Nógrádi Népújság, 1961. december (17. évfolyam, 97-105. szám)

1961-12-02 / 97. szám

6 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1961. december 2. int—vasárnepí lejliríM^­napja. 25. Táncot jár. 27. Elem. 38. Egy helyben topogó. 39. Rész. 40. Könyv része. 42. AÖT. 43. Vissza: 100 fokos a víz. 44. Bi­zonyos testhelyzet. 49. Főzelék­növény. 50. Tetejére mázol. 53. Vissza: ruhát készít. 54 ... . In Hungary. 55. Szovjet város. 56. Női becenév. 59. Közteher. 61. Ritka férfinév. 63. OZ. 65. TB. Az oó, Illetve az öő betűk között nem teszünk különbsé­get! Beküldendő: vízsz. 1 (folyt, függ. 12), vlzsz. 66, függ. 14/a, valamint a VASÁRNAPI FEJ­TÖRŐ szelvény. Beküldési határ­idő: dec. 6. A borítékra Írjuk rá: REJTVÉNY! Múltheti fejtörőnk helyes megfejtése: A kapitalizmus po­litikai gazdaságtana — Kommu­nista párt — A béké« egymás mellett élés. Könyvjutalmat nyertek: Zol- jánszky Pálné Balassagyarmat, Szomszéd Lajos Kazár, Ver- boszki Emil Salgótarján. A könyveket postán küldjük el! TAPASZTALATCSERÉRE UTAZNAK MÁLNATER- MESZTÖINK Híres málnatermesztő vi­dékünkről — a balassagyar­mati és rétsági járásból — negyven termelőszövetk'ezeti tag utazott csütörtökön a Fejér megyei Balinkára ta­pasztalatcserére. Meglátogat­ták a balinkai termelőszövet­kezetet, ahol megismerked­tek a nagyüzemi málnater­mesztés módszereivel. Tanul­mányozták a málna feldolgo­zásának technológiáját is, a termelőszövetkezet saját pa­lackozó üzemében. A tapasz­talatokat közösen megvitat­ták a balinkaiakkal. Az idén 400 millió forintot fizetett ki az Állami Biztositó kártérítésre 1962 ELSŐ KÉT ÚJSZÜLÖTTJE 20 000 FORINTOS ÉLETBIZTOSÍTÁSI KÖTVÉNYT kap — JÖVŐRE FELÉRE CSÖKKEN AZ ALTALANOS GÉPJARMÜBIZTOSÍTAS DÍJA Budapesten, a Magyar Saj­tó Házában Köves András, az Állami Biztosító igazgatója ' sajtótájékoztatót tartott. A többi között elmondotta, hogy a különböző biztosítási formákban jelenleg hat­millió ember vesz részt, 300 ezerrel több, mint ta­valy, 400 millió forintot fizettek ki kártérítésre. talános gépjárműbiztosítás díja. Például a Moszkvics- vagy Skoda gépkocsira az eddigi havi 24Ó forint helyett 129 forintot kell fizetni. Az or­szág kétmillió kerékpár-tulaj­donosának zöme már kihasz­nálja az idén bevezetett ke­rékpárbiztosítási lehetőséget, Az igazgatóság jövőre kor­szerűsíti a balesetbiztosítás feltételeit. Egy érdekesség: 20 000 fo­rintos életbiztosítási kötvényt kap az Állami Biztosítótól az 1962-ben születő első buda­pesti és első vidéki újszü­lött. SZENTÉLETŰ fj«™* A termelőszövetkezetnek az év elején bevezetett általá­nos vagyonbiztosításában 4028 tsz, az ország szövetkezetei­nek mintegy 95 százaléka vesz részt. A szövetkezeteknek 36 ezer esetben összesen 240 mil­lió forint kártérítést fizettek jég-, tűz-, vihar-, árvíz-károk, illetve elhullott, vagy kény­szervágott állatokért. Példá­ul a makói József Attila Tsz és a csemői Uj Élet Tsz tagsága 3,5 millió, illetve 1,5 millió forintot kapott a jég­veréstől elpusztult terményei­ért. Az * idén kísérleteket vé­geztek a baromfibiztosítás be­vezetésére is, ez rendkívül előnyös a nagyüzemi tenyész­tést folytató szövetkezeteknek. A háztáji általános biz­tosításban résztvevők szá­ma 300 000 fölé emelke­dett. A biztosítottak több eset­ben javaslattal fordultak az igazgatósághoz, hogy szélesít­sék ki a háztáji biztosítás kockázatkörét. Az Állami Biz­tosító a javaslatot elfogadta és a biztosítást évi 50 forint pótdíj befizetésével kiterjesz­tette a háztáji gazdaságok állatállományára. 1961. első tíz hónapjában csaknem megkétszereződött a tsz-tagok biztosítási és ön­segélyező csoportjainak lét­száma. Az év eleje óta kö­zülük hatezren üdültek in­gyenesen Párádon, Hévízen, Balatonlellén, Sóstón, hatszá- zan utaztak a Szovjetunióba, Csehszlovákiába és az NDK- ba. A gépkocsi tulajdonosok kérésére 1962. január 1- től felére csökken az ál­]\To, ezt a történetet hall- ' g ássák meg. Nem mindennapi, de igaz. Az rob­bantotta ki, hogy az egyik nap megjelent a faluban egy autó. Kiszállt belőle három komor ember és anélkül, hogy még egymással is szót váltottak volna, szemrehú- zott kalapjuk alól vizsgálgat- ták a templomot. Sokáig vizsgálgatták. Aztán elindultak a lépcsőn, nyugodt, lassú léptekkel az Isten háza felé. A hideg rázta, amikor meglátta a három embert. ,.Tehát igaz?..— villant fel a tekintete és idegesen rángartódzott bozontos baju­sza. „Engem nem lehet félre­vezetni! Tudtam én ezt!” Úgy megmarkolta a szék támláját, ho°v majd ketté tört. Kiszaladt a kapu mögé, s onnan figyelte a jövevénye­ket, akik már körbe-körbe járták a templomot, mére­gették tekintetükkel a funda­mentumtól a tetőig, aztán be.záródott mögöttük a nagy ajtó. „Semmi kétség! Délelőtt, autó, kalap, kemény tekintet. Csakis kommunisták”. Beugrott a házba, magára kapkodta a kabátot, kucsmát és már ment is. Nyugodt léptekkel akart menni, hogy ne lássák milyen vihar dú] benne, de az izgalomtól a lába mintha megmerevedett volna, s már az első lépcső­nél majd hasraesett. „Ha az életem árán is, de akkor sem engedem. A harangot is fél­re verem...” — morogta magában. Bálintka Ignác volt, az utolsó ' egyházközségi tag. A többiek már csak félvállról vették a dolgot. Ö meg azt tartotta magáról, hogy ki­választott, akit arta szemelt ki az örökkévaló, hogy őr­ködjön a székesegyház érde­kei felett. És Bálintka na­gyon komolyan vette ezt az égi megbízatást. Ebben a mai romlott világban védelemre szorul az egyház. Már min­denki elpártolt tőle. A pap sem a régi már. Nem cseng ízesen a prédikációja. Siet vele, már az sem számít ne­ki, hogyha a fiatalabbja nem is, de az öregje szívesen hallgatja. Bálintka már régebben gyanakodott Sebestyén Agárd főtisztelendőre. Azt tartotta róla, hogy a kommunisták felé kacsingat a híveit meg észre sem veszi. Tegnap is, hogy összenevettek a tanács­elnökkel. És tessék, ma már így állunk... Ment felfelé a lépcsőn, nagy izgalommal és csende­sen meghúzódott a templom félhomályában. Onnan fi­gyelte a három embert, akik most is szótlanul nézgelőd- tek, jegyezgettek a noteszba. Bálintka Ignácnak majd az agya ugrott ki, úgy kavarog­tak a gondolatai: — Csak azt tudnám, mit akarnak a templomból, — és megtörölte verejtékező homlokát. A világért ki nem lépett volna a félhomályból mindaddig, míg a három em­ber, úgy, ahogy jött, szótla­nul el nem hagyta a temp­lomot. Amikor már lépteik elhaltak, a kapuhoz surrant. A három ember ekkor lépett be a parókiára. — Vége — roskadt magá­ba. — Odaadja a templo­mot — suttogta, s tehetetlen­ségében nekitámaszkodott a falnak. Cebestyén Agárd főtisz- ^ telendő a tőle szokott udvariassággal fogadta a vendégeket, összekulcsolta a kezét és röviden meghajolt. — Foglaljanak helyet uraim! — mutatott a megvi­selt fotelokra. i Sápadt arca merev maradt, de tekintetében ott volt: agyában cikáznak a gondola­tok. — Kik ezek, ? Mit akar­nak? Még akikor sem enge­dett fel Sebestyén Agárd. amikor a három ember közül az egyik bemutatkozott. — A műemlékvédelmi bi­zottság képviseletében vá­gyunk itt... S előadta, milyen jelentő­sége van a műemlékek vé­delmének. Sebestyén atya nem az az ember volt, aki csak úgy tudomásul vette a jelensége­ket. Elég oka volt, hogy ku­tassa az arcokat. Most is Bálim/tka Ignác jelent meg lelki szemei előtt. Valamelyik nap látta, hogy susrtorgott a tanácselnökkel. De mit akar­hat ezekkel az emberekkel? Mert, hogy ő küldte őket. az biztos. Idáig jutott gondola­tában, amikor a műemlékvé­delmi tisztviselő azt mondta: — Amíg arra a műemlék­védelmi bizottság engedélyét nem adja, addig a XVI. szá­zad építésének e ritka ma­radványán semminemű át­alakítást végezni nem sza­bad. Még a szószék elhelye­zését sem engedték, pedig Bálintka és Sebestyén között azon volt a vita. A szószék ugyanis az oltár felé nézett. Amikor prédikált egész a sarkába kellett állnia, hogy a hallgatóság megértse a szavát. Ki akarta fordíttatni a hallgatóság felé, de Bá­lintka ellenezte. Sebestyén annak tudta a látogatást, hogy Bálintka küldte nyaká­ra az embereket. Abban azért megegyezett a tisztvise­lőkkel, hogy papíron kéri a szószék áthelyezését. — Megvan hát! — villant fel Sebestyén Agárd ritkult hajú koponyájában. — . Bá­lintka Ignác, nem jársz túl az eszemen! Még ha bármi­lyen hatalmasságokkal pak- tálsz, akkor sem, száguldoz­tak a gondolatai, miközben annak bizonyítására, hogy megértette a hatóság képvi­selőinek szigorú intencióit, meghajolt. De riadalom ma­radt tekintetében: „Micsoda hatalma van ennek a Bá­lintka Ignácnak!” * TMyugtalan éjszakája volt mindkét embernek. Sebestyén Agárd főtisztelen- dőt egyre az kínozta, hogy egy ilyen ember, mint Bá­lintka, túljár az eszén. Bá­lintka Ignác pedig még ál­mában is rémképeket látott. Megjelent fölötte az arkan­gyal, tüzes kardjával és ott hadonászott az orra előtt. Korholta, hogy így nem vi­gyáz, meg úgy nem, az Is­ten házára. Nem mert volna rá esküdni, de amikor feléb­redt úgy rémlett, az angyal még utoljára suhintott egyet a tüzes kardjával, és le­nyisszantotta a bajúszát. A két szent férfi közül Sebestyén Agárd főtisztelen­dő győzte le elsőnek a vívó­dását. Ha nem helyezi át a szószéket, ez meghajlás lesz Bálintka Ignác előtt, ami egyúttal azt is jelenti, hogy Bálintka végképp a nyakára ül. És elvégre is ezek az urak csak szóban adtak uta­sítást, a szó pedig elröppen. Inkább a törvényt, mint Bá­lintka kárörömét. És néhány nap múlva hoz­záláttak a mesterek, hogy áthelyezzék a szószéket. Olyan kopácsolást csaptak, hogy harsogott bele az egész falu. Bálintka Ignác, amikor ki­állt az udvarra, csak hallga- tódzütt: — Mi az istennyila zörög így? — s csavargatta fejét. Ekkor esett tekintete a nyitott templomajtóra. Ha még nem láttak em­bert megmerevedni, őt kel­lett volna látni. Állt, mint a cövefc. Lúdbőrös lett a teste, a bajúsza, mint a cirokseprő Hangverseny Nagybál-onyban \ í November utolsó vasárnap-J ján délután rendezte a Nagy- £ bátonyi Állami Zeneiskola első bérlett hangversenyét. A ^ hangversenyen Hook Bertalan^ oboaművész, Kovács János ^ fagottművész, Friedrich ^ Ádám kürtművész, Pálvölgyi ^ Sándor harsonaművész és ^ Szánthó Lajos zongoraművész^ működött közre. Az előadott klasszikus, ro- j manti'kus és modern művek mindegvike nagy sikert ara-^ totit az iskola nagytermét zsúfolásig megtöltő közönség ^ előtt. í ; j Papi békegyűlés \ Salgótarjánban \ November 30-an papi be- > kegyűlést tartottak Salgótar- j jánbam. g A békegyűlésen — amelyen \ mintegy 70 pap vett részt —; a megye haladó gondolkodó- j sú papjai tájékozódtak a \ második ötéves terv felada-; faival kapcsolatos legfonto- < sabb tennivalókról. A részt-; vevőiknek Turcsányi István, \ a megyei tanács végrehajtó j bizottságának elnökhelyettese \ tartott tájékoztatót. \ Gondoljon fájdalommal az elhunytra... Egy kanadai fakereskedő 70.000 dollárt hagyott örökül unokaöccsére. Végrendeleté­ben azonban feltételhez fűzte az örökség kiutalását: az unokaöccsnek minden évben nagybátja halálának napján közjegyző ellenőrzése mellett érzéstelenítés nélkül ki kell huzatnia egy-egy ép fogát, amíg csak a fogsorából fut­ja. Az örökhagyó így indokol­ta kegyetlen intézkedését: „Legalább évente egyszer em­lékezzék fájdalommal a nagy­bátyjára”. Jif• • — Nem felejtene még el ugye, hogy november 18-án ön volt az 55-8-123 számú, Budapest—Salgótarján között közlekedő távolsági autóbusz vezetője? S talán azt sem, hogy Balassagyarmaton a vezetőfülke melletti kétszemé­lyes szolgálati helyre azt a hirtelenszőke hajú fiatal höl­gyet ültette le, aki a beszállás után azonnal cigarettára gyújtva unalmában egész úton önnel társalgóit. Egyszer a hölgy hajolt át önhöz, egyszer ön fordult hátra, hogy az érdekes témát annál érthetőbben vitathassák meg. Mi az utasok döbbent csendben figyeltük ezt a csevegést> állandó izgalomban amiatt, hogy a hatalmas jármű, uta­sokkal telezsúfolva, vajon mikor szalad bele az árokba. — Az már egészen biztosan kiment az emlékezetéből azóta, hogy mielőtt a bájos hölgyet leültette a szolgálati helyre, az már foglalt volt. S a szemüveges tanár, aki­nek életkora több mint kettőjüké, a hölgyé és az öné együtt, szerény, udvarias hangon azt kérte, hogy fáradt, hadd maradjon azon a helyen Őrhalomig, ahonnan na­ponta jár az egyik gimnáziumba tanítani. Azt is mon­dotta, hogy nemrég gyógyult láb-idegzsábából, s így az állás megerőltető a számára. Ön mosolyogva utasította vissza ezt a kérést és arra hivatkozott, hogy a szolgálati helyet már másnak ígérte oda. — Nos, mi csendes szemlélők és fültanúk, két érde­kes következtetést vontunk le ebből az esetből, amit most e sorokban hozok a tudomására. Az egyik az, hogy ön bármennyire kitűnő gépkocsivezető is, annak ellenére* hogy szakmája miatt igen sok, a legkülönbözőbb igé­nyű és jellemű emberrel hozza össze az élet, az ember­ismeret minimumával sem rendelkezik. Mert nem tudja emberségesen eldönteni, hogy ilyen aprónak látszó ügy­ben bár, de mikor indokolt az egyébként egyáltalán nem merev szabály átlépése. Vagyis, hogy a szolgálati helyet, ha nincs szolgálati utas, kinek adhatja át. És az ts ide tartozik, hogy intelligens hölgyismerőse valószínűleg nem sértődött volna meg, ha tudja, miről van szó. — A másik, és ez már az utasokért érzett felelősség hiányára utal az, hogy nincsen joga Önnek próbára tenni utasainak idegeit még egy kilométernyi távon sem: meg- ússzák-e baleset nélkül az együtt töltött másfél órát. Míg Ön társalog, nagy figyelmet igénylő munkája közben, koc­káztatja sokak testi épségét, s ha karambol történik azt ugyan nem tudja megállapítani a közlekedésrendészet, hogy a vezető szeszesitalt fogyasztott, de azt jegyzőkönyvbe ve­szik, hogy a tiltó rendelkezés ellenére szükségtelenül és felelőtlenül fecsegett. S vajon három deci pálinkának, vagy egy illatoshajú, csevegő partnernek van-e nagyobb kábító hatása az ön szakmájában, munkateljesítés közben, gépkocsivezető elvtárs? — Nem azért esett az ügyről szó most utólag, hogy kellemetlensége legyen belőle. Nem is azért, mintha ennél \ már nagyobb probléma nem létezne. Egyszerűen azért, I mert ilyen elemi dolgokra figyelmeztetnünk kell egymást, ; már csak a többi ember iránt érzett tisztelet miatt is. ) ■ \ I —^ vac-cciii ucri. Z.-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom