Nógrádi Népújság. 1963. május (19. évfolyam. 35-43. szám)

1963-05-11 / 38. szám

1963. május 11. nógrádi népújság 5 AZ IMÉNT kísértem ki. — Hát... remélem találko­zunk még — búcsúzott. — Csak úgy tessék... hogy az­tán baj ne legyen. Elment, s még mindig nem tudom, mit gondoljak felőle. Az örökké rendszerező agy skatulyázó ösztöne csődöt mond. Hová soroljam be ezt az -embert? Már jó fél órája, tán több is, hogy beszélget­tünk, mikor pedzeni kezdte, mint aki most kapott észbe: — Én még ilyen helyen nem jártam sosem, azt sem tudom, most miért kellett ide jönnöm, nem csináltam én olyant semmit... S hát nem szeretném, ha valami újság­cikkbe. .. Nyugtatom, ne tartson sem­mi rossztól. — Ne is, — azt mondja — mert ez engem nagyon vissza­vetne. De attól kezdve hiába is nyugtattam, óvatos és szűk­szavú maradt. Istenem, ezt is meg lehet érteni, de most hirtelenében még sem tudom, tulajdonképpen mi keltette bennem az ellenérzést, talán ez utóbbi szavak mesterkélt­sége — talán kitanultsága? ágaskodik a kétkedés ördö- , ge. — Gyűléseken hallhatott ' ilyen szavakat: „Az elvtársat visszavetette a fejlődésben”, „a termelést visszavetette az a körülmény”. Vagy a búcsú­szavakból kicsendülő fenye­getés — kérés — reményke­dés, mit tudom én hogy ért­sem? Annak van kellemetlen utóíze. „Aztán úgy írjon, hogy nekem is tetszen” — így ért­sem? Vagy „ne bántson ma­ga is engem, van nekem ba­jom elég” — így? AHOGY VISSZAMEGYEK a szobámba, látom az aszta­lomon a fénykép. Lám, itt felejtette. Akkor vette elő. amikor gyanakvása ösztön­szerű védekezése egv vélt újabb támadással, hántással szemben még szunnyadhatott. A fénykép őt ábrázolja, meg egy másfél éves kisfiút. Szösz­ke haj, két oly kedvességgel mosolygó szem, amilyennel csak a nagy pöttyös labdával és az elmaradhatatlan mac­kóval elalvó emberpalánták kérhetik a világot: szeressé­tek a nagy pöttyös labdát, a macit... meg engem. — Ez a nővérem kisfia. Most három éves. ötét na­gyon szeretem. De a nővérem gösszeadta magát egy cigány­nyal. Szégyent hozott az egész családra. Olyan követ helyezett az én szívemre, amit onnan soha le nem vehet már. Annyi megkövesedett, kö­rülbástyázott bánat és meg­vetés csendül ki a szavaiból, hogy egész elbátortalanodva kérdem: — És, az a cigány, hol van, mit csinál? Dolgozik? — Igen. — Hol? — A bányaszolgáltatónál. — Mit? Milyen munkája van — kérdem tovább gépie­sen, mintha ez olyan fontos volna nekem. — Hát, olyan cigány mun­ka. — Meg is ismétli s meg­vonja a vállát. — Cigány­munka. — És amúgy? Becsületes? — faggatom, pedig a hirtelen rámzuhanó düh szinte fojto­gat, alig türtőztetem magam. — Ismét megvonja a vál­lát: — Nem tudom. Cigány, összeadta magát vele. AKKOR LEGSZÍVESEB­BÉN elzavartam volna ezt az embert. Menjen, menjen In­nen! Hogy merészeli? Elesett- ségében olyan magától értető­dően nyúl tizenöt pár segítő kéz után, szinte elvárja... és akkor... Hogy merészeli?! ■„összeadta magát”, „cigány munka”, „a család szégye­ne. ..” Milyen családé? És milyen helyet foglal el ő eb­ben a családban? S egyálta­lán ki ez az ember? Báró, gróf, vagy mi...? A teremté­sit ennek a világnak! De nem, nem. Kérdezgetem tovább, megtanultuk, óh, megtanultuk, hogy az érzel­meinket, ha nagyon muszáj elfojtsuk most jó is, hisz nem azért hívtam ide ezt az embert, hogy ítélkezzem felet­te. Hiszen szerencsétlen, el­esett etnber ez. Szerencsétlen ezzel a „családi szégyennel” fegtütt. — .. .Igen, — mintha mesz- sziről újra hallanám a hang­ját, — öngyilkos akartam lenni... GYÁRAK, EMBEREK NEM MINDIG SIKERÜL /. — Annyira berúgott? — Áh, nem, nem attól. De- hát nekem még semmi sem sikerült az életben... Akkor meg minek... — És hogyan? — ebben a pillanatban nem tudom saj­nálni. most vá.ikálok benne, szinte kegyetlenül, de nem veszi észre. — És hogyan? A vonat elé akarta vetni ma­gát? Vagy kötéllel? — Pengével. El akartam vágni a karom. Pengével. Akkor elfolyik az embernek a vére és kész. — No és? — Lefogtak. Behoztak. Ide a kapitányságra. Egy napig bent tartottak. Utána helyez­tek ki a ládatérre. Büntetés­ből. Igazolatlan hiányzás. — Hiányzott máskor is igazolatlanul? — Volt rá eset. — Fizetés után? — Leginkább. Beüzentem ugyan, hogy nem tudok be­menni, de beírták igazolatlan hiányzásnak. — Alig észre­vehetően megint megvonja a vállát: — Azt azért nem ér­tem, miért helyeztek oda. A fizetésem is csökkent. így ez kétszeres büntetés, nem igaz­ságos. És mindenféle írás nélkül. v Nem követtem en el semmi olyat. A munká­mat mindig elvégeztem. Mégis a ládatérre... És a pénz is kevesebb. Mert jó, rendben van... de írás nél­kül és kétszeresen is büntet­nek. — Az ilyesmi rendszerint együtt jár: alacsonyabb mun­kakör, kevesebb fizetés. És papír sem igen kell ehhez, nem szoktak... — Nem lehet az, nem tör­vényes. .. ­Lám, a törvényre hivatko­zik. A brigádvezető, hatalmas termetű, orgonahangú ember, semmiféle törvényre nem hi­vatkozott, mikor Hagara ne­ve szóbakerült. ^ — Ja, a Hagara? Vele egy új nevelési módszerrel kísér­leteztünk. — Mély hangja be­töltötte az üzemi bizottság tágas helyiségét. Odasántikált az asztalhoz, óvatosan leresz­kedett a székre. A szakszer­vezeti titkár elbúcsúzott. — Hát akkor én talán el is mehetnék, utóvégre Habo- nyi elvtárs, a brigádvezető, ő majd mindenről... sikerült. Nem mindig sikerül... Felüti a fejét: — Csak azt nem értem, miért. Van az én brigádom­ban rajta kívül négy, vagy öt ilyen anyátlan, apátián gyerek, de azért inni egyik sem iszik, a pénzét sem veri el. Bár úgy tudom, mióta a ládatérre került, ilyesmi Ha- garával sem fordult elő. Igaz, elég régen találkoztunk. Most, hogy átrakás van, szana-széj- jel dolgozunk. De a múltkori­ban, amikor arra jártam, kérdeztem: — No Palikám, hogy van? Jól Laci bácsi. Köszönöm. — Jó helye van? — Igen, — azt mondja. Kér­deztem a művezetőjét, meg­van elégedve vele. Valóban nagyon jó munkás, mi sem panaszkodhatunk rá. Csere­pes volt nálunk. Hogy meg­értse, ez azt jelenti, az üveg­cserepet hordja a bunkerhoz. De ha köll letörő, vágni is tud már., Hajtja is magát, néha már rá is kellett szól­nom, mert láttam, kiizzadt nagyon. Álljon már meg Pali­kám — mondom — pihen­jen. Máma nem az a világ van, hogy néhány percre ne lehetne leülni, szusszantani egyet. Hanem ha megkapta,a fizetést, néha két napig nem láttam, s mire vége lett a ki­lengésnek, vége a fizetésnek is. Olyankor kölcsön kért. Nem mondom, visszaadta mindig, adóssága nincsen. Egyszer tőlem is kért. Vissza adta. De így ment ez fizetés­től fizetésig. Előfordult, hogy italosán jött be dolgozni. Az meg pláne veszélyes. Üveg­gel dolgozunk — az üveg meg vág. Hányszor behívtam a művezetői szobába. A lel­kére beszéltem. Néha sírt, mint egy gyerek. Laci bácsi, nem tehetek róla. Megígérte, megváltozik, aztán a követ­kező fizetéskor újra. Meg­kértük. az egyik brigádta­got. a Kázmért — szolid, józan ember, csak jót láthat tőle — oda vette magához. De nem és nem. Nem változott. Ak­kor gondoltuk, menjen a lá­datérre, ott mindig nappalra kell járnia, a kocsma olyan korán még nincs nyitva, nem ihat. Mondtam neki. néz­ze Palikám, most maga el­megy tőlünk, de nem végleg. De azóta is sokat törtem ezen én a fejemet. Bár, mondom, úgy tudom, mióta a ládaté­ren van, nem történt kilen­gés. KÖZBEVETEM, HOGY ma reggel látták Hagarát az iro­dában. Azt beszélik, a legu­tóbbi fizetés után megint ki­ruccant, éjszaka taxival fu­rikáztak föl-alá. Valaki rá­csapta a kezére a kocsi ajta­ját, két ujja eltörött, most betegállományban van, pénze meg nincs. Kért száz forint előleget a fizetésig. — Igenen... Az elnyújtva kimondott szóban meglepetés. — Akkor úgy látszik az új módszer mégsem vált be. Visszaviszük a brigádba! — dörgött — ha a munkaügy nem is akar hozzájárulni, akkor is vissza visszük. Em­bert kell ebből a fiúbói csinálni. — Aztán újra le­csendesedett a hangja. — De hogyan? A KÉRDÉS NAGY és élet- bevúgó. Harminc ember, egv egész szocialista brigád, még­hozzá híres oklevéllel, csil­laggal, zászlóval kitüntetett brigád akart hónapok óta egyet. Van, aki elesik s fel­áll a maga erejéből. Van, aki fekve marad, ha nem segíte­nek. Hagara után tizenöt pár kéz nyúlt, és eddig még nem sikerült. Hol történt a hiba? Ki követte el? A brigád, vagy Hagara? Vagy egyáltalán sza­bad-e csak ennek vagy an­nak a hibájáról beszélni? Az élet sokkal bonyolultabb, mintsem kétfelé lehetne osz­tani az embereket: ez helye­sen cselekedett, emez hibá­zott. Örákon át beszélgettünk Habonyival, ezzel az arany- szivű nagy gyerekkel erről- arró! mindig vissza-vissza ka­nyarodva eredeti témánkhoz, spekulálva, morfondírozva, néha már csak félszavakkal. Találkoztam Kázmérral, Ha­gara lakásadójával is. Aztán beszéltem Hagarával. S most^j lassan-lassan derengeni kezd, merre is kéne indulni, hogy sok jns?ándékú ember akara­ta találkozzék egy ponton, ahol feloldódik Hagara bizal­matlansága .zárkózottsága, s ahol észre veszi azt is, hogy ha egvirányba akar menni ezekkel az emberekkel, neki is mozdítania kell a lábát.. . (folytatjuk) Több mint 46 millió forintos költsésRcl tij gyár épül Romhányban. Az új Cserépkályhagyár évi termelési értéke meghaladja a 18 mil­lió forintot, s az eddigi napi 50 kályhával szemben itt százat tud­nak majd készíteni. Az új Cserépkályhagyárban jövőre kezdődik meg a teljes termelés. Képünkön az új gyár csarnok-épülete lát­ható. s m 0 'msmmmzmmmmmmmmmmss Csők n® ígY Az ipari üzemek életében egyik legmagasabb fórum a termelési tanácskozás. Van­nak helyek, ahol ezeket a tanácskozásokat negyedéven­ként, akadnak viszont olya­nok is, ahol havonként tart­ják meg. Minden esetben azt a célt kellene szolgálja, hogy a fizikai dolgozók elmondják: mi gátolja őket munkájuk­ban, milyen segítséget kér­nek akár munka, vagy üzem­szervezés tekintetében, vég­ső soron: hogyan végezhetnék még jobban munkájukat. A műszaki és gazdasági vezetés pedig ezen a plénumon szá­mol be az elvégzett munká­ról. szó esik arról: miben és hosrvan kérik a fizikaiak se­gítségét. Minden túlzás nélkül állít­ható. hogy a termelési tanács­kozás hosszú évek óta elérte célját, egy-egy hasznos, igen termékeny vita után a ter­melésben jelentkezett az ered­mény. Az acélárugyárban, tűzhelygyárban, üveggyárban csak úgy, mint a szénbányá­szatban. Mind ezek ellenére azonban — főképpen az utób­bi időkben ellaposodnak ezek a tanácskozások, sőt néhány helyen ma már szükséges rossznak tartják vezetők és munkások egyaránt. Ez azérf következett be, mert sok üzemben a meg nem alapo­zott felkészülés unalmassá; érdektelenné teszi a tanács­kozást. Tetézi a hibákat a tanácskozást megelőző szer­vezetlenség. a felvilágosító munka hiánya. Erre a koro­nát a szénbányászatban meg­tartott termelési tanácskozás tette fel. Az történt ugyan­is, hogy az utóbbi termelés! tanácskozást énnen a nyere­ség kifizetés, illetve az elő­legfizetés napjára ^szervez­ték”. Szinte „érthető”, hogy i bányászok nyereséggel, elő­leggel a zsebben nem a ta- nácskózás ‘h’efVe” hanem csé­szén más Irányba vették az utat Tiribesen. Nagybátnny- ban. Szorospatakon csakúgy; mint másutt. Hangsúlyozni kell: a terme-, lesi tanácskozás nagyon fon­tos fórup. Minden körülmé­nyek között meg kell adni teljes komolyságát. Még a szénbányászatban is ... S. li ’ — HUSZONÖT ÉVE ELŐ­SZÖR vagygk betegállomány­ban — a brígádvezető vi­dáman és harsogva fölneve­tett, mintha csak valami öröm érte volna. — Szokat­lan ez az állapot, nem bír­tam tovább, elszöktem ha­zulról. Pedig, majd szorulok érte az asszonytól! Most, tet­szik tudni, hogy kemenceát­rakás van nálunk, a gép­üzemben beleestem egy ak­nába. Le volt födve egy tíz­tizenöt centiméteres cement­lappal, de hogy nem emelke­dett ki a felszínből, ráléptem, s beszakadt alattam. Talán meg volt repedve, meg hát ugye a súlyom is megvan... Még szerencsém is volt, csont nem törött, csak az izmot ha­sította föl. De. ha meg nem sértem — tért vissza eredeti témánkra — miért tetszik ér­deklődni? Talán panaszra ment a fiú? — Nem, nem! — tiltako­zom —. Vagy két hete itt jártam, a szocialista brigá­dok ügyes-bajos dolgai iránt érdeklődtem. A oárttitkár mondta, hogy volt maguk közt egy tag, aki sehogyan sem illeszkedett be a közös­ségbe, ivott, hiányzott. Maguk megtudták, hogy árva, elha­tározták az egyik brigádérte­kezleten, hogy sorban meg­hívják vasárnaponként, ün­nepek alkalmából vendégség­be. Nem az ebéd kedvéért, hanem inkább, hogy emberek között érezze magát, ne le­gyen egyedül. Hátha így meg­változik. De látom, nem si­került. A brigádvezető arcára el­gondolkodó mosoly ül. Fel­sóhajt: — Igen, úgy látszik, nem Mindjárt elöljáróban őszintén meg kell mon­dani, hogy a bányák összevonását jó néhány helyen nem nagy lelke­sedései fogadták. Akad­tak olyanok, akik az összevonásban nem a gazdaságosságot, a ve­zetés színvonalának nö­velését látták, hanem egyesek személyes elő­nyeiket, az egyéni ér­dekeiket helyezték elő­térbe. így volt ez Nagy- bátonyban is, ahol ma már kezd minden a rendes kerékvágásba visszatérni. Megnövekedett feladatok A nagybátonyi bá­nyaüzem összevonása után a szénmedence legnagyobb termelői egysége lett. Csaknem négy és fél ezer em­ber tartozik a bányá­hoz s a több mint négy ezer fizikai munkás na­ponta 345 vagon sze­net ad népgazdaságunk­nak. Szervezetileg tel­jesen új keretek között dolgozik a vezetés, vál­tozások történtek az ügyintézésben számos beosztásba új ember került, — voltak, akik ezzel magyarázták az áprilisi gyengébb ter­melést. Műszaki és gaz­dasági — főképpen ad­minisztratív beosztás­ban 52 főt mozgattak meg, kerültek kisebb, Váltsák valóra terveiket Az összevonás néhány tapasztalata Nagybátonyban vagy nagyobb beosztás­ba — ez állítólag ugyan­csak a termelésben éreztette hatását. Elöljáróban jelentettük lei. hogy az összevonás egyik legjelentősebb oka éppen a vezetés színvonalának emelése. Akkor tehát miért kö­vetkezett be az áprili­si lemaradás? Hiszen 12 műszaki dolgozó magasabb képzettséget igénylő beosztásba ke­rült. Ménkesen új bá­nyamester és aknaveze­tő, Tiribesen új bá­nyamester, Katalinban ugyancsak új a bánya- mester és aknavezető, de személyi csere tör­tént Szorospatakon is. A műszaki középkáde­rek legtöbbje a helyén maradt, főképpen azok, akik nagy termelési, vezetési, irányítói ta­pasztalataikkal a meg­növekedett feladatok valóraváltását segíthe­tik elő. És hogy a visszaesésnek nem sza­bad bekövetkezni, ép­pen a ménkesiek esete bizonyítja. Itt az új ve­zetés is megtalálta he­lyét, s már az össze­vonást követő első hó­napban is 100 százalék felett teljesítették mennyiségi tervüket. A kányásiak régi hagyo­mányaikhoz híven most is egyenletesen termel­nek. s érték el április­ban is a nagybátonyi bányaüzem legjobb ak­nája címet. Hol a hiba? A nagybátonyi bá­nyaüzem április havi 98,1 százalékos tervtel­jesítését nem az össze­vonás indokolja. In­kább az, hogy a leg­több aknában az aktív cselekvés helyett az in­dokok keresését helyez­ték előtérbe. Szorospa­tak például — amelyik korábban igen komoly vetélytársa volt a szén- medence valamennyi üzemének — 1962. évi eredményei után egyik esélyese volt az élüzem címnek — áprilisi ter­vét alig 93 százalékra teljesítette. Ennek oka pedig egyetlen egy. Szorospatakon hiányzott a határozott vezetés, amit a bányászok ko­rábban, hosszú éveken át megszoktak. Katalin­ban a régi vezetés hi­bájának tudták be a lemaradást. Tiribesen pedig a rossz szervezé­sen kívül igen komo­lyan érezteti hatását a vezetés káros szemlé­lete. Itt a frontfejtés­például hetenként csak kétszer szerel, holott az optimális telepítéssel növelni lehetne a ter­melést. Tiribesnek nincs elegendő feltárt szénvagyona sem, ami ma már a korábbi szénsavas betöréssel sem magyarázható. Határozott vezetést Mindenki látja, tud­ja, hogy a nagybáto­nyi bányaüzem az ösz- szevonás után jó ke­zekbe került. Most azonban feltétlen arra van szükség, hogy a felsőbb vezetést az ak­navezetők, a műszaki középkáderek is hatá­rozottan támogassák. A nagybátonyi bá­nyaüzem vezetői hatá­rozott tervekkel, el­képzelésekkel láttak munkához. Még ebben a hónapban három tagú brigádot szervez­nek a főtecsavarozás. a korszerű biztosítási mód, a P. 3-as páncél- kaparós pásztafejtések hasznos és bevált mun­kamódszerének elter­jesztésére. A mennyi­ség mellett — éppen a jövő biztosítása céljá­ból a fővágathajtási terv megvalósítása a fontos, hogy legyen megfelelő mennyiségű?: feltárt szénvagyon. Gondoskodni kell a megfelelő műszakará­nyok betartásáról, sőt most itt a lehetőségj szorgalmazzák jobb mi­nőségű szén fejtését, amivel egyben jelentő­sen növelhetik a bevé­telt is. Sürgősen meg kell oldani a komplex — gépesített munkahe­lyek kialakítását is — a termelékenység növe­lése céljából. Nagy és szép feladat áll az összevont nagy­bátonyi bányaüzem kol­lektívája előtt. Ehhez azonban a határozott vezetés mellett elenged­hetetlenül szükséges, hogy most már normá­lis ütemben haladjon a munka. Tudják az em­berek, — aknászok, fő­aknászok bányameste­rek. vájárok és csil­lések. — hogy mit mi­ért kell tenni. Ehhez pedig a pártszerveze­tek, a szakszervezetek, csakúgy mint eddig, a jövőben is adjanak meg minden segítséget a bánya műszaki és gazdasági vezetésének. A nagybátonyi bá­nyászok április 1-től de­cember 31-ig 7.600 tonnás túlteljesítést ígértek az éves terven felül. A kezdeti siker­telenség után. most már minden lehetőség meg­van. hogy az Ígéretnek eleget is tegvenek. Somogy vári László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom