Nógrádi Népújság. 1963. augusztus (19. évfolyam. 62-70. szám)
1963-08-19 / 66-67. szám
1963. augusztus 19. NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 9 IRODALMI MELLÉKLET Alkotmányunk szellemének tükröződése irodalmunkban „Nálunk törvénnyé vált a boldog élet. Alkotmányunknak mind en mondata, mint kertben napfény — bizakodva érnek az elszórt magok, hajt az almafa, gömbölyűdnek már dolgos napjainknak gyümölcsei — Alkotmányunk ragyog. Aranykönyv... Vedd elő, olvasd, tanítsad! Győzelmeid a forgatott lapok.” (Polgár István) Alkotmányos nemzet vagyunk — jelentették ki nem egyszer a múltban jogászaink, ha a nép ellen kellett eljárni a törvények erejével, de több mint ezer esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy nálunk törvénnyé válhasson a boldog élet, a dolgozó nép ura lehessen hazájának. Amikor I. István király i,isten újjmutatása szerint kormányozva birodalmát”, törvényt készített meg nemzetének, — az államalapítás nagy munkája után megszilárdította a magántulajdont. Ettől kezdve a törvények ösz- szessége képezte „az alkotmányt”, mert az urak szerint külön alkotmányra nem is volt szükség, hisz: „^.z úr alkotmány nélkül is ismeri a jogait, a plebset pedig a szurony megtanítja kötelességeire.” A szuronnyal való tanítás legemlékezetesebb törvénye a Werbőczy-féle Hármaskönyvben olvasható, Dózsa paraszt- háborújának vérbefojtása után: — „Ámbár a természet szerint való urai ellen felkelő összes parasztokat áruló módjára főbenjáró büntetéssel kellene sújtani, mégis, hogy annyi vér ne folyjék s teljesen ki ne vesszen a parasztság, amely nélkül a nemesség nem sokat ér — Elhatároztuk, hogy minden kegyelem nélkül mindenütt meg kell ölni és ki kell irtani az összes kapitányokat, századosokat, tizedeseket és a parasztság ko- lomposait, valamint a nemesség nyilvánvaló gyilkosait, hogy árulásuk emléke fennmaradjon' és tartós büntetésük súlya maradékaikra is átszáll- jon, s tudják meg minden nemzedékek, hogy milyen nagy bűn felkelni az urak ellen.” Az örökös szolgaságba ala- csonyított nép hiába igyekezett sorsán változtatni — a földi törvényeket az isten szentesítette, mint erről Pázmány Péter, a szónoklatairól nevezetes bíboros „Az urak és szolgák tisztiről” c 1636- ban megjelent munkájában tudósít: „Két jámbor dolgot kíván a szolgák kötelessége: egyik az, hogy amely állapotba helyezze őket Isten, avval megelégedjék. A másik, hogy híven, igazán és becsülettel engedjenek uroknak és a rájuk bízottakban eljárjanak. A szolgarend, a jobbágy és a műves ember eszében tartsa, hogy Isten úgy rendelte a világ állapotját, hogy felső és alsó rendek, urak és szolgák, gazdagok és szegények legyenek. Azért Isten akaraty- tyán mindenki megnyugodjék. .. Ha a világi jókban kevesebb része van is a szolgának, a szegény jobbágynak, a kézi munkával élő művesnek: de lelki és meny- nyei jókban nagyobb része lehet. Könnyű azért a kis jót a nagyért elhagyni, az üveget a gyémántért, a cserepet az aranyért”. Bizony e ftSidorlatos tanítás hallatán mi is együtt mondjuk II. Rákóczi Ferenccel: „Az ország rendjei között első a klérus. De sóhajtozni kell azon, hogy Szent István és más királyok jámbor szándékait milyen rosszul teljesítik. .Szemükre veti, hogy teljesen felhagytak az ifjúság tanításával, különösen mióta a jezsuiták viselnek erre gondot. Pedig a nép művelésének fontosságát a XVIII. században is tudják. Bessenyei György írja 1781-ben: „Azt mondják a politikusok, hogy az ország boldogsága a népnek sokaságától függ. De mit használ ez a sok, ha vagy mind szegény, vagy nagyobb része tudatlan? A szegénység és a tudatlanság egyhú- ron pendül. És így szintoly boldogtalan az a nép, amely tudatlan, mint amely szegény.” Az úgynevezett „ezeréves alkotmány” sáncain a dolgozók mindig kívül maradtak és a „Szent Korona-tan” szilárd védőbástyát húzott a nép nemzetté válása elé. A hírhedt tan szerint ugyanis a magyaf nemzethez csak azok tartoztak, akiknek volt önálló birtokuk, vagy vagyonuk. S hiába jött a nagy nemzedék, amelyhez bátorítón szóltak a kétszáz éve született Bacsányi János szavai: — nem hallgatnak Dózsával fenyegető szavára. Pedig minden becsületes haladó gondolkozású ember tudja, hogy „égbe kell emelni a népet, pokolba az arisztokráciát” ahhoz, hogy Kossuth álma megvalósulhasson: „Néhány év múlva paradicsom támadhatna a pusztaság és szegénység helyén e hazában”, ha javaival önmaga, saját javára rendelkezhetne. Az elbukott szabadságharc után nemhogy az általános alkotmányos jogokért, de még a polgári jogokért való küzdelem is reménytelen. Frankel Leó írja: „Az állampolgárok első és legszentebb joga: a választási jog, amelyet minden gazdagságban született ingyenélő, minden túl- ságban élő pazarló és anyagi birtokkal megáldott egyének élveznek... éppen ezen jog vonatik meg a legbecsületesebb, legszorgalmasabb és legműveltebb embertől is, hogyha szegény de, mely szegénységet nem C maga idézte elő, szegény a társadalmi viszonyok következtében, melyeket nem ő teremtett...” Legjobbjaink, a nép évszázados küzdelme 1919-ben járt először eredménnyel, ekkor sikerült a magyar munkásságnak először alkotmányba foglalni a dolgozó nép jogait és kötelességeit, de az úri bitangság eltörölte ezt a számára nem kedvező, nem „ezeréves” alkotmányt. Csak 1945 és az utána következő esztendők építő munkája hozta, hozhatta létre a dolgozó nép alkotmányát. Két együttható soha el nem felejthető tényező: a Szovjetunió segítsége a proletárinternacionalizmus elvei szerint és a magyar forradalmi proletariátus vezetésével új hazát teremtő dolgozó nép. Csak így válhattak valóra József Attila szavai: „Papok, katonák, polgárok után így lettünk végre mi hú meghallói a törvényeknek, minden emberi mű értelme ezért búg mibennünk, mint a mélyhegedű...” A múlt küzdelmeinek vázlatos áttekintése után jóleső büszkeséggel írjuk le: „A Magyar Népköztársaság a munkások és a dolgozó parasztok állama. A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé.. S a hatalomra jutott dolgozó nép tud élni a neki adott joggal, meg tudja teremteni az anyagi és szellemi javak soha nem álmodott bőségét, az emberhez igazán méltó társadalmi viszonyokat. Mert az évszázados szenvedések után élni akar: „A hazáért élni, szenvedni s jót tenni, Ügye mellett önként s bátran bajra menni, Kárt, veszélyt, rabságot érte fel sem venni S minden áldozatra mindenha kész lenni, — BarátomT oly dolgok, melyek az embernek Dicsőség mezején oszlopot emelnek, S melyekért (bár, míg élsz, sokan nem kedvelnek) A jók sírodban is áldanak, tisztelnek.” Hiába vigasztalta a könnyező parasztokat Wesselényi Miklós: ......a nemzet nemesb rér észének jobb érzésében derül hajnal. Az idő érik s eljő a kor, midőn a törvény néked is emberi létedhez és érdemedhez méltó sorsot ád.” Hiába követeli a rendíthetetlen Kölcsey, hogy az alkotmány bárkájába be kell venni a jobbágyok kilenc milliós tömegét is, hiába harcol Vörös- marthy „a nagyobb rész boldogságért” — az úri Magyar- ország marad a táblabírók el- dorádója. ,.Táblabíró vagyok én Pestmegyében lakom én Virágzik szabadságom Vármegye az országom. Amint tetszik úgy élek Királlyal nem cserélek Királyt köti a törvény Törvény magam vagyok én. „Napfényben élni, élni boldogan. Lidérces múltat váltva szebb jelenre, Hogy bő verejtékkel szerzett jogon övé legyen jövendő végtelenje. Hogy nézhessen a na pba büszke arccal, Mert büszkeségének alapja: tett. Mert a világnak me gmutatta harccal. Hogy nem gazok rabjának született” (Gábor Andor) És az Alkotmány biztosítja biztos kenyér mellé a műve* minden polgára számára a lődéshez való jogot is: „Magasra szállhat a szellem tűz-madara., a parázsból szabadon kiröppenhet, suhogó szelekkel szítjuk ragyogását, hogy daloljon lángoló éneket. Uj tavaszunk kék ege alatt minden kalitka nyitva már, milliók zengik a buzdítást bátran: „Dalolj, dalolj, te tűz-madár!” (Kópiás Sándor) Uj világunk formálása, nap- arra kötelezi, hogy részt vál- nap után való szebbé tétele laljanak a szocialista ember az irodalmat, a költőket is formálásából: „Dolgozom: küzdve alakítom nemcsak magamat, aminő még lehetek, akinek jövőjét az „ihlet óráin”' gyanítom, formálom azt is, amivé ti válhattok, — azt munkálom én ki: azt próbálom létre idézni, azt a lényt, ki még csak agyag bennetek s halvány akarat, akire vágytok, amikor sürgetve mondjátok: költő, előzd meg korodat!” Amiért a múlt nagyjai, a Ezért érzi a költő, hogy holt mártírok ezrei áldozták éle- anyjának és őseinek elkötele- tüket ma valósággá válik, zettje: „amikor büszke vagyok az emberre, aki téged tizenkétévesen nem tartana cselédjének, amikor megáldom magam ban a törvényt, mely a fiadban téged nemcsak teremteni, de utána elhervadni és álmodozni is hagy, fáradságodból fellélegzem, amikor a földeken gépek törik magukat tested helyett, i hiszek a világban, hozzászegődöm az emberekhez, akiknek egy lesz és teljes lesz a boldogsága.” (Bihari Sándor) Köszöntjük Alkotmányunkat la tát, köszöntjük a felszaba- boldog jelenünk és remény- dúlt szellem szavával: teljes jövőnk legszebb fogla(Gyulai Pál) Ezektől a gőgös uraktól hiába követeli Petőfi a nép nevében: „Akt épít és tisztogat ...azt követem lázasan 0 lángoló Ünneplem hétköznapokon „Az alkotmány rózsája a tiétek, Töviseit a nép közé vetétek. Ide a rózsa néhány levelét S vegyétek vissza a tövis felét!" hazámat de azt, amilyen lesz azt, amilyen háromszorosan" Cs. L. ANYA ÉS GYERMEKE (Iványi Ödön festménye) GYÜMÖLCSHORDÓ FIATALOK *?■ * (Pataki József rajza)
