Bgy.MAV—Szorospataki B. 2:1 (2:0) Az SKSE sakkcsapata az Eberhardt-Wilheim Európakupában Mihail Tál ex-világbajnok a tarjániak ellen Nagy feladat, komoly erőpróba előtt áll az SKSE sakkcsapata. Szeptember 1-én kezdődött az Eberhardt-Wilheim levelezési Európa-kupa csapatverseny. A salgótarjáni gárda, mely Magyar- ország IV. csapataként a magyar sakkozást reprezentálja. Igen erős csoportba nyert beosztást. A Szovjetunió I„ Csehszlovákia I., Svédország II. és Nyugat-Németország VI. csapatát kapta ellenfeléül. Különösen erős a Szovjetunió I. csapata, mely Lettország válogatottjával egyenlő. Az első táblán Mihail Tál ex-világbajnok, a másodikon Koblenc mester Tál tanítómestere és edzője játszik, de számos ismert nemzetközi mester található a szovjet csapaton kívül a csehszlovákok és a svédek csapatában is. A salgótarjáni csapat (Klepej József, Kovács Aladár, Nagy István, Licht- ner István, Oláh Ferenc, Balázs József, Miklós Antal, Dóczi Miklós, Kenyeres Géza, Gábriel József) Miklós Antal csapatkapitány vezetésével kissé szorongva készül, hiszen először vesznek részt Ilyen erős versenyen. Az eredménytől függetlenül nagyon jó alkalma lesz a csapatnak, hogy elméleti tudását fejlessze, hiszen közvetlenül találkoznak a szovjet sakkiskolával és az erős nemzetközi mesterekkel. Csak rajtuk múlik a jó szereplés, mert az SKSE vezetősége biztosította a versenyfeltételeket. Sok sikert, jó sakkozást kívánunk az egy évig tartó „marathoni” versenyhez. Pásztó—Karancsalja 3:0 (0:0) K.Lapujtő—Rákóczi-telep 2:0 (0:0) Szécsény—Zp. Bányász 1:0 (1:0) Karancskeszl—Dejtár 6:1 (5:0) Rétság—St. ZIM 0:1 (0:0) SBTC H.—Palotás 17:1 (11:1) St. Üveggyár—Somosi Építők 3:4 (2:0) A mérkőzés a 85. percben félbeszakadt, mert a játékvezetőt tetlegesség érte. Horgász-verseny a Bánki-tónál A Bánki-tavon jólsikerült horgászverseny zajlott le vasárnap. Népes mezőny indult a versenyen. A környékbeli horgászokat a rossz idő ellenére is 46 fő képviselte. A verseny végeztével a résztvevők és érdeklődők együtt szórakoztak, s elevenítették fel az izgalmas eseményeket. Eredmények: 1. Kohári János 14, 2. Gyurkovics József 13, 3. CsLorba György 12 ponttal. Megyénk horgász-életében ez az esemény fordulópontot jelenth hiszen számos horgász tevékenykedik vizeinken. A fiatalok körében is igen elterjedt szórakozás. Igen helyes kezdeményezés volt a verseny rendezése, ami követendő megyénk horgászainak egyéb ..vadászterületein” is. Ezzel régi ősi mesterség újul na fel — és sporthorgászatról beszélhetnénk megyei viszonylatban is. Kézilabda A megyei bajnokság eredményei: St. Gépipari Technikum—Nagy- bátonyi B. 15:12, Kazár—St. Gimnázium 16:7, Nagybátonyl B.— Nagybátonyi Gimnázium 26:1T, St. Építők—SKSE 18:6, Zabar- Nagybátonyi ITSK 16:15, St. Építők—Gépipart Technikum 12:5. Mérkőzések: Szerda: SBTC— Nagybátonyi ITSK, Salgótarján Május 1. úti Iskolaudvar 16.30 óra. Csütörtök: SKSE—St. Gép- Ip. Techn. SKSE pálya. 16 óra, Nb. Gimnázium—St. Építők. Nbá- tony. Gimnázium pálya 16.30 óra. Röplabda Férfi NB L NYÍREGYHÁZI SPARTAKUSZ- ST. ZIM 3:1 (14, 13, —9, 14.) Igen szoros küzdelemben egy sor játékvezetői tévedés miatt maradt alul a ZIM az orkánszerű viharban Nyíregyházén sorra- került mérkőzésen, amely az Idegek harca volt. Női NB. H. Bp. Pedagógus—Zp. Építők 3d) (8, 10, 12) A pálfalvl lányok otthonukban jól Játszottak, de ez nem volt elegendő a nagyobb tudású. 2. helyezett vendégcsapat ellen. Jók: Gáspámé, Sándomé és Vas A. Diósgyőri VTK—SBTC 3:0 (11, t, 4) A bajnokcsapat ellen Diósgyőrben az SBTC minden tagja Jő teljesítményt nyújtott, de erősen megmutatkozott a tudásbeli különbség. A megyei bajnokság eredményei: Férfiak: St. Petőfi—Egy. Dózsa 3:1. SBTC—Pásztó 3:1, St. Dózsa —Rákóczi-telep 3:0. Barátságos mérkőzés: St. Dózsa—Gyöngyösi Vasas 3:0. Női mérkőzések: Rónabánya— Pásztó 3:0, Salgó—St. Gimnázium 0:3. Mecser Lajos 2-ik lett 3000 méteren A beac Budapesten megrendezett országos atlétikai versenyén Mecser Lajos 3000 méteren állt rajthoz. A négyes élboly végig nagy küzdelmet vívott az esőtől mélyen felázott talajon, ahol csak a hajrában tudta előzni Pintér Mécsért. Egyébként a szakemberek megállapítása is az volt, hogy a 3000 méteresek harca volt a legizgalmasabb. A küzdelem végeredménye ebben a számban Így alakult: 1. Pintér (Bp. Spartakusz 8:17.2 mp. 2. Mecser (SBTC) -8:17.6 mp, 3. Sovák (Tatabánya) 8.25.4 mp. 4. Simon (Bp. Spartakusz) 8:36.0 mp. Növekedett a tekeversenybírók száma A közelmúltban a szécsényl járásban befejeződött a tekézők versenybírói tanfolyama, amely igen jó eredménnyel zárult. A teke szövetség elnöke, Varovics László elvtárs tiz újabb versenybírónak nyújthatta át az igazolványt. Matuszka Tibor, Erdélyi János, Gyenes Tibor, Szmolnik Lajos és István, Szalai János, Tőzsér Béla, Mester Lajos, Váltéi Tibor és Horpasz István sporttársak a jövőben nagy segítséget nyújtanak majd működésükkel a szövetség munkájában, a járás sportéletében. Új idők szele a nógrádi vár tövében A sportszerető embereknek feltűnt, hogy az eszményi környezetben lévő nógrádi sportpályán az utóbbi években egyre kevesebb ember sportol. Pedig régebben a rétsági járás sportfellegvára volt ez a kis község. Igen szép sikereket értek el a dolgozók falusi spartakiádjain, labdarúgó csapatuk a megyei B-ben is figyelemre méltó eredményeket ért el. Miért szakadt meg ez a fejlődés? Talán kevés azoknak a fiataloknak a száma, akik szeretik a sportot? Kihúnyt a vetélkedés! tűz a fiatalokból? Vagy talán baj volt a vezetéssel? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok foglalkoztatták évek óta a nógrádi sportszerető embereket. Érdemes szemügyre venni e kis sportkör helyzetét. Az igazi ok - a gyenge vezetés — nyilvánvalóvá vált. A márciusi közgyűlés megválasztotta, s ideiglenesen megbízta a sportkör elnökletével Dóra Józsefet. Dóra sporttárs csendes, szerény ember, akinek nagy tekintélye van a fiatalok körében. A szurkolók is örömmel vették, hogy ő került a sporkör élére. Alig, hogy befejeződött a sportköri közgyűlés, az új sportkörelnök máris munkához látott. Bevonta a vezetésbe a fiatal erőket, felfrissítették és elkészítették a sportkör munkatervét. A munkatervben fő helyet foglalt el a sportköri tagok nyilvántartásának rendezése, valamint az új sportpálya felépítése. A sportkör munkáját a napokban vizsgálta a TST elnöksége, s csak elismeréssel lehet nyilatkozni az eddigi eredményekről. A helyes irányban folyó munka a falu dolgozóit is felrázta. Megszaporodott a sportköri tagság létszáma. Jelenleg 127 tagja van a sporkömek. Olyan tagok, akik rendszeres szervezeti életet élnek. A sportolók egymásért érzett felelőssége megnőtt. Hogy csak egy-két példát említsünk. Czer- man spottárs lába az egyik labdarugó-mérkőzésen eltört. A csapat tagjai elosztották maguk közt, hogy ki, mikor látogatja meg, s a gyakori látogatásokon biztatták, lelkesítették, s osztoztak Jóska fájdalmaiban. Figyelemre méltó az az érdeklődés, amit Burik Jó- zsefné sportoló szereplése iránt tanúsítottak. Burikné a nógrádi sportkör tagja, az eredményes járási és megyei versenyek után meghívást kapott az országos spartakiád döntőre. A harmadik fő feladatot is sikerült végrehajtani. Az új sporttelep építését augusztus 20-ra befejezték. A pálya építésén sok fiatal és idős ember tevékenykedett társadalmi munkában. Méltó ünneplés közepette avatták fel az új sporttelepet, s ezen a napon az MTK ifjúsági csapata látogatott el Nógrádra. A vezetőség a többi sportágat is igyekszik népszerűsíteni, s ennek kezdeti lépéseit jelentették a Sport Napokon. Ebben a községben sportnapot tartanak ezekután minden héten csütörtökön. Ilyenkor a sporttelep benépesül. Ez a kis sportkör tehát helyes irányban fejlődik, a magyar sportélet megújhodásának szele hozzájuk is eljutott, s nagyon várják már a szeptemberi közgyűlést, ahol újra megszabják a későbbi idők nagy feladatait. Alt Gyula. a rétsági JTST elnöke nógrádi népüjsag A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő S. Nagy Sándor Kiadja: a Nógrádi Népújság Lapkiadó V. Felelős kiadó: Vlda Edit, Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgótarján Rákóczi út 63.8402. Felelős vezető: Fila István. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hóra 4 forint. Index-szám: 25063 Szerkesztőség: Salgótarján. Városi tanács-köz I Telefon: főszerkesztő: lí-94 párt-, tőmegszervezetl és kulturális rovat 14-40. 10-79. ipari rovat: 10-64. mezőgazdasági rovat: n-59. bányai tel. Kiadóhivatal: Salgótarján. Rákóczi út 53 Telefon: 10-29.