Nógrádi Népújság. 1962. október (18. évfolyam. 79-87. szám)
1962-10-20 / 84. szám
1962. október 20. 7 Kalácska, a traktoros N 1 ógrádsápon, a Kerekdombon megállt a DT. Éppen Gazsó Ferenc szántott, mikor a gép kilépett a láncból, s elhajlott az egyik tengely is. Gazsó leszállt, a gépet nézegette, miközben megérkezett Kalácska János, a váltótárs is. Körüljárta az elromlott jószágot. Gazsó — aki éjszaka dolgozott — menjen csak haza aludni, ő meg sietett telefonálni. Tengelyt kell szereznie, mert enélkül nem dolgozhatnak. Márpedig a nógrádsápi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben akad még szántani való. Gyenge a, tsz, ráfér a segítség. Felhívta a tolmács! gépállomást. Nincs tengely — érkezett a válasz. Bércéiről biztatták: van használt tengely. Kalácska pillanatot sem veszítve igyekezett kocsiján Bercelre. Mikor belépett az egyik szobába, a beszélgetők ügyet sem vetettek rá. ember pedig sokkal több gondosságot megérdemel; nincs teljesen elintézve minden a fizetéssel. Nézem ezt az overálos, mosolygó fiatalembert. Éppen harminc éves. Meddig birja ezt a tempót? Mert azt hiszik, hogy a késlekedő betakarítás miatt állt a gép? Míg letakarították a táblákat megszántottak Vagy 200 holdat a tavasziak alá. Kalácska számára elképzelhetetlen a várakozás. — Neki köszönhetjük, hogy az idén majdnem mindennel végeztünk időben — jegyezte meg egy szövetkezeti asszony — pedig tavaly hat aévvel vetettek, mégsem lettünk készen. Fz mindennél többet 1J mond. Mondom Katicákénak. de ő csak legyint. Félhangosan jegyzi meg: — Pedig nem traktorosnak készültem... Arról beszél, repülőstisztnek készült. Innen van, hogy fegyelme nem tűr csorbát. Erre szoktatja váltótársát is. Erejét, akaratát céljai, a család, a közös célok uralják: Kismaroson házat épít. Erről beszélgetünk. Az úthajlatban azonban feltűnik a gép. Üzemanyagért volt a váltótárs. Kalácska megnézi a motort, int, gázt cd, felzúg a motor, a lánctalpak belekapaszkodnak a domboldalba. Újabb műszakot kezd Kalácska János a nógrádsápi dombokon. — P — Vonák László az élen újabb 600 dolgozó kezdte meg a tanulást az állami gazdaságokban Megyénk állami gazdaságaiban eddig 550 munkás szerzett szakmunkásképesítést. Az eddigi szervezés szerint az új oktatási évben mintegy 600 dolgozó tanul gazdaságainkban. A tanulmányokat folytatók közül 123 mezőgazdasági tanuló és 46 fő ipari tanuló. A kihelyezett osztályokban 241-en, az üzemi tanfolyamokon csaknem 100 és a bentlakásos tanfolyamokon pedig 92 dolgozó tanul majd. A számítások szerint az új oktatási évben több mint 360 dolgozó tesz szakmunkás vizsgát. Ha az állami gazdaságokban a következő oktatási évben is hasonló számban iskoláznak be dolgozókat, sikerül megvalósítani, hogy 1963 végére minden állami gazdasági állandó dolgozó szakmunkás bizonyítványt szerezzen. — Az igazgatót keresem — fordult egyikükhöz sietve. — Én vagyok — emelkedett fel Papp elvtárs. A traktoros elmondta, hogy Nógrádsápról jött a tengelyért. — Csak nem maga a Kalácska? — kiáltott fel az igazgató. — Üljön ide a helyemre — nyomta le a székbe a meglepődött traktorost. Néhány perc múlva pedig előtte állt a gépállomás minden közelben lévő traktorosa. — Na Kalácska elvtárs, mondja el ezeknek az embereknek, hogyan csinálja a munkáját, de azt se felejtse ki belőle, hogy mennyit keres. .. — Semmi különös nincs az én munkámban — szabadkozott Kalácska. — Az én gépem például sosem áll hiba miatt. Az igaz, hogy nem várakozom a brigádszerelőre, mert ha a gépállomásra várnék, még a negyedét sem végeztem volna el az eddigi munkámnak. Ami a keresetet illeti, augusztusban 12 ezer forintot kerestem. A váltótársam csak 8 ezret... A széles határban ismert piros DT az eset óta már újabb holdak sokaságát szántotta meg. Már az utolsó táblánál tartanak, de csak bajlódnak, mert a tábla egyik részén még lengedez a kukoricaszár. — Régen elfelejtettem volna én már a vetőszántást, ha a szövetkezetiek jobban szervezik a munkát. Ha rajtam múlna nem kényelmeskedné- nek így a betakarítással, — int a falu felé. XT ertész Sándor a szc- vetkezet agronómisa ezen az őszön pedig minden szervező készségét latba vetette, hogy Kalácskának folyamatos munkát biztosítson. — Valósággal eszi a táblákat, mit csináljak vele — panaszkodik, de nem igazi ez a panasz, mert a traktoros nélkül sehol sem tartanának. Dicséri Kalácska szaktudását, erős akaratát, de arról már nem tesz említést, hogy a szövetkezetiek kezdetben Idegenkedtek a traktorostól. A szénapadlás, meg a takarmány os volt a szállása. Bizalmatlanul fogadták, s csak mikor kiderült, hogy ez az ember végtére aranyat ér, a bizalmatlanság úgy szertefoszlott a levegőben, mint a vonatfütty. Lett lakás, főtt étel is. Az agronómus örömmel említi, hogy már nagyon régen látta a gépállomás vezetőit S mindezt azért mondja így, mert tavaly volt itt vesze- kednivaló bőven. Az idén már nincs. A gépállomás álláspontja azért jgy is elgondolkoztató. Ahol nincs baj, oda nem mennek. Végre van egy kiváló traktoros, aki egyben felülmúlhatatlan szerelő — aki még az alkatrészt is beszerzi magának —, jóval kevesebb a gond. Ez az A megye gépállomásain 104 fiatal traktoros versenyez a megye legjobb traktorosa címért. E cím eléréséért különösen három fiatal van nagy versenyben. Vonák László, Juhász Tibor és Balga Pál. Vonák László a kistere- nvei gépállomás traktorosa 234 műszaknormás teljesítményével az első helyen áll. Egy műszaknorma választja el Juhász Tibort a karancs- keszi gépállomás traktorosát Vonák Lászlótól. Juhász Tibor Zetor traktorával 233 műszaknormát teljesített. Balga Pál n harmadik belvezett teljesítménye 220 műszaknorma. Juhász Tibor jelenleg a karancskeszi Március 15 tsz- ben dolgozik. Szeptember hónapban alaposan kivette részét a munkából 53 műszakos teljesítményével. A teljesítménye mögött 136 hold kaszálás, 270 hold nehézfo- gasolás, 120 hold hengerezés van. Keresete sem volt megvetendő hisz 4784,— Ft-ot keresett. Balga Pál teljesítménye is kielégítő volt: szeptember hónapban 35 műszakot teljesített ő is, zömmel talajmunkát végzett. Keresete 3011,— Ft volt. Az ifjú traktorosok szeptember végéig 54 ezer normálholdnyi munkát végeztek a megye szövetkezeteinél. Néhány sorban... — Neon-világítást kapott a Tiaevvanálfalvi tlvegevár előtti útszakasz. Eddig több mint 30 lámpatestet szereltek fel, s a szerelést rövidesen befejezik. — Nyolcvankétezer forintos költséggel bővítik a Salgótarjáni Vegyesipari Vállalat mosdó és öltöző helvisévét. — Kilenc tsz-akadémián művelhetik, képezhetik tovább magukat a szécsényi járás asszonyai. — A Salgótarjáni Vágóhídon trichinella vizsgáló laboratóriumot létesítenek 170 ezer forintos beruházással. Hét helyett: 11-12 vagon baromfi Befejeződött a balassagyarmati járásban a jövő évi szövetkezeti tervek felülvizsgálata Ezekben a napokban fejeződött be a balassagyarmati járásban az 1963-as termelési tervek felülvizsgálata. A járási tanács mezőgazdasági osztálya — igen helyesen — úgy intézkedett, hogy mind a 27 termelőszövetkezetben hozzáértő szakemberek bírálják el a terveket, mielőtt azok a felülvizsgáló bizottság elé kerülnek. A terveket, a helyi lehetőségek, adottságok figyelembevételével a termelőszövetkezeti vezetők készítették, megfelelő szakmai segítséget igénybe véve, ahol arra szükség volt. Emellett a járási tanács mezőgazdasági osztálya bevonta a termelési tervek felülvizsgálatába a Nemzeti Bánik szakembereit, s a termeltető, valamint a felvásárló vállalatok képviselőit is. A járásban, a tervek szerint jelentős mértékben növekszik a szövetkezetek áruértékesítése. Mintegy kétszázzal több hízósertést értékesítenek a szövetkezetek az eredetileg tervezettnél, s a korábban tervezett 7 vagon vágóbaromfi helyett 11-12 vagonnal adnak a népgazdaságnak. Egyedül az érsekvadkerti 20 ezer férőhelyes csibenevelő üzembehelyezése 6 vagon vágóbaromfit biztosít a következő évben. Jelentősen javul emellett a tojásértékesítés is r szövetkezetekben, mert azok ban a bromfitenyészetekber ahol a hústermelés nem gazdaságos, tojástermeléssel foglalkoznak. A növénytermesztésben a burgonya és a zöltségtermő területek növekedése, a hozamok fokozása jelent előrelépést a korábbi évekhez viszonyítva. Nem mondható azonban ugyanez el a háztáji gazdaságokról. A termelőszövetkezetek egy részénél a jövő évi terveknél sem vették figyelembe a háztáji gazdaságok árutermelő tevékenységét. pedig ha a termelőszövetkezetek vezetői megfelelőképpen biztosítanák árutermelő tevékenységükhöz a feltételeket, jelentős mértékben növekedne a járás áruértékesítése. Több mint 4.700 literes évi tejhoxam A megyei törzskönyvezési felügyelőség a közelmúltban a Sziráki Állami Gazdaságot is bekapcsolta a tenyésztésre szánt állatok vizsgálatába, ellenőrzésébe. A gazdaságban jelenleg is több mint száz szarvasmarhát tartanak nyilván abból a korcsoportból, amely a második laktációját fejezi be. Az állatokat tulajdonságaik. termelőképességük meghatározása céljából rendszeresen figyelik, s száz na- pontként értékelést adnak egyedenként az állatok termelési eredményeiről. A csoportban igen jelentős azon eevodok szórna, amelvplc o-lcő laktációjukhoz viszonyítva egészen kimagasló eredményt produkáltak. Míg az első laktáció ideje alatt 2 800— 3 000 liter tejet termeltek, addig a második laktációt Nő a szövetkezetek vagyona Az élenjáró agrotechnikai módszerek alkalmazása, a gépesítés, valamint a termelőszövetkezeti tagok szorgalmas munkájának eredményeképpen egyre erősödnek, gyarapodnak, egvre jövedelmezőbb nagyüzemi gazdaságokká válnak a pásztói járás termelőszövetkezetei. Ezt bizonyítja a közös gazdaságok tiszta vagyonának alakulása az elmúlt néhány év alatt. Így 1959-ben ez 10.608.000 forintot tett ki, 1960-ban már 24.426.000 forintra emelkedett a járás szövetkezeteinek tiszta vagyona. Az 1961-es zárszámadások adatai szerint ez az összeg már meghaladta az 52.600.000 forintot, s figyelembe véve az idei nagyarányú építkezéseket, gépvásárlást a járásban, tovább növekszik ez a szám. 4 200 — 4 700 literes eredménnyel zárták, 3,7-3,9 százalékos zsírtartalom mellett. A hugyagi Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezetben letakarítják, s a téli takarmányozásnál felhasználják a kukoricaszárat. fij, 300 férőhelyes sertéshizlaldát épített a karancssági Alkotmány Termelőszövetkezet házi építőbrigádja. Takarmíínyozási felelősök a salgótarjáni járás szövetkezeteinél A salgótarjáni járás termelőszövetkezeteiben most az a legfőbb gond, hogy megfelelő mennyiségű takarmányt biztosítsanak a növekvő nagyüzemi tenyészetekhez. A járás termelőszövetkezeteinél a következő évben a pillangósok aránya az összterülethez viszonyítva eléri a 20 százalékot. Rendkívül sokat segít majd a tavaszi takarmányozási gondokon, hogy az idei őszön jelentős területen, közel 600 katasztrális holdon vetettek őszi takarmánykeveréket a közös gazdaságok, s a takarékos takarmánygazdálkodás érdekében, valamennyi szövetkezetbe takarmányozási felelősöket választanak. Jelentős változás várható a következő évben a termelőszövetkezetek kukoricatermesztésében is. A járás termelőszövetkezeteinek jelentős része munkaerő-gondokkal küzd. s ezért már az idén is jelentős mennyiségű területen vegyszerrel gyomtalanítot- ták a kukoricát, igen jó eredménnyel. A következő évben ’a tervek szerint a járásban a kukorica vetésterületének mintegy 50 százalékát vegyszerrel kezelik, s ez azt jelenti, mintegy 900—1000 katasztrális holdon Hungazinnal gyomtalanítják a kukorica termőterületét. A járás termelőszövetkezeteiben ezekben a napokban készítik elő azokat a területeket, amelyekbe a tavasszal a vegyszerrel kezelt kukorica kerül. Egyedülálló baromfinevelési módszer Ecsegen A közelmúlt napiokban érkezett meg a második háromezer darabból álló csibeszállítmány az ecsegi Béke Termelőszövetkezetbe. Ecsegen ez év nyarán helyezték üzembe a padlásteres csibenevelőt, ahol a megyében egyedülálló módszerrel nevelik az állatokat. A padláson kialakított ketrecekben 10 parabola-tükör képezi a műanyát, s alattuk egyenként 300—300 csibét nevelnek fel. Az első szállítmányt — amely még a nyáron érkezett a szövetkezetbe — szeptember közepén értékesítette a szövetkezet és a csibék 9—10 hetes korukban elérték a 90—100 dekagrammot. Ez mintegy 48 ezer forintot jelentett a termelőszövetkezetnek. A húsbaromfi mellett a tér. melőszövetkezet az 1600-as törzsállománytól jelentős mennyiségű tojást is értékesít. Ugyancsak a közelmúltban készül el a két 750—750 férőhelyes tojóház a baromfi- telepen. A baromfitenyésztők megfelelő szakképzettséggel rendelkeznek és igen jó eredményeket érnek el a barom- finevelésben. Jórészt nekik köszönhető, hogy áz idén igen alacsony a baromfitelepen az állatelhullás. Tél elolt A mezőgazdaság dolgozói készülnek a télre. Földbe kerül a mag, betakarítják a kukoricaszárat is, mert a szűkös hónapokban szükség lesz rá. Rendbehozták az állatok téli szállását és sok helyen új építményeket készítettek. Gépek járják a kövér szécsényi földet. A Tangazdaságban dolgoznak a traktorosok.