Nógrádi Népújság. 1962. január (18. évfolyam. 1-9. szám)
1962-01-13 / 4. szám
■, ............... 1 962. január 13. NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG Bontunk, hogy építhessünk Meddő vita folyik a hatok brüsszeli találkozásán HA A SALGÓTARJÁNI Rákóczi úton a tél beállta előtt végigment az ember, akkor azt látta, hogy lázas ütemben folyik a régi épületek lebontása. Dömperek és teherautók hordták a régi épület romjait és markológépek tépték, marták a hegy oldalát, hogy a felépülő kul- túrháznak, szállodának és lakótelepnek minél nagyobb helyet biztosítsanak. A hely. Igen a hely. Salgótarján nincs olyan 'szerencsés körülmények között, hogy széles térségen terjeszkedhet, hanem a még meglévő beépítetlen csekély és a régi házak lebontása nyomán keletkezett területet kell gazdaságosan kihasználva beépíteni. Sokan fel is teszik a kérdést, hogy miéit kell nekünk lebontani épülteket, ahhoz, hogy építsünk, nem volna-e jobb, ha mondjuk a Pécskő, vagy Somlyó felé építenénk és itt a régi házakat a Rákóczi úton meghagynánk és egyáltalán mi indokolja, hogy ezeket a házakat lebontsuk? Elsőnek érvül talán azt mondanánk el, hogy abból az összegből, ami nekünk lakásépítkezésre rendelkezésre áll csak így tudunk több lakást adni a dolgozóknak, öt év alatt csak Salgótarjánban 1166 lakás épül fel, megyei szinten pedig 1568. Salgótarjánban a régi vásártéren épült fel 1947-ben a hároméves terv keretében az első kétemeletes lakóépület és utána egészen az ötéves terv beindításáig körülbelül 1100 lakás készült el. Most az ötéves terv keretén belül 66 lakással építünk többet, mint az eddig elmúlt 14 év alatt. Ha történetesen mi a Pécskő, vagy Somlyó felé építenénk, az sokkal drágábba kerülne. El lehet képzelni, hogy milyen nagy ösz- szeget emésztene fel a közművesítés, az utak, a vízve- jzetók,—a—villanyhálózat és más az építkezéssel járó egyéb munkák. Úgy gondoljuk, ennek figyelembevételével helyesen járunk el akkor, ha a Rákóczi út és még más mellékutcák régi házainak a lebontásával csinálunk helyet a jövő négy és hat emeletes házainak. A másik ilyen érv, az, hogy figyelembe kell venni az objektív adottságokat is. Azért építünk négy, hat, sőt néhol még több emeletű házakat az ötéves tervben, mert kevés a helyünk. Tehát csak felfelé tudunk terjeszkedni és ez a leggazdaságosabb számunkra. A kapitalista országok különböző városaiban, legyen bármilyen nagy térlehetőség is az építkezésre, felfelé építkeznek a nagy föld járadék miatt. Minálunk az ilyen értelmű földjáradék már nincs, de minket a felfelé való építésre kényszerítenek a természeti adottságok, hiszen Salgótarján, bátran lehet azt mondani, egy nagy völgykatlan és mi élünk is a felfelé való építkezés lehetőségével az ötéves terv során. A természeti adottságok mellet nem kis érv az, amely alátámasztja azt a nézetünket, hogy bontsuk le a társadalmi adottság,' illetve a kapitalizmusból ránk maradt régi, egészségtelen, sokszor külsőleg, szemre talán stabilnak és jónak látszó, de a szocialista lakáskultúra és a szocialista ember igényeinek nem megfelelő épületeket. A szocializmust építő modem ember ma már a munkája után, ha hazamegy, emberhez méltó életet akar élni és ezt a régi épületek lakásaiban nem találja meg, ahol sem mellékhelyiség, sem fürdőszoba, vagy tágas hálószobák nincsenek. Ezeknek a helyére kényelmes, tágas, világos, nagy ablakú lakások épülnek, amelyek a dolgozó ember minden életszükségleti igényét kielégítik. VÉGÜL MEG EGY ÉRV, amely alátámasztja azt, hogy bontani kell, hogy a„ város jövőbeni képét alakítjuk, formáljuk az, hogy esztétikailag is megfeleljen a követelményeknek. Sokat mondjuk már most is és büszkék vagyunk rá, hogyha egy pár évtizeddel ezelőtt elment ember visszajönne Salgótarjánba, nem ismerne rá. Szépül a mi városunk és egyre azon vagyunk, hogy az egykor a Horthy-rendszer által mostohán kezelt várost szépítsük és csinosítsuk. Megteremtjük a régi házak lebontásával a modem, széles Rákóczi utat, oldalán négyhat emeletes lakóépületekkel, köztük hatalmas kultúrház- zal, 148 ágyas szállodával. De a mellékutakban is építünk négy-hat emeletes házakat. Például a Pécskő utca két oldalán ilyen házak lesznek. Mennyire szebb lesz ez a már külsőségeiben is nagyot fejlődött, de az ötéves terv során és azón túl is egyre jobban fejlődő városunk. A házak körül! parkok, játszóterek lesznek. Rá sem lehet ismerni öt év múlva Salgótarján mai képére. RÖVIDEN EZEK az érvek vannak amellett, hogyha mi építeni akarunk, akkor bontanunk is kell. Szükséges rossz ez. Hiszen jobb lenne, ha nem kellene bontani és terjeszkednénk akaratunk szerint. Az ötéves terv során országos viszonylatban 250 000 lakást építünk fel. Hatalmas szám ez. összehasonlításul csak annyit, hogy például a megye minden lakosa a csecsemőtől az aggastyánig lakást kapna, ha ide építenénk. A mi lakásépítési tervünk egy része és nem kis része ennek a tervnek. Úgy kell gazdálkodnunk az anyagiakkal, hogy minél több új modern lakást adjunk át a szocializmust építő embernek, itt városunkban is az egykori „kenyeret- len” Turjánban. A Bolgár Népköztársaságban nagy gondot fordítanak a mezőgazdasági dolgozók szak- képzettségének növelésére. Csupán az elmúlt esztendőben több mint 12 ezer tanfolyamon 284 ezer mezőgazda- sági dolgozó emelte szaktudását. Ebben az évben első ízben szervezik meg a mezőgazdasági ismeretek népi egyetemeit. Céljuk, hogy a hallgatókat rendszeres agronómiái, zootechnikai és gazdasági ismeretekkel felvérPárizs (MTI). Több órás vita folyt az európai gazdasági közösség brüsszeli tanácskozásán, ahol hat ország külügyminisztere, földművelésügyi minisztere és temérdek szakértője hetek óta hiába próbálja tető alá hozni a mezőgazdasági közös piacot. A közös piac zátonyra futott. Hogy ezt ne kelljen beismerni, elhatározták: meghosszabbítják az 1961-es évet. Azóta hetedik napja tanácskoznak a brüsszeli ülésteremben, ahol megálltak az órák s egy helyben topog a vita. „Amint' nehézségek merülnek fel, azonnal hűtőszekrénybe rakják a kérdést és áttérnek egy másikra.. A tanácskozás egyre inkább a körbe-körbe játék jellegét ölti” — írja a Les Echos, a francia nagytőke lapja. A nagytőkének nyomós érdekei fűződnek a közös piachoz. Ezért nincs kizárva, hogy előbb-utóbb kompromisszumra kényszeríti a kormányokat. A megyezés árát természetesen a termelők és a fogyasztók fogják megfizetni. A közös piac második szakasza még az eddiginél is nagyobb lehetőséget nyújt a nagy trösztöknek. A francia nagybankok már megtették az előkészületeket a mezőgazda- sági közös piac megszervezésére. Arról van szó, hogy az érdekkörükbe tartozó nagykereskedelmi vállalatok monopóliumszerű kizárólagossággal tezzék és megismertessék őket a tudomány és technika legújabb vívmányaival, az élenjáró tapasztalatokkal. A mezőgazdasági ismeretek népi egyetemeit a mezőgazdasági tudományos kísérleti intézetek és állomások, a mező- gazdasági technikumok mellett az élenjáró termelőszö- vetkeztekben és állami gazdaságokban szervezik meg. A tanulmányi idő egy, illetve két év. vásárolják fel és adják tovább a mezőgazdasági terményeket. Ez természetesen azt jelenti, hogy a kistermelők kénytelenek lesznek a monopólium diktálta felvásárlási árhoz alkalmazkodni. Mindez Luanda (AFP) Szerdán az angolai szabadságharcosok három támadást is intéztek a portugál egységek ellen. Ambrisette kikötőjétől mintegy száz kilométerre keletre egy katonai egységet leptek meg a hazafiak, LIMA: (MTI) Mint már jelentettük, a csütörtökre virradó éjszaka Peru északnyugati részében borzalmas katasztrófa történt: a Huascaran hegység lejtőin hirtelen beállott olvadás következtében nagyikiterjedésű jégfal zuhant a Santa folyó völgyébe és több helységet betemetett. A katasztrófa a több mint 10 millió lakosú Peru — Dél-Amerika harmadik legnagyobb köztársasága — Ancash tartományában történt, ahol az Andok láncolatához tartozó 6750 méter magas hóborította Huascaran, az ország legnagyobb hegycsúcsa emelkedik. A tartomány fővárosa a több mint tizenkétezer lakosú Huaraz, amelyet 1941. december 13-án hasoló katasztrófa sújtott. Annak idején mintegy ötezer ember lelte halálát. A Csendes-Óceán partjától nem messze emelkedő Andok hegyvonulataiban összpontosul Peru jelentős színesfémbányászata. egybevág de Gaulle-nak a „mezőgazdaság tervszerűsíté- sére” vonatkozó elgondolásával, amely a nagy gazdaságoknak kedvez és csőddel fenyegeti a kisparaszti gazdaságok tízezreit. majd visszavonultak rejte- kükre. Délebbre, Luanda városától 150 kilométernyire északkeletre egy másik szabadságharcos csoport hajtott végre támadást, a harmadik rajtaütés színhelye Vista Alegre helység volt, Carmona városától délre. Hírügynökségi jelentések a limai rádió csütörtök délutáni adására hivatkozva beszámolnak a katasztrófa újabb részleteiről. A limai rádió jelentése szerint a Huascaran lejtőin lezúduló hó, jég, szikla- és földtömeg — gyökerestől kitépve egész erdőket — maga alá temette Ranrahica, Tacsha, Hua- raspucho és Ucuschaca helységeket. A halottak és az eltűntek számát 3—4 ezerre becsülik. Bár a mentési munkálatok azonnal megindultak — az ország fővárosából több repülőgép és egy utász" zászlóalj érkezett a helyszínre — még napokig eltart, amíg pontos képet lehet kapni a katasztrófa tulajdonképpeni méreteiről. Az első jelentések arról számolnak be, hogy a betemetett helységeket több mint tíz méter magas sár, jég és sziklaréteg borítja. A helyzetet súlyosbítja a Santa-folyó mentén keletkezett , árvízveszély. Godó László A mezőgazdasági ismeretek népi egyetemei Az angolai szabadságharcosok akciói A perui katasztrófa részletei amik mind a magyarok nagylelkűségét és vonzalmát demonstrálták. Mire Moericke uramhoz ért Szászsebesre, már akkor egészen meg volt fordítva s éktelenül fenyegetőzött az izgatok ellen. „Műhelyt Drezdába érek, az lesz az első dolgom, hogy magam írok egy bro- sürt az erdélyi szászok ellen! Majd felnyitom én a Sohulverein szemét! Most már mindent tudok.” S mert már mindent tudott, megírta nyugodtan a jelentést, mit látott, mit tapasztalt s elhatározta, azt személyesen vinni haza. Meg sem állt Drezdáig. Csak egyetlen egy óhaja volt még. Ama jeles német hazafiak, akiknél megfordult, mindnyájan egy férfiút magasztaltak (némelyiknek a szobájában az arczképe is ott függött), gróf Bethlen Gábort, a küküllőmegyei főispánt. Oh be ritka, csókolni való ember. Az tud csak jól bánni a szászakkal! No, ha olyan derék ember, bizony nem sajnálja érte azt a kanyarodást, ami Szászsebestől Szentmártonig hajlik. Elment Dicső-Szent-Márton- ba (most először nyugta nélkül), ott a főispánt kereste, de az nem volt a szállásán: mondtak neki, hogy éppen nagygyűlés van. a főispán ott elnököl. Hát iszen oda ő is elfér. Eltalált könnyen a megyeházáig s ott föleresztették a hajdúk a karzatra. Érdekes ülésre bukkant. Éppen valami iskolaügy volt szőnyegen. A magyarok indítványozták. A szászok vés zedelmesnek találván az iskolaindítványt, nagy német dikcziókat eresztettek meg ellene. Tajtékzó szájjal és heves gesztusokkal szónokoltak. A főispán csendesen szú- nyókált, behúzva nyakát a mentéjébe. Néha ásított közbe egyet-egyet. így tartott reggeltől kezdve késő délutánig. Mindig dühösebb és dühösebb orátor következett. Irtózatos dolgokat hallott itt Schmidt úr faja elnyomatásáról. Háborgó indulatok nyargaltak idegein keresztül. Lehullt szemeiről a hamis szemüveg. — Hát hol voltam én? — mormogta mint az álomból ébredező — vagy hol vagyok most? Majd a büszkeség emelgette mellkasát, amint a szónokok összetörték hazafias frázisok özönében, a méltatlankodás hevületével az indítványt. Izgatottan várta: mit fognak hát most a magyarok csinálni? Ni, szólni se mernek! Hogy ülnek ott csendesen szégyenkezve, mint az erőtlen veréb, akit a sasok támadnak. Végre ezt is megtudta. Elfogytak a szónokok, a főispán fölállott s így szólt, a kardját megcsörrentve: — Ellennézetek nem lévén, ezennel kimondom a határozatot, hogy az iskolaindítvány egyhangúlag elfogadtatott, — s ezzel az ülést bezárom. Mintha ezer kígyó gyszerre szisszenne, úgy zúdultak fel a szász urak: — Protestálunk! — kiál- ták. — Hallatlan injurina olyat mondani, hogy nem voltak ellennézetek. Hiszen most hagyta abba a negyvenedik szónok, aki ellene szólt. — Az meglehet, — mondta a főispán a szájszéleit megrángatva — de én nem értettem meg, mert németül beszéltek. — Szavazást kérünk! — tomboltak a szászok. — Sajnálom, hogy nem tudtam, de már késő; a határozat ki van mondva. — Jogtalanság! Botrány! — hangzott a méltatlankodás zsivaja. A főispán nyájasan mosolygott. — Hja, nem tehetek róla. Mutassanak nekem olyan törvényt az urak, amely /azt rendeli, hogy én németül értsek. S egy darabig még ott várt elménőben az ajtónál a forma végett, hogy addig kikeresik azt a törvényt. Aztán re bene gesta szép csendesen hazament, s amint otthon meglátta Schmidt úr látogatójegyét (hallotta már hírét, hogy ő a quietáncziás német), mihelyt átöltözött, rögtön ő maga ment őt meglátogatni a vendéglőbe. Schmidt úr éppen azzal foglalkozott, hogy tegnapi jelentését szétszakgatta di- rib-darabökra s újat írt, midőn a főispán belépett s a legszebb németséggel kezdett vele társalogni. — Hogyan? — kiáltá szemét kerekre s a száját szegletesre nyitva az ámulástól. — Hiszen azt mondta a gróf ma a gyűlésen, hogy nem tud németül? A főispán ravaszkásan hunyorított a szemeivel. — Hát ön a gyűlésen volt! (Ej, ej, ki eresztette ezt el nyugta nélkül?) Azután hangosa hozzátette: „Tudok németül, hiszen tudok. De lássa, mingyárt elfelejtek, mihelyt magamra veszem a mentémet” * Kitől hallottam én ezt a történetet? — fogja kérdezni az olvasó. Hiszen nem igaz ennek a fele se! Mert ha már lehetséges volna is, hogy akadjon olyan magyar Zay, aki kiadja magát egy napra ama bizonyos Zaynak, az teszi akkor is lehetetlenné ezt a dolgot, hogy honnan támadt volna, akire útközben szükség volt, az a négy-öt magyar érzésű szász ember? Én magam sem vállalok garanciát e történetért, de ha jól emlékszem, valami drezdai embertől hallottam a vázat — aki alkalmasint a Schmidt úr jelentéséből komponálta. De mindegy, ha önöknek nem tetszik a Schmidt úr esete — elmondhatom én" a másikét is. II. A másik ügynök története A másik ügynököt Schulze Henriknek hitték, ez is szőke és hórihorgas volt, de a meoklenburgi fajtából. Ennek is Zayhoz volt ajánló levele. De ez az igazi Zayt találta meg, — minélfogva sokkal rövidebben végezhetünk vele. Ez is olyanforma körutat tett: Kolozsváron, Enyeden, Déván keresztül tartott Brassóba az istenfélő. Wolf szerkesztő kezelése alá. Szásztól szászig ment, magyar küszöböt sehol se érintve. Képzelhetni, miképp volt informálva. Rettenetes dolgokat hallott a magyarok felől. Égbekiáltó erőszakoskodást: milyen türelmetlenek, jogtiprók, mint tiporják el a fajt, hogyan üldözik a német nyelvet s irtják ki a szász gyermekek agyvelejéből. S különösen egy embert piszkoltak a legjobban, mint a szász faj legnagyobb ellenségét, a rettenetes ma- gyarizátort, valami Nagy István nevű alispánt. A derék Schulze Henrik úgy képzelte már Nagy Istvánt, mint »a mongol Bathu khánt szokás. Irtózatos vörös fej, nagy kiálló agyarakkal, rémlete- sen forgó, vérbe borult szemekkel s az övében köröskörül csupa gyilkos tőrök villognak. Éjjel sokszor álmodott róla s ilyenkor felrettent álmából. Nem is kellett Wolf hoz mennie Brassóba, már Szászsebesen készen volt a véleményével. Meg is írta a jelentését: biz az rövidre vonva azt tartalmazta, hogy a Schulverein méltóztessék oda működni, hogy ezen ázsiai hordák eltiportassanak. Egy kiáltó szózatot kellene intézni Európa népeihez. Ezzel a meggyőződéssel ült fel a Brassó felé induló vonatra. Egymaga jutott egy kupéba, mígnem valamelyik szomszéd állomáson őszbe borult öreg úr szállt be, két suhanc gyerekkel. A nyájas képű, szeretetreméltó öregúr csakhamar szóba ereszkedett az idegen útitárssal. Schulze is pompás társalgó volt, kedélyesen fecsegtek a hosszú, unalmas úton. Az ügynök végtelenül megszerette az öregurat; nemes, tisztult nézete volt mindenben. — Ezek az ön fiacskái? — kérdezte a két pajkos fiúra mutatva. — Az én pulyáim — mon- dá szeretettel s megsimogatta mindkettőt. — Messze tetszik utazni? — Brassóba. — Messziről? — Nem: én itt a szomszéd megyében lakom. — Ah! — rezzent meg Schulze s fogai összevacogtak, de csak egy perezre, mert hamar erőt vett magán s bár már kissé zavartan s fojtott hangon, de folytatá a társalgást: — Talán valamely köz- igazgatási ügyben méltózta- tik Brassóba utazni? — Oh nem, — szólt az alispán nyájas szemeit jóságosán pihentetve a kérdezőn — hanem ezeket a kölyköket viszem oda német .szóra. Schulze úr lesütötte szemeit, sokáig ült hallgatagon, nem mert az öregúrra nézni, idegesen fészkelődött, mozgott, míg végre előkeresett a zsebéből egy nagy papírt s darabokra szakgatva, apró koczkákban kieregette a kupé-ablakon. Én nem tudom: de úgy gondolom... sőt illendő is volna föltételezni... hogy ez a szászsebesi jelentése volt.
