Nógrádi Népújság. 1962. augusztus (18. évfolyam. 61-69. szám)
1962-08-04 / 62. szám
~ _ VILÁG PROLETABJAI EGYESÜLJETEK! JGRADI 4SZMP NOORAU MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA ÉVF. 62. SZÁM. ARA: 60 FILLÉR 1962. AUGUSZTUS 4. Fogadás a most végzett új nevelök részére Ősszel 24 új pedagógus áll munkába a megyében Jelentés az üzemekből: Túlteljesítették kongresszusi vállalásukat A borganyzó dolgozói a szocialista címért A Salgótarjáni Acélárugyár galvanikus és me- leghorganyzó üzemének kommunistái a minap értékelték a szocialista üzem cím elnyeréséért folyó verseny eredményeit. Megállapították: a dolgozók becsülettel helytálltak eddig a kongresszusi versenyben. Tervüket fél év alatt 302 tonna áruval túlteljesítették 2 millió 300 ezer forint értékben. Anyagtakarékosságuk is eredménnyel járt. Hutahorganyból 41, horganyzó anódból 11 mázsával kevesebbet használtak fel a megengedettnél. A tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva 65 mázsával kevesebb a selejtes áru, amely újabb 100 ezer forintos megtakarítást jelent vállalásuknak megfelelően, a fémbevonó munkásai és vezetői termelőmunkájukon kívül pat- Képünkör: Butt- ronálják a hollókői kai István, a meleg" Petőfi Termelőszö- horganyzó kémén* vetkezetet is. cekezelő munkásé. Tizennégy kalóriával javították a főtőérteket Saigon SZÖNTÜNK, IRATAINK! 5n Budapesten megkez- inkáját a Nemzetközi ró Szervezet V. Kong- a. Szívből köszöntjük a különböző tájairól tóinkba érkezett kedves iáinkat, barátainkat. Kőjük őket megyénk min- dolgozója nevében, a bá- zok, az üvegesek, a vasok, a dolgozó parasztok, értelmiségiek nevében, rjük tárgyaljanak az embe- ég legszentebb ügye, a bé- a barátság, a békés* egy- s mellett élés érdekében, legen üdvözöljük a szerveit, mert legfőbb célja: c a világbékéért, az em- ség jobb jövőjéért, meg- 'zik minden becsületes ■>zó ember érdekeivel. Nemzetközi Újságíró ezetot a második világ- ú alatt hozták létre, i haladó és antifasisz- ságíiók. Valamennyien, szervezetbe tömörül- állalták a sajtóin ke- a közvélemény sza- ,z igrzságnak megfelelő ^ületxs tájékoztatását, nek, logy fennmarad- béke, megszilárduljon a között barátság és a ítközi lölcsönös megér- Ilitéük is harcolnak a ús hiíttéria ellen. Leik a ísiszta hírverést, emelnk a nemzeti, i faji gűlölet terjesztő- >tt. Tista a célkitűzé- elitélni nindenfajta rázást. két a célkitűzéseket újságírókai oldja meg rvezet, aák fáradságot, rtot nem ímélve álltak ek érdekeiek szolgala- A szervzet védelmé- ;zi ezeket az újságíró- . larcol sibadságukért, íféle idgen, a népék á ellen cslekvő mono- nokkal és lénzügyi cso- .kal szeiben. Védi n újtságírnak azt a hogy lelksmerete_ és réződése savára hall- írhassor Védelmet a gyarmti népeknek nenzeti kisebbségnek gíti .zt a jogukat, hogy anynyelvikön adhassa- ki ijságo.. Támogatást ; azcnak az újságírók- akilt azért üldöznek, a sitón keresztül har- k a békéért, a haladá- az azságórt, a szabadit ésirszáguk függetlenért. Nnzetközi Újságíró -vezea haladó emberiség :keit zolgálja. Azt akar- hogya népek szabad és ölet« információkhoz anafes nem engedi meg, ’ a ágozó népet akár a ■ban akár az újságírói cenyg bármilyen más ája évén egyes személy csoportosulások álatan félre lehessen ni. i. világ közvélemé- elé rja, hogy mindazok, a ípek érdekei ellen “ksz(ek, különböző népies ©mélyeknek és cso- jsulioknak szolgálatáénak és szolgálatuk tett a dolgozó tömegek i«H. gynrű és szép az a at, amelyet a Nemzet- Ujágíró Szervezet meg- ít. Ma még a tőkések diában álló egyes újói csoportok igyekeznek ayteni a munkáját. De s »rvezet felkészülten nbsi áll ezekkel, harcol nőt. Tanácskozzatok i menyesen barátaink! Szerdán ünnepélyes külsőségek közepette fogadták a megyei pártbizottság és tanács művelődési vezetői a szeptembertől megyénk iskoláiban tanító, most végzett nevelőket. Az idén először állnak munkába a felsőfokú tanítóképző végzős növendékei. Megyénk iskoláiban 24 új fiatal nevelő, óvónő, tanító és tanár kérte elhelyezését. Az új nevelők zöme megértve a falusi pedagógushiány megszüntetésének fontosságát, elsősorban a falusi iskolák üres állásait pályázta meg. Megélénkült a tanácstagok tevékenysége. Legutóbb 198 esetben tartottak fogadónapot, amelyeken 2101_érdeklődő vett részt. A fogadónapokon 174 közérdekű bejelentés hangzott el, ennyi esetben kérték a tanácstagokat különböző feladatok elintézésére. A fogadónapokon való részvétel számszerű emelkedését a tanácstagoK azzal segítették, hogy több helyütt rendszeres családlátogatásokat végeznek. A pásztói járásban mintegy 507 tanácstag végzett család- látogatást, a rétsági járásban 327, a salgótarjáni járásban pedig 324. A választók örömmel veszik a tanácstagok látogatását, zavartalanabbá beszélgetnek különböző problémákról. Általában a család- látogatások javítják a tanácstagok és választók közötti kapcsolatot. Diósjenő községben a végrehajtó bizottság a gyengébben dolgozó tanácstagok mellé a közügyekben jártasabb elvtársakat is beosztott, akik segítséget adnak a tanácstagoknak a felvetett problémák szakszerű megmagyarázásában. A salgótarjáni járásban Ce- red községben a családlátogatásokat a tanácstagok az adófizetés betartásának jelentőségére is felhasználták. Adóíveket vittek magukkal és azon keresztül mutatták meg egy-egy állampolgárnak az adófizetési kötelezettséggel járó feladatát. Ennek eredményeképpen a községben már előre befizették az állampolgárok az adót. De a családlátogatás hasznosságát mutatja az is, hogy ennek során mintegy 80 közérdekű bejelentés történt a salgótarjáni járásban. Általában megállapítható, hogy a tanácstagok zömében eleget tettek a tanácstörvényben előírt fogadónapi kötelezettségüknek. Mintegy 96 százalékban megtartották a fogadónapokat. A fogadónapokon tett közérdekű bejelentések közül kiemelkednek a termelőszövetkezetet érintő problémák. A választó- polgárok beszélnek a termelőszövetkezeti demokrácia besősorban tanár ■— kerül a megye két városának iskoláiba, gimnáziumaiba. A megyénkbe érkező pedagógusokat a megyei pártbizottság ágit. prop. osztályának munkatársa, Boros Sándor elvtárs és Krnetyi Ferenc, a megyei tanács művelődési osztályának csoportvezetője üdvözölte. Majd a 24 pedagógus letette hűségfogadalmát, hogy a haza és a nép szere- tetére nevelik majd fiataljainkat. Ezután a pártiskolán továbbképzésen résztvevő képesítésnélküli pedagógusokkal együtt baráti találkozón vettek részt a pedagógussá avatott nevelők. A héten hat gépállomás körzetében fejezik be az aratási munkálatokat. A gépállomások közül elsőnek az Érsekvadkerti Gépállomás jelentette: augusztus elsejével befejezték a körzetükhöz tartozó termelőszövetkezeteknél az aratást. A mai nappal befejezi a gabona aratását, az ugyancsak a balassagyarmati járás területén dolgozó Ber- celi Gépállomás is. Az ÉrSzámos jelentés érkezett arról, hogy a v pártkongresszus tiszteletére indított m u nk a verseny ben egyes vállalatok, üzemek kollektívája jelentősen túlteljesíti eredeti vállalását. 1,4 milliós megtakaritás Mátranovákon A mátranováki bányászoka kongresszusi mumkaverseny- ben vállalták: az önköltség csökkentésével, a szén minőségének javításával és más intézkedésekkel 1 millió 750 ezer forint többletbevételre tesznek szert. A kongresszusi munkaverseny első értékelése már megtörtént: vállalásuk minden pontját túlteljesítették az év eddig eltelt időszakában. Amellett, hogy több mint 7 ezer tonna szenet termeltek terven felül, az egy tonnára eső szén költségét az ígért 2 forinttal szemben 3,82 forinttal csökkentették. Csaknem egy mázsával növelték az összüzemi teljesítményt, s jóval meghaladja a 15 ezer tonnát a terven felül géppel megrakott szén mennyisége is. A tervezett árbevételt tonnánként egy forint 68 fillérrel teljesítették túl. Mindennek eredménye, hogy a mátranováki bányászok a kongresszus tiszteletére az év végéig Ígért 1 millió 750 ezer forintból már több mint 1,4 millió forintot teljesítettek. sekvadkenti Gépállomásról több gépet csoportosítottak át a hét közepén Bercelre, s ez igen meggyorsította az aratási munkák ütemét. A járás termelőszövetkezetei most minden, srőt arra fordítanak, hogy augusztus 20-ig befejezzék a gabona- cséplést is. A járási pártbizottság -és tanács, együttes javaslata alapján körzeti érte- kezeleteken beszélték meg a Az év elején, amikor kongresszusi felajánlásaikat tervezgették és vitatták' a saigói bányászok, legtöbb szó a kitermelt szén fűtőértékének javaslatáról esett. Ebben a most már százesztendős bányaüzemben ugyanis a régi műveletek után visszamaradt pillérek és elhagyott gyenge kalóriás szénmezők ‘kitermelése van napirenden, s a fűtőérték növelése szinte lehetetlennek látszott. A kongresszusi munkaverseny első hét hónapjának eredményei azonban azt mutatják, hogy a saigói bányászok többet tettek, mint amire saját maguk vállalkoztak: összesen tizennégy kalóriával jobb fűtőértékű szenet termeltek az elmúlt hét hónap szövetkezeti vezetők, milyen szervezési intézkedésekre van szükség a hordás meggyorsítása érdekében. A cséplési munkálatokra, a munkálatok ütemére igen jó hatással van a munkaverseny. A járás több termelőszövetkezetében, így Érsekvadkerten, Patakon, Herencsényben — egy cséplőgéphez két cséplőcsapatot szerveztek, átlagában, s ez a saigói bányászok kongresszusi verse ■ nyének legnagyobb eredménye. Most a második ;él év hátralévő részében további intézkedésekéit tesznek a szén fűtőértékének javítására. A főtáróban és a Medvesí lejtősaknában dolgozó csoportoknál rendszeressé te zi meddőrétegek réselésé:. így a fejtési szelvénybe • levő meddőrótegek, sőt a n bér. gyakori homok sem kerül majd a jó minőségű szén közé. Rendszeressé teszik a : ze nélő és elővájási csapatok minőségi munkájának értékelését is. hogy megnyújtsák a nap: munkát, növeljék a gépek teljesítményét. Galgagután meg a két cséplőgéphez 3 munkacsapatot szerveztek. így mind a három cséplőcsapat egy napot pihent, frissen, újult erővel kezdhet munkához, s ilymó- don is jelentős mérték!*! növelik a cséplőgépek r*pi teljesítményét. A járásban a mai nappal több mint 30 cséplőgép dolgozik. E'e ahogy felszabadulnak az aratógépek mellől az erőgépek, úgy növekszik a munkába álló cséplőgépek száma. A vanyarci Virágzó Termelőszövetkezetben Ponyikai János cséplőcsapata is részt vesz az idei cséplési versenyben. Ebben a termelőszövetkezetben több, mint 1100 holdról csépelnek gabonái. A munkát négy ec."-: Jc-cr»t végzi Mindössze 9 pedagógus — elNagy érdeklődés a tanácstagok fogadóórái iránt tartásáról, a tsz-ek politikai és gazdasági megerősítéséről, de foglalkoztak a tsz-vezető- ségek különböző intézkedéseivel, közgyűlések döntéseivel, amelyek nem kerülnek megfelelő módon végrehajtásra. Ezeken kívül a legtöbb kérdés a községfejlesztési tervekkel kapcsolatos volt. Balassagyarmat városban például fogadónapok keretében társadalmi munkafelajánlásokat tettek, mint például a Bercsényi utca kövezéséhez, amelyhez 45 választó ajánlotta fel a részvételét. A közérdekű bejelentések mellett több magánjellegű bejelentés is elhangzik. Ilyen például a házhelyjuttatás, kisajátítás, földjáradék, SZTK díj és ehhez hasonló, a dolgozókat közvetlenül érintő probléma. FEJEZZÜK BE AUGUSZTUS 20-KA A GABONACSÉPLÉST! Intézkedések a hordás meggyorsítására, váltják egymást a cséplőcsapatok a balassagyarmati járásban