Nógrádi Népújság. 1963. április (19. évfolyam. 27-34. szám)
1963-04-13 / 30. szám
3. ánrilis 13. NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 11 H úsvétra készül Hugyecz Erzsiké, galga- gutai kislány: szorgalmasan festi a tojásokat, sok locsolóra számít. (Gyürki Tibor felvétele) A LOTTO E HETI SORSOLÁSÁNAK NYERŐSZÁMAI: 22 34 50 64 81 — LAPUNK LEGKÖZE- EBBI SZÁMA április 17-én, :erdán jelenik meg négy ol- alas terjedelemben, 50 fiL sres áron. — Uj szocialista címert üzdő brigádok szervezésé- el foglalkozik a Szécsényi áráíi Nő tanács. — A pénztakarékossági mozgalom eredményeiről, az gyéni pénztakarékosság 963. évi feladatairól tanács- ;ozott a napokban a megyei akarékossági bizottság. — FELNŐTT KÓRUS ALA- ÍULT a közelmúltban Bár- ián. A bányászokból, asszo- ívokból, lányokból pedagógusokból álló kórus több nyilvános szereplésre készül. Az ünnepélyeken, műsoros esteken történő fellépésen kívül terveik szerint a társadalmi temetéseken gyászdalokat is énekelnek majd. — MA 13-ÁN ESTE ját- sza az Állami Déryné Színház a megyében először örsi Ferenc: Láthatatlan szerelem című háromfelvonásos színművét. A bemutató Szuhan lesz. — A SZENTKÚT című kis- film rendezője, Kiss József újabb filmtémát keres Nóg- rád megyében s. ezzel kapcsolatos beszélgetésekre Salgótarjánban járt a napokban. — SALGÓTARJÁNI VENDÉGJÁTÉKRA látogat el a nyáron az Egri Gárdonyi Géza Színház. A társulat bemutatja többek között Huszka Jenő: Lili bárónő című nagyoperettjét és Gáspár Margit' Hamletnek nincs igaza című víg játékát. — MEGYEI MŰVELŐDÉSI ÉRTEKEZLET lesz április 24- én a Salgótarjáni Acélárugyári Művelődési Házban. Az értekezleten megtárgyalják többek között a szocialista kulturális brigádok vállalásait is. — Elérte a 18 ezer forintot az egy tagra jutó jövedelem tavaly a drégelypalánki Szon- dy Termelőszövetkezetben. — Hatszáz férőhelyes juh- hodály épül Hollókőn az idén a juhtenyésztés fejlesztésére. — Közgyűlésen vitatták meg a háztáji földek nagyságát és elosztását; még a nagy munkák előtt, az ipolytarnóci Béke Tsz-ben. — Újabb öt peremboltot nyit az idén a Nógrád megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat. Több mint egy millió forinos költséggé Kőlápa-pusztán, Zagyva pálfalván a vizslási úton. Salgótarjánban az SBTC pálya meilett, Karancsalján és Karancslapujtön nyit új üzletet. — Elnökségi ülést tartott csütörtökön délelőtt Salgótarjánban a Bányaipari Dolgozók Trösztbizottsága. Ülésén munkásvédemi problémákká! foglalkozott, megvitatták a balesetek alakulását, s a korábban hozott intézkedések végrehajtását. — FELKÉSZÜLT A HÚSVÉTI ÜNNEPEKRE a Nógrád megyei Vendéslátóipari Vállalat is. Raktáraiban több mint fél millió forint érékű árut tárol, s a vásárlók 8- 10 fajta bor. 3—4 fajta sör között válogathatnák. — Aprils 12-én, pénteken az Állami Áruház megbeszélésre hívta meg az ipari üzemek vevótanácsaít. A vevő- tanács tagjaival ismertették — elsősorban nőkről lévén szó az új rúzsfajtákat, rúzsszíneket. a krémeket, a krémek hatásfokát. A megbeszélésen szóba kerültek egyéb a kereskedelem és a Vásárlók; § i § g Tavaszi kiáltás § § § § Füttyöm (C § zengve száll már a légen, £ hangtól hangos a rét. § § Tücskök K muzsikája riasztja *• erdők néma szívét. S s 5 Itt-ott S rnéma madárka hangol; § S ajka víd hegedű, c ^ kék ég § tiszta deléről lágyan § ^ nap tűz rám: hevítő. § § S mint kit § S harc. heve lázit: daccal § c ingem széttakarom; ff 5 jöjj most ? 3 csalfa tavasz-szél, csókod 3 £ keblemmel fogadom. § ^ Barna Tibor ^ MOSOLYGÓ SÁROK jjlj SuttT' <er kapllolatát érintő kérdések. Alig tavaszodott még, de Péter Palika pásztói kisfiú már olyan jóízűen fogyasztja a fagylaltot, mintha nyár lenlenne ELET A HÁLÁL UTÁN A hószín köpenyes orvos sietős léptekkel indult a folyosó másik oldalán búvó orvosi szobába. Előtte óvatosan lépkedett az egyik frissen operált beteg. Egyszer csak bizonytalanul megingott, majd zsákként elterült a sima kövön. Az orvos, dr. Baranyi Károly segítségért kiáltott, és villámgyorsan a beteg fölé hajolt .Azonnal megállapítja: a beteg szívverése megállt, nem is lélegzik, bekövetkezett a halál. Hivatásának nagy szeretető ösztönzi, veszteni való már nincs ,de segíteni hátha meg lehet. A beteget vízszintes helyzetbe fekteti és gyor- egymásutánban igyekszik szívműködését megindítani. A segítségére siető ápolón-" a légutakat teszi szabaddá és mesterséges lélegeztetést kezd .. j Negyven másodperc múlva újra dobok a- beteg szive..., visszatér eszmélete. Tizennyolc órán át fekszik a fehér ágyon, panasza nincs él és lélegzik. Majd gyors vérnyomás csökkenés. Az alapvető ba.i, amit súlyos betegsége okozott nem szűnt meg. Ismét bekövetkezet a halál, de most már nem lehet segíteni. . Az orvos, — akinek, ha ideig óráig is, de sikerült a halai mesgyé.iéről egy embert az életnek visszaadnia — nagy elhatározást tesz. Bújja a szaklapokat. olvassa, kutatja a hasonló esetekről szóló tudósításokat. Ezerki- lencszázötvenegytől dolgozik itt. a balassagyarmati kórházban. azóta szemtanúja az intézmény gyors fejlődésének. Most úi. nagv reményekkel kecsegtető feladatra vállalkozik Úgy érzi az élet megvédéséért vívott harcunkhoz ő maga is újabb fegyverhez jutott. Orvoskoli ágaival mohón tanulmányozza az 1961-ben Stavangerben a zárt mellkasú újjáélesztéssel kapcsolatos orvos kongresszus híreit. S a múlt év márciusában, újabb most már végleges eredmény jelzi, az életre keltés művelete szempontjából sorsdöntő állomás igazolja, a megállt szivet újra meg lehet indítani. .. Egy fiatal, többgyermekes nőbeteg kerül a műtőbe. Az operációra dr. Kokas Ferenc dr. Baranyi Károly é a műtősnők készen állnak. Felmetszik a beteg nyakán a bőrt és a sebész észre veszi hogy a kés nyomán nem indul meg a bíborszinű vér. Gyors pillantás a beteg szemére, pupillája kerekre tágulva. légzése megállt szive nem ver Beállt az úgynevezett klinikai halál. Amikor az orvosudomány legújabb eredményei szerint három percen belül van még remény az életrekeltésre. Idő- vesztesség nélkül gyors beavatkozásra van szükség. A beteget azonnal vízszintes helyzetbe fektetik. Az orvos agyán gyorsan átvilian a tennivaló. A mellkas megnyitása legalább 10 másodpercnyi időveszteség. A zárt mellkas falán megpróbálni az életrekellést. Gyors vezényszavak hangzanak el és megkezdődik a meghalt asszony életéért a küzdelem. Az egyik orvos az oxymattal a lélegeztetést kezdi meg. A harmonikaszerű készítmény ritmikus nyomással működik és egy percen belül jól érezhető a szívműködés.. . De a beteg nem lélegzik. Változatlanul folytatják a lélegeztetést. Negyvenöt percig tartó mesterséges lélegeztetés után a beteg felsóhajt és visszanyeri eszméletét. Öt perc múlva a pupillák reagálnak a fényre. A beteget egy hétig figyelik, semmi panasz .él lélegzik, beszél. mosolyog. Visszakapta az életét.. Megkérdezték tőle. milyen élményekre emlékszik mű\ ' jűk az agyát az oxigénhiányokozta károsodástól. Az egészséges szervezetet ért hirtelen veszély — áramütés, vízbetőbe kerülése után. Az ászszonv nyugodtan rázza a fe- megállást meg lehet szűnt, t- jét, nincsenek élményei. Má- Természetesen szakember ig sem tudja mi történt ve- gyors, beavatkozása révén le. Hétpecsétes lakat alatt ^ balassagyarmati kórház- - n., • ín w orvosai azon fáradoznak, miorzodik az orvosi titok. Négy ■, , , ’ ^ gyermekét épp olyan életre- ' nel több szakember^ valóan neveli, mint bárme- vos^ anolono, rrfutosno - is- lyik 28 éves asszony. merS.e mee az eletrekeltes Mi is történt tulajdonkép- tennivalóit, pen? Az ember nem hal meg A7 utóbbi hónapokban é.i- egyszerre. Előfordulhat, hogy jel-nappal őrzik, figyelik a reflexei nem működnek, lé- sebészeti osztályra került leg- legzetvétele megszűnik, szive súlyosabb betegeiket. Gyanú- is megáll. De szervezetében jelek sejtetik, ahol baj van még sok sejt, sőt szerv is Ha időben beavatkoznak az működik. A gyakorlatban azt élet megmenthető' öt-hat mondjuk: amig a szív műkő- ilyen életveszélyes beteg szá- dik. addig él a szervezet, mára külön ápolónőt biztosi- amikor a szívműködés meg- tanak. Óránként mérik a vér- szünt. akkor következik be nyomást, a pulzusszámot. a a halál. De mivel az egész légzés számát, a hőmérsék- szervezet nem halt el, ilyen- letet, és jelentik az' ügyeletes kor klinikai halálról beszél- orvosnak. Ha az ügyeletes lünk. változást észlel, azonnal inDr. Baranyi Károly elmond- tézkedik. így előre meg tudja. mindössze három perc áll iák akadályozni a végső ka- az orvos rendelkezésére. Ezért tasztrófa kifejlődését. Ha bai eredményes gyógyulásra csak van. megszólal a riasztó csen- akkor van mód, ha a szerve- gő. a műtőben, az ügyeletes zet lényebében egészséges, orvosnál, a folyosón az ápo- Másrészt ezt a viszonylag lók tartózkodási helyén és az szűkre szabott időt jól ki kell ambulancián. Mindenki tüd- használni, mert az életrekel- ia. hogv az őrző szobáiéból tés csak akkor sikerülhet, jött a segítséghívás. és azon- Hirtelen halálnál nem tud- nal a helyszínre sietnek, hatja az orvos sem,tulajdon- Ezen az úton azonban meg- képen mi idézte elő az élet- állni nem lehet. Jó lenne, működés megszűnését. Ezért ha nemcsak a sebészeti osz- mindenképpen segíteni kell, tálvon. hanem másutt is símért az esetek egy részében kerrel végeznék el az úiiá- a beteg élete visszaadható élesztőst. A Skandináv őrsöt fiataloknál sokkal nagyobb szagokban például az általá- a Remény, mint a súlyos be- nos iskolákban , tanítiák az tegséget szenvedő idősebbem- uiiáélesztést. A gyerekek fanbereknél. tomoknak nevezett bábukon Az orvostudomány megálla- gyakorolnak. Dr Baranyi Ká- pította nagyven napig élhe- rolvék távlati terve, mégvénk tünk élelem nélkül, öt napig körzeti orvosaival megismer- nélkülözhetjük a vizet, de tethi az élet megvédését elő- levegő nélkül legfeljebb 8—10 segítő tennivalókat- És aztán percig maradhatunk életben, tovább a Vöröskereszt is se- És a a légzésbénuláshoz a sóhetne még szív megállása is társul, ak- Megyénben életvidáman él kor három perc a maximális már egy asszony, akit az or- remény. Mindössze ennyi idő vostudománv a halálból ho- áll rendelkezőre, hogy á szív- zott vissza. Mert az ember működést megindítsuk illet- nem ismer lehetetlent... ve h^’ettesítjük és megóv- Ujlaky Mária A HÖDÍTÓ TV — Nagyon is értem kérlek! A rádiónk féltékeny, mert alig nyitjuk ki mostanában... (Toncz Tibor rajza) IPAROSODIK a FALU Sziszegő Gizi rajza) „ÜZEMI TOLVAJ” BAROMFITENYÉSZTŐ TEL-W' (Gerő Sándor rajza) KABALA öéBé (Balogh Bertalan rajza) EGY JAVÍTÁST IGÉNYLŐ TRAKTOR DALA ^3 "-4»oX, „Szeretnék szántani”. y* (Kallus rajza