Nógrádi Népújság. 1962. július (18. évfolyam. 53-60. szám)

1962-07-04 / 53. szám

Él enjaro Hz asszonyok asszonyok Százhetven sertést gondoz Gaál itvánné tsz-tag, a honti Győze- :m Termelőszövetkezetben. Keze yomán gyarapodnak a sertések 5 a szépen hízott jószágok árá­éi bővül a tsz „kincstára” is. L szorgalmas sertésgondozónő 50 munkaegységet ért el eddig a ábízott állatok szakszerű keze- Ssével, gondozásával. Sok ter- aelőszövetkezetben az asszonyok degenkednek még ettől a mun* iától. Gaál Istvánné példája izonban azt mutatja, érdemes ;zzel a lehetőséggel élni. Hálás nunka, jól fizet és különösen >tt van nagy értéke, ahol kevés a férfi tag. ‘Cserhátsurányban napról napra '3gyre több családtag látja be, !hogy számára is becsületbeli kö­telességet jelent a tsz-gazdaság «erősítése. Istvanovszki Kálmánné ^például rendszeresen részt vesz a termelőszövetkezet munkálatai­ban. Közel nyolcvan munkaegysé­get teljesített eddig a növény- ápolásban, a répa egyelésben, de /számítani lehetett rá a szénabe- .^yűjtéskor is. Példás szorgalmáért szeretik a faluban a kedves, halkszavú fiatalasszonyt. Ki ne emlékezne közülünk a régi falu tipikus asszony- alakjára, az agyondolgozott, a korán megörgedett, a férj, föld parancsának szótlan en­gedelmeskedő parasztasszony­ra A falu egész arculatának kellett megváltozni ahhoz, hogy megváltozzanak a falu asszonyainak jellemző voná­sai, s a hajdani, a megváltoz- hatatlanba belenyugvó falusi asszonyok egyenlő jogú ala­kítói, formálói legyenek a fa­lun kialakuló új, nagyszerű életnek. Két éve lehet, hogy először szárnyra kapta a hír a nógrádi Béke Termelőszö­vetkezet akkor még a szo­cialista címért küzdő asszony­brigádját. Ezek az asszonyok igen komoly erőfeszítéseket tettek azóta, hogy évről-évre több termést csikarjanak ki a földből, s felelősséget vállal­tak azért is, hogy a brigád valamennyi asszonytagja épp úgy törődjön most a közös­ség ügyeivel, mint akkor, ami­kor még saját kis gazdaságá­ban dolgozgatott. A nógrádi asszonyoknak azóta számos követője van a megyében. Ismerek asz- szornyt, aki olyan lelkiismere­tesen gondozza a reá bízott baromfiállományt, hogy a ter­ven felül 6 ezer csibét nevel fel. Most a napkoban jöttem össze olyan asszonnyokkal, akiknek lelkiismeretes mun­kája révén mintegy 2 milliót hoz a dohány, s egyik na­gyon jó ismerősöm — me­gyénk legnagyobb termelő- szövetkezetének elnöke — így mutatta be a termelőszövet­kezet egyik asszonytagját: — Olyan nagyszerűen ért a gazdálkodáshoz, hogy bár­melyik férfival felveszi a ver­senyt! De példák hosszú sorával bizonyíthatnám, mennyire megnőtt a termelőszövetkeze­tekben dolgozó asszonyok fe­lelőssége a közös gazdálkodás, j a közösség ügyét illetően. S ; meri ez így van, nem árt néhány szót szólni arról, mit is várunk mi a szövetkezeti asszonyoktól az elkövetke­zendő időben? A növényápo­lás első szakasza sikeresen lezárult. A cukorrépa, mák, a burgonya rendben van, s egyszeri kapálással megtisztí­tották a gyomoktól a gépek | és a szövetkezeti asszonyok a I fiatal kukorica-növényeket is Nap-nap után asszonyok dol- j gos csapata munkálkodott a | földeken, az egyén ereje meg- növekedett, az összefogás, a közösség erejévé lett. A mun­ka tekintélyes része azonban még hátra van a mezőgazda­ságban. Néhány nap múlva elkezdődik az aratás, s ebben az időszakban kell elvégezni csaknem valamennyi termelő- szövetkezetben a kukorica második és harmadik kapá­lását is. A gabona túlnyomó többségét az idén már géppel vágjuk. Lesz tehát idő arra valamennyi termelőszövetke­zetben, hogy a termelőszövet­kezetben dolgozó asszonyta­gok az aratás idején is vé­gezzék a növényápolást. Mert most ezekben a napokban dől el, hogy a több mint 30 ezer holdnyi kukorica 12, vagy 17 mázsát, vagy annál többet ad-e, aszerint, hogy kétszer, avagy háromszor kápálják-e meg a szövetkezeti asszonyok, vagy az egyszeri kapálással már befejezettnek tekintik a munkát. Több mint 14 ezer asszony együtt rendkívül nagy erőt képvisel. S megyénkben eny- nyi tsz-asszonytagot tar­tanak nyilván — az össztag- ságnak több mint felét —, akik a termelőszövetkezetben dolgoznak. Ezek az asszonyok nagyon sokat lendíthetnek a közösség, a termelőszövetkezet dolgán, de rendkívüli sok kárt is okozhatnak a közösségnek, ha hanyagul végzik munká­jukat, vagy távoltartják ma­gukat a közös munkától. Ügy kell tehát szervezni, rendezni a dolgokat, hogy a termelőszövetkezeti vezetők felelőssége találkozzon ezek­ben a napokban is a szövet­kezetben dolgozó asszonyok felelősségével, hiszen közös ügyről van szó most is: a ter­méshozamok növeléséről, a szövetkezeti tagok megérde­melt jövedelmének állandó fokozásáról. Vincze Istvánné Hol lehet továbbtanulásra jelentkezni? Nyolc általánost végzett kis­lányunk van, írja Kiss Ist­ván mohorai olvasónk, szeret­ném gyors- és gépíró is­kolába adni. Nem tudom, in­dul-e most ilyen Salgótar­jánban, mennyi ideig tart, mi­lyen feltétellel lehet jelent­kezni és mi az eljárás fel­vétel ügyben. Ha ez nem si­kerülne, milyen lehetőség van lány számára valamilyen szak­ma elsajátítására? Ami a szakmaválasztást il­leti, szívből tanácsoljuk a nagy jövő előtt álló mező- gazdasági szakma bármelyik ágát. Állattenyésztő, növény- termesztő, kertészeti, gyü­mölcstermesztő szakközépisko­lákba, vagy mezőgazdasági technikumokba (Balassagyar­mat, Bércéi, Szécsény) bizo­nyára felvételt nyerhet. Lá­nyuk számára ez nagy jövőt jelent. Garamvölgyi Istvánné a. szécsényi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet szocialista brigádjának a tagja. Talpra­esett, ügyes asszony, a tsz-asszony tagok lelkes szószólója. A közös gazdaságban rábízták a friss termények piaci áru­sítását, egyetlen napon 2500 forintnyi árut értékesített. A hatalmas cukorrépatáb­lán egy jókora terület parla­gon hever. Az egyik munka­csapat otthagyta a pásztói határban és most Klonkáné szocialista címért küzdő bri­gádja áll a helyükre. Sok a munkájuk pedig, hiszen 1700 négyszögöl kukorica, 270 négyszögöl répa kapálását, 300 négyszögöl burgonya ka­pálását, művelését és 150 négyszögöl mák művelését vállalta egy-egy asszony. A szocialista címért küzdő bri­gád vállalta azt is, hogy az asszonyok számára kötelező IPéldamutató asszonycsapat Eperszüret Messziről csak üres. zöld táblának látszik a drégely- palánki eper-telep, közelről azonban előtűnik a levelek alján megbújó piros gyümölcs. A kellemes ízű ananász táblákon asszonyok százai szorgoskodnak, gyors kézzel gyűjtik a ládába az egészséges termést. Elégedettek a munka „gyümölcsével”, mert jól fizet a tsz-nek, s nem jár­nak rosszul a csemege szedésével foglalkozó asszonyok se. Megtalálják itt számításukat a családtagok is, s a né­hány napos szezonra szóló lekötöttség szép pénzzel gazda­gítja háztartásukat. 120 munkaegység helyett 150-et érnek el. Ha valahol munkaerő kell, mégis úgy van, hogy azt mondják: „Ti szocialisták vagytok, nektek meg kell csi­nálni.” És a 17 asszony szó nélkül megy és csinálja azt, amit épen megkövetel tőlük a szezon jellege miatt nagyon is zsúfolt mezőgazdasági mun­ka. Vállalásukat mindezek el­lenére jóval túlhaladták. Ré­pából több mint 400 négy­szögölt műveltek meg a vál­lalt 270 helyett, mákból is dupla területet munkálnak meg. De nemcsak ez az, amivel ez a szocialista címért küzdő munkacsapat tekintélyt szer­zett. Vállalásukban sok egyéb olyan új, a termelőmunkán túlmenő elgondolás is szere­pel, amely csakugyan elősegí- tője a szocialista jellemvoná­sok kialakításának. Mindnyá­jan részt vesznek a tsz akadé­mián, az ismeretterjesztő ren­dezvényeken, 10 filmet és 1 színházi előadást közösen te­kintenek meg, egyszer együtt mennek kirándulni és még egy sor olyan felajánlásuk van, amelynek teljesítése mássá teszi ezt a munkacsa­patot. Elhatározták azt is, pél­dát mutatnak abban, hogy lehet szervezéssel, akarattal munkára hívni a családtago­kat. A csapat 17 tagjából 4— 5-nek mindig sikerül hozzá tartozóit is munkára hívni és olyan ügyesen, leleményesen bánnak a ki-ki járó családtag­gal, hogy annak lehetetlen meg nem szeretnie a közös munkát. Klonka Ferencné szocialis­ta címért küzdő munkacsapa­tába elsősorban gyermeket anyák, a második műszak gondjaival küzdő asszonyok tartoznak, akiket a határban végzett fárasztó hajlongd» után még otthon a második műszak tengernyi baja is vár. A vállalt tanulás, művelődés, otthoni szabad idejükből is el­rabol néhány órát. ők áldo­zatkészen, nemes lelkesedés­sel vállalták ezt is, mindösz- sze az a kívánságuk, hogy a tsz vezetés legalább néhány olyan dolgot intézzen el szá­mukra, amely könnyítheti munkájukat. Nem jelölték ki például az asszonycsapatnak azt a területet, amelyen csak ők dolgoznak, így nehéz lesz majd ellenőrizni; mások szá­mára is bizonyítani, hogy va­lóban teljesítették vállalási kötelezettségüket. És biztosíthatnák a tsz-ben dolgozó nőknek az otthoni ne­héz második műszak meg­könnyítésének néhány elenged­hetetlen feltételét is. A határ­ban ugyanis — a munka ter­mészetéből adódóan — koráb­ban kezdődik a munkaidő, mint ahogy nyitnak az üzle­tek. Ha lelkiismeretesen akar­nak dolgozni és a munkákkal időben végezni a pásztói asz- szony tsz-tagok, akkor kite­szik magukat annak, hogy ritkán jutnak tejhez, húshoz és egyéb, elsősorban a reggeli órákban kapható áruhoz. A munkában helytállnak, példát is mutatnak, joggal elvárják tehát, hogy törődjenek velük, gondoskodjanak jobban ró­luk. mert a becsületesen dol­gozó asszonyok helytállása erőssége valamennyi termelő- szövetkezetünknek. Ujlaky Mária Földművesszövetkezetek asszonyokért elégíteni a falusi dolgozók igé­nyét. A nyár folyamán megfelelő intézkedések történtek arra vontakozólag is, hogy a bol­tokat a kora reggeli és a késő délutáni órákban tartsák nyit­va, s így valamennyi házi­asszonynak lehetősége nyílik arra, hogy megvásárolja a család élemiszer és egyéb szükségleteit. Újszerű, hogy a falusi asszonyok reggel előre megrendelhetik a külön­böző áruféleségeket a földmű­vesszövetkezetben, amelyet aztán munkájuk végeztével szállítanak haza. Ugyancsak jelentősen könnyíti a dolgozó asszonyok gondját az is, hogy a MÉSZÖV és a KISZÖV kö­zös megállapodása értelmé­ben, helyben kielégítik a la­kosság különböző szolgáltatá­sok — ruhamosás, cipőjavítá­sok, stb... — iránti igényét Alakulás óta tagja az érsekvad­kerti Dimitrov Termelőszövetke­zetnek Saját Józsefné. Esztendő­ről esztendőre rendszeresen részt- ^esz a közös munkában és ahogy számolja, az idén is 250—270 mun­kaegységet gyűjt össze. A terme­lőszövetkezetben mintegy 50 fo­rintot ér az idén a munkaegy­ség. Ez azt jelenti, hogy Sajátné (évi jövedelme meghaladja a 13 ezer forintot. A kisgyermekes anyák érdekében] Míg a falusi asszonyok napközben a határban dol­goznak, kapálják a dohányt, a kukoricát, biztos helyen tudják az apróságokat, a még nem iskoláskorú gyermekeket. Megyénkben közel 90 óvoda működik, s több mint 3400 gyermeket képesek befogadni a tiszta, meghitt „otthonok”. Az apróságokra több mint 140 szakképzett óvónő vi­gyáz, kíséri figyelemmel testi és szellemi fejlődésüket. A legtöbb óvodát a salgó­tarjáni járásban tartják nyíl­ván. Utána a balassagyarmati járás következik, ahol a na­gyobb községekben, mint Ér- sekvadkerten, vagy Bercelen két-két óvoda is működik, hogy nyugodtan, gondoktól mentesen dolgozhassanak a termelőszövetkezetben a kis­gyermekes anyák. Luif Marika meg­elégedett arccal mutatja az epres ládát, szép össze­get keresett meg az ízletes gyü­mölcs szedésével. Ma már mintegy 390 azoknak a kiskereskedel­mi egységeknek a száma, amelyek a falusi lakosság áruellátását hivatottak biztosítani. Az utóbbi két- három év alatt jelentősen növekedett falvainkban az új kereskedelmi egységek, az önkiszolgáló boltok száma is. Emellett 207 vendéglátóipari egység és 30 korszerűsített új formában működő bolt — ön­kiválasztó cipőboltok, vas- és műszaki boltok — segíti ki­Képünkön a gyümölcsszedő b -igád egy közben. A földművesszövetkezetek megyei központja igen nagy gondot fordít arra, hogy egyre kevesebb legyen azoknak az áruféleségeknek a száma, amelyekért a falusi asszo­nyoknak több kilométert kell utazniok a városba, hogy megvásárolják. csoportja munka a dolgozó

Next

/
Oldalképek
Tartalom