Nógrádi Népújság, 1961. december (17. évfolyam, 97-105. szám)

1961-12-06 / 98. szám

1961. december 6. NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 7 Nyugati Jelentések a katangai helyzetről és Csőmbe párizsi sajtónyilatkozatáról Óvatos derűlátás Ivan Smith, az ENSZ ideig­lenes kongói főmegbízottja bejelentette, Kimba katangai külügyminiszter azzal fenye­gette az ENSZ repülőgépeit, hogy a katangai katonák le­lövik azokat, amennyiben át­repülnek Katanga felett. Az INBEL félhivatalos belga hírügynökség közlése szerint az ENSZ egyik helikop­terére rá is lőttek hét­főn, amikor átrepült egy Elisabethvillehez közel fekvő katonai támaszpont felett. A gép motorja megsérült, de azért vissza tudott térni tá­maszpontjára. A katangai csendőrök meg­erősített útakadályokat emel­tek az Elisabethville-ből a re­pülőtérre és az ENSZ-tábo- rokba vezető főútvonalakon. A fatörzsekkel és nagy kőtöm­bökkel eltorlaszolt úton min­den forgalmat leállítottak. Később két páncélkocsival erő­sítették meg az útakadá­lyokat és a városnak egy másik ponján ejtőernyős csapatok „védelmi állások­ba” ásták be magukat. Smith ENSZ-főmegbízott elmondotta, hogy katangai csendőrök rálőttek az ENSZ egyik katonai autójára, amely állítólag felszólítást kapott a megállásra, de ezt figyelmen kívül hagyva, to­vább akart haladni. A lövöldözés következ­tében a svéd gépkocsi- vezető meghalt és a kocsi két utasa, egy százados és egy őrmester súlyosan megsebesült. * Csőmbe katangai minisz­terelnök. aki vasárnap Brazzaville-ből Párizsba ér­kezett, egy sajtóértekezleten nyilatkozott Uthant ENSZ- főtitkárnak Kongóra vonat­kozóan kiadott utasításairól és azokat „tűrhetetlen pro­vokációnak” minősítette. Az­zal fenyetőzött, ha az ENSZ erői és a katangai katona­ság között összecsapásra ke­rülne sor, akkor az nagysza­bású harccá fajulna éís ezért az ENSZ főtitkárára „súlyos felelősség hárulna". Hozzá­tette, hogy a katangai csend­őrség megszállta Elisabeth- ville stratégiai ponjait, ami megkönnyíti harci helyzetü­ket. A katangai miniszter- elnök megismételte már ko­Az angol kormány hivatalos kiadványa Németország és Nyugal-Berlin kérdéséről Az angol kormány hétfőn hivatalos kiadványt tett közzé — amelyben 19 3 ok­mány — nemzetközi egyez­mények, diplomáciai jegy­zékek, tanácskozásokról ki­adott záróközlemények, be- s zédkivonatok stb. tükrében ismerteti a Szovjetunió, a nyugati hatalmak, az NDK és a Német Szövetségi Köz­társaság álláspontját Német­ország és Nyugat-Berlin kér­déséről. egészen a második világháború befejezéséig visszamenőleg. A kiadvány előszavában a brit kormány — már is­mert állásfoglalásához Ha­sonlóan — úgy igyekszik fel­tüntetni a helyzetet, mintha a Szovjetunió magatartása veszélyeztetné Nyugat-Berlin szabadságát és a berlini öve­zethatár lezárása végleg megszakította volna a kap­csolatokat Németország két részének lakossága kö­zött. rábban is hangozatott hazug állításait, amelyek szerinl Katangában már nincsenek idegen zsoldosok. Az újságírók kérdéseket tettek fel arra vonatkozólag, vajon Youlou abbé, a volt Francia-Kongó elnöke való­ban tesz-e kísérletet arra, hogy közvetítsen Katanga és a kongói központi kormány között, válaszul Csőmbe csak annyit mondott, hogy kívá­natosnak tart bármilyen af­rikai közvetítést, de mind­járt hozzátette: egyetlen megoldásnak csak a kongói államok konföderációját te­kinti. Atomrobbantás az Egyesült Államokban Az AP amerikai hírügynök­ség közlése szerint az Atom­energia Bizottság bejelentet­té, hogy az Egyesült Államok Nevada állambeli kísérleti te­lepén december 3-án újabb földalatti atomrobbantást haj­tottak végre. Bonni titkolózás A nyugatnémet újságok többsége — nyilván központi utasításra — részben teljesen elhallgatja, részben pedig csak eldugott rövid hírekben számol be arról, hogy a bon­ni kancellári hivatalban is­mét elutasították az NDK kor­mányának a két német állam közötti közeledés folyamatá­nak megindítására irányuló kezdeményezését és a kancel­lári hivatalban nem voltak hajlandók átvenni Grotewohl miniszterelnöknek Adenauer kancellárhoz intézett levelét. dal kezeli kapcsolatait a szom­szédos nagyhatalommal, a Szovjetunióval. Mindemellett arra törekszünk, hogy kívül maradjunk a nagyhatalmak közötti ellentéteken, igyek­szünk kivenni részünket — elsősorban az ENSZ keretén belül — a nemzetközi hely­zet enyhítéséből.” Több, mint két hónappal ezelőtt a nemzetközi helyzet értékelésével foglalkozó cik­künkben viharfelhők gomoly- gásáról írtunk és arról az aggodalomról, mely a „bo­rult” állapot állandósulásától, sőt, magától a vihar kitöré­sétől fél. A körülményeket elemezve azonban a követke­zőket mondottuk: „a helyze­tet jelenleg a szocialista or­szágok részéről a béke érde­kében végrehajtott határo­zott intézkedések és ugyanak­kor a fennálló problémák megoldására vonatkozó tény­leges tárgyalási készség jel­lemzi.” Az azóta eltelt időszak be­bizonyította ennek a politi­kának a helyességét, a be­következett újabb intézkedé­sek pedig még jobban alá­húzták azt a tényt, hogy a szocialista országok valóban a fennálló problémák tárgya­lások útján történő rendezé­sére törekszenek. Amilyen hibás volt abban az időszakban az a hangulat, mely biztosra vette a vihar kitörését, ugyanolyan káros volna, ha az enyhülés jelei már most túlzott derűlátás­sal töltenének el bennünket. A kongresszus a kommu­nizmus építése tervének tör­ténelmi jelentőlségű nagy megvitatása volt. A Szovjet­unió népeinek és végső fo­kon az egész emberiség ér­dekeit szolgáló nagyvonalú terv megvalósítása azonban csak békés körülmények kö­zött képzelhető el. Ebben a vonatkozásban nemcsak azt kell értenünk, hogy a hidegháború nem megy át „meleg” háborúba, hanem azt is, hogy a békés egymás mellett élés megvaló­sítása során a két rendszier közötti verseny döntő részé­ben gazdasági síkon folyik és jórészt kiküszöbölődnek a hidegháborús körülmények. Ebből világosan következik — és a XXII. kongresszus vonala minden vonatkozás­ban ezt tükrözte —, mindent megteszünk annak érdekében, hogy biztosítsuk a békés fel­tételeket az építő munkánk­hoz. anélkül azonban, hogy alapvető, tehát magát az építőmunkát veszélyeztető kérdésekben engednénk! Van is benne valami. Októberben jelentkeztek Pista gyomrában az első fáj­dalmak. Először csak heten­ként, majd mind gyakrab­ban. — Kezdeti gyomorfekély ... állapították meg az orvosok ... Azt tanácsoljuk!, hogy egy időre — pár hónapra — száll jón le a kocsiról és valami könnyebb beosztást kérjen. így lett Pista éjszakai fagy- brigádos garázs-sofőr. Munkája este kezdődött. Helyére dirigálta a kocsikat, a hideg beálltával megnézte, hogy leeresztették-e a vizet, leolvasta a kilométerórák ál­lását, felírta a szervizre me­nő kocsikat. A munka nem volt ne­héz, csak... És ez a „csak” volt a következő baj, mert Pista hó­végi borítékjának súlya erő­sen megcsappant. Ezt mindannyian tudtuk. És ekkor — mintha csak összebeszélt volna a garázs minden „szívtelen, durvalel­kű, káromkodós, érzésnélküli” sofőré — mindenki elkezdett intenzív családi és kulturá­lis életet élni. Csodálatos ugye? De így volt. — Pistikém... kezdte egyik este Elemér... ma színház­jegyem van. Már talán el is késtem. Elhúzódott a fuvar. Légy oly szíves és söpörd ki a kocsimat... Szervusz ... tette még hozzá és választ sem várva, elviharzott. Pista kisöpörte, letörölgette Elemér kocsiját és az ülésen egy cédulát és egy ötöst ta­lált. „Pistám!., ez a tiéd. Kö­szönöm a szívességedet. Elemér”. — Pistám... mondta Ban­di... ma nagyon sietek haza. Töltöttkáposztát csinált az asszony. Ereszd már le a vizet, s belül a fülkét is tisztogasd ki egy kicsit... Na szerbusz. Pista kisfia másnap az ut­cán egy ismeretlen „bácsitól” süteménnyel megpakolt cso­magot kapott. De nem részletezem tovább. Lassacskán — rövid időn belül előttünk ellenszenvessé az vált a garázsban, aki sa- játkezűleg törölte le a ko­csit, engedte le a vizet, vagy söpörte ki kocsiját. Ilyen pedig nagyon kevés akadt, mert esténként szinte mindenki moziba, színházba, vagy a szeretett családi kör­be igyekezett. Egyszóval tavaly november eleje óta esténként minden­ki mindég rohant. Mondhatnám rohant az egész garázs. Feltámadt egy közösség és élte igaz életét. Jött pedig a karácsony. — Pistám!... Képzeld ... kezdte Lajoska... a Játék- árugyárban voltam ma fuvar­ban és . . és ... képzeld, ad­tak két doboz dominót... Minden gyerekemnek egyet. Igaz, hogy egy kicsit hibá­sak. de azért lehet velük játszani... Hát nem marha­ság két dominót hazavinni, mikor úgy is csak eggyel lehet játszani?. . Gondoltam az egyiket neked adom. .. mert... mert. ja a vizet légy­szíves ... Na szevasz ... Sietek. Várnak otthon. — Nézd Pista!... Tudod ma a Gumigyárban voltam fuvarba és ott kaptam ezt a gumizsiráfot... kezdte Palika, miközben zsebéből egy hosz- szúnyakú, tarka zsiráfot ci­háit elő ... Gondoltam neked jó lesz, hiszen nekem úgy sincsen srácom... En meg csak nem fogok ilyennel ját­szani?... Hehehe... Na, nem igaz? Pista meg sem tudta kö­szönni. Egy hang sem jött ki a torkán, mert — aho­gyan átvette a gumiállatot — észrevette a gumitalpra ra­gasztott cédulát „Made in Csehszlovákia”. Pali a nagy sietségben el­felejtette levenni a cégjelzést és az árcédulát. Aztán jöttek be sorban a kocsik. Jöttek kocsik a sza­loncukorgyárból, a harisnya­gyárból, a babagyárból, a könyvgyárból, a hintalógyár- ból, a gyertya és csillagszóró­gyárból — sőt a töltőtollgyár­ból többen is. És hogy milyen feledéke­nyek az emberek. Főleg a kocsikísérők — így kará­csonytájban ! Hát az fantasztikus! És hogy mennyi, de meny­nyi mindent felejtettek a kocsikban!? Persze véletlenül! Maradt ott liszt a malom­ból, hús a vágóhídról, fenyő­fa, dió, mák, narancs, alma, füge a Nagyvásártelepről. És — csodák csodája — azokban az ünnep előtti na­pokban reggelente mindég volt kocsi, amelyiknek — vé­letlenül — a városszéli te­lep felé kellett mennie és amelyikkel Pista haza tudott menni és haza tudta vinni mindazt, amit a „szívtelen, durva lelkű, káromkodós, ér­zésnélküli” sofőr-kollégák — a nagy rohanásban — a kocsiban felejtettek. Véletlenül. Végezetül pedig december 24-én egy késői fuvarból a városszéli telepen át igyekez­tem a garázsba. Az egyik redőnynélküli, kerítésnélküli, vakolatlan ház előtt lelassí­tottam és a kivilágított szo­bában, mosolygós arcú, ug­rándozó gyerekeket láttam, amint egy hatalmas fenyő­fát díszítettek. A fa tetején — ha jól lát­tam — óriásira felnagyított női fénykép mosolygott. Lehet, hogy rosszul lát­tam? .. Lehet. Azt viszont jól ki tud­tam venni miről beszélget­tek ezek a mosolygós gyer­mekarcok. Arról beszéltek, hogy Önök­nek asszonyaim — véletle­nül — igazuk volt. Sőt iga­zuk van, mert férjeik azon az estén és az azt megelőző napokban, hetekben — ha nem is járkáltak szív nélkül —, de szívük egy darabkája nélkül közlekedtek. Ne féljenek azonban, mert mindaz amit Önök a férjeik­ben elveszettnek hittek — megvan. Megvan és én láttam is hogy, hol. Láttam bizony. Véletlenül. Lehet, hogy pont a leg­értékesebb darabkát láttam? Lehet... Nem tudom. Ezt talán döntsék el Önök. És ha rájöttek?!... Igazuk van. Demeter József A közelmúlt néhány ese­ménye is világosan bizonyít­ja, hogy a Szovjetunió és a szocialista országok készek a tárgyalások érdekében nagyfokú rugalmasságot ta­núsítani és lehetőséget biz­tosítani a másik fél számá­ra, hogy megtegye a meg­egyezést szolgáló közeledő lé­péseket. HRUSCSOV ELVTÄRS A XXII. KONGRESSZUSON kijelentette, hogy amennyi­ben a nyugatiak tényleges tárgyalási készségről tesznek tanúságot, akkor a Szovjet­unió nem ragaszkodik ahhoz, hogy ez év december 31-ig aláírja a német békeszerző­dést. Ez válasz volt arra a nyu­gati kifogásra, amely azt hangoztatta: azért nem ülnek le tárgyalni, mert a Szovjet­unió ultimátumszerű dátum­megjelölése súlyos presztízs­veszteséget jelentene szá­mukra. Nos, ha csak erről van szó, akkor a tárgyalások érdeké­ben nem kell csökönyösen ragaszkodni valamilyen dá­tumhoz. A kérdés csak az, hogy ezután a nyugati hatal­mak valóban hajlandók lesz­nek-e érdemben tárgyalni Nyugat-Berlin problémájáról és a német kérdésről, vagy megpróbálják-e továbbra Is félrevezetni közvéleményüket azzal, hogy a Szovjetunió áll a tárgyalások útjában? Az a körülmény, hogy a magunk részéről nem ra­gaszkodunk mereven a de­cember 31-i dátumhoz, két tanulság levonását teszi szük­ségessé. Az egyik az, hogy ezzel nem mondtunk le ter­veinkről, azaz az NDK meg­erősítéséről és Nyugat-Berlin- nek, mint kémközpontnak a kiküszöböléséről. A békeszer­ződést az NDK-val alá fog­juk írni. A másik tanulság az, amit le kell vonnunk, az, hogy a tárgyalások időszakának kül­politikai vonalvezetése bo­nyolult és sokirányú és ha statikus szemlélettel próbá­lunk közeledni hozzá, akkor bizony nehezen válik világos­sá előttünk. Meg kell érteni, hogy a tárgyalásokon alapuló diplomáciának számos finom taktikai lépése van, amelyek végső fokon mind az elérten­dő stratégiai célt szolgálják különböző formában. Tovább elemezve a Szov­jetunió külpolitikai vonalve­zetését, láthatjuk, hogy kö­zeledő lépésekben az előbb említett határidő engedmé­nyen túlmenően sincs hiány. A Szovjetunió felhívta FINNORSZÁG FIGYELMÉT ARRA A VESZÉLYRE, amit a Német Szövetségi Köztársaságnak a Balti-ten­gerre való kijutása és a Skandináv félszigeten a a NATO örve alatt történő elhelyezkedése jelent. Emlí­tés történt arról is, hogy ez­zel párhuzamosan olyan bel­politikai törekvések jeletkez- nek Finnországban, amelyek győzelemre jutva a NATO politika mellé állíthatnák az országot, kibillentve semleges helyzetéből. A Kék­kőmén elnökkel lezajlott tár­gyalások alapján a Szovjet­unió megelégedett puszta fi­gyelmeztetéssel, hogy ezzel megerősíti Finnország­ban a semleges irányzatot és a Skandináv-félsziget más országaiban erősíti a bizal­mat a Szovjetunió békés szándékai iránt. Ezek érde­kében a Szovjetunió eltekin­tett attól — amire pedig szerződésen alapuló törvé­nyes joga lenne — hogy a német térhódítással szemben Finnországgal közös katonai intézkedéseket tegyen. Igen nagy a jelentősége annak a szovjet nyilatkozat­nak, amelynek alapján Géni­ben ismét megindultak a tárgyalások az atomkísérletek eltil ásáról. Röviden össze­foglalva a javaslatok lénye­gét : azonnal szüntessenek be minden atamkísérletet. Az egyezmény megtárgyalá­sába vonják be Franciaor­szágot mint atomhatalmat, hogy a kísérletek eltiltása ránézve is kötelező legyen és kívülmaradása ne nyújt­son lehetőséget a NATO-nak, hogy Franciaország segítségé­vel további robbantásokat hajtson végre. Az ellenőr­zés tekintetében: a légkör­ben, a kozmikus térségben és a tengeren végzett rob­bantásokat a meglévő mérő­eszközökkel minden ország saját területéről ellenőrizhe­ti. A földalatti robbantások ellenőrzésének megoldásáig minden ország mondjon le arról, hogy földalatti robban­tásokat hajt végre. Az álta­lános és teljes leszerelés megvalósításáig minden más ellenőrzési rendszer csak a hírszerzés céljait szolgálná és a hidegháborús érdekeket segítené. Nem hagyhatjuk ki a felsorolásból azt a lehetősé­get sem, amit a Szovjetunió Kennedy elnöknek nyújtott, amikor rendelkezésre bocsá­totta a sokmilliós Izvesztyija hasábjait, hogy kifejtse el­képzeléseit az Egyesült Álla­mok politikájáról. Ez a kö­rülmény egyfelől azt bizo­nyítja, hogy a szovjet veze­tés mennyire megbízik tö­megeinek politikai érettsé­gében. másfelől viszont a nemzetközi légkör enyhítését szolgáló készség újabb feltét­len jele. Az angol polgári Yorkshire Post november 30-i vezércikkében erről a következőket írja: „A Ken-, nedy interjú közzététele az Izvesztyijában annak a jele, hogy Hruscsov őszintén ke­resi az európai problémák békés megoldását. Ezt öröm­mel kell üdvözölni. Hruscsov nem adott volna Kennedy- nek ilyesmire alkalmat, ha nem tartaná rendkívül kívá­natosnak a megegyezést. Még sok problémát kell megolda­ni, a tárgyalások sokáig fog­nak tartani, dp a békés együttélés esélyei most jó­val nagyobbak...” A derűlátásra okot adó szovjet lépések mellett mit tapasztalhatunk a másik ol­dalon? Egyrészről azt lát­hatjuk, hogy a merevebb és rugalmasabb politikai hívei között több tárgyalás és vita zaljott le a közelmúlt­ban, amit már a várható kelet-nyugati megbeszélések egyik előjelének tekinthe­tünk. Másrészről viszont azt tapasztalhatjuk, hogy a NYUGATI AGRESSZÍV TEVÉKENYSÉG és fegyverkezés nem mutat csökkenő tendenciát, ami így valamiféle fokozott derűlátást az elköve tíkező tárgyalások feltétlen sikere iránt nem tesz teljesen indokolttá. Eh­hez hozzá kell még tenni, azt is, hogy az agresszióból és a fegyverkezés fokozásá­nak követeléséből az úgyne­vezett rugalmasabb politika hívei sem vonják ki magu­kat. Lassam-lassan azonban — legalábbis a tárgyalások kér­désében — úgy látszik, össz­hangba kerülnek a különbö­ző nyugati vélemények és a decemberben várható további nyugati tárgyalások után ta­lán már a jövő év elején, egyelőre bizonyosan nem a legfelső vezetés vonalán, sor 'kerülhet a megbeszélések megindulására. ... Az események ilyen ten­denciája általában derűlátás­ra kell hogy indítson ben­nünket, hangsúlyozva azon­ban a feltétlen óvatosságot, mert a felhők csak ritkul­tak, de még nincs szó arról, hogy kisütött a Nap. Miettunen nyilatkozató A Helsingen Sanomat című finn lap közli Miettunen mi­niszterelnök nyilatkozatát Finnország külpolitikájáról. .,A finn külpolitika hivata­los irányvonala — mondotta Miettunen — nyilvánvaló és vitathatatlan. Finnország — folytatta — különös gond-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom