Nógrádi Népújság, 1961. július (17. évfolyam, 52-60. szám)

1961-07-12 / 55. szám

6 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1961. július 12. Az algériai vérfürdő 1961. július 5-én újra meg­elevenedtek Algír, Oran, Constantine, és a többi al­gériai város bennszülöttek- lakta negyedei, újból felhang­zottak az arab asszonyok már ismert „ju-ju” kiáltásai, s az utcára özönlő tömegek felett ismét feltűntek a sza­bad Algéria zöld-fehér lobo­gói. Szerte Algériában meg­mozdultak a muzulmán tömegek, hogy minden eddiginél erőteljesebben tiltakozzanak a francia gyarmatosítók legújabb terve, az ország felosz­tása és a Szahara levá­lasztása ellen. És az algériai városok, fal­vak utcáin újból eldördül­tek a sortüzek is... Fegy­vertelen tüntetőkre lőttek, asszonyokat és gyermekeket öltek de Gaulle katonái. Az algériai „véres szerda” hiva­talos mérlege 80 halottat és 266 sebesültet tüntet fel, de a halottak száma még a jobboldali Figaro című lap szerint is eléri a százat. A karhatalmi erők vérengzése mellett a bennszülött lakos­ság veszteséglistáját az ult­rák nem egy helyen elkö­vetett orvtámadása is növelte. A francia csendőrség és katonaság sortüzei azon­ban nem félemlítették meg a szabad Algériáért harcoló hazafiakat. Az algériai nép országos til­takozó napja — a súlyos véráldozatok ellenére is — teljes sikerrel járt. A 90, sőt többhelyütt 100 százalékos sztrájkok, az elemi erejű tün­tetések újból megmutatták az arab lakosság egységét és el­szántságát a francia gyarmati uralom fenntartását szolgáló mindenfajta tervvel szemben. Tudott dolog, hogy az eviani SELYEMSZÖVÖ AUTO­MATÁK Gyönyörű négyszínű se­lyemszöveteket fog szőni az új lengyel automata szövő­gép. Skarzysko-Kamban, a gépgyárban már megkezdték az új gép gyártását, amely a maga területén a legmoder­nebb lesz a lengyel textilipar­ban. Az első automaták jö­vőre készülnek el. Ülésezett a megyei tanács vb. Hétfőn délelőtt ülést tartott a Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az ülésen két fontos napirendi pontot tárgyaltak meg. Először a megyei egészség- ügyi osztály jelentését vitatták meg arról, hogy hogyan hajt­ják végre a megyében a szo­ciálpolitikai feladatokat. A másik napirendi pontban a megye légoltalmi helyzetét beszélték meg. tárgyalásokon a franciák el­fogadhatatlan feltételekhez kötötték az algériai függet­lenség megadását. Akár a (Franciaországgal való „tár­sulás”, akár az ország fel­osztásának tervét nézzük, vi­lágosan láthatjuk a gyarmat- tartók szándékát. Ez nem más, mint a „francia jelen­lét” biztosítása Algériában, az ország — elsősorban a Szahara — gazdag kőolaj, földgáz, szén- és vasérc kin­cseinek korlátlan birtoklása. A franciák legújabb terror­akciójukkal — a valószínűleg rövidesen újra meginduló francia—algériai tárgyalások előtt — nyomást akartak gyakorolni az algériai ideig­lenes kormányra. Az algériai véres esemé­nyek azonban nem az európai gyarmatosítók „erejét”, hanem ellenke­zőleg, azok végtelen gyen­geségét mutatják. A július 5-i sztrájkok és tün­tetések újból bebizonyították, hogy csak a nép önrendel­kezési jogának, teljes függet­lenségének megadása vethet véget az évek óta folyó vé­res harcnak Algériában. Csak ez biztosíthatja Franciaország és Algéria jövőbeni együtt­működését, mind gazdasági, mind kulturális, mind pedig politikai tekintetben. Az újabb francia—algériai meg­beszélések is csak akkor ve­zethetnek sikerre, ha a de- gaulleista kormány levonja a július 5-i események tanul­ságait, felhagy a diktátumok politikájával és végre tanú­jelét adja, hogy valóban a vérontás megszüntetésére tö­rekszik. A KONCESSZIÓK VÉDELMÉBEN A gyarmattartó hatalmak, amelyek már egyre kevésbé tudják feltartóztatni a népek függetlenségi harcát, új uta­kat, módokat keresnek régi kiváltságaik fenntartására. A látszatfüggetlenség megadása mellett mindent megtesznek azért, hogy hiánytalanul, vagy csaknem teljes egészében megőrizzék gazdasági, politi­kai befolyásukat volt gyar­mataikon. Amit a franciák igyekez­nek elérni Algériában, azt kísérlik meg most az angolok egy másik arab területen: Ku- waitban. Mint ismeretes, az alig egy hónapja „független­né” nyilvánított közel-keleti sejkség területére angol csa­patokat vezényeltek, hogy „megvédjék az iraki agresszió” ellen. Erre a lépésre Kasz- szem, iraki miniszterelnök egy nyilatkozata szolgáltatott ürügyet. E nyilatkozat szerint Irak nem mond le Ku- waithoz fűződő történelmi jogáról, arról, hogy „bé­kés úton megvalósítsa egyetértését Irakkal”. Kuwait területén jelenleg több, mint ötezer brit katona tartózkodik. Páncélosokat, ej­tőernyősöket szállítottak oda, angol, sőt amerikai hadi­hajók parádéznak a Perzsa­öböl partján. Napok alatt olyan feszültté vált a hely­zet, hogy az elmúlt héten A BIZTONSÁGI TANÁCS NAPIRENDJÉRE TŰZTE A KUWAITI KÉRDÉS MEGTÄRGYALASÄT. A Biztonsági Tanács ülésén az iraki küldött ismételten hangoztatta, hogy kormánya „békés eszközökkel kívánja érvényesíteni jogait”. Mint az iraki képviselő rámutatott: az angol kormányt a kuwaiti nép felszabadító mozgalma retten­tette meg és késztette arra, hogy fegyveres eszközökkel is megőrizze gyarmati uralmát az ország fölött. Az iraki küldött szavainak igazságát akarva nem akarva alátámasztotta Richard Wood angol üzemanyag- és energia­gazdálkodási miniszter kije­lentése az alsóháznak a ku­waiti helyzettel foglalkozó ülésén. Wood ugyanis kö­zölte, hogy Nagy-Britannia 1960. június 1-e és 1961. má­jus 31-e között nem keve­sebb, mint 24 millió tonna nyersolajat importált Kuwait- ból. Ez pedig Anglia teljes nyersolaj­behozatalának 39 száza­lékát jelenti. Az arab-keletre küldött ha­jók, repülőgépek és páncé­losok tehát nem a kuwaiti nép „függetlenségét”, hanem a Kuwait Oil Company és a többi angol—amerikai olaj- társaság koncesszióit védik. Éppen ezért követelte Zorin, a szovjet küldöttség nevében, hogy a Biztonsági Tanács kö­telezze az angol kormányt csapatainak azonnali ki­vonására Kuwait terüle­téről. A kuwaiti probléma az arab országok belső ügye, s a kér­dést nekik kell az ENSZ alapokmányával összhangban — békés úton, erőszak al­kalmazása nélkül — megol- daniok. Az iraki kormányban, amint azt a Biztonsági Ta­nács vitája is megmutatta, megvan az erre való kész­ség. tárul az ifjú olvasók elé »AZ ÉN KÖNYVTÁRAM« köteteinek lapjain. A magyar és külföldi ifjúsági iro­dalom gyöngyszemeiből összeválogatott könyvsorozat első kötete, Gárdonyi Géza örökbecsű műve, a LÁTHATATLAN EMBER már megjelent. A sorozat előfizethető az Állami Könyvterjesztő Vál­lalat boltjaiban és az üzemi könyvterjesztőknél! Néplront-béketalálkozók j A Hazafias Népfront Városig Bizottsága a nyár folyamán há- ^ rom békegyűlést rendez. A béke- ^ gyűlések célja: kifejezésre jut- ^ tatni a város dolgozóinak béke- ^ akaratát, elmélyíteni a dolgozók ^ nemzetközi összefogásának esz- £ májét. ^ Július 16-án Somlyón lesz ^ békegyűles, amelyen koreai ven- ^ dégek is részt vesznek. Ez a ^ nap a koreai fegyverszünetig egyezmény évfordulója, melyről ^ méltó keretek között akarnak ^ megemlékezni. A nagygyűlés ^ után kultúrműsorral szórakoztat- ^ ják a vendégeket. ^ Ugyancsak béketalálkozó lesz < július 23-án a Zója-ligetben, ^ augusztus 6-án pedig Salgóbá- ^ nyán, amit majálissal kötnek^ egybe. A béketalálkozóra len- ^ gyei bányászdelegáció érkezik, ^ amellyel nemcsak az időszerű £ nemzetközi helyzetet, hanem az« egyes szakmai kérdéseket is ^ megvitatják. INNEN - ONNAN f ÜJ híd a rügeni gáton i í Nemrégiben cserélték ki £ a 2 és fél kilométer hosszú ^ rügeni gáton a téglából épült ^ gyalogjáró hidat, most pedig ^ az új vasúti és kocsiforgal-^ mat bonyolító strelasundi híd^ szerelésére kerül sor. Ezt a fontos közlekedési útszakaszt 1945-ben a fasiszta csapatok tették tönkre és korszerű formában való újjáépítésére csak most kerül sor. HÁNY INDIÁN ÉL AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN? Az Egyesült Államokban 525 ezer indiánt tartanak nyílván. A tíz esztendővel ezelőtti népszámlálás óta számuk 46 százalékkal növekedett. A kínaiak és japánok száma is egyre nő, noha a sárga fa- júak bevándorlását megszigo­rították. Az Egyesült Álla­mok néger lakosságának száma: 18,871 831. AMI SOK, AZ SOK Az angliai Woodfordban felbontották Simeon Kram- risch és felesége házasságát, miután a 32 esztendős férj rendszeresen arra kötelezte a feleségét, hogy a késő éjsza­kai órákig a Bibliából olvas­son fel két gyermeküknek. Minden hónap első napjai­ban kisebbszerű zaklatás­nak vagyok kitéve a családi berkekben. Arról van szó ugyanis, hogy feldarabolt fi­zetésem egy-egy darabját kell különböző helyekre szcthor- danom. Jól mondom, hogy széthordanom, mert nincs más, aki elvigye, akinek meg kell, az nem jön érte. An­nak ellenére, hogy érzem an­nak jogosságát, hogy az a bizonyos pénz nem éppen az enyém, szeretem, hogyha környezetemben van még egy­néhány napig. így a lakbér, a telefonszámla fizetése el­húzódik egy hétig is. Meg, hogy úgy mondjam, azt sem nagyon kedvelem, hogy kita­posott reggeli útamról le kell térni ezen apróságok ügyé­ben. De ha egyszer mégiscsak muszáj, akkor elviszem. így volt ez egy júliusi reggelen is. Rossz alvó létemre megint csak korán indultam. Túles­tem az első akadályon, a lak­bért kifizettem. Irány a posta. Az építkezés forgatagában alig találom meg a befizető helyet, de udvariasan betes­sékelnek, ahol látom a ki­írást: „Pénz be- és kifizető- hely”. Illedelmesen köszönök, sőt a reggelijét fogyasztó pénztáros néninek még jó étvágyat is kívánok. Tekin­tettel arra, hogy csak egye­dül vagyok, bizonytalanko­dom, hogy jókor jövök-e és meg is kérdezem: Lehet fi­zetni? Igen. De tessék 60 fil­lért ráfizetni. Miért? Mert ko­rán tetszett jönni. Rögzítem e pillanatot: 1961. július 6, reggel 7 óra 30 perc. A válasszal ugyan nem va­gyok megelégedve, de mégis nyugodt maradok és számolni kezdek. Es mennyivel fizetek többet, ha már hallgatok az első szóra, hogy 3-án fizes­sem ki? Kiszámoltam, 17,50 forint helyett 118,11 forintot kellett volna fizetni. így hát levontam a tanulságot. Ne­kem többé ne mondja az asszony, hogy mikor fizessek, majd én tudom. Minden hó­nap 10-én és legalább reggel negyed 9 órakor. Ezen a na­pon tovább alszom. Nem ke­lek korán csak azért, hogy többet fizessek. Mert fáj ne­kem — nem az a 60 fillér —, hanem a bürokrácia és méginkább fáj, hogy pénzért adják, legalább a posta adná már ingyen. A Sztahanov út 23 szám előtt egy tábla hívja fel a figyelmet a következő szöveg­gel: „Ezen a munkahelyen szocialista brigádtagak dol­goznak. Vállalták, hogy a négy épület tatarozását szep­tember 30-a helyett szeptem­ber 15-re elvégzik.” Nem sajnáltam a fáradtsá­got, s a ház oldalához erősí­tett vaslétrán felmásztam a tetőn dolgozó ács-brigádhoz. Bede Géza brigádvezető kész­ségesen tájékoztatott a bri­gád életéről, munkájáról. Mint mondotta, a norma ma eléggé szoros, a brigád­tagok lelkesedése, munkaked­ve azonban lehetővé tette, hogy még nagyobb teljesítmé­nyeket érjenek el. A szocia­lista munkabrigád címet már A zt mondják a faluban, hogy nem értik ezt a Pistát. Fiatal, huszon­hat éves sincs, tanult gye­rek, a szövetkezet agronó- musa, jól is keres, jóképű is, és mégis olyan magának- való, visszahúzódó. Mulatság­ban még sosem látták, a kocsmába se jár el, kerüli a társaságot, az emberekkel ép­pen csak annyit érintkezik, amennyit a hivatalos teen­dője megkíván. A lányok utánanéznek az utcán, őt sohasem hajtotta a kíváncsi­ság senki után megfordulni. Mamák próbálták faggatni, hogy miért nem nősül, kire vár? Csak annyit felelt: rá­érek még. A találgatások, a pletykabeszéd hamarosan a falu szájára emelte, s külön­féle történeteket meséltek ró­la „biztos helyről.” Józsi bácsinak, az elnök­nek is fölébe jutott mindez, a feleségében ugyanis meg­volt az a nem lebecsülendő tulajdonság, hogy fenntartsa *z összeköttetést a közvéle­mény és a férje között. El­határozta, hogy végére jár a dolognak, mindenképpen kiszedi az igazságot ebből a gyerekből, aminek mindkét fél hasznát látná: Pistát rá­beszéli, hogy hagyjon fel ma­gányos életével, menjen a fiatalság közé, s ha ez meg­történik, a kultúrcsoport, a KISZ, a sportkör is csak nyerhet vele, mert értékes ember, a munkájában sem utolsó, de nem ad ki min­dent magából. Egy szép júniusvégi estén bekopogott Pista ajtaján. A legény szobában • feltűnően nagy volt a rend, az asz­talon papírosok, amiket a vendég érkezésekor a fiatal­ember sebtiben a fiókba sül­lyesztett. — Mivel foglalkozol, Pista? — kérdezte az elnök. — Semmivel... Semmivel, csak úgy firkálgattam. — No, nem szoktad te az idődet csak úgy elkótya­vetyélni. Talán írsz valamit? A fiatalember elpirult, s zavarában még hellyel sem kínálta meg vendégét. Az viszont tudta, mit kell ilyen­kor csinálni, s már érezte is, hogy megnyerte a csatát. — Eljöttem egy kicsit be­szélgetni — ült az ágy szé­lére. — Az előbb érkeztem a kukoricaföldről... Olyan száraz a torkom. Nem gon­dolod, hogy megkéne egy kicsit locsolni? Feri sógorék- nak jó boruk van. Szólj ki, hogy hozzanak egy litert. P ista, aki ilyenkor úgy érezte magát, mint a rosszon kapott kölyök, örült az ajánlatnak — leg­alább egy kicsit rendbeszed­heti magát. Pár perc múlva már ott is volt az asztalon « bor, s nagy igyekezettel töltött az elnök poharába, magának azonban nem. — Mi az, te nem iszol? — Nem szoktam szeszes­italt fogyasztani. — Hát tudd meg, ökör iszik magában, én pedig nem érzem magam annak. Most velem fogsz 'inni! Azzal fogta az ivópoharat, s színültig töltötte. — Egészségedre. — De Józsi bácsi...! — Semmi Józsi bácsi, igyál! Egészségedre! Máskor nem tette volna meg, ebben a helyzetben azonban gyengének érezte magát: a főnökének, aki most vendége is, nem tu­dott ellenállni, inni kellett. A negyedik pohár után azt vette észre, hogy végtelenül könnyűnek, felszabadultnak érzi magát. Most bármire képes lett volna, amit jó­zanul csak gondolatban tu­dott megcsinálni. — Nem is olyan rossz ez az bor — mondta nevetve. — A bor sohase rossz, mértékkel. Mint ahogyan semmi sem rossz az életben, amit okosan a magunk és a köz hasznára végzünk. Ezért is jöttem hozzád. Sze­retném megtudni, hogy miért vagy olyan zárkózott, félénk, miért nem vagy olyan, mint a többi fiatal? A kérdés sohasem jöhe­tett volna jobbkor. Erezte, hogy ebben a pillanatban, ennek az ember­nek szíve legmélyén őrzött titkait is el tudja mondani. — Miért Józsi bátyám? Ma­gam is sokat töprengtem már rajta, s most végzem eddigi életem számvetését. Ezen dolgoztam az előbb is, ami­kor bejött. Rám még gyer­mekkoromban — három fon­tos tényező hatott döntően. Az egyik hatéves koromban kezdődött, amikor anyám elő­ször vitt iskolába. A városi, az úri gyerekek olyan ma­gasan álltak fölöttem, hogy még szólni se mertem hoz­zájuk. Félénkségemet hama­rosan ki is használták, s pár hét múlva már nevetség tárgya lettem. A másik té­nyező a háború volt. Keve­set hallottam, vagy olvastam eddig arról, hogy milyen ha­tással van egy gyermek éle­tére ez a borzalom. En min­denesetre úgy érzem, hogy az állandó riadók, robbaná­sok, bombák fülsiketítő siví-. tásai és a harckocsik dübör­gése tette tönkre idegeimet. A harmadik pedig az első szerelem. Tizenhat éves vol­tam, és bolondul szerelmes. De erről nem érdemes be­szélni. — Érti-e most már Józsi bátyám, hogy miért vagyok ilyen remete? Ennyi meg­aláztatást egy fiatal nem bír­hat el, hogy nyoma ne ma­radjon életében. É rtelek. Mégis azt mon­dom, nem helyes amit teszel. Amiket elmond­tál, régen történtek. Te, ma megbecsült, érékes tagja vagy a társadalomnak, s e szerint kell élned. Szüksége van rád a falunak, mert tudásodból adhatsz nekik, és neked is szükséged van a falura, az emberekre, mert boldoggá csak ök tehetnek. Ismered a Kovács Évit ? — Ismerem. — Rendes, helyes lány. Úgy hallottam, tetszel neki. Mit szólsz hozzá? — Hát... — Szóval ő fel tudná ol­dani eddigi magányodat? Azt hiszem. Tóth Dénes Ki korán kel, többet fizet Pillanatkép egy szocialista munkabrigádról elnyerték, a továbbiakba n sem akarnak szégyent valla­ni. Munkájuk mellett 20 órás világnézeti előadássoro­zaton vesznek részt. Ezután is terveznek családi összejö­veteleket, amelyeknek nagy jelentőséget tulajdonítanak: egyrészt szorosabb kapcsolat­ba kerülnek a brigád család­tagjai, másrészt ezek az ösz- szejövetelek új szint visznek mindnyájuk életébe. Július 15-én például salgói kirándu­láson vesznek részt a kőmű­ves brigáddal együtt, ahol még sportban is összemérik erejüket. így teremt a szo­cialista munkaverseny a ter­melésben és szórakozásban egyaránt új lehetőségeket. T

Next

/
Oldalképek
Tartalom