Nógrádi Népújság. 1963. április (19. évfolyam. 27-34. szám)
1963-04-10 / 29. szám
NÓGRÁDI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Népújság AZ MSZMP NOGRÄD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIX. ÉVF. 29 SZÁM Ara 60 FILLER 1963. Április 10. Intézkedések, tervek a gyenge tsz-ek megerősítéséért A Hazafias Népfront megyei munkatársának nyilatkozata A gyenge termelőszövetkezetek megerősítése mozgalommá vált a megyében. Minden szerv a maga erejével, eszközeivel igyekszik munkálkodni azok megsegítésén. A Hazafias Népfront Nógrád megyei Bizottsága éves intézkedési tervet dolgozott ki a gyenge termelőszövetkezetek megszilárdításának elősegítésére. Munkatársunk felkereste Jónás Sándort a Hazafias Népfront megyei Bizottságának munkatársát, hogy e terv részeleteiről, megvalósításának módszereiről tájékóztassa olvasóinkat. — Községenként hogyan segíti a népfront bizottság a gyenge termelőszövetkezetek megszilárdítását a megyei terv helyi feladatainak megoldását? A terv elkészítése egymagában keveset ér, azon kell munkálkodnunk, hogy a népfront ott helyben, az érintett községben megfelelő segítséget tudjon adni. Ezért máris hozzákezdtünk a gyenge ter- melőszövetkezetű községek népfront bizottságainak átszervezéséhez. hogy új, arra rátermett. hozzáértő aktívákkal bővítsük a helyi bizottságokat. Mihálygergén például a 40 bizottsági tagból 25-öt rá- termetebb emberekkel cseréltünk fel. Az elnökség hat téglából ötöt óllal cseréltünk fel. Az átszervezésnél figyelembe vettük azt is, olyan embereket válasszunk be a népfrontba, akik más megbízatásokkal nincsenek túlterhelve. sziwel-lélekkel tudják e feladatot ellátni, Mihálygergén igen sokat várunk ettől az átszervezéstől, hiszen hozzáértő, a termelőszövetkezet gondiait, bajait ismerő embert választottunk a népfront elnökévé, a tsz megbízott agronómusát. Az újjáválasztott népfront bizottság már el is készítette a tervét a tsz-ek megsegítésére. Nagyon sokat beszélünk napjainban a falusi szakember képzés fontosságáról. A népfront milyen részt vállal e nagyon fontos feladat megvalósításából? — A népfront kezdeményező szerepet tölt be e munkában, hiszen 1960-ban mi kezdtük meg a szakmai képzés megszervezését. Azóta is segítjük a megyei tanács mezőgazdasági osztálya ezirányú munkáját. 1962-ben már le is vizsgáztattuk az első szakmunkásokat, közel száz, többnyire idősebb tsz-tag kapott szakmunkásbizonyítványt. Az idén már eddig 280 tsz-tag vizsgázott le, de az év végéig mintegy 700-an kapnak szakmunkás bizonyítványt. Igen jó. hogy a leendő szakemberek több mint 50 százaléka a gyenge tsz-ből kerül ki. A népfront felismerte a fiatal szakmunkások kinevelésének fontosságát is. 1961- ben 25 fiatal kötött szerződést tsz-ekkel a múlt évben már több mint 100. Tovább javítjuk ezirányú munkánkat segítve ezzel is a mezőgazda- sági osztály tevékenységét. Elkészült a szakmunkásképzés távlati ötéves fejlesztési terve .melyet a megyei tanács vb-je el is fogadott. E szerint az ötéves terv végére 9 ezret tesz maid ki a mezőgazdasági szakmunkások, illetve betanított munkások száma. A községek még e hónapban elkészítik helyi távlati fejlesztési tervüket, amely szervesen beilleszkedik a megyei programba. — Tudomásunk szerint igen széles aktívahálózatta] dolgozik a népfront a megyében. A különböző akció bizottságok hogyan kapcsolódnak be a gyenge tsz-ek megsegítésébe? — A különböző szakterüle- leteknek megfelelően számos szakember kapcsolódott be társadalmi munkásként a népfront feladatainak ellátásába. Az akció bizottságokba tömörült szakemberek kidolgozták a maguk feladattervét, a gyenge tsz-ek megsegítésére. Jogászaink például előadássorozatot indítanak amelyek révén tsz-enként a legidőszerűbb kérdéseket beszélik meg. Ezeket az előadásokat, általában a jogi propagandát is beépítettük a szervezett oktatásba, és ezt a rendszert a jövőben tovább kívánjuk fejleszteni. A tsz bizottságoknak — fegyelmi, intézkedési, kultúrális. szociális stb — jogaikról, kötelességeikről rendszeres előadást tartanak hogy megértsék, mennyit jelentene a tsz megerősítése ügyének ha javulna az ő munkájuk is. A műszaki akcióbizottság tagjai a lá- pos területek víztelenítését, az öntözéses gazdálkodást és a gépesítést segítik elő Tizenhat községben amely 1 675 holdat érint, programot dolgoztak ki a Víztelenítésre és e terveket egy hónapon belül meg is valósítják. Másutt törpevízművek létesítését segítik elő, így Héhalomban, Somoskőújfaluban, és Nógrá- don folyamatban is van a tör- pevízmü létesítése. Érsekvad- kerten, Ludányhalásziban még ez évben elkészül a műszaki akcióbizottság közreműködésével a vízgyűjtőgát. Természetesen az ilyen munkákat nemcsak a gyenge tsz- ekben, hanem a megfelelő anyagi fedezettel rendelkező jó tsz-ekben is megvalósítjuk, hogy mintaképpen bemutathassuk a gyengébb gazdaságoknak ezek jelentőségét. Nagy gondot fordítunk a rétegvonalas szántás és művelés elősegítésére is. Az acélárugyárban 50 ezer forintot költöttünk egy olyan munkagép előállítására, amely a rétegvonalas művelést megvalósítja majd. Ha ez sikerül, bemutatót rendezünk majd tsz mezőgazdászok, traktorosok részére, hogy lássák, hogyan lehet rétegvonalas műveléssel eredményes gazdálkodást folytatni. De a maga eszközeivel a művelődési akcióbizottság is részt vállal a gvenge tsz-ek megerősítéséből, ök tervet dolgoztak ki az analfabétizmus végleges felszámolására és az iskolázottság színvonalának emelésére. Természetesen a tudatformálás egyéb eszközeivel is segítik a gvenge tsz-ek megszilárdítását — fejezte be nyilatkozatát a Hazítfias Nénfront „ rnesvei bizottságának munkatársa. Érceimén yes negyedév Növekedett a szénfal mellett dolgozók teljesítménye Az év első negyedévének lezárása után szénmedencénk dolgozói eredményes három hónapra tehetnek pontot. Az a 42 590 tonna terven felüli szén fémjelzi fizikai és műszaki dolgozóink nagyszerű helytállását, amit éppen a legkeményebb napokban, sokszor pihenő napjukat feláldozva küldtek felszínre. Szénmedencénk bányászainak igazi harcát a szénfal mellett dolgozók teljesítmény növekedése is bizonyítja. Az év három hónapjának átlagában jelentősen, összesen 25 kilogrammal emelkedett a produktív teljesítmény. Különösen szembetűnő a mizser- fai bányászok eredménye. Ennél a bányaüzemnél 304 kilóval teljesítették túl a tervezett produktív teljesíményt. Nyomukban a rónaiak haladnak. Itt 239 kilogramm a túlteljesítés, míg a zagyvái bányászok 236 kilogrammal tetézték meg az első negyedévre tervezett szénfal melletti teljesítményt. Több mint egymilliós túlteljesítés a Tűzhelygyárban A nehéz tél ellenére a tűzhelygyáriak kivágták a «rezet. Bár januárban több, mint egy millió forinttal maradtak el a tervtől a negyedéves tervet több, mint egy millióval túlteljesítették. A sikeres hajrázáshoz persze hozzájárult a javuló időjárás, s ezzel párhuzamosan javuló szállítás. Esetenként ugyan még igénybe vesznek tehergépkocsit, de naponta 8-10 tehervagon fut be a gyárba. Ha a hónap utolsó két napján nem következik be ebben egy kis zökkenő — kevesebb vagont kaptak a vártnál — a kiszállítási terv kilenc tized százalékos elmaradása sem lenne. A januári 13 százalékos elmaradáshoz képest így is nagyszerű ered mény. Sikerek és gondok a kézműiparnál Tavaly ilyenkor zökkenők voltak a Nógrád megyei Kézműipari Vállalat munkájában: januárban álltak, nem volt anyag, munkaszervezési problémákkal küzdöttek nem csoda, ha az első negyedévben 25 százalékkal elmaradtak a tervtől. Az idén sokkal jobb körülmények között kezdhettek hozzá az új esztendőhöz. Anyagról időben gondoskodtak s a felgyülemlett termelésirányítási, munkaszervezési tapasztalatok, valamint a dolgozók szakmai fejlődése is megtette a magáét. A negyedévet 101 százalékkal zárták, de a termelési érték szint ennél jóval nagyobb, mert a Cfésis árun kívül nagyér- tékű termék vár befejezésre. Sokat lendített a vállalat munkáján az is, hogy terjed a munkaverseny egyik legnemesebb formája: a munkabrigádok harca a szocialista cím elnyeréséért. Napjainkban már négy szocialista címért versenyző brigád tevékenykedik — három Salgótarjánban, egy pedig, amely kiszesek- ből, fiatalokból áll — Balassagyarmaton. S a munkások egyre magasabb igényeket támasztanak önön munkájukkal szemben. Arról már hírt adtunk hogy a salgótarjáni üzemben dolgozó, Tóth Istvánná vezette Zója szocialista brigád áttért az ön- MEO-ra, vagyis az általa készített gyermekruhák saját bélyegzővel ellátva, az üzemi MEO elenőrzése nélkül kerülnek a vásárlókhoz. Panasz azóta sem érkezett munkájukra. Most csatlakozott hozzájuk a Hámán Kató szocialista brigád amelynek Özse Gábomé a vezetője. A megélénkült termelési és mozgalmi élet természetesen nem azt jelenti, hogy kiseb- bedtek a vállalat gondjai. Csakhogy ezek a gondok most másfélék. A vállalat jelenlegi keretei kezdenek szűkké válni. a további fejlődést akadályozni. Elsősorban azt fájlalják. hogy még mindig nem döntöttek egy a központi telepen létesítendő új műhely csomok létesítésének költségeiről. amelyet pedig emelet- ráépítéssel, — a dolgozók lelkes társadalmi munkájának segítségével — gyorsan megteremthetnének. A bővítés mellett szól, hogy munkásgárda termelési gyakorlatával, felkészültségével ma már bármilyen igényt ki tudnak elégíteni, beleértve az exportot is. Ha a vállalat megkapná a szükséges anyagi támogatást* lehetőség nyilna nemcsak a baráti országokba, de nyugatra irányuló nagyobb export- szállítások lebonyolítására is* amely nemes valutát hoz a népgazdaságnak. Érdemes volna tehát áldozni. Ugyanez vonatkozik a vállalat korszerű szállító eszközzel való ellátására is. Szántanak a traktorok, vetik az árpát és a zabot Rimócon, az első igazán ta- vaszias napok már a határban találták a közös gazdaság tagjait és a fogatokat. A gépek csak azért maradtak távol a szántástól-vetéstől. mert a gyorsan olvadó hó annyira átáztatta a réteket, a szántóföldeket, hogy azokban most még igen nagy kárt tenne a gép. De azért a ri- móciakon mégsem „fog ki” az idő. A szokottnál későbben ugyan, s a- gépek helyett is kézzel, meg 25 fogattal, csak hozzáláttak a borsó, majd az árpa vetéséhez. Árpából a számítások szerint több mint 100 holdat vetnek és eddig mintegy 40 holdon tették földbe a magot. Borsóból 10 holdat vetnek étkezésre, ugyanilyen területen pedig takarmánynak. A múlt hét folyamán kezdték meg e munkát. Az Uj Élet Termelőszövetkezetben úgy tervezik, a hónap közepéig befejezik a borsó és árpa vetését. A munka azonban nem áll meg. A soronkövetkező növények, a burgonya és a kukorica vetéséhez a szövetkezet vezetői már most megtették a szükséges előkészületeket. Karancskesziben a Március 21 Termelőszövetkezetben is hozzáláttak a tavaszi munkához. Az árpát lucernával vetik felül és eddig mintegy 30—40 holdon végezték el ezt a munkát. Ezután kerül sor a szövetkezetben a takarmányok vetésére. Ipolytamóc községet körülölelő hegyek északi oldalán még itt-ott hó fehérük, a szántóföldi munkálatok jobbára még csak a héten kezdődnek. Az 50 holdas kertészetben azonban már serényen folyik a munka. A melegágyakban már szépen fel- lödnek a palántaigényes növények a paprika, paradicsom, kalarábé fiatal növény- kéi. A legutóbbi jelentések szerint azonban már az egész megye területén megkezdődött a tavaszi munka. A fejtrágyázást közel 30 500 katasztrális holdon végezték el a termelő- szövetkezetek, a megye déli és homokosabb részein azonban már munkához láttak a szántótraktorok is. A hét elején megközelítette az 500 holdat a felszántott terület. Tavaszi árpából több mint kétezer holdon tették földbe a magot és néhány termelőszövetkezetben megkezdődött a zab vetése is. A közös gazdaságokban a kedvező időjárás hatására meggyorsult a lucerna és a vöröshere fe- lülvetése is és a pásztói járásban már vetik a cukorrépát. Balassagyarmaton a Palócföld Termelőszövetkezetben 30 holdon földbe tették már a korai burgonyát is. Kibővített pártbizottsági ülés Salgótarjánban A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága április 8-án a városi József Attila Művelődési Otthonban kibővített pártbizotisági fliest tartott. Az ülésen megjelent Biszku Béla elvtárs. az MSZMP Politikai Bizottságának tagja a Központi Bizottság titkára, Sándor József elvtárs, a Központi Bizottság tagja, a KB párt- és tömegszervezetek osztályának vezetője, Potliornik József elvtárs, a Központi Bizottság tagja, a Nógrádi Szén- bányászati Tröszt igazgatója, Jakab Sándor elvtárs. a Központi Bizottság póttagja, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának első titkára, továbbá az MSZMP megyei járási, városi bizottságainak titkárai, a megyei, járási és városi tanács vezetői, politikai- és társadalmi életünk képviselői. Jakab elvtárs üdvözlő szavai után Biszku Béla elvtárs, az időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről, gazdasági építőmunkánk feladatairól tartott beszámolót. SZÉPÍTSÜK VAROSUNKAT, SALGÓTARJÁNT Salgótarján, megyénk székhelye igen nagy fejlődésnek indult második ötéves tervünk időszakában és a város átépítése, továbbfejlesztése 1965 után is folytatódik. Az általános városrendezési munkálatok során nagy létesítmények születnek, készül a szálloda, a művelődési otthon, a megyei kórház, a sajtószékház. a kenyérgyár, az MTH-iskola. E fontos középületek építése mellett ezekben az esztendőkben 1436 lakás készül állami és magánerőből. A városfejlesztési programban jelentős összeget biztosítanak út- és járdaépítésre, csatornázásra, az ivóvízhálózat bővítésére, a közvilágítás korszerűsítésére és a kábelezésre. Már megkezdődött a városi strand építésének első munkálata, a vízgyűjtő tó gépesített földmunkája már befejezés előtt áll, ebben az esztendőben a tó és tó-strand építését tervezzük. Ilyen nagyarányú építési, városfejlesztési ' programja még nem volt a városnak. Végrehajtása jelentős tervező, szak- és segédmunkát igényel. A városfejlesztés programját szeretnénk határidőre megvalósítani, sőt, az egyes segédmunka igényes feladatokat korán szeretnénk befejezni, hogy a város egyes területein a tervezettnél jóval előbb legyen Ivóvíz, szennycsatorna, korszerű világítás, út, járda és a strandon is minél előbb lehessen fürödni. Népgazdaságunk hatalmas beruházási összeggel segíti elő városunk újjáépítését, szocialista várossá történő fejlesztését. A fejlődés ütemének meggyorsításához azonban társadalmi közérdekű munkafelajánlást kér a városi tanács végrehajtó bizottsága és a Hazafias Népfront városi bizottsága a város minden felnőtt lakosától, a szocialista brigádok, üzemek, iskolák, közintézmények és társadalmi szervezetek dolgozóitól. Ezekben a napokban a társadalmi munkafelajánlás összeírói keresik fel a város polgárait. Kérünk minden salgótarjáni lakost, hogy átérezve városfejlesztési programunk nagy jelentőségét, szabad idejéből áldozzon néhány órát a program megvalósítására. Salgótarjáni Városi Tanács VB. Hazafias Népfront Városi Bizottsága A jó idő beálltával nagy ütemben dolgoznak a mizserfal külszínfejtésű bánya dolgozói. Az első negyedévi 90 vagonnal szemben ma már 98 vagon szenet termelnek naponta. Ahhoz azonban, hogy a széntermelés zavartalan legyen feltétlen szükséges a szenet takaró meddőréteg gyors eltávolítása. Ezt a nagyon fontos munkát végzik a WM. 2-es nagyteljesítményű kotrógéppel, amely napi átlagban 2400—2500 köbméter földet mozgat meg. Ezzel tették lehetővé, hogy jelenleg mintegy 38 ezer tonna szén vár lefejtésre. Képünkön munkában a WM. 2-es kotrógép. »