Nógrádi Népújság. 1963. szeptember (19. évfolyam. 71-78. szám)

1963-09-25 / 77. szám

4 NÓGRÁDI NEP0JSA6 1963. szeptember 25. A bányász szakszervezet nagybátonyi városi könyvtárában A nagybátonyi bányász mű­velődési otthonban, az eme­leti sor ajtaján ez a felirat fogadja az érkezőt, Bánya­ipari Dolgozók Szakszervezete városi könyvtára. A felirat még egészen friss, szinte alig száradt meg a fes­ték, mert a szakszervezeti könyvtár mindössze július 1 óta lát el az egész városra kiterjedő funkciót. Az addigi szűkös hatókör kiszélesedése régi szükségletnek tett eleget: általánosságban nyitott ajtót a bátonyi felnőtt olvasók előtt a bányavárosi könyvtár pol­caihoz. A Szocialista Kultúráért jelvénnyel kitüntetett könyv­tárossal, Laun Ottóval beszél­getünk a könyvtár munkájá­ról, megnövekedett feladatai­ról. Szerelmese ő ennek a munkának s'" nem kis része van a fejlődés eddigi eredmé­nyeiben az utóbbi öt eszten­dő alatt. — 1958-ban vettem át a könyvtárat, — mondja. — Ak­kor évi 5 ezer forint volt a támogatás, most 20 ezer forint a fejlesztési keretünk és ezen felül 20 ezer forintot kaptunk átalakításra, berendezkedésre. A könyvtár forgalmában is szembetűnő eredményeket ér­tünk el az utóbbi években s jelenleg gyermekek nélkül, — mert azoknak most már ön­álló kölcsönzőjük és ölasójuk van a bányavárosban, — 597 beiratkozott tagunk van. Az év eltelt hónapjairól mintegy 15 ezer kötet kölcsönzését tartjuk számon. Ez Laun Ottó könyvtárában annyit tesz, hogy minden kö­tet majdnem háromszor for­dult meg az olvasók kezén. S a forgalomnak a népszerű Ottó bácsi szerint 1963. vé­géig is tovább kell növeked­nie. — Az a törekvésünk, — közli —, hogy beiratkozott ol­vasóink száma az idén leg­alább 800-at érjen el. Ehhez a könyvtár gazdasága mellett jó könyvtárosi propaganda a legfontosabb feltétel. — És mi a jó propaganda titka? — kérdezem. — Legelsősorban, az, hogy a könyvtáros ismerje a műve­ket, amelyeket ajánl. Ismerje olvasóinak érdeklődési terü­letét s ennek birtokában hasz­nosan irányítani tudja az ol­vasmányanyag sorrendjét. Az ízlésesen berendezett, szabadpolcos helyiségben Laun Ottó rendszerető mun­kája nyomán rendkívül átte­kinthető minden. Műfajok szerint válogathatunk, a szép- irodalmi művek pedig gon­dos ábécé egymásutánban so­rakoznak. Igen hasznos az asztalon lelhető könyvismertető lapok gyűjteménye, amelyekből a kölcsöriző tájékozódhat a ki­választott mű rövid tartal­máról. Egy másik gyűjte­mény a könyvek szép kivi­telű borítólapjait őrzi, hívja fel a rendelkezésre álló anyagra és új szerzemények­re a figyelmet. A polcok oldalán is felira­tok tanúsítják, hogy Laun Ottó jó gazdája a könyvtár­nak. Az útikönyveknél pél­dául ilyen felirat hívja fel a kötetekre a figyelmet: „Utaz­zon könyvekkel a világ kö­rül ..Másik helyen általá­nosabban ez: „A hét minden egyes napján olvasson köny­vet.” Ennek az ajánlásnak meg­valósítását szolgálja számá­ban gyarapodó köteteivel a könyvtár, szolgálja dicséretes, elismerésre méltó fáradozás­sal a hét négy napján is az idős könyvtáros. Az Állami Bábszínház a megyében Szeptember végén és októ­ber folyamán két előadási együttessel Nógrád megyében vendégszerepei a kicsinyek népszerű színháza, az Állami Bábszínház. Szeptember 27, 28, 29-én a János vitéz című mesejáté­kot mutatja be a társulat, október 8—13, illetve október 15—19 között pedig a Fajan­kó kalandjai című darab sze­repel a műsorrenden, 17-én két előadással Salgótarjánban Néprajzi vándorgyűlés, Múzeumi Hónap Balassagyarmaton A balassagyarmati Palóc Múzeumban mozgalmas lesz szeptember vége és október hónap. Szeptember 27-én, 28-án 29- én az egész országból érke­ző vendégek részvételével néprajzi vándorgyűlésre ke­rül sor. A gyűlés első két napján a vendégek tanulmá­nyozzák a múzeumot, meg­beszélik a néprajzkutatás problémáit, a harmadik na­pon, 29-én, vasárnap pedig kirándulást tesznek őrhalom, Hollókő és Buják néprajzi ne­vezetességeihez. Ugyancsak szeptember 29- én kezdődik meg Balassagyar­maton a Múzeumi Hónap ese­ménysorozata is. A megnyitó napjától kerül közönség elé és október 18-ig tekinthető meg a hajdúböszörményi képzőmű­vészek Salgótarjánban nagy érdeklődést keltett anyaga. A Múzeumi Hónap huszon­egyféle rendezvényt tartogat a nyilvánosságnak. Keretében emléktáblát lepleznek le Szé- csényben Ferenczi Teréz, a múlt század tragikus életű költőnője, Herencsényben Lisznyai Damó Kálmán köl­tő, Litkén Borbás Vince geo­botanikus emlékére és már­ványtáblával örökítik meg a nógrádi szénmedence bányá­szatának kezdetét Inászón. Szórakozó fiatalok Szeptember 23-án, délután 4 órakor „Uj tánczenei fel­vételek” címmel táncdélutánt rendeztek a József Attila kultúrotthonban. A fiatalság örömmel vette ezt tudomá­sul. A kultúrház nagytermé­ben nevető arcú, gondtalan, vidám lányok, fiúk özönlöt­tek. E táncdélután résztvevői főleg a gimnázium, közgazda- sági és gépipari technikum diákjai voltak. Twist, medison, csa-csa-csa, tangó, stb. vár­ták a tánczenét kedvelőket. Tiofeí versenyre is sor került, hol a 'benevezett párák"olyan jól, ritmikusan, ügyesen tán­coltak, hogy nehéz volt el­dönteni, leiket részesítsenek jutalomban. Lauter Zsuzsa IS. Endrényi Ernő szirákl gyógy szerész a tavasszal kapta ideg több évtizedes kiváló gyógyszerészi munkája elismerése­ként az érdemes gyógyszerész . eímet. A gyógyszerek nép­szerű szakértője munka közben. ILINY, ez az alig öt­száz lakosú kis község úgy elrejtőzik a Cser­hát vonulatai között, hogy észre sem lehet venni. Ha Nógrádgár- donyban nem mutatná az útjelző tábla az irányt, nem is sejtené az arrajáró, hogy egy kilométerrel arréb még van egy falu. A girbe-görbe utcán alig látni egy lelket, ami érthető, hiszen most annyi a munka, hogy szinte a határban lakhatnak az emberek. Keresem a termelőszö­vetkezeti irodát, s a vé­letlen éppen az elnökkel, Kovács Jánossal hoz össze. Ahogyan közele­dünk a szövetkezeti irodához, egyre erőseb­ben hallom a cséplőgép zúgását. — Még csépelnek? — kérdezem meglepetten az elnököt. — Sajnos, igen — vá­laszol csendesen, de mentségül hozzáteszi: — Különben jól hala­dunk más munkákkal. S ezt olyan meggyő­ződéssel mondja, hogy elhiszem neki. Azonban tüstént felmerül ben­nem a gyanú is. Vajon tényleg olyan jól men­nek a dolgok, mint ahogyan az elnök mond­ja? De akkor miért csépelnek még? — Az eső, az eső — hajtogatja az elnök, s ettől többet nem tudok meg tőle, bárhogyan is csüröm-csavarom a szót. A gabonatermelést ki­véve szép eredmények­ről adhatnak számot a? ilinyiek. Hiszen ezelőtt két évvel, a kezdet kez­detén — hároméves a szövetkezet — még alig volt osztani való, hiá­nyoztak a gazdasági épületek, s a tagok is csak immel-ámmal dől­Ilinyi beszélgetés goztak. Tavaly elnök­csere történt, megszilár­dult a vezetés, építkezni kezdtek, s körvonalai­ban kibontakozott a kö­zös gazdálkodás. Kovács János foga- tos-birgádvezető volt. Mikor szóba került, hogy ő lesz az elnök, meglepődött, de vállal­ta. — Sokmindent rendbe kellett hozni. Jóidéig a bizalmatlanlanság jelen­tette a nagy akadályt — magyarázza. — Szokás volt nálunk az is, hogy augusztustól már nem fizettek előleget. Mert nem volt miből — teszi hozzá ironikusan. — Érthető, hogy a tagok nem bíztak az ígéretek­ben, s ha dolgozgattak is a közösben, mellék­utakon keresték az anyagi érvényesülést. Ilinyben a tavalyi évet amolyan forduló­pontként tartják szá­mon. Felépítették a leg­szükségesebb gazdasági épületeket, szilárdult a fegyelem, s javarészt időben elvégezték a leg­több munkát. A NYÁR elején az intenzív búzájukról a legkedvezőbben nyilat­kozott az Érsekvadker­ti Gépállomás főagro- nómusa. Rekordtermést vártak. S most mégis azt mondja az elnök, hogy mintegy tíz vagon búzával kevesebb lesz, mint ahogyan tervezték. Magyarázkodik, hőütés- sel, időjárási tényezők­kel bizonygatja a meg­változhatatlan tényt — a tíz vagon gabona pusz­tulását. Mindehhez ví- gasztalólag mondja, hogy a húsz holdnyi si­lónak valót már levág­ták, besilózták. Valóban mintaszerű a silójuk. De gondosak a széna­kazlak is. Mindezt nem kis büszkeséggel mutat­ják. Lesz elegendő ta­karmányuk. Hogyan készültek a betakarításra, vetésre ? — Most még minden­ki a csépléssel foglalko­zik, de a hét végén már szedjük a burgo­nyát. Ez azért is na­gyon fontos, mert a bú­za egy része erre a te­rületre kerül. Különben a 177 holdnyi vetőszán­tásból már több mint 100 hold készen van. Ma vethettük volna már az őszi árpát, ha közbe nem jön a kosok szállítása... A betakarításra váró terület aránylag nem nagy a termelőszövetke­zetben. Összesen 60 hold. Kukorica, burgo­nya, cukorrépa: 20—20 hold. A cukorrépát csak október második felé­ben ássák, mert a Sely- pi Cukorgyár altkor r>e- szi át tőlük. — A betakarítással nem lesz baj — mond­ja bizakodva az elnök. — Harmadában művel­ték, de nálunk egyéb­ként is jó a munka­szellem. A családtagok is kivétel nélkül részt- vesznek a nagyobb munkákban. LÁTOGATÁSI időm a végefelé jár, s éppen a végkövetkeztetések megfogalmazásán gon­dolkozom, mikor gép­kocsi érkezik. Az elnök kinéz. , — Megjött a járás — mondja derűsen. A derűből azonban tüstént ború lesz, mert Körmendi József, a ba­lassagyarmati járási ta­nács titkárságának ve­zetője „érdekes” párbe­szédet folytat Kovács Jánossal. — Csütörtökre nem lesztek kész a cséplés­sel, nem állítjátok be a harmadik cséplőgépet? — kérdezi Körmendi elvtárs. (Lapzártakor történt érdeklődésünk­re elmondták, hogy megfogadták a javasla­tot, s éjjel-nappali mun­kával határidőre elcsé­peltek, s egyéb mun­kákkal is a legjobb szö­vetkezetek között van­nak.) — Nincs elegendő munkaerő — válaszol nyugodtan az elnök. — Nincs, nincs! S az asszonyok egy része miért a háztáji burgo­nyát ássa? Vajon hon­nan kapnak fogatot, hogy haza vigyék? Meg aztán vannak ott fér­fiak is. Ez a „vád” egyezte­tést kíván. De az elnök nyugodtan válaszolgat, s elsorolja a cáfolatait. Csendben figyelem a szópárbajt, amely egyre érdekesebb lesz, mert jónéhány olyan dolog kerül szóba, amely előt­tem teljesen ismeret­len. — Jobban kellene igyekezni! Nem elég, hogy ennyi búza tönk­re ment? A vetés sem lesz meg. éppen a kés­lekedés, szervezetlenség miatt. — • Nem lehetek egy­szerre hat helyen! — csattan az elnök vála­sza. — A szántásnál, cséplésnél, meg építke­zünk is... — Éppen ez az! Miért hordottál fát az építke­zéshez, mikor még nem is kellett, most is ott áll jó része feldolgozat­lanul. A hordás emiatt maradt el. Miért mon­dod azt, hogy az asszo­nyok a közösben dol­goznak, mikor a háztá­jit ássák? Mit monda­nak erre azok, akik a közösben szorgoskod­nak? — Engedni kell a tag­ság akaratának is — válaszol az elnök békí- tőleg. — Ne félj, meg lesz a betakarítás hiány­talanul. Mindebből úgy lát­szik, mintha Kovács Já­nos a megalkuvó enge­dékenység megtestesí­tője lenne. Pedig nem így van. Igaz, hogy elő­fordulnak munkaszer­vezési hibák is. de az a legnagyobb baj. hogy kevés a munkaerő. Kör­mendi elvtársnak meg­jegyzem, hogy megírom, amit hallottam, amire mosolyogva mondja: — Azért nincsenek itt olyan nagy bajok .. Az egészséges türel­metlenség sosem árt. TJgy vélem ebből fakadt az alábbi vita is. Bár arról nem lehet meg­győződni egy-két óra alatt, hogy mi a teljes igazság. Az ember csak topogat, apró tényekből, véleményekből próbálja összerakni magának a valóságot. ILINYBEN még bi­zonytalan, hogy a búza kiesése mennyire befo­lyásolja a tervezett ré­szesedés értékét, de annyi bizonyos: a meg­előző évektől lényege­sen jobb a helyzet. S még jobb lesz, ha Bállá István, az őrhalmi Ha­zafias Népfront Terme­lőszövetkezet elnöke, aki vállalta Ilinyben a „társelnökségwt”, gyak­rabban eljár ide és töb­bet segít a munkák el­végzésében. Pádár András ^(kmrtíú kípJtLiíLfi DANUBIUS KŰT. ENGELS- TÉR (Szlovák György rajza) im KönaveKim Morfin/ Miklós tifkos iratai Kossuth Könyvkiadó 1963. 533 oldal. Diderot, a francia felvilá­gosodás nagy gondolkozója fi­gyelmeztet egy helyen: „Idézd gyakran emlékezetedbe, hogy egyetlen gonosz és hatalmas ember elegendő ahhoz, hogy százezef más ember sírjon, nyögjön és átkozza életét.” Va­lahogy ez a mondás jut az em­ber eszébe, amikor Horthy tit­kos iratainak vaskos kötetét la­pozgatja, amelyet Szinai Mik­lós és Szűcs László az Or­szágos Levéltár két munka­társa álított össze és látott el magyarázó jegyzeteidről. A kötet 88 terjedelmes do­kumentuma végigvezet ben­nünket 1919 júniusától 1944 júliusáig az ellenforradalmi rendszer 25 évén. A „lovas tengerész” még meg sem kezdte dicstelen országlását, de a hazaárulás olyan baj­noka, mint pl. Windischgraetz Lajos herceg máris ajánlko­zik, mint erről az első do­kumentum tanúskodik: ,,Ne­ked föltétlenül szükséged van megbízható és semmitől sem visszarettenő régi fajtájú ka­tonákra. és ezért kardomat örömmel rendelkezésedre bo­csátom.” Mi sem természete­sebb, mint hogy Otrantó ten­gerészeket tizedelő „hőse” el­fogadja a megbízható ember ajálkozását, hisz lehet-e job­ban igazolni a semmitől sem való viszarettenést, mint pl. az 1919-ben burgonyavásárlás­ra kapott állami pénzek el- sikkasztásával, vagy pedig a későbbi frankhamisítálsi ügy­gyei. De Horthynak kellenek a gátlástalan lovagok, mert a „keresztény európai civilizá­ciót” egy bolsevizmus elleni kereszteshadjárattal lehet csak megmenteni. Horthy már 1920-ban hirdeti: „a szovjet hatalom egyaránt veszélyezte­ti Magyarországot és Német­országot éppen úgy. mint az egész világ polgárságát. 1932-ben a kapitalista világ­válságból való kivezető utat is abban látja, ha a Szovjet­unió megsemmisítésére hábo­rút robbantanak ki. Ettől a rögeszméjétől semmiféle józan megfontolás sem tudja eltérí­teni. 1941-ben ő ösztökéli Hit­lert a Szovjetunió megtáma­dására, mert .,megyöződésem szerint nem jöhet boldogság, béke és nyugalom, amíg a szovjet hatalom és ez az óri­ási Oroszország fennáll.” Hogy a földről álmodozó szegényparasztoknak más a véleménye a boldogságról, mint a főméltóságú úrnak, az Horthyt az iratok bizonysága szerint nem zavarja. Pedig mindenki meggyőződhet róla. hogy Ferenc József ö apos­toli császári felsége volt számysegédje igazán „szoci­ális” érzelmű ember, de hát tehet ő arról,, hogy az isteni rendelés másként intézkedett e siralomvölgy társadalmi és gazdasági viszonyairól. ”Köny- nyű például földosztást Ígérni — cseveg a 35. iratban —, de azon nem lehet változtatóit hogy Magyarország kilencmil­lió holdnyi szántóföldjéből nem juthat több fejenként a kilencmillió magyarnak egy holdnál. Egy hold földből pe­dig nem lehet megélni. De ha mindenkinek ezer holdat adhatnánk, akkor nem lenne, aki a földet megmunkálja.” Horthy igazán jól tudja, hogy egy hold földből nem lehet megélni, hisz az állami pén­zekből korszerűsített, szépen gyarapodó kenderesi „családi” birtokainak a jövedelmei sem elégségesek, jól jön időnként a zsidó tőkésektől várható tá­mogatás is. Ezzel magyaráz­ható, hogy 1940-ben Horthy így ír: „Én hirdettem talán először az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyu­godtan embertelenségeket, szadista, oktalan megalázáso­kat. .. mikor még szükségünk van rájuk.” Undorító, de itt legalább egy félmondat erejéig • az ül­dözöttek védőjének szerelőé­ben tetszeleg, ha nem is ön­zetlenül. A vitézi szék felál­lításáról szóló elmélkedésben azonban már a fajtisztaság rendíthetetlen hirdetője. Ez a alakulat a külső támadás és a belső „destruktív erők újbóli forradalmi kísérlete esetén” a tőkés társadalmi renszer- nek biztos támasza lesz, Az iratok bizonyítják, hogy Horthy személyében egy kö­zépkori gondolkodású ember került a Várba és irányította az ország életét egy törpe kisebbség érdekében. Olykor nevetségesnek hat, amit tett (pl. amikor párbajra hívja ki a csehszl ovák köztársasági el­nököt), de nincs kedvünk ne­vetni, mert látjuk a dicstelen véget, amikor az öngyilkos­ságba menekülő Teleki Pál gróf is kénytelen megállapí­tani e kalandor politikus egész rendszerének csődjét. Mert gyávaságból ,.a gazem­berek oldalára álltunk” — mondja — ezért „hullarablók lesnünk! a legpocsékabb nem­zet.” A kötet nemcsak tudomá­nyos értékű publikáció, ha­nem rendkívül izgalmas ol­vasmány is. Csukly László

Next

/
Oldalképek
Tartalom