Nógrádi Népújság. 1962. január (18. évfolyam. 1-9. szám)

1962-01-06 / 2. szám

1962. január 6. NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 7 Egy statisztika — jó adag tanulsággal Ilyenkor, az óév végén, az új év elején az élet minden területén számításokat végez­nek az emberek. Az így ka­pott statisztikák mutatják egész éves munkánk eredmé­nyeit, hiányosságait. Egy ilyen számítás, statisztika ké­szítése hasznos például a köz­úti közlekedésben is, mert ebből jó adag tanulságot von­hatunk le az elkövetkezendő időre. Bár igaz, hogy a meg­történt tényeken nem tudunk változtatni, de egy-egy bal­eset felidézése intő példa lehet gépjárművezető, moto­ros és gyalogos számára is. A közúti közlekedés megyei statisztikáját vizsgálva, meg­döbbentő képet kap az em­ber. Az elmúlt évben is to­vább növekedett a balese­tek száma, összesen 142 baleset fordult elő az or­szágutakon. Ebből 14 ha­lálos kimenetelű, 71 pedig súlyos volt. Nem egy balesetnél a halál a hely­színen bekövetkezett. Érdemes e statisztikát kicsit jobban boncolgatni. Egy év alatt 35 balesetet idézett elő az ittas vezetés. 20 gyorshajtás­ból következett be, míg 29-et a gondatlanság idézett elő. Míg örvendetes jelenség az, hogy a személy- és tehergép­kocsiknál csökkent a balese­tek száma 1960-hoz viszo­nyítva, addig igen nagy mér­tékben növekedett például a gyalogosoknál — nyolcról hu­szonhatra, a motorkerékpáro­soknál 36-ról 49-re és a von­tatóknál 6-ról 11-re. És itt álljunk meg egy pil­lanatra. Megyénk területén csakúgy, mint másutt, egy év alatt is igen lényegesen emel­kedett a gépjárművek száma. Mind több állami és magán gépkocsi, az építkezéseknél több tehergépkocsi vesz részt a közúti forgalomban. Mégis -ennél a két kategóriánál — éppen számuk növekedésével — is esőjeként a balesetek száma. Nem azt bizonyítja-e ez, hogy a gépjárművek sza­porodásával nem feltétlen szükséges a balesetek számá­nak növekedése is?! Ért­hetően nem! Nem, mert gép- járművezetőink közül mind többen értik meg, hogy az úttest nem versenypálya, csakis .műszakilag biztos gép­kocsival vehetnek részt a forgalomban, a legkisebb mennyiségű szesz fogyasztása is veszélyes lehet a vezetés­re. És ez nagyon is örvende­tes, éppen most, amikor az új KRESZ —mondjuk úgy — több jogot biztosít a gépjár­művezetőnek, s amikor a kor­szerűbb közlekedési szabá­lyok megteremtésével, de a szabályok felrúgásával növe­kedhet a baleseti veszély. Megdöbbentően magas a gyalogosoknál tapasztalt bal­eset. Egy év alatt több mint háromszorosára emelke­dett ez a szám. Itt is az ittasságról, a gondatlan­ságról kell szólni. Urbán Nándor karancslapuj- tői lakos sem szenvedett volna balesetet, ha nem fo­gyaszt. nagyobb mennyiségű szeszt. A szesz hatása alatt nem volt ura önmagának, a gépkocsi elé tántorgott. Csesz­nék P.álné sem ismerte volna meg a gépjárműbalesetet, ha szabályosan, gondosan halad át az úttesten. A gyalogosok­nál a példák sokaságát le­hetne felhozni, s azt kijelen­teni, hogy csaknem minden esetben, de legalábbis az ese­tek többségében a gyalogost terheli a felelősség az elszen­vedett balesetért. Egy év statisztikájának el­készítésénél nem lehet szó nélkül hagyni a motorkerék­párosokat. A gépkocsikkal el­lentétben itt is emelkedett a balesetek száma. Miért? Mert a motorosok zöme fiatal, közülük sokan fittyet hánynak a közlekedési szabályokra, nem egyszer bravúroskodnak az úttes­ten, ittasan vezetik mo­torkerékpárjukat. Mindez eleve magában hordja a baleseti veszélyt, sokan nem is kerülik el sor­súikat. A virtuskodás, a majd én megmutatom felfogás vitte Bogár Lászlót is a ha­lálba, aki vezetői jogosítvány nélkül vett részt a forgalom­ban. Újkóvárnál csakem 90 kilométeres sebességgel szá­guldott a kanyarban. Nem volt ura a motorkerékpárnak, a vele szembe jövő tehergép­kocsinál lelte halálát. A gépjárművek száma az új esztendőben tovább szapo­rodik. De semmi esetre sem emelkedhet a sajnálatos köz­lekedési baleset! Itt az ideje, hogy vonjuk le a tanulságo­kat az elmúlt év közlekedési statisztikájából, s a szabályok betartásával, a gondos, fi­gyelmes közlekedéssel vezető és gyalogos segítse a balesetek megelőzését. Mert rólunk, emberekről, dolgozó társaink életéről, testi épségéről van szó. — Somogyvári — Rendelet az áruszállításról A kereskedelem tapasztala­ta szerint a szállító vállala­tok az árucikkek fuvarozásá­nál igen gyakran követnek el visszaéléseket: sokszor pa­naszolják a boltvezetők és az eladók, hogy az árukész­letet a szállítók a holt előtt, az utcán rakják le. így azo­kon a helyeken, ahol nők, vagy idősebbek dolgoznak, a raktárba való szállítás ne­héz munkát jelent. A Bel­kereskedelmi Minisztérium most szabályozta az áruszál­lítással kapcsolatos teendő­ket. Elrendelték, hogy a kis­kereskedelmi és a vendéglá­tóipari vállalatok jelöljék meg azokat az egységeket, ahol a dolgozók nem kötelez­hetők az árucikkek raktáro­zására, szállítására. Ezeken a helyeken ezentúl a szállító vállalatok dolgozói kötelesek az árucikkeket a raktárba vinni. Ezért a munkáért az áru jellegétől függően eseten­ként vagy havonként díjaz­zák majd a szállítómunkáso­kat. fl kalangai parlament megkezdte a katonai megállapodás ratifikációs vitáját hogy a parlament alakítson egy külügyi és egy politikai bizottságot, amely majd megvitatja a megállapodás egyes pontjait és jelentést tesz a tartományi gyűlésnek. Mint az AP és az UPI hozzáfűzi, a két bizottság Sztrájk Rómában Rendőrök és karabélyos csendőrök avatkoztak be szer dán éjjel a római „Romana- gas” gázgyár munkásainak sztrájkjába és erőszakkal el­távolították a gyárból a sztrájkbizottság és az üzemi bizottság tagjait. Majd rend­őri kísérettel néhány tucait sztrájktörőt — futtában ösz- szeszedett nápolyi csavargót — vittek az üzembe. Egész éjjel rendőrőrszemek cirkáltak a gyár előtt, ahol a felháborodott munkások csoportokba gyűltek. A sztrájkolok plakátokat ra­gasztottak ki. Az egyik pla­káton a következő szöve­get lehetett olvasni: „a ti segítségetek sem menti meg a monopolis­táikat”. Az OJS orgyilkosai Franciaországban is működésbe léplek meg is alakult, de kétséges, hogy hamarosan dönteni is fog. Feltételezhetően két, vagy három napig elhúzódik a két bizottság titkos ülése es csak azután tartják meg esetleg a parlamenti szava­zást. A „Romanagas” dolgozóinak harca azért kezdődött, mert a gyárigazgatóság kereken visszautasította azt a köve­telésüket, hogy emeljék fel a munkabért, csökkentsék a munkahetet és ismerjék el az üzemi bizottságok jogait. Csütörtökön a római Mun­kakamara elhatározta, hogy a főváros gázgyári mun­kásai 24 órás sztrájkba lépnek. ha a vállalkozók ragaszkod­nak tarthatatlan álláspont­jukhoz, a sztrájkhoz csat­lakoznak Róma közlekedési és közüzemi intézményeinek dolgozói is. A Munfcakamara azt is kö­vetelte, hogy a kormány álla­mosítsa a római gázgyára­kat. Hírügynökségi jelentések szerint csütörtökön délelőtt Elisabethville-ben összeült a katangai parlament és meg­kezdte Csőmbe és Adoula múlt hónapban kötött meg­állapodásának a ratifikációs vitáját. Mint ismeretes, Csőm­be decemberben beleegyezett abba, hogy elismeri a kon­gói alkotmányt és a központi kormányt. A csütörtöki ülést csak igen nagy nehézségek köze­pette sikerült szavazóképes formában összehívni. Bár­milyen határozat elfogadásá­hoz ugyanis az szükséges, hogy legalább a képviselők fele jelen legyen. Reggel 10 órára a 70 katangai képviselő közül még csak néhá- nyan jelentek meg az ülésteremben és másfél óra hosszat tartott, amíg valahogy sikerült 35 képviselőt összetoborozni. Maga a katangai diktátor is másfél órás késéssel jelent meg az ülésen. Csőmbe rövid beszédet mondott és ebben hangoz­tatta, hogy Adoulával kötött megállapodása mindaddig nem érvényes, amíg a tarto­mányi parlament nem rati­fikálja. Hozzá is fűzte azonnal, noha a megállapo­dással elvben egyetért, an­nak két pontját elfogadhatat­lannak tartja. Az egyik pont értelmében .Katangának el kell fogadnia a kongói al­kotmányt, az „alaptörvényt”. A másik pont értelmében pedig eleget kell tennie az ENSZ határozatainak. Csőm­be azzal érvelt, hogy az alkotmány elfogadha­tatlan mindaddig Katan­ga számára, amíg azt mások megsértik. Állítása szerint ezt a köznon- ti kormány több ízben is „bűnös módon” megszegte. Csőmbe szavaiból kitűnt, hogy klikkje nem igen óhajtja a kitanai megálla­podás gyors ratifikálását, sőt kifejezetten a ratifikálás ellen van. Indítványozta, I A francia közvélemény kö­rében nagy nyugtalanságot keltett az a merénylet, ame­lyet a nyugat-franciaországi Alencon városában követett el az OAS. Az áldozat: Alfred Locussol 57 éves telekköny­vi főtisztviselő, ákit két me­rénylő a lakásán keresett fel és több revolverlövéssel megsebesített. Az orvosok re­ménytelennek tartják a se­besült állapotát. Lucossal 1957-ig Algériában teljesített szolgálatot. Azért helyezték át Franciaországba, mert az algériai Kommunis­ta Párt tagja volt. A merénylőket elfogták. Az egyik bevallotta, Algériá­ból jött, hogy az OAS uta­sítására végrehajtsa a gyil­kosságot. A másik merénylő egy touloni bankigazgató 23 éves fia. Aoudia algériai ügyvéd és Blanc eviani polgármester meggyilkolása után ez a har­madik eset, hogy az OAS algériai gyakorlatához hason­lóan Franciaországban is or­gyilkosokkal öleti meg poli­tikai ellenfeleit. A kommunizmus országában A nagy testvéri, baráti Szovjetunióban már a kom­munizmus építésén munkálkodnak az emberek. A nagy terv megszületett és az egész nép vitatta, tervezte a jelen­tős programot. Nap mint nap ragyogó eredmények, hallatlan teljesít­mények születnek az élet szinte minden területén. Ter­méseredményeit egyre fokozza a mezőgazdaság, az ipar pe­dig rohamos léptekkel, a technika és termelési sikerek újabb és újabb nagyszerű eredményeivel halad előre. Nagyok, jelentősek, csodálni valók az eredmények és a munkasikerek. Az emberek azonban megmaradtak olyan egyszerűnek, szerénynek, mint ahogy az a kommunista erkölcs követel­ményeként el is várható a kommunizmus országa nagy­szerű állampolgáraitól. Műkedvelő együttes fellépése a huloiszki kultúrházban. (Grúzia.) Mi most néhány képben igyekszünk bemutatni a ha­talmas ország mezőgazdaságának és dolgozó paraszt­ságának csodálnivaló eredményeit. Mindenütt ott lát­hatjuk az alkotó embert, a technika csodáit létrehozó, a nagy terveket megvalósító egyszerű szovjet embert. Évről évre ma­gas terméshoza­mot ér el (70—90 mázsát hektáron­ként) Ibrai Zsa- hajev, a Szocia­lista Munka Hőse brigádja a ka­zahsztáni „Kzil- Tu” kolhozban. A képen: Ibrai Zsahajev a rizs­földön. A csatornából oldalágak viszik a vizet a kollek­tív gazdaságok 'öldjeinek öntö- iésére. A közel­jövőben a Kara- Ivum csatorna 3 millió hektár msztaságot vál­toztat termő- ölddé. A képen: a Moszkva szovhoz csatornája. A kolhoz- és szovhozmun- kások házaiban gazdagság és jó­lét van. A kolhoz- és szovhoztelepü- léseken új házak, kultúrházak, klubok. iskolák, óvodák, szállodák épülnek. A képen: A. Halimov (Türk- ménia) kolhoz­paraszt új házá­ban. A fergáni völgy termékeny földjében ragyogóan megte­rem a vékonyszálú gyapot. A kolhoztagok hektáronként 40—50 mázsa gyapotot szednek le. A képen: gyapottáb­lák a köztársaság egyik kolhozában

Next

/
Oldalképek
Tartalom