Nógrádi Népújság. 1962. augusztus (18. évfolyam. 61-69. szám)
1962-08-29 / 69. szám
6 NÓGRÁDINEPUJSA© 1962. augusztus 29. Dorogházi fiatalok társadalmi munkája Dorogháza kiszes fiataljai elhatározták, társadalmi munkával oldják meg a községbeliek régi óhajának megvalósítását: szabadtéri szórakozóhely létesítését. Az alkotmánynapi ünnepségeken már az általuk készített lombsátor alatt szórakozhattak a község fiataljai és öregjei, mintegy 400 ülőhellyel ellátott szabadtéri szórakozóhelyen. A fiatalok ■ önzetlen társadalmi munkáját mutatja a röplabda-pálya is, melynek munkálatainál 40—50 fiatal is serénykedett egyszerre. Szerezzük be idejében a téli tüzelőanyagot A zökkenőmentes ellátást segítse a lakosság is BESZÉLGETÉS a SALGÓTARJÁNI 202-ES TÜZÉPTELEP vezetőjével Végefelé tart a nyár, észre sem vesszük, beköszönt az ősz s nemsokára a tél kopogtat ablakainkon. Az elmúlt tél is hosszú volt s bizony sok szenes kamra már januárban-februárban kiürült. Idejében és elegendő mennyiségben kell gondoskodni a háztartások téli tüzelőanyag szükségletéről. Salgótarjánban eddig két telepen látták el a lakosságot tüzelővel, az acélárugyárin és az István- rakodóin. Most a vasúti pálya és egyéb építkezések miatt megszüntették a volt 203- as számú telepet és a váKépek az Állami Áruházból FENT: Közeledik a bűvös 1000-hez az Állami Áruház ezer apró-cikk osztálya. OLDALT: Mindenre kiterjedő szakszerű tanácsokkal látják el vevőiket a műszaki osztály eladói. BÁNYÁSZNAP alkalmából szakárudáinkban fővárosi áruválasztékot biztosítunk a legfinomabb női, férfi és gyermekruhákból, kötött és divatcikkekből, cipőkből Salgótarjánban, Nagybátonyban, Kisterenyén, Mátranovákon, Dorogházán. Hűségjutalomból vásároljon értékes fogyasztási cikkeket. RÁDIÓ, TELEVÍZIÓ, MOSÓGÉP, PORSZÍVÓ, MAGNETOFON, MOTORKERÉKPÁR ÉS BÚTOR. fl Nógrád megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat! szakboltjaiban. 511. ros egész lakossága a kibővített, korszerűsített 202-es telepen szerezheti be szenét, fáját. Gyenes Miklóst, a telep vezetőjét kérdeztük meg, hogy ez az átszervezés hogyan érinti a szolgáltatási munkát. — A lakosság ellátása így is zökkenőmentesen biztosítható, ha a lakosság is számol az új helyzettel. Az Acélárugyártól kapott kártalanítás összeget a 202-es telep korszerűeítésére fordítjuk. Bővül rakterületünk, 'nagyobb részét, mintegy 700 négyzetmétert lebetonozunk, kapunk vagonlapátoló gépet s több olyan munkálatot végeztetünk, amely teiepünket alkalmassá teszi a nagyobb követelmények teljesítésére. Dolgozóink részére zuhanyozó fürdőt is építünk. Történt-e változás a tüzelő megrendelésének eddigi rendszerében? — Lényeges változás nem történt. A vásárlást a megrendelő irodákban kell ezentúl eszközölni. Szeptember 1-től két ilyen irodánk lesz: egyik a régi helyén, a Rákóczi úti plébánia épületében, másik pedig az acélárugyári gondnokságon. E két iroda létrehozásával is a vásárlók kényelmét, a zsúfoltság elkerülését kívánjuk szolgálni. Megrendelő irodáinkban egyszerre történik a tüzelő árának és a szállítási költségeknek a befizetése. Ugyanis a szállítást ezentúl kizárólag a Tefu végzi, amely szintén megbízottat tart a két helyen. Amennyiben az igények elosztva, ütemesen jelentkeznek, úgy egy héten belül mindenki részére biztosítható a leszállítás. Vagyis ez azt feltételezi a lakosság részéről, hogy megrendeléseiket még az otthoni készlet teljes elfogyása előtt eszközük. Helyes tehát( ha a téli tüzelőanyag szükségletet már most, időben beszerzi a lakosság? — Kérésünk is, hogy okos előrelátással, a zökkenők elkerülése érdekében éljenek a dolgozók a mi „szezon eleji kiárusításoknak. Lényegében Ennek ugyanígy megvan a haszna, mint a kereskedelem egyéb ágaiban a szezonvégi kiárusításoknak. Lényegében azt jelenti, hogy már nyáron felhívjuk a figyelmet a téü gondok enyhítésére. Eb$£ fttftází 1^03 A Déryné Színház evadnyitósáról Szécsényi Ruházati Szolgáltató KTSZ. azonnali felvételre keres szakképzett órást. Jelentkezni lehet Szécsény Ruházati és Szolgáltató KTSZ irodájában Rákóczi út 82. (501) Amit feltétlenül kell látni A mezőgazdasági kiállításon Gépesített-lucerna silózása SZÁRAZJÉGGEL! Egyszerű és olcsó ta- karmánytárolási mód. Bemutatója a takarmányozási pavilion mellett. Szénsavtrágyázás Kis befektetéssel, kevés munkatöbblettel többszörös terméshozam! a melegházi zöldségtermelésben. Bemutatás és felvilágosítás a Szénsavtermelő V. kiállításán. 505 ben az időszakban teszi lehetővé a kormányzat a 480 forintos kedvezményes tüzelő-$ Mindenekelőtt azt állapít- Kár lenne itt rangsort állí- utalványok beváltását, amely \ bUk meg, hogy az Állami tani közöttük — mindhárom vásárlási' rendszer Salgótar-S Déryné Színház őszi szezon- más-más karakter — mégis jánban is igen népszerű. Elő-e kezdése reméltető indulás, talán leginkább Torma Ist- nyös a szezoneleji beszerzési Annál is inkább örömmel ván tetszett, igaz, Viktor sze- azért is, mert a vásárlók igé-fkell eleget tenni ennek a mélyében a leghálásabb fel- nyét jobb minőségű szénnel,! gyors megállapításnak, mert adatot kapta. Torma köny- fával tudjuk kielégíteni.) íalujáró színházunk az elmúlt nyed és kedves humorral Ugyanis most még nincs ki-\évadban mindjárt elejétől mintázta meg alakját. A ba- téve a tüzelő az időjárás vi-< fogva sok tekintetben adó- réti hármas másik nevetteszontagságainak, esőnek, hó-? sunk maradt, amit éppen tője, a félszeg, ügyefogyott nak, sárnak, amelyek jelen-) elégszer szemére is vetettünk Márk alakítója Nyerges Fetosen rontják a minőséget. \ Nos, az első jel most úgy renc. Játékát kiegyensúlyo— Különösen azoknak?látszik «SF biztató folytatás zottság. színészi biztonság aiánlatos a szén minél előtó?lgérete’ mert a Nászutazas jellemzi. A triumvirátusban bi^4e ataksLvtaiCÍmŰ szovjet’ zeoéa vígjáték Horváth Ferenc Pétere kép‘ bi beszerzése, akik szíves _n ^ feltétlenül szerencsés kezű viseli az érettebb észt”. A beT "már korlátozottválasztás s az elöadás kivi‘ feladatbeli ” kettősség hiteles mennyiségben áll rendelkezitelezése is 111111(160 tekintet- megoldásban érvényesül já^zénféleróf mertlben megfelel annak' amit a tékában, összegezve tehát: a zesre ez a szenteieseg, mert<Dé é Színháztól ezt köve- vígjáték, építménye e hár- a fokozottabb ipari felhasz—1vigjaue»■ *, r. „ fálás énoen a diószénhol ^oen varunk. más vállán nyugszik, s mint 1 eppen a dioszénbol, s< Dihovicsmj—Bogoszlovszki] az előadás sikere is jelezte, —Szlobodszkoj kétrészes da- táztos helyen van. rabja kedves, egészséges és A darab ellenpólusában egy A tUzép és a tefu ösz-iodll° humorú vígjáték, amely mélytengerkutató professzor szehangolt munkájának sikeres cSzellemes fordulataival Úgy .'ill. Szávai Lajos színészi sokvégzéséhez ezek szerint jelen-)^'ad. kacagtatni, hogy mind- 0ldalúságának újabb pompás tősen járulhat hozzá a fo-f V6£ig mértéktartó marad. A bizonyítékát adta ebben a gyasztő közönség is. S meseszövés másik jo oldala szerepben. A tudósi komolyai az a hallatlan könnyedség, ság meiiett a jószándékú, — lsen A teendőket i,'ahogy a szerz6k a vígjáték csinyt megértő, elnéző em- ekként csoportosíthatjuk Ne-' bonyodalmait görgetik. Hogy bert is meg tudta mutatni íz, ® C három tengeresz-kadett ved- s ezzel a néző szívközelségeaz őszi-téli hónapokban lentkezik. künk jól kell felkészülnünk,^ és dacszövetsége a hivatásért, be került. nőséíű szenet Mt^kelf biz*) a szerelem & a házas' A Nászutazás női alakjai tosítanunTr lakosság számi <Ság eUen hogyan lesz - Kati és Ludmilla kivételéra Tüzép-dolgozóink t^rtá-VSZerelmeSek, szövetsógévé épp vei —, már halványabb le- ban vannlk ezeknek a fel c hivatastudat reven> ezt me~ hetőségeket nyújtanak formátoknak s mindent meg (SdÍ el a, Naszutazas a ma§a málóiknak. Garamszegi Márta tesznek ’hogv legm4sz^bb )zenes> vígjátéki nyelven. A így is egyéníteni tudta a menőkig mJLégedSre elé-'?jó ^Ffptokkel szerkesztett professzor lánya, Éva szere- í, ‘<darab világos eszmei tártál- p(H s megtalálta a feladatLgy fddősség háful a Tefu i™1 hordoz mégpedig azt, nak megfelelő hangvételt a raSa szállítás! dolgozókra is $hogy 3 hlvatastudat> s a sze- iátékban. Meggyest Erzsinek, Úgy lftfuk ezze Us5banÍrelem nem feltétlenül egy- mint Olgának csak elrende- 7. ? L. .fjtaba imäst kizáró, ellenlábas vala- ző funkció jutott a bonyois vannak és jó munkaszer-í “Tv g ZT kÖZ zo ™kcio juwi* vezéssel zökkenőmentessé te ' k' S mert hőseink onma- dalomban. Figyelmet keltő teszik a tózelőanvag kitárt (gukat amitva annak akar3ák fenségével ennek eleget is tett. • A terfperantenwmoe, tósára azonban legalább! k h ly ^t kbf. mozgékony Kati színpadra olyan szükség van mint a) Csongrádi Maria lényégét állítása Ligeti Mananak jtikét vállalat igyekezetére Ezt101 láttató rendezésében mu- tott részül, míg Ludmilla né- abban nyilvánulhat meg, hogyS^ bo. a darabot a szín- nit, az „anyahajót” Károlyi megrendeléseikkel nem kés-chaZ' Eros 11(101 -10 sodru Judit harsány kankaturajalekednek, lehetővé teszik az< előadást produkált, amelynek ban láthattuk. Rajtuk kívül egyenletes és folyamatos szol-fSostarics Zsuzsa rendkívül Zugi Péter. Halasi Sándor és gáltatást. S mire beköszönt a?rTlutatos- Praktikus,, a kis- Horváth Sándor reszesei a tél minőért ki moirnviir>nrh,-n1 színpadi adottságokkal szá- 'sikernek, ami ezúttal kétségnél elé mert titó jT hlgv a f moló> térkihasználó díszlete tel énül megérdemelt, melee szobát biztosító tüzeAadott színpadi összefogót. Visky András zenéjét Űriével tele van a pince. < A kedvező feltételek kö- háti Tibor tolmácsolta zongo- Telies mértékben eavetér-ízött a Nászutazás együttese rán — az előadáshoz kifp- tünk Guenes Miklós íeZpo-' szenlmed láthatóan jól érezte gástalanul alkalmazkodom At vezetóvel s ezértleaSze- \ “ ™ndent megtett ötletes táncok koreográfiáját ST'sJnul ",ittSSTi. •. ké“tete; megkérdezzük, hogyan készült .rész-jelolt pedig különösen. (barna) fel a nagymennyiségű tüzcZő-yv<wvA/vAA<<\Ax\A^\A<r\/\ywn/vr»A^wA/vr\A^vxrw<\Arv—iaaaam/w anyag házhoz szállítására, a téli gondok enyhítésére. . «.» ■ Apróhirdetések Kondorosi János Az úttörő munka és a Vöröskereszt A Magyar Vöröskereszt és az Uttörőszövetség elnöksége közös határozata alapján az új tanévtől az iskolai vöröskeresztes munka az ifjúsági szervezetek szerves részévé válik. Mint ismeretes eddig külön ifjúsági vöröskeresztes szervezetek tevékenykedtek a fiatalok egészséges iskolai életmódjának kialakításán. Ezentúl az úttörőmunka szerves részeként úttörővezetők és vöröskeresztes tanárelriö- kök közösen foglalkoznak az iskolai egészségügyi feladatok megoldásával. A napokban — még a tanév megkezdése előtt — a járási székhelyeken tartott értekezleteken az úttörővezetők és tanárelnökök közösen határoznak majd a tennivalókról. SOK AZ ALBETEG NYUGAT-NEMETORSZÁG- BAN A Német Szövetségi Köztársaságban naponta 660 000 munkavállal» jelent beteget. A gazdaságügyi miniszter rámutatott, hogy ez a szám 3 százalékkal meghaladja a nemzetközi átlagot. A. miniszter az álbetegeket, szimulánsokat, a munkafegyelem e megszegőit tette felelőssé ezért a túlzott beteglétszámért és az ezzel kapcsolatos évi 3 milliárd márka kárért. Eladó 407-es Moszkvics gépkocsi 54 000 Ft-ért. Érdeklődni lehet Juhász István, Salgótarján, 2. sz. AKÖV, vagy du. 16-tól Püiny, Iskola út. (516) Príma állapotban kiskerekű Jáwa 250-es eladó. Érdeklődni lehet du. 6-tól dr. Jan, Megyei Kórház. (517) Két szoba, konyha; spelzes családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Balassagyarmat, Zsák u. 2. (504) 400-700 m közötti magaslaton keresünk olyan vállalati üdülőben 2—3 szobát, kb. 10 fő részére, melynek ellenében Csopakon biztosítanánk saját vállalati üdülőnkben 2—3 szobát „Igényért-igényt” jeligére Felszabadulás téri hirdetőbe. 1 (512) Azonnali belépésre keresünk mérlegképes főkönyvelőt a jáaz- fényszarui vegyesipari KTSZ-hez Jelentkezés személyesen. Erkölcsi bizonyítvány és önéletrajz valamint végzettségi okmányok szükségesek. Lakást biztosítani nem tudunk. Felvétel esetén az útiköltséget megtérítjük. (513) Kifogástalan állapotban levő zöld-fehér 402 Moszkvics kedvezményes áron eladó. Bessenyei, Héhalom. (514) Balassagyarmaton Kossuth Lajos utca 29. számú ház eladó, 3 szoba, veranda beköltözhető. (506) Mezőgazdasági jellegű vállalat keres gyakorlattal bíró adminisztrátort Pásztó környékéről. Fizetés megegyezés szerint. Írásbeli ajánlatot életkor és eddigi foglalkozás megjelölésével „Szeptember” jeligére a kiadóba kérünk. (507) Eladó jő állapotban levő 1102-es Skoda személygépkocsi. Kazár, Bányatelep Bódog. (508) Eladó egy szoba, konyha, speiz, előszobás házrész. Salgótarján, Felszabadulás u. 70. sz. alatt. (509) Beszolgáltatott talált tárgyak: 1 db rövid fiúnadrág drapp, 1 db ajtókulcs, 2 db lakatkulcs, 3 méter ruhaanyag női. Jogos tulajdonosaik átvehetik a Városi Rendőrkapitányságon. (510) Eladó Kisterenyén egy udvarban kétszer szoba, konyha spej- zes lakás. Érdeklődni Klsterenye Dobó u. 53. sz. alatt. 49« Skoda 1102-es jó állapotban eladó. Ferkó Lajos, Ságújfalu, Iskola. (493) Eladó kitűnő állapotban levő burkolt Pannónia. Szécsény, Kossuth út 24. (497) 44. sz. Építőipari Vállalat Budapestre felvesz Kubikusokat és SEGÉDMUNKÁSOKAT. Tanácsigazolás és munkaruha szükséges. Szállást biztosítunk. Jelentkezés: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13-15. (495) Komplett pesti TV-antenae, esetleg a fejrész eladó. Cím: a salgótarjáni hirdetőben. (515)