Nógrádi Népújság. 1962. április (18. évfolyam. 26-35. szám)
1962-04-03 / 26-27. szám
1962. április 3. NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 7 A HANGULATVILÁGÍTÁSBAN, mint fészkek lapultak az asztalkáik. A frissen porolt szőnyeg tarkasága elvált a kis fotelok síma színétől. A táncra kijelölt négyszög fényesre kefélt parkettája ragyogott. Az egyenruhás zenészek leültek a hangjegyekkel díszített szerszámaik mögé, és halkan játszani kezdtek. A fiúk megilletődötten álltak a kályha előtt. Sötét volt ruhájuk és vakítóan fehér az ingjük. A hangulatvilágítás sá- padttá tette arcukat. A vendégeket várták. Már egy kicsit elfáradtak, mert a rendezés és a felkészülés az ő feladatuk volt és az est kezdete előtt éppen annyi idejük maradt, hogy gyorsan átöltözzenek. Pontosnak kellett lenniük, nekik kellett még fogadni a vendégeket. Ez az est a falu érdeklődésének a középpontjába került. A KISZ kezdeményezte, de védnökséget vállalt a párt- alapszervezet és a tanács is, és mindenki kivette részét a munkából. A főrendező Hegedűs Tibor volt. Katonaviselt, tapasztalt fiatalember, akit nemcsak a vele egyko- rúak, hanem a fiatalabbak is nagyon szerettek. Mondogatták is sokan: mennek ezután a Hegedűs gyerek után a fiatalok, mint csirkék a kotlós után. Magasabb volt egy fejjel a többinél, kurtára nyírt haja két ránccal barázdált homlokára göndörödött. Magabiztosan tekintett szét a fiúk között és az egyik gömbölyű képűt meg is szólította: — Hogy áll a nyakkendőd, Tojás? Ez még nyakkendőt sem tud kötni. Kössétek meg neki! — fordult a többiekhez. — De háromszögre! Tojás zavarba jött. Amikor készen lettek a nyakkendő kötözéssel, megdicsérte: — Jobbképű vagy így Tojás, tetszel majd a lányoknak. Nevettek valamennyien és még egyszer végignézték magukat, nehogy Hegedűs kifogásolni valót találjon. Elsőnek egy jegyespár érkezett. A jegyesek sosem tudnak elég korán érkezni és elég későn hazamenni. Most szeretik egymást legjobban. A menyasszonyka tűsarkút, váltott az előcsarnokban. Az ajtóban megtorpantak, a szépen rendezett terem láttán a leány zavartan a ruháját igazgatta. A rendezők észrevették őket, karon ragadták és asztalhoz vezették. Később már egy perc pihenőjük sem volt a fiúknak. Jöttek egymás után a vendégek jókedvűen, újba öltözve. Csak a munkától vésett vonások különböztették meg őket. A bányászt nehézkes léptei, az üvegest melegszít- ta arca, a vasast a kézbe égetett moshatatlanság. A KETSZÉKES asztalok lassan megteltek. Volt még néhány négyszékes és két családi asztal. Az egyiket a tanítók rendelték, a másikat a bányász szocialista brigád. A fiúk mindenkit asztalhoz vezettek, majd Hegedűs köré csoportosultak és büszkén nézték a vendégsereget. Népes csoport érkezett. A pedagógusok. A fiúk az ajtó felé fordultak. Tojás oldalba lökte Hegedűst. — Eljött az új tanítónő is! — Hegedűs csak odapillan tott, mert az ajtóban meglátta brigádja tagjait és hozzájuk sietett. A fiúk közrefogták a bányászokat és a pedagógusokat, s vezették asztalaik felé. A tanítónő Hegedűs mögött ment. Csinos fiú ez a Hegedűs — gondolta. Önkéntelenül igazgatta a haját, és simogatta ruháját. Egyszerűen öltözött, ruhája sima és feszes. Jól hatott a hangulatfényben. Mikor Hegedűs visz- szaindult az ajtó felé, azt hitte eléje megy. Mosolygott a fiúra. Csak később vette észre, hogy áz rá sem néz, hanem egyszerűen elhalad mellette. Ügy érezte, a szégyentől elszédül és forog vele a terem. Azt gondolta, mindenki őt nézi. Hirtelen nem tudta, mit tegyen. — Éva, gyere! — hallotta, szólítják. A fiúk vezették a helyére, de amikor leült, még nem mert felnézni. Zavartan mosolygott. Az igazgató kezdett vele beszélgetni. — Ne zavartassa magát Éva! Egyszerű emberek vannak itt. Megkönnyebbült. Tehát nem. vették észre. — De minden olyan szép és ez annyira meglepett — mondta zavartan. Az ajtóra pillantott. Hegedűs ekkor már brigádvezetőjét és feleségét kalauzolta. Az igazgató tovább magyarázott: — Hegedűs is tagja ennek a brigádnak. Nagyon szereti őt Sulyok, a vezető. De nemcsak Sulyok... A leány figyelmesen hallgatta, de mintha megsárgult volna barna szeme. Azért már higgadtabban rendszerezte gondolatait. Én szamár! Hiszen ez már maga köré kerítette az egész falut. No, de várj! — csomósodott benne a harag. Majd megmutatom én neked, a hegyaljai leány sem akárki! Közben már mosolygott, és ettől még szebb lett. TIBOR MÉG nem ült az asztalhoz. A fiúknak magyarázott valamit, aztán intett a zenekarnak és sorba kérték a leányokat táncolni. Évát egy percig sem hagyták nyugton. Táncolt, jókedvet mutatott, de hiúsága mardos- ta. Megalázott... Hegedűs hol az egyik, hol a másik asztalnál volt. Kínálgatták, tréfálkoztak vele. Táncolt a leányokkal és csak éjfél felé került a brigádasztalhoz. Sulyok örömmel kínálta hellyel. Büszkén nézett rá: — Te nem tudod, — mondta szemrehányóan —, hogy a brigád együtt szórakozik? — Te is fogadalmat tettél erre! — Dehogynem tudom, Pista bácsi, de hát... — Jól van, jól. Egészségedre! — Mindannyiunkéra — fo* gadta Tibor és megemelte poharát. — Te az új tanítónővel nem táncolsz? — fordult felé mosolyogva Sulyok és kacsintott egyet. — Nézd, hogy kapkodják! Tibor tekintetével sorba vette a táncoló párokat és a leánynál megakadt. Milyen szépen táncol, kapta fel a fejét és akkor először ezen az estén szemügyre vette a leányt, hajától a cipőjéig. Hiszen ez egy szép leány! Ezzel a leánnyal táncolni kell! Éva érezte, nézik. Tudta, hogy szűk a szoknyája és ahogy lépked, még szűkebb lehet. Olyan érzés fogta el, mintha vetkőztetnék. Arccal Sulyok asztala felé fordultak és összeakadt a tekintete Hegedűsével. Odamegyek, felpofozom — ragadta el az indulat. De az elhatározásból csak egy zavart mosoly lett. Lehiggadt, amikor látta, hogy Hegedűs feláll és mosolyogva közeledik feléjük. Nyugalmat parancsolt magára és hideg fejjel gondolkodott. — Ha elutasítom, botrány lehet. Ha táncolok, az lehet az első lépés, amelyet követ a másik és akkor rajtam a sor. Amikor Tibor meghajolt előttük, már mosolygott és mélyreható tekintettel nézte a fiút, aki könnyedén karjába vette és táncba indultak, egybeforrott ritmussal, mint akik mindig együtt táncoltak. Mindketten kipirultak, még a szívük is erősebben dobogott. Sulyok mosolygott magában és belekóstolt a poharába. Hegedűs ezen az estén már nem kérte fel a leányt, de nem tudott szabadulni attól az érzéstől, amelyet az a néhány perc hagyott benne. Ült Sulyok mellett szótlanul. Éva is pihent, az arca rózsásra színesedett. Amikor a vendégek szedelőzködtek, a fiúk az ajtóban álltak és búcsúztatták őket. Éva elhaladt Tibor előtt, rámosolygott. Hegedűs megértette. Kapta a kabátját és a leány mellé lépett. — Ha megengedi... Éva megtorpant és felkapta a fejét. — Ha nem tekintenek rablónak — és indult. — Szabad vagyok — párbajozott vele Tibor. — Vigyázzon! — ragadta meg Éva a fiú karját. KÉSŐ VOLT. Hegedűs teljes súlyával beletalpalt egy víztócsába és szétcsapta. A leány cipőjét, ruháját megfoltozta a sáros víz. Tibor rettentő zavarba jött és mint a port, le akarta verni a leány ruhájáról, de csak szétkenni tudta. Éva mikor látta, hogy a fiú milyen esetlen, felnevetett. Nevetése felcsengette az éjszakát. A fiú nézte egy darabig, s ahogy ráeszmélt ügyetlenségére, rekedten nevetett. Mint a kolomp a csengővel, keveredett a hangja a leányéval. Ketten maradtak az éjszakában. Ettől kezdve egyre gyakrabban voltak együtt. Munkából hazafelé jövet Hegedűs rendre megállította az autóbuszt. Amikor visszaszállt, kikandikált zsebéből a csokoládé és titokzatosan mosolygott. Ősszel a brigádban számon kérték, kinek mennyi iskolai végzettsége van. Tibor elsőnek jelentkezett, hogy elvégzi a hetediket és nyolcadikat. Nagyon nyugtalanította, hogy ebben menynyire mögötte van a leánynak. Sulyok István belelátott a fiúba és elkönyvelte: Hegedűs Tibor kikötött. Már egy fél esztendő múlott el az iskola kezdésétől. Nehéz volt Hegedűsnek a könyvek betűtengerében eligazodni. Sokat felsóhajtott: inkább egy vagon szenet, mint a könyv fölött görnyedni. De mindig visszaadta erejét, hogy Éva az iskolán kívül órákat ad neki. Most is ott ült előtte. Nem hallotta, hogy mit beszél, eltöltötte a leányért való rajongás: milyen szép. És a hangja... Észre sem vette, egymás után írta a papírra. Újvári Éva. Újvári Éva. Éva. Éva. Arra riadt, hogy a leány rászól: — Mit csinálsz? — és rácsapott az asztalra. — Ne haragudj — és megfogta a leány kezét... Felgyorsult a lélegzete. — Légy a feleségem — és felsóhajtott, megkönnyebbülten, mert nagy terhétől szabadult. A szobában ez volt az utolsó zörej, amely zavarta a csöndet. A leány lassan visszahúzta a kezét, arca elsápadt. A fiúra nézett, de azt látta, amikor az estélyen elviharzott mellette. — És most a válaszom várja. — Megélénkült. — Tulajdonképpen megtörtént, amit akartam! Ez ilyen egyszerű? Szép fiú, erős is és milyen kemény a tenyere. De a hat elemi... — és rendeződtek gondolatai. — Ne bolondozz! — alig hallhatóan suttogta, s lehajtotta a fejét. Attól félt, Tibor a gondolatába lát. De Hegédűs nem engedte, hogy kibújjon és a leány kimondta: — Hat elemi... Hegedűs Tibor hallgatag lett, mint a téli erdő. Az arca megnyúlt és mint aki keres valamit, csak bolyongott napról napra a faluban. Esténként megállt a kocsmapult mellett és ivott. A munkában is borús arccal nekidőlt az ácsolatnak és merengett. Senkinek egy szóval sem panaszkodott. A brigád tagjai nyugtalanok voltak és egyre sürgették Sulyokot, beszéljen már vele. SZÉLES FRONTOT hajtották. Együtt voltak! vaiameny- nyien. Ezen a< műszakon be 5 akarták fejez- 5 ni a negyedéves vállalást. Egy percnyi meg-' állás sem volt. Tibor a robbantáshoz fúrt Megfeszültek | izmai, amikor a fúrót a szén- < falba parancsolta. A kés va- [ lami puha talajba hatolha-! tott, elhalkult zúgása. Me- J gint eszébe jutott Éva. Mi-1 lyen lágy, simogató volt a1 hangja. Kétségbeesetten akart < a gondolattól menekülni. Le-; állította a motort és neki-, dőlt az ácsolatnak. Sulyok; odament hozzá. — Valami baj van, fiam? \ Nem szólt, csak nézett me- < révén a karbidlámpa fényé- ] be. A többiek is megálltak« és törölgették arcuk izzadt- ] ságát és figyeltek. Sulyok < látta, a fiú kerüli a beszél- \ getést. De most már ő is < pontot akart tenni a dologra.; — Miért is maradtál el az1 iskolából? Tibor Sulyokra meredt. Ol- J vasni akart az arcából, de < ugyanazokat a merev voná- \ sokat látta, mint azelőtt. Igyekezett ő is jó arcot vág- ] ni. — Azért, mert a szénfalhoz ez kell-e — felkapta a; fúrót, nekidőlt a falnak és' feldübörgött kezében a mo-' tor. Hangja elnyomott min-! den beszédet. Munka után Sulyok sokáig beszélgetett Tiborral. Este üres teremben beszélgetett Újvári Évával. Nem kerülgette a szót: — Tibor szereti magát. Nem szabadna vele játszania. A leány zavartan kereste a szavakat. — Dehát ő... Sulyok félbeszakította. — Még ő fiatal és kiváló munkás. Ma itt tanul, holnap technikumban és nyitva előtte az egyetem A leány könyörögve tekintett a férfira: — Hát tudtam én, hogy ilyen érzékeny? Sulyok megkönnyebbült. Tehát neki sem mindegy és mosolygott. — Most már hozza rendbe, amit elrontott — és felállt. — De hogyan? — nézett rá a leány segélytkérően. — Maga a diplomás, ezt már magának kell tudni — csípett a leányba és elköszönt. ÉVA GONDOLKOZOTT. — \ Mit tettem? ... — És nagyon • szerencsétlennek érezte ma-; gát. Papírt, ceruzát keresett, és pár sort írt. Egy gyerek- ] kel elküldte a levelet Tibor- < nak. Utána hazament, rend-; be tette szobácskáját, fürdő-, köpenybe bújt, aztán a reka- ; mié sarkába kuporgott és várt. — Visszahozom — suttogta. De hogyan? — Bocsa- \ natot kérjek? Nem, ezt nem! És akkor elzsibbadt a teste1 és enyhe szédülés fogta el. <; Inkább úgy ... Azt hitte meg- > fullad. Ilyen hosszú perceket ? még soha nem élt át. Az óra 5 csak ketyegett, de nem ha- \ ladt előre. Már a sírás főj- s togatta, amikor lépteket hal- v lőtt. A hajához kapott, igazgatta, és mikor lassan kinyílt az ajtó, mosolygott, mint leány asszonykérés előtt. Tibor nem tudta elengedni az ajtózárat, csak állt, állt,; mint a megbűvölt. Nézte a leányt. Ilyennek még so’sem' látta. Ez nem ő! A hangját! is messziről hallotta: — Zárd be az ajtót és gyere. A leány felemelte karját ?■ és a fürdőköpeny félrecsú- <; szott vállán. Tibor ott felej- ^ tette tekintetét. Érezte, hogy ^ forrósodik teste ... össze- $ akadt a tekintetük. Éva félig ej hunyt szeme sárgán égett. Ti- J bor megrettent. — Hiszen ez ... — lassan lehűlt az! előbb még égő teste. Elengedte az ajtót is. — Én feleséget kerestem — suttogta, aztán megfordulté és kilépett a szobából. Ta-} vaszthozó szél csapott az ar- f cába. '? Bobál Gyula Termelőszövetkezeti tagok Hévizén Amikor Hévízen a nógrádi termelőszövetkezeti tagokkal találkoztam, cseppet sem lepődtem meg otthonos mozgásukon. A fürdőben, az étteremben, de a szállodában is otthon érezték magukat. Tíz nap telt el akkor az üdülésből, s érthető, hogy valamennyien így rendezkedtek be. — Felejthetetlen számunkra ez az üdülés, ez a pihenés. Annak köszönhetjük ezt a tíz napot, hogy tagjai lettünk a Biztosítási és önsegélyezési Csoportnak. — mondja Nagy Béla állatgondozó, az őrhalmi termelő szövet ke- zetbőli — Azért hiányzik az otthon - veszi át a szót Kanyó Mihály, ugyancsak Örhalomból. — Hiányzik a család, a munka. Igaz ugyan, hogy nemcsak a gyógy1 fürdőbe jártunk, hanem sokat 1 vitatkoztunk is. — Még megegyezés is létrejött közöttünk — mondja Adorján Gábor bácsi Sóshartyánból. ' Az őrhalmi elvtársak azt ígérték, hogy eljönnek hozzánk, s segítenek. A lassan induló beszélgetés mind hevesebb lett. Mindenki mondani akart valamit. Rövid idő alatt bizony valóban nehéz elmondani tíz nap emlékét, élményét.- Képzeljék el az elvtársak — követeli a szót magának Ba- gyinszky néni Ecsegről. — Voltunk Keszthelyen, a Helikon könyvtárban. Az a temérdek könyv. Rendeztek nékünk autóbusz kirándulásokat, megismerhettük a Balaton környékének szépségét, nevezetességét. — Talán nékem volt a legjobb — így csendes hangján Balogh. József, a palotást termelőszövetkezet éjjeliőre. — Én még görbe- botra támaszkodva jöttem ide„ most meg anélkül is vígan járok. Nagyon jó volt ez a gyógyvíz, ahol orvosok ügyeltek gyógyulásomra. Ezt is csak annak köszönhetem, hogy más lett a világ. Igen, más leit a világ. A valaha látástól vakulásig dolgozó paraszt m.a ott üdül, ahová régen a lábát sem tehette be. A közös azt is megengedi, hogy a. munkában elfáradt emberek üdüljenek, pihenjenek, szórakozzanak. kulturálódjanak . . . S. L. Fent: Nógrádiak a gyógymedetncé- j ben. m yf Oldalt: Igen, még ott fáj. Ott kell egy kicsit mass- szirozni. — kéri Balogh József, a palotási tsz tagjaOC Lent: Nagyszerű ez a koszt. Idős Bertók János bácsinak is ízlik.
