Nógrádi Népújság. 1962. július (18. évfolyam. 53-60. szám)

1962-07-11 / 55. szám

4 N ö Gr R A D I NlPÜJSAö 1962. július 11: A dal ünnepe A salgótarjáni Bányász Művelődési Otthon rendezé­sében igen sikerült kórustalál­kozónak és hangversenynek lehettünk tanúi július 7-én. Hat kitűnő öntevékeny kórus gazdag élményt nyújtó mű­vészetében gyönyörködhet­tünk. Négy salgótarjáni ének­kar, az Acélárugyár Férfi­kara, a Bányász Művelődési Ház Férfikara, a B. M. Nógrád megyei Főkapitányság Vegyes­kara és a Pedagógus Vegyes­kar mellett a balassagyarmati Kisipari Szövetkezetek Ve­gyeskara és a pécsszabolcsi Puskin Művelődési Ház ve­gyeskara is részt vett a talál­kozón. Közreműködött az Acélárugyár Szimfónikus Ze­nekara. Az énekkarok délután 6 órakor a megyei tanács előtt gyülekeztek, ahol a Bányász Fúvószenekar adott térzenét. Innét indult el a dalosok ün­nepélyes felvonulása a Rá­kóczi, Felszabadulás, Bartók Béla és Bajcsy-Zsilinszky úton át a szereplés színhelyére, a Bányász Művelődési Ott­honba. A műsor 8 órakor kezdő­dött. Rétsági János elvtárs üd­vözlő beszéde után mind a hat résztvevő kórus az Acél­árugyár Szimfónikus Zene­kara kíséretével Borgulya— Rossa: Hálaének című dalát adta elő Pászti Miklós kar­nagy, a Népművelési Intézet küldöttjének vezénylésével. Az összkórus után először a salgótarjáni Pedagógus Ve­gyeskar lépett színpadra. Hat számból álló műsorukból mű­vészi érettség tekintetében kiemelkedett Bach: Hajnal kél, Brahms: Síró éji csend és Bárdos: Este van már cí­mű müve. A kórust Virágh László karnagy vezényelte biztos kézzel. A .B M. Nóg­rád megyei Főkapitányság vegyeskara Maróti Gyula ve­zényletével tömegdalokat énekelt Határozott hangvé­tel, biztos intonáció, lendüle­tes előadás jellemezte mű­sorszámaikat. Harmadiknak a balassagyarmati Kisipari Szövetkezetek vegyeskarát hallottuk, Réti Zoltán kar­nagy vezényletével. E kórus szereplése bizonyíték arra, hogy hivatott szakember munkája eredményeként rö­vid idő alatt művészi és technikai téren egyaránt ko­moly eredmények érhetők el. Réti Zoltán szakmai és mű­vészi tudása, érettsége, mint eddigi munkája során oly sokszor, most is kifejezésre jutott a vegyeskar által elő­adott művek felfogásában és technikai megoldásában. Méltó befejezése volt a mű­sor első felének a Salgótarjá­ni Acélárugyár Művelődési Háza férfikarának és szimfó­nikus zenekarának szereplése. Szervánszky, hivatásos, na­ponként rendszeresen próbáló és szereplő együttesek számá­ra is nehéz feladatot jelentő Honvédkantáta című művét adták elő. A nagy teljesít­ményre vállalkozó kórusról, zenekarról és kiváló vezető­jéről, Krajcsi Lajos karnagy­ról a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk. A ha­zánkban népszerűvé vált Honvédkantáta most is meg­érdemelt sikert aratott. A pécsszabolcsi Puskin Mű­velődési Ház vegyeskara szin­tén nagy sikerrel szerepelt. Az egységes, nemes kórus­hangzás — Jandó Jenő kar­nagy és a kórus kiforrott művészi teljesítménye —, kü­lönösen Schein: Virágok kö­zött és Widmann: A honi bor dicsérete című művek tolmá­csolásában jutott érvényre. Utoljára a kórusokat ven­dégül látó Bányász Művelő­dési otthon Férfikara lépett fel, Maróti Gyula vezényleté­vel. Lendületes előadás, erő és fegyelem jellemzőek a kó­rusra. Akár a Mátravidéki népdalok kidolgozott, de mes­terkéletlen előadását, akár Krucsinyin: Szép a bányász­élet című művét értékeljük, mindenképpen csak a legjob­bat mondhatjuk e kórusról és karnagyáról. Befejezésül Kodály: Felszál­lott a páva című kompozíció­ja csendült fel a két „Szo­cialista Kultúráért” jelvény­nyel kitüntetett salgótarjáni kórus, az Acélárugyár Férfi­kara és a Bányász Férfikar előadásában, Krajcsi Lajos vezényletével. örülünk e rendezvény si­kerének. örülünk, hogy a sok fáradtságot és kiadást, a kó­rusok művészi munkáját siker koronázta. Megyénk zenei éle­te egy újabb, maradandó ér­tékű és a jövőre is kiható reprezentatív eseménnyel gazdagodott. Szűts Pál KÖNYVESPOLC Anatole France: THAISZ ÉS MAS ELBESZÉLÉSEK Anatole France, aki az ér­telem és emberiség nagy mestere, derűs és olykor gú­nyos nyugalommal és fölény­nyel szemléli az emberi nem ezer ostobaságát. A legendás- hírű nagy alexandriai kurti­zán, akinek neve túlélte az évezredeket, megragadta az ő fantáziáját is. A Thaiszon kívül elbeszéléseket is ma­gában foglal a kötet. Boldizsár Iván: AZ ÉJSZAKA VÉGÉN A regény hőse több mint kétéves frontszolgálat után egy napra hazatér édesany jához. Találkozik szerelmé­vel, Zsuzsával, aki egy Pest melletti peremváros partizán­mozgalmában vesz részt. András, Zsuzsa révén egy Színház a mérlegen finita la gomme­ŰIA... Vége megint egy színházi évadnak. Országjáró- falujáró társulatunk, az Álla­mi Déryné Színház pihenni küldte művészeit s tegyük hozzá, megérdemelt pihenés­re, mert ha szépséges Thá- liának papjait, papnőit aláza­tosság szerint mérhetnénk, akkor mindenképpen Déryné követőié a pálma. Roppant áldozatos erőfeszí­tés az, amit a színház társu­latai a falu kulturális ébresz­tése terén immár 11 eszten­deje végeznek. Az alapító ta­gok hősi korszakokat őriznek emlékeikben, joggal tartanak számon nagyszerű eredménye­ket a több, mint évtizedes munkában. Ha tíz és egyesztendő mű­sorrendjét nézzük, visszatük­röződik elénk egész kulturá­lis forradalmunk, annak min­den eredménye, spontánsága, frissesége s minden termé­szetszerű gyermekbetegsége is. Minden tisztelet a hőskor bátor kezdeményezőié, akik egy merőben újtípusú színház megteremtésén fáradoztak s mint látjuk, eredménnyel. De hol vagyunk már ettől mégis!... A falu rohamosan növekvő kulturális igénye, különösen a legutóbbi eszten­dőkben fokozott kívánalmak­kal állott a Déryné Színház elé is s a színház jó ideig te­tézve eleget tudott tenni ezeknek a kívánalmaknak. De mondjuk meg ugyanekkor azt, is, hogy a közvetlenül mögöt­tünk hagyott két esztendőben, a nagyüzemi gazdálkodást vá­lasztó, tudatában lassanként újjáformálódó parasztság igé­nyeivel már nem mindenben bírt lépést tartani a színház. fegyveres harcba kerül, azon- s ez mind a 60 61-es, mind ban nem használja fegyverét, s ez majdnem társai életébe kerül. Az író jól érzékelteti, hogy a passzív humanizmus, a cselekvésre képtelen béke­vágy csak romlást hozhat a becsületes emberekre. a 61—62-es évadban erősen kiütközött. Érezhető volt mű­sorpolitika és előadási színvo­nal dolgában egyaránt s ez gondolkodásra kell, hogy kész­tessen bennünket s a színház vezetőit. MIRE IS GONDOLOK ÉN elsősorban? Arra, hogy az Állami Déryné Színház, — értve úgy, hogy Faluszínház, — talán azért, mert még nem bírta megfelelően felmérni, belátni a falusi tömegek kul­turális fejlődésének új irá­nyát, távlatát, — érzésem szerint egy kicsit aszfaltszín­házzá lett, afféle utánjátszó peremszínházzá. Oktalanság lenne azt mondani, hogy ezt talán a társulat kiinduló köz­pontja, Budapest teszi, de nem ártana igenis megvizs­gálni azt, hogy a színház művészeti vezetői járják-e, ismerik-e eléggé a vidéket, a falut, hallgatnak-e műsorter­vezésüknél a rengeteg ta­pasztalással rendelkező művé­szek tanácsára. Mert ez a most bezárult évad valahogy arról árulkodik; hiba van az ismeretek körül, vagy ahogy mondani szokás napjainkban, a színház a falusi kívánal­maktól elmaradt egy brosúrá­val. No, nem szeretnék semmi­képpen vészharang-kongató- nak tűnni, kaptunk értéket így is elég bőven, de nem látnám helyesnek, ha pusztán a színház évtizedes érdemei, eredményei miatt most sze­met húnynánk olyan hibák előtt, amiken kellő vizsgáló­dás után segíthet a vezetés. Ha jól számoltam, az évad sorén 14 darabot mutatott be a színház, műfajára elég változatosan. Irodalmi értékre tekintve viszont szegényes volt erősen ez az évad. A be­mutatott darabok nagy része formájában és tartalmában se- kélyes munkának bizonyult s néhány esetben olyan sajáto­san pesties köntösben jelent­kezett, hogy a vidéki, főként a falusi néző értetlenül en­rencsétlenségből Babaotthon címmel került is műsorra. S még örsi: Arany lakodalom című szín játékát is ide sorol­hatom minden fogyatékossága mellett is, mert átsüt a mű­vön a becsületes írói szándék. Érdekes és különleges cseme­ge volt az irodalmi rangját tekintve sokak által vitatott Ejféli nyomozás s helyesen tette a színház, amikor a klasszikus nagyoperettek ha­gyományai között a Vándor­diákhoz nyúlt s klasszikus vígjátékainkból felújította, — bár hallatlanul gyenge pro­dukcióban, — a Liliomfit. A műsorpolitikai problé­mák után itt is álljunk meg egy pillanatra. NÉHÁNY ESZTENDŐ VEB előbb a Déryné Színház pro­dukció-szintje olyan örvend», tes emelkedéssel vonta magá­ra országosan a figyelmet» ami egy csapásra rangot bizto­sított neki nagy színházaink sorában. A faluszínházi estek élményesség dolgában, színpa­di kivitelezés tekintetében bármely jóval nagyobb adott­sággal bíró „kőszínháznak” be. csületére lehettek volna s e* hálás honorálásra is lelt kö­zönsége körében. Éppen ezért aggasztó, hogy néhány repre­zentatív premiertől eltekint­ve a bemutatók utóbb egyre inkább hevenyészettnek hat­nak, a kezdeti évek sokszor műkedvelős ízét adják. Felve. tettem én már ezt a problé­mát többször, beszéltünk róla a színház főrendezőjével, de nem bírtunk közös nevezőre jutni. A színház nehezen is­meri be, amit a néző tapasz­tal, pedig véleményem sze­rint még a műsorpolitikán való korrekciót megelőzve is itt kell tenni sürgősen. Kűx- dök ^ ellene, hogy öntevékeny színjátszó csoportok a hivatá­A hajdúsági szikesen A Hajdúság szikesén egy marék nógrád megyei iskolás tanyázik. Lányok valamennyi­en, ha leszámítjuk azt az ö: ‘fűit, akik közéjük keveredtek Igaz, ezek a fiúk teljes önál­lóságot élveznek, külön őrsük van „Fergeteg” néven. Es ahogy szemlélődtünk körükben, jó is, hogy ott vannak. ■ Színesebbé, zajosabbá teszik a napokat, még az estéket ■is. No, de ne vágjunk a dolgok elébe. A salgótarjani Rákóczi úti leány tanulókról van szó, akik parancsnokuk, Posta Istvánná vezetésével úgy határoztak, hogy úttörő táborukat Debrecenben verik fel. Igu is történt. Már ott vannak a Hajdúság fővárosában és amikor egy-egy al­kalommal birtokba veszik a strandot, az utcát, vagy ép­pen a múzeumot, jó palóc nyelvjárásukkal mintegy kerek dombocska emelkednek ki Debrecen város nagy for­gatagából. Szóval ott vannak és amint látjuk, nagyon- nagyon jól érzik magukat. A táborozás kezdet kezdetén vannak. Minden, amit látnak, új és nagyszerű számukra. Már az utazás is olyan meglepetést hozott, amelyre a hegyekhez szokott tekintetük nem volt felkészülve. Alkonyaiban értek az Alföldre, amikor a Nap vörösre Qyúlva összeért a föld­del. Csak álltak a vonat ablakánál, vidám zajuk kiszö­kött a kocsiból. Belányi Zsuzsa és Kántor Emőke, akik az őrsvezetői tisztséget töltik be a csapatban, oktatták az ámulatba esett pajtásaikat. A tanárnők azért elmondták, hogy a két őrsvezető is akkor látta először az alföldi szép napnyugtát, de hát ők a „kisebbek” előtt mégsem eshettek csodálkozásba. Tehát az első benyomás olyan szép volt, hogy a hegyvidéki lányok szinte magukhoz ölelték az Alföldet, az pedig befogadta őket. Ezt az otthonosságot mutatja körzetük is. Egy hatalmas diák-otthonban tanyáznak. Három nagy helyiséget foglaltak le. Lányokra valló a tisztaság, a rend. Na és az is, hogy a valódi keményített szoknyácskák frissen vasalva akasztón virítanak készen arra, hogyha szükséges, díszítsék ezeket az édes kis pa­lóc lányokat. Mert erre is szükség van, hiszen várja őket a színház, a mozi. Azt mondtuk, hogy három a helyiségük. De helyesbíte­nünk kell. mert. egy kis bonyodalom is támadt. Es hál mi tagadás, ezt a fiúk okozták. A „Fergeteg” őrs tagjai rettentő komolyan, na és egy kicsit sértődötten is kül­döttségben indultak a parancsnokhoz. A szóvivő: Palatitz Bagyi volt. Legnagyobb megdöbbenésre bejelentette, meg­szegik a parancsot. Ritka dolog ez az úttörők körében, de hát ez már megtörtént. — Mi a lányokkal nem alszunk egy szobában — je­lentette be társai nevében is. Hogy miért, arról csak eny- nyit mondtak: — Mert lányok .. ! Mivel ez komoly érv, a parancsnoknak meg kellett előtte hajolnia. így aztán a helyiségük száma négyre emel­kedett és ez a negyedik egy másik folyosó távoli sarká­ban van. Mint kiderült, a lányok is örültek ennek, hiszen ép­pen ez a kettéválasztás mentette meg az egyik leány­őrsöt attól, hogy ellopják tő­lük az egyik este megőrzésre rájuk bízott csapatzászlót. A fergetegesek ugyanis el­határozták, hogy elveszik tőlük és ezzel is megmutatják, hogy a fiúk mégiscsak fiúk. De balul ütött ki a dolog. Ugyanis, ahogy lopóztak a folyosón, a lányok lakosztálya felé, az egyik fiú túlságosan lehajolt és fejjel nekiment egy széknek. Felborította és éktelen zörgést csapott. A lányok riadoztak és elűzték a „támadást”. Most a fiúk törik a fejüket, hogy kiküszöböljék a csorbát, mert ek­kora kudarcba mégsem lehet belenyugodni. Csodálni való, hogy ilyen izgalmas esték után a haj­dúsági álom késni szokott a táborból. Azért bármilyen jó, szép is ott minden, elszáll egy-egy sóhaj, amelyet felkap a nyargaló szél és hozza ide a hegyek közé az üresen hagyott ágyacskákba. Amikor ez sem elég, előkerül a papír, a toll és sorakoznak a betűk: „Édes anyuka, nagymama, apu ...” Mi lehet az első szó. „Jól vagyok, mindent meg- eszek...” Meg bizony, duplán is és a debreceni vendég­látók nem szűkösködnek sem a szeretettel, sem az enni­valókkal. Finomabbnál finomabbal látják el a jóétvágyú lányokat. Még a paradicsomos káposzta is elfogy és Pál- kerti Erikának is ízlik, aki itthon csak borzadott tőle. Sőt, ha lehet, miért ne válogassunk, tartja Szász Kati, aki az egyik levélben csak azért is, hogy megmutassa, nincs baj az ízléssel, megjegyezte: „Mindent megettem, de ettem már jobbat is.” Mindenesetre az étvággyal nincs baj. S hogy még jobban essen, arról Wider Anna az iskola zongoristája gondoskodik, akinek az ott-tartózkodása idejére zongorát adtak a vendéglátók. Még csak egypár napot töltöttek az alföldi nagy város ban a tarjáni lányok, 16-ig lesznek. Addig mindennap tar­togat részükre valami szépet, valami jót. Legkedveltebb szórakozásuk a híres debreceni meleg fürdőben való lubic­kolás. Olyan zajt csapnak, hogy a fiúk nem győzik hang­súlyozni, egy kis enyhe ajkbiggyesztéssel: — Hiába, ilyenek a lányok. Beletekintést kaptunk a napi programba. A fürdés min dennapos, de emellett lesz úszóverseny is. gyárlátogatás, szellemi vetélkedés, akadályverseny, tsz-látogatás, amit csak dióhéjban elmondhatunk. Mert mindent azért ne­künk sem szabad elmondanunk. Hadd maradjon nekik is ha majd megjönnek. Még talán arról árulkodunk, hogy van a csapatnak egy kisdobos raja, ők a legcsendesebbek. Az egyik szó ba meghitt sarkában van a fészkük. Állandóan rendezget­nek és mi tagadás a „nagyobbak” egy kissé babusgatták is őket. Csak akkor riadnak meg. amikor fergetegként fel­harsan egy-egy csatakiáltás. Ilyenkor szokatlanul tágra nyitják szemeiket és figyelnek. De ahogy múlnak a na­pok, úgy bátorodnak. Vigyáznak rá a Szülői Munkaközös­ség ottlevő tagjai. Magyar Józsefné, a Berenta házaspár. Ott a tekintete minden léptükön a tanárikamak, Postánk­nak, dr. Homokinénak. Palaticznénak és dr. Ferkénének Jól él az a maroknyi nógrádi a hajdúsági szikesen. Bobál Gyula eluÍÜle ™ellett a sos művészethez mérjék ma­jobb bemondásokat. Nem gukat és mégis meg kell álla­akarok itt kiállítást rendezni a selejtnek vehető művek­ből, a látogatottsági statiszti­ka körülbelül helyesen mu­tatja, hol kell keresni ezeket, de nem hinném például az Apja lánya esetében, hogy a darab egyetlen parasztot is meggyőzött volna valami­ről. Pedig az Apja lányával bánjunk csak hímestojás mód­jára, mert az Aranylakoda­lom mellett egyetlen volt, amely a falu életéhez nyúlt, ha szerencsétlen, kávéházban elgondolt helyzet szerint is Ma már a termelőszövetkezeti problémák ilyenféle felvetése, vagy a paraszti igények lebe­csülését jelenti, vagy az író és színház helyzetismeretének hiányát. A Szeress belém alakjainak sem kell szom­szédba menniük egy kis os­tobaságért, együgyűségért, de mondom, nem cégérezés ked­véért hozok példákat, csupán azért, hogy rámutassak: eny- nyi fáradsággal hasznosabb szolgálatot is tehetett volna a színház, ha körültekintőb­ben válogat. Mert voltak két­ségkívül nagyfokú igényes­ségre valló vá’asztások és produkciók is. Itt említhet­jük a Csavargó, a Tanítónő, vagy a Nóra című darabot, ha ez utóbbi érthetetlen sze­pítani, hogy egy-két színreho- zás, mint a Szeress belém, vagy első szereposztásban • Liliomfi. rangon alul sikere­dett. ma^rnár akad olyan jó­képességű amatőr gárda, ame­lyet versenytársnak állíthat­tunk volna ezekhez az előadá­sokhoz. Esett a darabok szce­nikai kiállításának szintje, öt­letessége. frissesége is. ’ Ha ezen a téren gazdasági prob­lémái vannak a színháznak, feltétlenül módot kellene ta­lálni, hogy tágabb anyagi le­hetőséget kapjon az elgondo­lások jobb kivitelére, s hogy a társulatszervezés is követni tudja a mindegyre növekedő igények teljesítését falun, mert a jelenlegi gázsistand ehhez a fárasztó és áldozatog munkához nem túlzottan csaló, gató, — így a színház —. s ez az, amit nehezen vall be, — művészi erők dolgában sok­szor olyan kalappal köszön» amilyen van. VÉGET ÉRT AZ ÉVAD, im­már terveződik az új. E né­hány sort készségesen segítő tanácsnak szántam, a színháa tiszteletével telten. Ha biza­lommal fogadják, úgy érzem, nem vallják kárát a Déryné Színház hívei. Barna Tibor EZT LÁTTUK A MOZIBAN A nagy érettségi A témakörben kaptunk már sokkal érdekesebb, mé­lyebben tartalmas alkotásokat is a franciáktól, mint A nagy érettségi. A film egy középiskola érettségi előtt álló diákjait mutatja be a német megszál­lás idején, az ellenállás sod­rába kerülő fiatalokat, akik á maguk, még gyerekes eszkö­zeivel akarnak hőssé nőni s végül azzá is válnak a kímé­letlenül bekövetkező tragé­diában. A képmozaikok azonban nem mindig szervesen állnak gondolatsorrá, jelentésükben nem mindig világosak, tisztá­zottak előttünk, a cselekmény a nagy tartalmi mondaniva­lóhoz képest túlságosan súj- talan, a néző nem akarja ko­molyan venni, amit annak szánnak az alkotók s inkább vígjátéki, vagy tragikomikus véget sejt. A befejezés drá- maisága mindenkit mellbevág» megdöbbent, de a valóság hi­tele hiányzik. Ehhez járul még, hogy a film első fele erősen vontatott, keveset mondó, kevés a lekötő érde­kesség. A színészgárda csupa fiatalból áll, egyikét jelleg­zetes arc magára vonja ugyan a figyelmet, de átlagos telje­sítményen felülit egyetlen szereplő sem nyújt.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom