Nógrádi Népújság. 1962. december (18. évfolyam. 96-104. szám)

1962-12-01 / 96. szám

1962. december 1 5 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG Becsület- dolga A szécsényi járási párt- bizottság, a járási tanács me­zőgazdasági osztálya, és a Szé- csényi Gépállomás vezetői még az év elején tanácskozás­ra ültek össze. A tanácskozás témája az volt, melyek azok a módszerek, amelyekkel a leghatékonyabban segíthetik a járás gyengén dolgozó ter­melőszövetkezeteit, hogy azok az idei esztendő végére fel­zárkózzanak a közepesen dol­gozó szövetkezetek sorába. Az intézkedési terveknek megfelelően járásban hét olyan ter­melőszövetkezet van, ahol a vezetésből, a szövetkezeti ta­gok munkához való viszonyá­ból, s egyéb gazdasági okok­ból adódóan a vártnál gyen­gébb eredménnyel zárták az elmúlt esztendőt. A járásban dolgozó mezőgazdasági szak­emberek segítségét kérve va­lamennyi gyengén dolgozó termelőszövetkezetben intéz­kedési tervet készítettek. Ezekbe az intézkedési ter­vekbe azokat a legfontosabb tennivalókat foglalták, ame­lyek megvalósításával lénye­ges előrehaladást érhetnek el Pilinyben, Szalmatercsen, Nógrádmegyerben, meg a töb­bi gyengén dolgozó termelő- szövetkezetben már az idén. Az elmúlt évek tapasztala­tai alapján a járásban a ve­zetés szakmai és politikai szilárdítása együtt járt a ter­melőszövetkezetek gazdasági megsegítésével. S ez alatt nem pusztán a gyengén dolgozó termelőszövetkezetek állami támogatását kell érteni, ha­nem azt is, hogy tervszerűen használták ki azokat a helyi lehetőségeket, amelyek jelen­tősen előbbre vitték a mun­kát. Itt van példának egyet­len termelőszövetkezet esete a hét közül. Pilinyben évek óta gondot okozott a terme­lőszövetkezetnek, hogy kevés a férfi munkaerő. így a na­igazgató, Veres Zoltán fő­mezőgazdász elve az volt az idén: a gépeket elsősorban azoknak a szövetkezeteknek kell adni, ahol a saját gépek hiányában fogat, vagy kézi­erőre utalva, semmiképpen sem tudnák pótolni lemaradá­sukat. Az őszi munkák megkezdé­se előtt a gépállomáson ter­melési tanácskozást tartottak. Megbeszélték az őszi felada­tokat és a gépállomás vezetői, a dolgozók legfőképpen a szo­cialista brigád címért küzdő dolgozók segítségét kérték, hogy előbbre jussanak a gyen­ge szövetkezetek dolgában. És az eredmény? Első ízben tör­tént meg, hogy a hollókői termelőszövetkezet, amely szinte alakulása óta gyengén dolgozott, a megyében első­ként, október 2-ra befejezte az ősziek vetését, s határidő előtt végeztek a mélyszántás­sal is. Igaz szeptember végén nem voltak ritkák az olyan napok, amikor 9 gép is dol­gozott a' termelőszövetkezet határában. A varsányi Dózsa Termelőszövetkezettől is két szántótraktort Szalmatercsre vittek, mert a gépállomás ve­zetői úgy látták, a gazdaság elég erős ahhoz, hogy saját erőből birkózzék meg a fel­adatokkal. Nem veszélyezteti a jövő évi hozamok alakulá­sát semmiképpen sem, ha a két gép kiáll a barázdából. Jó kapcsolat alakult ki Persze mindezekhez arra volt szükség, hogy eleven személyes kapcsolat alakuljon ki a gépállomásiak, meg a szövetkezetiek között. Piliny­ben például a leszerződött 150 hold mélyszántás helyett több mint 500 holdat jelez­tek a szövetkezetiek, amikor arra került a sor. Nyilván­való, hogy sem az igazgató, sem pedig a főagronómus nem állította le a szántótrak­torokat, amikor azok meg­szántották a leszerződött mennyiséget. Dolgoztak, amed­dig csak ezt a mostoha időjá­rás engedte, s hogy „nevet is adjanak a gyereknek” pót­szerződést kötöttek. Nem is­meretlen fogalom az idén már a szakmai tanácsadás se, a gyengébb, arra rászoruló szövetkezeteknek. Nógrádme- gverben például a közelmúlt­ban gépeket készültek vásá­rolni. Természetes volt, hogy a nagy lépés előtt kikérjék Mik­lósit Ignácnak, a gépállomás igazgatójának véleményét is. Leültek és együtt vitatták meg, hogy a nógrádmegyen domborzati viszonyokhoz a régi típusú Hoffher-traktorok — ha még annyira olcsók is — nem felelnek meg. Ad­janak inkább több pénzt a gé­pért, hiszen maguk veszik majd hasznát.. A járásban úgy értékelik: a hét gyengén dolgozó szövetke­zet többsége az elmúlt egy esztendő alatt sokat erősödött, szilárdult. S ebben nagy ré­sze van a Szécsényi Gépállo­másnak is. A gépállomásiak az idén már nem csak azért segítették a gyengén dolgozó szövetkezeteket, mert koráb­ban végrehajtó bizottsági ha­tározat született rá. Becsűiéi­ből tették, mert a gépállomás vezetői felelősséget vállaltak ezért a munkáért. Első a szécsényi járási Az év elmúlt tíz hónapjában; termelőszövetkezeteink igeni jelentős mennyiségű árut ad­tak az államnak. A tervezett,« mintegy 152 tonna baromfi-; tiusnak több mint 90 száza-( tékát már értékesítették.* Mintegy 81 százalékát érté-« kesítették már a termelószö-* vetkezetek október végéig aj tervezett hízósertéseknek is.< Nagyobb elmaradás tapasztal­ható azonban a tej és aj tojás értékesítésénél, s ez( .gén érzékenyen érinti a vá­rosi lakosság ellátását. Az eddig eltelt idő alatt az* áruértékesítés tekintetében a< szécsényi járás — főleg az’ állat és állati termékeknél szövetkezetei érték el a leg-’ jobb eredményt. Míg az el-« múlt év hasonló időszaká-' ban, az értékelés során a já-< rás a harmadik helyen volt,| most az első helyet foglalja« el. Kinek a szégyene ? Bemutatták a Szegedi Me­zőgazdasági Vásáron, megbá­multák az Országos Mezőgaz­dasági Kiállításon, azóta özön­lenek a megrendelések az ország minden részéről a Ba­lassagyarmati Épületszerelő Vállalathoz. A Debreceni Me­zőgazdasági Akadémia négy csibeetetőt rendelt, a Hajdú- böszörményi tsz társulás he­tet, a Nagyberkei Állami Gazdaság hetet, az óbudai Egyetértés Tsz négyet, kér­nek Békés megyéből, Kapos­várról, Nagykőrösről, Sorok­sárról. Meg fogjuk érni, hogy Tanganyikában balassagyar­mati csibeetetőből táplálkoz­nak a baromficsemeték, — Nógrádnak még akkor sem kell? Miért? Ami jó a soroksá­riaknak. miért nem jó a nógrádiaknak? Irt róla a Nép- szabadság, a Nógrádi Népúj­ság, bemutatta a televízió. A hajdúszováti tsz-paraszt, mikor meghallotta a rádió­ban, azt mondta: kapcsold csak hangosabbra anyjuki hogy az uruugue is ne tutii- gamá érdeklődéssel: tízezer csioet egy eumer tat el uie- ses gyorsasággal. Hiszen az ara egy ev aiait csak a mun­kaegység tnegiakaruasDól visszakerül! Nálunk a me­gyében pedig van járási ta­nács, ahol a mezőgazdasági gepesuesi elóauo csak any- nyu tud róla: igen, ballouam ilyesmiről... Az ersekvadkerti és a pa- lotási termelőszövetkezetek epitenek csiueuevelol, rendel­tek is a gyarmati csibeetetú- bol, a kel tsz összesen hatot, ne áz építkezés lemaradt, az AGKOkzK elviszi a csilléé te­tőt inas nova. Oda, ahol job­ban igyekeznek. Ebben az évben 72 darab csibeelulőt gyárt az Épületszerelő Válla­lat, de közülük egy sem ma­rad Nógradban. Már az igaz­gató szegyelli... Pedig nem az ő szegyene. (Js. G. A SZAKISMERETEN MÜLIK« A kisterenyei Vörös Októ-* bér Termelőszövetkezet igent eredményesen foglalkozik a; sertéstenyésztéssel. Az idei\ évben értékesített 120 serié-* sért nem kevesebb, mint 210< ezer forintot kaptak, mintegy I 1770 forintot a hízóállatok* minden darabjáért. Egészen más a helyzet azon-\ ban Homokterenyén. Itt a< hozzáértés, a szakismeret hiá-, nya, a hizlalásnál alkalmazott< helytelen módszerek miatt, a\ meghizlalt 25 sertésért nemi egészen 21 500 forintot kapott' a termelőszövetkezet. Ez azV jelenti, mintegy 860 forintot« kaptak csupán a leadott ser­tések darabjáért. Biztonság, vagy nyugalom ? A közelmúltban a Salgótar­jáni Járási Tanács Végrehaj­tó Bizottsága megtárgyalta a gyobb munkálatok idején, äz I karancslapujtöi községi ta- aratásnál, a takarmánybe-'nacs és a heiy‘ ÚJ Barázda takarításnál mindig elmarad- Termelőszövetkezet kapcsola­tait a munkával. Az idén o Szécsényi Gépállomás segítsé­gével Pilinyben a gabona tel­jes egészét géppel vágták le és időben végeztek a betaka­rítással. Megváltozott szemlélet Miért nem segített eddig is á gépállomás ilyen helyzet­ben? Tagadhatatlan, az idén erre sokkal nagyobb volt a lehetőség mint eddig bármi­kor, hiszen gyarapodott, külö­nösen ez erősebb szövetkeze­tekben a saját gépek száma és új gépek érkeztek a gép­állomásra is. De az is igaz, hogy a gépállomási vezetők, dolgozók szemlélete a terme­lőszövetkezeteket, különösen a gyengén dolgozó termelőszö­vetkezeteket illetően Igen so­kat változott. Miklósik Ignác OMKER Orvosi műszerkiállítás és ankét Miskolcon, 1962. december 5—7. Szentpéteri kapui Megyei Kórház kultúrter­mében. A kiállítás megte­kinthető: 10 órától este 17 óráig. 770 tat. Az ülést megelőző vizsga­lat során különös gondot for­dítottak arra, hogyan érvé­nyesül a községi tanácsnak, mint állami ellenőrző és irá­nyító szervnek a tevékeny­sége, a termelőszövetkezet gazdálkodásában. A termelőszövetkezetben az elmúlt időkben igen komoly gonaok jelentkeztek a veze­tést, a munkaszervezést ille­tően. Ezért az ev elején a partszervezet, a községi tanács végre­hajtó bizottsága, a ter­melőszövetkezet poiitikai- gazdasagi megszilárdítá­sa, a termelőszövetkezet termelési és íeivásarlasi tervenek teljesítés« ér­dekeben intézkedési ter­vet készített. A községi tanács végrehaj­tó bizottsága több alkalom­mal önálló napirendként tár­gyalta ülésein a termelőszö­vetkezet gazdálkodását, a gazdálkodás egy-egy ágazatát, s megfelelő határozatokat ho­zott a gazdálkodás fejleszté­sei illetően. A községi tanács végrehajtó bizotságanak irá­nyító, ellenőrző tevékenysé­ge folytán a termelőszövet­kezetben javult a vezetés, a munka szervezettsége, s je­lentős eredmény mutatkozik a szövetkezeti tagság mun­kához való viszonyában is. Mindezeken túlmenően a Javuló kapcsolat községi tanács végrehajtó bi­zottságának munkájában je­lentkezett néhány olyan visz- szás dolog, amelyek felszámo­lása tovább javítaná a ta­nács és a termelőszövetkezet között kialakuló jó kapcso­latot. Az idén például még nagyon sok esetben a községi tanács végre­hajtó bizottsága és a ter­melőszövetkezet vezetősé­ge egymástól elvonatkoz­tatva hozott megfelelő intézkedéseket a terme­lőszövetkezet termelését, áruértékesítését segítő egy-egy kérdésben. Megállapítást nyert az is, Való igaz, hogy amikor a Sal­gótarjáni Tabiauveggyaróan meg­szüntették a gózmozaonyos szál­lítást, a tolatást, s helyébe a korszerű Diesel-mozdonyt állítot­ták be, Örültek neki az emberek. Nemcsalt a gyárban dolgozók, ha­nem a lakók Is, mert valameny- nyien azt gondolták, hogy a gőz­mozdony füstje sem szennyezi to­vább a levegőt. Sokáig csodál­tak az emberek a technika új­donságát a gyárban. Amikor azonban teltek, múltak a napok, hetek, sőt most már hónapok, az almaUanságtól piros szemekkel mind ellenszenvesebben nézték erre a masinára. Es hogy az el­ismerés, a csodálat miért vált egyszerre ellenszevvé, nagyon Is egyszerű a magyarázata. A Tablaüveggyar dolgozói tud­valevő, három műszakban dolgoz­nak. Ha valaki éjszakás, feltét­len nappal szeretne pihenni. Még többen vannak olyanok, akik az éjszakát kívánják pihenésre hasz­nálni. De csak szeretnék, mert amióta ez a Diesel-masina a Tab- laüveggyarban van, erre aligha kínálkozik lehetőség. Az történni ugyanis, hogy nemcsak nappal, hanem az éjszakai órákba is be- lebög a Diesel-mozdony fület sü­ketítő dudája. Gyermekek és fel­nőttek riadnak fel éjszakai ál­mukból, különösen azok, akik ■ gyár közelében laknak. Es ha ez csak egyszer ismétlődne meg. De nemi Rövid szünetekkel na­gyon Is gyakran, egész éjszaká. Elhisszuk, hogy fontos a biz­tonság, s ha valaki a mozdony előtt van, figyelmeztetni kell. Dl ennél is fontosabb az éjszakai nyugalom, hogy a munkások masnap pihenten foglaljak al munkahelyüket. Vagy talán a passzió miatt éppen ez nem ér­dekes a mozdonyvezető számá­ra? B. L. Nem kell papír — nem kell gyújtás Itt a TüKER alágyújtós! A BEGYŰJTÁS GYORS, TISZTA, KÉNYELMES. TÜKER ALÁGYÚJTÓS KAPHATÓ MINDEN TÜ­ZELŐANYAG ÁRUSÍTÓ HELYEN ÉS NÉPBOLTBAN. (746) hogy a termelőszövetkezetek-; ben dolgozó tanácstagok se« kapcsolódnak be megfelelően« a községi tanácsok mun-, kájába, még abban az eset­ben sem, amikor a termelő-; szövetkezet gazdálkodását 5 elősegítő problémák megöl-« dásáról van szó. A járási ta-< nacs végrehajtó bizottsága' megfelelő intézkedéseket fo-1 ganatositott annak érdekében < is, hogy az elkövetkezendő, időben megfelelő tevékenység get fejtsenek ki a községi; tanács állandó bizottságai is,' hiszen e kérdések végleges' megoldása eredményesebbé • teszi a termelőszövetkezeti« gazdálkodást is. Nem bosszantónak épült.. * Megkezdték az ország legnagyobb alagútkemeneejenek építését Romhanyban A nagyszabású távlati la- (az építők a kongresszusi fel- ( kásépítesi program igényeinek ' ajamasuknak megfelelően a■ Nevezetes eserpénye volt a hetekben a Cseruát völgyé­ben meghúzódó Bokor köz­ségnek: művelődési ottuont avatott. Kegi vágya vált valóra a község dolgozóinak a mű­velődési bajlek megépülésé­vel s, hogy ma már van hol tanulnia/ művelődnie, szóra­koznia estenként az embe­reknek, az jórészt a társadal­mi összefogás eredménye. Az epítömunkaban a falu ap- raja-nagyja reszt vett s nincs egyetlen termelőszövet­kezeti tag sem, aki ne kért volna valamilyen reszt a fel­adatokból. A terv megvaló- snasanak motorja a községi part és KlhZ-szervezet volt s a fiatalok Különösen ki­tellek mug ükért a vailalas- uan. A KfaZ 260 munkaórát dolgozott le becsülettel s az egyik legleikeseuo közülük: kiadványt Ilona 43 órát fá­radozott a kultúrnázon. Szép az új művelődési ott­hon, van most mar hasznos szórakozási lehetősége a bo­kori liaialoknak is, de azt panaszoljon, a lieijisegekut nem tinning veneiiK igénybe, csupán vasárnap, mert a köz­ségi tanácselnök attól lel, nugy a vendegek laoatol sá­ros lesz a nagyierem. A bu­kói iannak ezt a panaszát Molnár István a ZIm ango­laijául gyáregységének uol- gozoja lunnacsuha, a közsé­gi ivlaZ-szer vezetnek azzal a keretevei: ugye leuctové a tanaes a zavartalan, kor- latozos ne.kuii művelődési es szórakozási lehetőségei Uo- koroau anno! is innaoo, mert az iijusag teijes védnöksé­gét voiiait a muvemuesi olt- non feiett s annak tisztán- imásáról is gouuosnouik. Úgy hisszük, ilyen erte- lemuen a községi tanaes nem zárkózik el a jogos kérés e.ól és szabad úiat enged az Oitounuan azoknak, akikért tulajdonkénben épült s akik az építésen fáradoztak is. B, T. megfelelően kezdődött meg múlt év tavaszán a Romhá- nyi Cserépkályhagyár bővíté­se. Második öteves tervünk első három esztendejében több mint negyvenmilliót köl­tenek a fejlesztésre, s ennek eredményeként a Cserépkályhagyár a je­lenleginek kétszeresére bővül. Az első üzemi épületek« a kazán- és generátorház már ez év elején elkészültek. A csaknem egymilliós költségen épített új transzformátorház műszaki átadása, illetve át­vétele szerdán kezdődött meg. Átadták rendeltetésének a gyár új szociális épületét is, amelyben az üzemi konyha és ebédlő, továbbá az üzemi irodák kaptak helyet. Épül a rekonstrukció egyik legna­gyobb létesítménye, az alagút- kemence több mint ötezer négyzetméter alapterületű fe­dett nagycsarnoka is. Miután csarnok tetőszerkezetét telje­sen eiKésziieiieK, must a ne- menceépitők kezdték meg az ötvenkilenc méter hosszú aiagútkemence építését a csar­nokban. Ez lesz az ország legna­gyobb alagú.kemencéje, amelynek elkészülte után a Uomnanyi CsercpKályua- gyár termelése több mint kétszeresére nő. a jelenlegi háromezerhétszáz tonna kályhacserép helyett, hétezerhatszáz tonnát gyárt évente. A gyár bővítésével a jövő év második felében ké­szülnek el Romhányban. WWVl-Vl'W'l(VWVVWV. ^>^VlAfV«VWVVÓ/WVWVVÓ/VVVV Méhek mesterséges megtermékenyítése Lengyelországban — A dolgozók idei gyors­íróversenyén a 200 szótagos fokon Fekete Anna, SZMT, Nógrád megye legjobb gyors­írója címet nyerte el. Nógrád megye legjobb gépírója Ur- bán Gizella, a Salgótarjáni Acélárugyár dolgozója lett. Mezőgazdasági szakértők régóta rogi áldoznák azzal a prooiemával, hogy Kellően propagáljak a mének, e hasz­nos rovarok roniossagat. A ki­váló méngeneracio kiterme­lésének gaianciaja az után­pótlásról gonuoskodó párok keilo szelektálása. Kiváló újí­tás ezen a téren a méhek mesterséges megtermékenyí­tésere szolgáló készülék, amelyet dr. Leon Bormus, a Varsó közelében lévő skier- niewicei pomológiai intézet professzora szerkesztett. A készülék sztereoszkópikus mikroszkóppal van ellátva, te­kintettel arra, hogy nyolc­szoros nagyításra képes na­gyítóval lehet csak a mes­terséges megtermékenyítés el­járását elvégezni. A megter­mékenyítendő anyát különle­ges palackba helyezik, ame­lyen fogantyúk vannak, és karbondioxiddal helyileg ér­zéstelenítik. Ekkor követke­zik az injekció és kész a műtét. Az egész eljárás mind­össze 1-3 percig tart A po­mológiai intézetben eddig mintegy kétezer anyaméhet termékenyítettek meg ezzel az eljárással.

Next

/
Oldalképek
Tartalom