Nógrádi Népújság. 1963. szeptember (19. évfolyam. 71-78. szám)

1963-09-11 / 73. szám

4

NÓGRÁDI NEPOJSAG

1963. szeptember 11.

Ez az igazság a romhányi gimnáziumról

Furcsa szituáció. A Szabad Föld-ben közlemény jelenik meg arról, hogy a romhányi Prónay-kastélyt műemlékké nyílvánították, restaurálták és négytantermes középiskolának rendezték be, ebben az új iskolában megkezdődött a tanítás. A mi újságunk átvette és leközölte ezt a hírt.

Nos, a valóság pedig az, hogy ekörül az ügy körül zavarok vannak, a kastélyban nincs középiskolai oktatás, még szeptember 7-én is folytak, azóta sem fejeződtek be a helyreállítási munkálatok. Az épületben egy helyiséget rendbe tettek s ebben jelenleg két általános iskolai osztály hallgatóit oktatja. Mert az új gimnázium első osztálya szükségből az általános iskolában nyert elhelyezést.

De vegyük sorra az eseményeket, amelyek a mostani állapot okaira is rávilágítanak.

A balassagyarmati Palóc Népi Együttes júniusi háromhetes pihenés után júliusban már szorgalmasan próbált, hogy minél jobban felkészüljön a csehszlovákiai túrára.

Augusztus 24-én útra készen állt a 40 tagú együttes, amelyet Veszelka István elvtárs, a balassagyarmati párt- bizottság munkatársa is elkísért.

Reggel léptük át a határt és onnan autóbusz szállította fiataljainkat Lévára, ahol modem diákszállóban kaptunk elhelyezést. Délután megnéztük Léva nevezetességeit, majd hatkor indultunk Oroszkára, az első fellépés helyére. Itt az állami gazdaság kultúrotthonában mutatkozott be nagy sikerrel a csoport s előadás után rövid ismerkedés volt az állami gazdaság fiataljaival, dolgozóival.

25-én reggel Ipolyságra utazott az együttes. Itt délelőtt a nagyon szép és korszerű szabadtéri színpadon lépett fel, ebéd után pedig Zelizre ment tovább. Itt gyöA Prónay-kastély már használhatatlan tóm lenne, mint megyénkben több hasonló sorsra jutott épület, ha a kö^égi és járási szervek nem veszik gopdozásba. A megyei tanács egyetértett a tervvel, hogy mentsék meg a műemléket és helyezzék el benne a rétsági járás első és egyetlen középiskoláját. Községi és megyei költségből, igen jelentős társadalmi munkával, nagy lelkesedéssel fogtak hozzá a romhá- nyiak elképzelésük valóra váltásához. Küldöttséget menesztettek Budapestre is, az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőséghez, ahol ugyancsak pártolták a célkitűzést, sőt 150 ezer forint hozzájárulást is biztosítottak.

Ezzel a pénzzel kezdődött a baj. Ezt ugyanis tavaly az év végéig el kellett volna költeni. , Hogy ne legyen akadály, a műemlékvédelmisek felajánlották, hogy a speciális tetőfedő palákat lenyörű környezetben, szintén modern szabadtéri színpaddal találkoztunk. Műsorunk itt is nagy sikert aratott. A kétnapos fellépés után csehszlovák barátaink az együttest tátrai kirándulásra vitték Rózsahegyen keresztül. Eddig is csodálatos tájakat láttunk, de ezután már alig tudtunk betelni a vidékkel. Az első napot Tátra-Lomnieon töltöttük, ahol a Tátra szépségében gyönyörködtünk. Másnap kirándulás a Csorba-tóhoz. A délelőtt csónakázással telt, ebéd után a szép tátrai műúton haladtunk tovább, hegyi patakok fe erdei tisztások mellett. Losoncon még egy utolsó búcsú a csehszlovák barátainktól és indultunk hazafelé.

A négy nap az együttes számára élményekkel teli. felejthetetlen út volt és újabb ösztönzés a további szorgalomra.

Hemerka Gyula

a balassagyarmati Mikszáth Művelődési Otthon művészeti előadója

gyártják és 1962 augusztusában, majd későbbi ígéret szerint novemberben Romhány- ba szállítják. A pala 1963 január közepén érkezett meg. Tél volt, hó és fagy: a munkához csak áprilisban lehetett hozzáfogni. Sok huza-vo- na volt az építési munkákkal, amit az Érsekvadkerti Vegyesipari KTSZ vállalt. Közben a műemlékvédelmisek többször jártak a helyszínen, új és még újabb terveket kértek, végül a harmadikat elfogadták. Abba beleegyeztek, hogy az oktatási célnak megfelelően belső átalakítás — ami nem bontja az eredeti stílust — végeztethet a tanács.

Szükség is volt rá. Egy falat két méterrel arrébb raktak, továbbá az ablaknyílások szögletes fali részét — a többi külső fény nyerése érdekében — legömbölyítették. Nos, az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség feljelentette a községi tanácsot ..műemelék-rombolás” címén, Feljelentette azért is, mert a bizonyos 150 ezer forinttal 1962 december 31-ig nem számolt el. Furcsa ez is. A kastélyt megmentették a pusztulástól, ezért elmarasztalják a romhányiakat. A pala az idén érkezett meg és került felhasználásra, tehát nem lehetett előbb elszámolni.

A vitának és egyéb kivitelezési hátramaradásnak az lett a következménye, hogy a már idén gimnáziumnak szánt épületszárny mindezidáig nem készült el. Pedig egyébként is megnőtt az iskoláztatási gond: a körzetesítés révén Romhányhoz csatolták Szécsénkét is, ahonnan több mint száz felső tagozatos került át szeptembertől. Ugyanitt tanulnak a kétbodonyi és kisecseti felső osztályok is. A tanács, a pedagógusok azért nem csüggednek. A tanítás — ha szükségmegoldásokkal is — de a rendes időben megkezdődött. Azóta a diákok már a leendő új gimnázium parkosításához is hozzáfogtak.

Az akadályok és akadékoskodások ellenére meglévő ügyszeretet, lelkesedés dicséretre méltó. Kár ezt tompítani, kár valótlan közleményekkel a valóságot kozmetikázni. K.

Művelődési otthont avatott

JNógrádszakál

Vasárnap délután szép ünnepség keretében avatták fel Nógrádszakál községben a széleskörű társadalmi megmozdulás eredményeként épült művelődési otthont

A mintegy 300 személy befogadására alkalmas korszerű létesítményhez szükséges 830 ezer forintból a nógrád- szakáliak 350 ezer forintot a községfejlesztési alap összegéből biztosítottak, 130 ezer forint volt az építésnél végzett társadalmi munka értéke s hozzájárult a szükséges költségekhez a Megyei Tanács is.

A megnyitó ünnepségen, — amelyen részt vett Kanyó Béla, a szécsényi járási párt- bizottság titkára, valamint Tóth Sándor, a szécsényi járási tanács titkára is, — Dan- csák Istvánná, a községi tanács vb. elnöke mondott köszönetét a község dolgozóinak azért az összefogásért, aminek eredményeként a művelődési otthon felépülhetett. Ezt követően a helyi KISZ szervezet fiataljai adtak színvonalas műsort a határőrség kultúrgárdájával karöltve, majd társasvacsora ég tánc- mulatság egészítette ki a vidám hangulatú eseménysorozatot.

Szeptember 15-ig van felvétel

a balettiskolába

A mozgásművészet, a balett alapismereteinek, művészetének elsajátíttatása a gyermekekkel ma már egyre több szülő könnyen megvalósítható kívánsága. Ezt bizonyítja a salgótarjáni balettiskola évről évre növekedő népszerűsége, növendékeinek emelkedő száma.

A balettiskola új tanévére a beiratkozások szeptember elsején kezdődtek meg és szeptember 15-ig tartanak a József Attila művelődési otthonban. A beiratási díj 10 forint, a foglalkozások kedden és pénteken délután lesznek a vásártéri 7-es számú óvodában.

Csehszlovákiában vendégszerepeit a Palóc Népi Együttes

Legyetek éberek!"

4

1943. augusztus 25-én ítélték halálra Berlinben és 1943. szeptember 8-án végezték ki, ugyancsak Berlinben. v!

Húsz éve halott a csehszlovák nép hős fia. a fasizmus eOen tollával, egész emberi tartásával utolsó pillanatig bátran és tudatosan helytálló Július Focik.

Gyönyörű és megrázó irodalmi örökséget hagyott ránk: Üzenet az élőknek című börtönnaplója 81 nyelven, az egész földkerekségen úgy tette nevét halhatatlanná, hogy hazafisága. szabadságszeretete rozsdamentesen időtálló marad az élők számára.

Nyolcvanegy nyelven az emberek százmilliói olvasták, ismerték meg Július Fucik üzenetét s akiket lelkiismeret- te.l adományozott meg a természet, átérzik azt a roppant elkötelezettséget, amellyel az emberiség tartozik példájának. Annak a katonának sorsa foglalkoztatta őt, akit a háború utolsó pillanatában sebez halálra a golyó. „De valakinek utolsónak kell lennie, — írta — ha tudnám, hogy én lehetek az, nyomban jelentkeznék.”

Húsz éve halott a szabadsághős, az író, aki már pályakezdésének első alkotását a feudális korral, az egyházi zsinattal szembeszegülő máglyán elégetett szilárd jellemű férfiúnak. Húsz Jánosnak szentelte. Tőle tanult hajlíthatatlanságot a népet, az egész emberiséget érintő nagy ügyekben. Emberszeretet és az eszmébe vetett sziklaszilárd hit íratta vele papírra utolsó hozzánk intézeti üzenetét is:

„Szerettelek benneteket, emberek. Legyetek éberek!”

Négy menyasszony - egyazon gonddal

— Csak tudtuk volna

előbb, hogy ilyen szigorúan fogják. Mit csináljak én most, mikor már mindent megvásároltunk? Bezzeg a pápa betegségéről minden órában szavalt a rádió, de azt egyszer se mondta, hogy nem mehet férjhez a lányom. — Ezekkel a szavakkal fogad Szeberényi Istvánná Kisterenyén csinos kis házuk kapujában, mikor bejelentem, hogy a mennyasszonyt keresem.

— Máskor is meg kellett kérvényezni a kiskorúnak, de hiszen eddig mindig engedélyezték.

— A Nógrádi Népújságban is akkor írtak róla, mikor már kitűztük az esküvőt, bocsánat, hegy közbe szóltam — lép be a szőke Marika. frissen, illatosán.

— Mikorra tervezték? — kérdem.

— Augusztus harmincegyre. Ki fizeti meg majd ezt a nagy kárt? — támad a lányka.

Próbálom magyarázni, hogy a vőlegénye ősszel katonának megy. több mint két évig távol lesz. Ö a mennyasszony addig éppen leérettségizhet, hiszen most menne a gimnázium harmadik osztályába. Minden tekintetben érettebb lesz, mire leszerel Szabó Pista.

— Megbocsát, hogy közbe szólok a vőlegényem már tizenkét éves koromban kerülgetett. Az iskola udvarán lesett, ha tízperc szünetre kiszaladtunk. És fáj a fejem a tanulástól.

— Miből él majd, ha a férje katonáskodik.

— Azzal ne törődjenek, csak adják meg a házassági engedélyt — s elárulja, milyen harcias menyecske lesz.

— Majd eltartom én — szólalt meg a mama. — Igaz. az uram vasutas, ezerkétszázat keres, iszik is, de akkor többet dolgozom a téeszben. Most oda se járhatok, ki vigyázna akkor a fiatalokra?

— Megbocsát, hogy közbe szólok, itt van egy másik srác is, aki Pistával együtt vonul be, az miért nősülhet me ff?

— Milyen korú a mennyasszonya a srácnak? — megyek bele a zsargon dumába.

— Tizennyolc, de én is vagyok olyan — és még illegett is magát.

— Pedig nem hiszem, hogy megkapják az engedélyt — mondom.

— Megbocsát... Akkor... Nézze, van a megyében húsz vadházas- társ... Én leszek a huszonegyedik.

— Szóval ?

— Hát mit csináljunk? — kérdi a mama. — Mikor a mirtuszt is megvettük.

* * *

Dorogházán nem tudom a pontos címet, de szerencsém van: éppen az illetékesektől érdeklődöm.

— Bakos Válikát keresem, merre laknak?

— Én vagyok — halkan mondja és a szivére szorítja a kezét a szép barna lány. — Az engedélyt hozták talán? — olyan félve kérdezi, hogy megsajnálom.

— Nem, de szeretnék beszélni magukkal — és elindulok utána.

— Csak magam vagyok itthon. Édesanya Pásztora ment vásárolni, apu műszakban van.'

— Hol?

— Ménkesen, vájár.

— És a vőlegénye?

— Ö itthon van, öt házzal arrébb. De ő is vájár, tanult vájár. Háromezren felül keres, nagyon szeretik.

— 'Hogy vannak ezzel a házassággal? — zavartan teszem fel a banális kérdést.

— Most hetedikén lett volna a

lakodalom, de még nem jött meg az engedély. Két hét múlva tervezzük. Egy hónap múlva azután katonának megy Laci.

— És.... És jó lesz ez így — csak fontoskodó „felnőtt” kérdezheti ezt.

— Hát persze! — A kipirult lány rögtön válaszd.— Jó bizony. Már minden bútorom meg van. Laci az anyjával lakik szép új házban, oda megyek én is. Apu megígérte, hogy támogat, amíg tart a katonaidő.

Megérkezik a vőlegény. Izmos testű, komoly tekintetű, értelmes fiatalember.

— Talán a bánya felment, nincs ilyen fiatal vájár — mondja.

— Milyen fegyvernemhez megy, ha bevonul?

— A belső karhatalomhoz, az a legszebb.

— Mégis felmentésre számít?

— Hát, igenis meg nemis. Értheti az elvtárs. Ott se lenne rossz, és én mebecsülöm magam — ezt már a lány felé mondja. — Itt falun nem válnak olyan könnyen, mint a városiak. Nálunk más a helyzet.

Igen, ebben talán igazuk is van: náluk, Bakos Valériánál és Bakos Lászlónál egészen más a helyzet. S ha mégsem lesz házassági engedély?

— Akkor is lakodalmat tartunk, ezt már elhatároztuk — szinte egyszerre mondja a kettő.

* * *

Itt Dorogházán

a fél falu Bakos. Még egy pár: Bakos János és Bakes Piroska. A helyzet azonos. Piroska alig múlt tizenhatéves, a vőlegény meg húsz. De ő gyomorbetegsége miatt egy év halasztást kapott a katonaságból. Mind a két szülő bányász. Piroska apjával beszélgetek, mellette van a lánya, bizony ráférne még 1-2 év várakozás.

— Én is húszéves koromban nősültem — simítja a homlokát Bakos Dávid. — Nem tudott volna megakadályozni senki. Nem is bántam meg.

— No, de van még idő. hiszen olyan fiatalok — vetem közbe.

— Igaz, de én nem akarom, hogy engem okoljanak a boldogtalanságukért. Ok választották egymást, ebbe nem szólhatok bele.

— És ha később sülne ki, hogy nem jól választottak?

— Az az ő dolguk, előre nem lehet tudni semmit. Meg aztán, már felkészültünk, beléöltük a sok pénzt.

* * •

Herencsényben Gálik István, az apa van otthon. A még csak tizenhatodik éves Veronka és anyja csipkebogyót gyűjt az erdőn.

— Tudja kérem, negyvennégy éves létemre tizenkét éve betegeskedem. Harmadik éve nyugdíjaztak is. Az asszony a téeszben dolgozik, itt él velünk a hetven év körüli apósom-anyósom. Nehezen jövünk ki fe keresetből. De én nem erőltetem a lányt.

— És a vőlegény?

— ide költözik hozzánk, úgy beszéltük. Sofőr, teherautón van, Balassagyarmaton dolgozik. Szép fizetése van. Már túl van a katonakoron, huszonnégy éves. Rendes ember.

— És a lány?

— Szeretik egymást. Erős. fejlett.

Ráérne még. Tudom, hogy leginkább értem teszi. De én nem erőltetem. ,

Megjön az anya a lányával. Pálinkával kínálnak. Kedvesek, reménykedők. Tőlem várják a csodát. Mondom, hogy csak újságíró vagyok nem rajtam múlik az engedély.

— Azért segíthet — mondja az anya. — Hiszen, ha az uram nem lenne beteg! Meg hát Jóska, a vőlegény is sajnálja Veront, hogy annyit dolgozik. Igaz erős, de már iskolás korában járt velem a té- eszbe. Munkacsapatvezető vagyok, sokat segít. Ű itthon maradna a ház körüli munkára,

— Mikor volt az eljegyzés? — kérdem.

— Óh, az már régen volt — válaszol a kékszemű nagylány. — Mikor is? Ja, még pünkösdkor.

— És mikorra tervezik az esküvőt?

— Októberben töltöm a tizenhatot, akkortájt.

— Nem hiszem, hogy megkapják az engedélyt, maga még nagyon fiatal.

— Pedig a. vőlegény már nem akar várni, összeállunk, azt mondta.

— Az mégse lenne rendes dolog — így az anya. — Hátha tavasszal már megengedik.

Az édesapa az autóig kisér, még onnan is visszahívna egy stamped- lira. Egyre mentegeti magát, egűre kér, hogy próbáljak segíteni. Őszintén együttérzek vele.

* * *

Négy menyasszonyt

látogattam meg. Olyanokat, akik a gyámhatóságtól kérték, hogy kiskorúságuk ellenére engedélyezze részükre a házasságkötést. A kérések lényege, a mennyasszonyok óhaja azonos: hogy férjhezmehes- senek. De ha a kérések mögé tekint az ember, ha az indítékokat vizsgálja, ahány, annyi sorsot takar. Nehéz a döntés. És nagy felelősséggel jár ez a döntés. Emberek még hátralévő félévszázadnyi élete, utódaik jövője függ talán ettől a döntéstől.

Dehát az okoskodás is olyan távol áll ettől a kortól. A fiatalok nem igen ismernek akadályt. Mi sem, voltunk mások — a régmúlt időkben.

Kondorosi János