Nógrádi Népújság. 1962. augusztus (18. évfolyam. 61-69. szám)
1962-08-19 / 66-67. szám
8 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1962. augusztus 19. 1 Fejlödésünk tényei... termeién « « • * termelékenység lét Az elmúlt négy esztendő átlagában a termelés mintegy 25, a termelékenység közel 15, a létszám pedig csaknem 10 százalékkal növekedett megyénk iparában. £l*lalszumk 8uhá*«tl cikk* Vegyes 1perelt A kiskereskedelem 1961. évi forgalmának megosztása áru főcsoportonként. Jelentős fejlődést értünk el a fontosabb mezőgazdasági növények egy kát. holdra eső termésátlagának növekedésében is. Amíg 1958-ban nem tartottak nyilván megyénkben televíziós előfizetőket, addig 1961-ben ezer lakosra már közel 12 tv-előfizető jutott. loo Billió Ft A takarékossági mozgalom térhódítását jelzi, hogy a négyévvel ezelőtti 30,4 millió forinttal szemben a múlt év végén a takarékbetét-állomány már meghaladta a 90 millió forintot, napjainkban pedig mintegy 116 millió forint. IPARI MUNKÁSOK FALUN A barátság jegyében A történet még a télen, február elején kezdődött, a Szénszállító és Szolgáltató Vállalat 10 kw-os üzemének párttaggyűlésén. Szűcs István, a pártalapszervezet korra és mozgalmi múltra egyaránt fiatal titkára vitte a szót. Arról beszélt, az üzem új megbízatást kapott. A somoskői termelőszövetkezet helyett, ezentúl Karancskesziben á „Március 15” Termelőszövetkezetnek segítenek, hogy a szövetkezeti tagok mielőbb boldoguljanak a közösben. Ezeket mondotta, s hallgatói, a mintegy 40 párttag, kommunista egykettőre kész volt a válasszal: segítünk nekik. így kezdődött, s a folytatásra már kinn a faluban, a szövetkezet közös majorjában, a zöldellő kukoricatáblában, az aranysárga búzamezőn, a cséplőgép • körül keringő fullaszt» porban, rekkenő hőségben került sor. Mert ahogy beköszöntött »a tavasz, naponta 20—30 ember — párttagok, pártonkívüliek, az üzem dolgozói —, szállt le a gépkocsiról délutánonként Karancskesziben. Árkot ástak kinn a majorban, a vezetékek helyét, amelyen most már friss víz szalad a borjúistállóba. Gödröket vájtak késő délutánig a villanypóznáknak és közben biztatták az ámuló öreg tehenészt: — Elteheti már papa a petróleumlámpát! Kinn a majorban, a sátor nyújtotta rövid árnyékban próbáljuk nyomon követni Szűcs Istvánnal ezt az igen hasznos patronáló tevékenységet. Előttünk talán , 50 méterre zúgott a cséplőgép. Az etető, a kazalrakó, a szalma és törekhordó egytől egyig ipari munkások voltak, a vállalat dolgozói. Két hétig így „pihentek” a termelőszövetkezetben ezek az emberek, s jó pár vagon gabonát csépeltek el. Balra tőlünk a gazdasági épületek, előttük villanypóznák- sorakoztak katonás rendben. A fejükre erősített drótokon már áram futott, vitte a fényt a borjúistállóba. Két délután tartott mindössze — mert délelőtt az emberek nagy része az ipari üzemeket, a bányákat járja — s az öreg tehenész szemei, a füstös, pislákoló, sárga láng helyett már megszokták a fehéren izzó fényt. Dicséri azóta is az üzemiek kezét, akiknek mindössze két rövid délutánra volt szükségük, hogy fényessé tegyék estéit, s a kora hajnalokat. Térdünkre fektettük a - rózsaszín papírlapot. Ez volt a kimutatás. Közel 70 ember neve sorakozott rajta egymás után, s a nevek után az órák száma is, amelyeket önként vállaltak, s amely idő alatt igen sokat segítettek a termelőszövetkezetnek. A legtöbbet talán Szűcs István, a párttitkár. Le nem messze maradt mögötte Kovács Lajos főművezető sem. S a szövetkezetiek még emlékeznek Márton Sándorra, a fiatal, ügyeskezű villanyszerelőre is. Itt dolgozott a major villamosításánál. Bizony előfordult, hogy elkéste a Szé- csénybe induló munkás járatot, mert a munkát, amibe belefogott nem akarta félbe hagyni. Ilyenkor aztán nekiindult a hegynek. Etesen leereszkedett, majd onnan Ság- újfaluba ment, s ott szállt buszra, amely aztán Szécsény- be vitte. Itt, a cséplőgépnél ismerkedtem össze Rábaközi Nándorral, a termelőszövetkezet politikai felelősével is. üzemi munkás ő is, a szolgáltató vállalat dolgozója. Nyílt tekintetű, értelmes beszédű ember. Április eleje óta van kint a termelőszövetkezetben. — Tudja, nem is az volt a baj az elmúlt évben sem, hogy hiányoztak volna az adottságok, a közös gazdálkodás kialakításához, megteremtéséhez. Sokkal többet ártott az a tény, hogy a korábbi vezetők helytelen intézkedései, ezek nyomán keletkezett visszásságok méginkább megzavarták azokat az embereket, akiknek még nem sikerült teljes egészében megbarátkozni a közössel, a közös munkával. S ez így igaz. Az idei évben már egészen másképp kezdtek munkához a közösben a szövetkezeti tagok, mint eddig bármikor. A termelőszövetkezet vezetősége merészen, bátran alkalmazta a termelésben, a termelés szervezésében az új módszereket. 120 holdon termelnek kukoricát az idén, s ebből 80 holdon vegyszerrel végezték a gyomtalanítást, nagyszerű eredménnyel. Az anyagi érdekeltség — amelyet valamennyi munkafolyamatnál bevezettek — még tovább növelte a szövetkezeti tagok muinkákedvét. Sikerült is minden munkával időben végezniük, s így nagyobb bizakodással nézhetnek a zárszámadás elé is, mint eddig bármikor. Rendkívül sokat változtak tehát az utóbbi időben a szövetkezetben dolgozó emberek, s ebben része van a politikai felelősnek, Rábaközi Nándornak is. Pedig amikor először találkozott Marakodi- pusztán a szövetkezeti tagokkal, ha csak egy pillanatra is, de felvetődött benne a gondolat: nem marad hosszú ideig a faluban. A szövetkezeti tagok egy csoportja bizalmatlanul nézegette az idegen embert, s így summázták a bennük kialakult véleményt: — Na még azt a kis zsírunkat is leszedik majd ezek — intettek feléje. Csak nehezen sikerült megértetni ezekkel az emberekkel, hogy ipari munkások igaz szándékkal nyújtanak segítséget a szövetkezeti tagoknak, úgy mint barát a barátnak. S hogy ezt megértsék a szövetkezetiek, segített a helyi pártszervezet, a termelőszövetkezet vezetősége is. Még a tavasszal a vetés idején történt; hogy a szövetkezetiek fölvetették, hadd haladjon minél gyorsabban a munka, kérjenek segítségnek egy gépet az állami gazdaságtól. — Majd meglátjuk, lehet-e róla szó, — mondta az elnök, A politikai felelős azonban nem hagyta ennyiben a dolgot: — A tagoknak igazuk van. Szükség van a gépre —. Ez volt a véleménye. S egyengette az utat, hogy az elnök intézkedjen is a kérdésben. Rendkívül sok gondot okozott a tavaszkor, éppen a munkakezdés idején a termelőszövetkezet vezetőinek az elmúlt évről visszamaradt tartozás is. Nem volt nap, hogy ne jött volna be az irodára egy-egy szövetkezeti tag, kérni a kukoricát, amit az elmúlt évben nem kapott meg. Rábaközi Nándor a politikai felelős volt az, aki először foglalt állást határozottan ebben az ügyben: — Ki kell adni minden tagnak a kukoricát, hiszen meg dolgoztak érte! Határozott fellépése, kiállása a szövetkezeti tagok igaza mellett hamar szétszaladt a faluban. Érezte, a csatát megnyerte. Egyre jobban tágult körülötte az a gyűrű, amit megjelenésekor bizalmatlanságból vontak köréje a szövetkezet tagjai. Ma már egyre többen égészen bizalmas, családi jellegű problémáikkal keresik fel, hogy segítsen, s nem sajnálja az időt, fáradságot, ha a szövetkezeti tagpkról van szó. Nemrégiben az ellenőrző bizottság egyik tagja kereste fel és kérte, segítsen néki abban is, hogy megteremtsék a fegyelmet, egyöntetűen lépjenek fel azok ellen a tagok ellen, akik megkárosítják . mindannyiuk közös vagyonát. így változott meg a szövetkezeti tagok véleménye a politikai felelősről, a ^patronáló üzemi munkásokról. Nem is találtaim olyan embert a szövetkezetben, aki ne így nyilatkozott volna róluk: — Jóravaló, rendes emberek! Sokat segítenek nekünk. A történet még a télen, a barátság azonban a szövetkezeti tagok és az üzemi munkások között csak később kezdődött. S ami a történetet illeti, százával ad manapság ilyeneket az élet, hiszen az ipari munkások nagy felelősséggel végzik munkájukat falun. Mindezt a szövetség, a barátság jegyében teszik. Vincze Istvánná 400—500 gabonakeresztet is behordtak egy nap a cséplőgéphez az üzemi munkások. BÁN Y ATÜ2I M ég egy óra van a műszakváltásig. A függőaknán szinte percenként érkezik felszínre a szénnel rakott csillékkel teli kas. A frontfejtések legtöbbje még szenei, másutt a szereléssel foglalatoskodnak az emberek. Kell a szén, kongresszusi munkaversenyben vannak a kányási bányászok is. .4 jelzőcsengő állandóan szól, — minden perc drága. A függőleges személyaknán csend van. A kiszállók még a munkahelyen állják a sarat, a váltóműszakosokkal most érkeznek meg az autóbuszok. Csendesnek, eseménytelennek tűnik a délutános műszak. A személyszállító akna kezelője is nyugodt, már már írná a jelentését: 1962. július 30. este 22 óra. A mai napon különösebb esemény nem... Itt valami nincs rendben — gondolja magában. Ez a szag furcsa, mintha erős füst lenne. Talán csak nem? — kérdi önmagától, s mintha rugóról pattant volna, ugrik az akna széléhez. Mélyeket szippant a bányából felszivárgó gázos levegőből. Meggyőződése, hogy baj van ódelenn Csak hányatűz adhat ilyen szagot, Mint tapasztalt ember tudja, hogy gyors intézkedésre van szükség. — Főmérnök elvtárs jelentem, a személyszállító aknán füstöt észlelünk — mondja erőteljes hangon a telefonba. Azonnal intézkedem — szól vissza a főmérnök, de úgy hogy már tükörképben előtte van a Keleti fölégvágat régi és mai helyzete, mi is volt oti korábban. — Igen, alig 30 méterre a légkamrától régebben melegedik a szén, a kőzet. Erre megtettük a szükséges intézkedést: vágatköpenyezéssel lokalizálni a melegedést. Valószínű, ez nem érte el hatását — gondolta a főmérnök, Scheffer Péter. Biztos, ami biztos, a felügyelet bejelentése sem alaptalan, újabb intézkedésre van szükség. A telefon máris berreg. — Az a véleményem — mondja a telefonba Vincze József bányamérnöknek, a keleti főlégvágatban a köpe- nyezés nem érte el célját, a a füst onnét jöhet, nézzétek meg. Ha szükséges, azonnal értesítsetek, ott vagyok... A köpenyes kísérlet ■ valószínű sikertelen... Az óra mutatója megállíthatatlanul halad előre. Telnek a percek, az órák. A bánya mélyében megfeszített munka folyik Vincze József és a két bányamentő már a tűzfészeknél van. Agyaggombócokkal kísérleteznek, hogy a tüzet lokalizálják, eltömjék a melegedés helyét. De hiába. Az agyaggombóc sem válik be. — Scheffer. Tessék — válaszol a hajnali ébresztésre. — Jelentem, hogy a melegedés mind nagyobb. Kérem főmérnök elvtárs utasításait — így Vincze József bányamérnök. — Azonnal ott vagyok — hangzik az egyszerű válasz. Már a hetesen áll az óra mutatója. Fokozódik a tűz veszélye. Gyorsabb és hathatósabb intézkedésre van szükség. — Az agyagtömítés helyett a mésztejjel való injektálást alkalmazzuk — adja ki a parancsot a■ főmérnök. Ez azonban hiába. A tűz terjed, megállíthatatlanul csap át a már hosszúra nyúló láng ácsolatról, ácsolatra. Eg a szén, és a biztosítást szolgáló bányafa. A hőség is nő, néhol 80-100 fokig emelkedik. Nehezebb a munka... Megérkeztek a bányamentők, ott vannak már a tröszt vezetői is. Megindul a gigászi küzdelem az egyik legnagyobb ellenség, a tűz ellen. — Nem kell pánikot kelteni — adják ki az utasítást. A keleti részből ki kell vinni az embereket, meg kell szüntetni a szenelést— hangzik az egyik utasítás. — he kell állítani a földalatti ventillátort, a húzás hb:
